HANKISS ILONA

SZŐNYI FERENC

Szőnyi Ferenc (1926–1990) operaénekes

- Kollégám voltál és tanárom. Sokat tanultam tőled: az örökké nyugtalan törekvést a tökéletességre, a fáradhatatlan munka kényszerét, a művészi alázatot, a hétköznapok szerény megélését. Te e szabályok szerint éltél. Hangod a magnószalagon, mondataid papírra vetve. Beszélj!

- Pályám érdekesen kezdődött. Korunk híres rajzolója, Mühlbeck Károly feljött hozzánk megnézte rajzaimat. Édesapám megemlítette, szépen énekelek is. Meghallgatott és első szereplésemet ötven egész fillérrel jutalmazta.

Az emberben benne vannak a tehetség csirái, de ki kell fejten őket segítséggel, támogatással. Ha ez nincs meg, a legtehetségesebb emberből is csak zsákhordó lesz. Sokszor nemzedékeken át rejtve marad ez a képesség, míg sikerül kifejezésre jutnia. Így volt ez nálunk is. Édesanyám tehetséges énekesnek indult, de Bécsben élő híres énekesnő nagynénje támogatását is vissza kellett utasítania, családja ellenkezése miatt. Édesapám hegedűsi karrierje is így szakadt félbe, mert nagyapám nem tűrte, hogy valaki másképp képzelje életét, mint ő. Így bennem, bennünk, hisz bátyáim nagyszerűen zongoráztak, bontakozott ki az, amit szüleim elkezdtek, de nem folytathattak.

Az otthoni szellemi élet nagy hatással volt ránk. Ott kezdtük szeretni a zenét, megismerni az irodalmat. A legújabb kiadású könyvek, lexikonok faládában érkeztek hozzánk minden évben. Édesanyáék kis pénzükből, adósságokra vásárolták. Fontosnak tartották, érdemes volt küzdeniük érte. Ők így érezték. Tőlük, általuk kaptam meg az indíttatást, lehetőséget arra, hogy mindazt az értéket, amit magammal hoztam, kifejlesszem és közreadjam.

- A sokféle értékből válasszuk ki most a leghangsúlyosabbat, zenei tehetségedet, melyet az operaművészet szolgálatába állítottál. Munka, játék, szenvedély. E három szó közül melyik jut eszedbe először, ha pályádra gondolsz?

- Mind a három, hiszen a szenvedély hajtja az embert a játék élvezetében, de mind e mögött az önfeledtnek látszó játék mögött, sokrétű munka rejlik. Úgy érzem, a fő adottság a szép hang és ehhez jön a három alkotóelem. Együtt van ereje, egyedül egyik sem teljes.

- Nálad a leghangsúlyosabb elem a szenvedély, mely felizzítja művészetedet, életedet, igazságodért vívott harcaidat. Karakterjegyeid erősek, szélsőségesek. Portréképed olyan olajfestmény lehetne, mely finom pasztell árnyalatokkal teljes. Szükségünk van sokszínűségre, hogy Janus arcunkat úgy tudjuk viselni, hogy mindkét arcra egyformán jusson szín és fény, hogy egyik gazdagítsa a másikat.

- Én a színpadon a színpadi életemet próbálom valóssággá eleveníteni, az életben pedig a mindennapi életet élni. Ez a két élet hat egymásra, mégis külön kell élni mind a kettőt Nem azokat kell elámítani, akik nincsenek felkészülve rá, hanem azokat akik eljöttek a színházba.

A bűvész, bár játszva megtehetné, nem válhat az utcán zsebtolvajjá. Ugyanígy én se csaphatok be senkit azért, mert ismerem a színpadi fogások hatását. Ha szívbetegnek tettetem magam, mentőket hívnak, mert hisznek nekem. A színpadon kell csodát teremteni úgy, hogy bár harmincszor látott a közönség egy darabot, hinni tudjon abban, hogy Mimit meg lehet még menteni. Boldogtalan az a művész, aki a napi életét Alfrédként éli végig, mint Tamino vezeti autóját, mint Radames áll sorba kenyérért. Ez csalás és öncsalás.

- Rangsoroltad szerepeidet?

- Legkedvesebb szerep nincs, és mégis van. Legszebb az, amit meg tud valósítani az ember. Legszebb az első, min az első szerelem. Számomra ez volt a Don José. Az első szerep, mely azt jelentette, a pályán vagyok, megbecsülnek, a kollégák maguk közé fogadtak. Ezt a szerepet mindig az első szerelem szenvedélyességével énekeltem. Ez talán érezhető volt mások számára is. Az első élmény mindig maradandó: egy gyerekkori utca hangulata, ahol valaha játszottam, egy szó, egy mozdulat emléke, varázsa. A pályám így indult el, hisz ebben a Don Joséban benne élt a többi is: Florestan, Otello, stb.

Virágária (3:47)

George Bizet · János Ferencsik · Ferenc Szőnyi · A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara Carmen - Részletek

℗ 1966 HUNGAROTON RECORDS LTD.

Manrico szerepében (Verdi: A trubadúr)

Canióként (Leoncavallo: Bajazzók)

- Beszélj a felkészülés folyamatáról.

- Mikor megkapok egy szerepet, megpróbálom elképzelni magamnak. Mindig a zenéből indulok ki, hiszen a zeneszerző koncepciója számomra a legfontosabb. Ezek a darabok vagy irodalmi, vagy érzelmi alapra íródtak. Ha nincs emlékem róluk, akkor tanulmányokat folytatok velük kapcsolatban. Ezután jön a tanulás, amihez egy jó korrepetitor kell. Sok türelmet és megértést igényel ez a munka. Akkor jönnek a partnerek, zenei összpróbák, színpadi, zenekari jelmezes próbák. Hosszú fárasztó folyamat, amit mindig végig kell járni. És este énekes, karmester, súgó, ügyelő, munkatárssá válik.

Néha váratlan beugrásra hív a telefon, olyan szerepre, amit talán fél éve nem énekeltem. Azt a kínt, amit ilyenkor az előadás végéig érzek, nem kívánom senkinek.

- A hosszú próbamenet után az előadás, premier napját „megszenteled”?

- Van, aki otthon is eljátszhatja a nagy művészt, számomra a napi gondok ugyanúgy jelentkeznek, mint más pályán lévőknél. Így ilyenkor se tudok kibújni alóluk. Persze egyszerű lenne kijelentenem, hogy ma én Tamino vagyok és így mindenki adja meg otthon a nekem járó tiszteletet. De ez nem megy. Arra szoktattam magam, hogy ne éljek önkímélettel. Végzem ilyenkor is a munkámat, tanítok és felállva a zongorától, bemegyek a színházba és kezdődhet az előadás.

- Van, akinek több időre van szüksége az átalakuláshoz. Te utolsó pillanatig nem foglalkozol önmagaddal, de mire rád kerül a jelmez, a maszk, a lélek sem a tiéd. Eladás után is ugyanilyen gyorsan válsz újra Szőnyi Ferenccé?

- Nem váltok gyorsan, de hat-hét óra után, mire eljön a reggeli készítés ideje, átváltozom szürke átlagemberré és már így indulok napi bevásárló körutamra.

- Profi játékos vagy, megkísért azért Téged is a lámpaláz?

- Ismerem, de nem húz vissza, ugyanakkor nem használom, mint doppingoló szert. Olyan érzés, mint mikor komoly betegség után, hőemelkedésem van még, ilyenkor olyan jó érzés borzongani a kályha mellett.

- Egy sikertelen este hogy hat Rád?

- Ez kétoldalú lehet: A zenekari árkon túl érzik sikertelennek, vagy én érzem úgy a színpadon. Sokszor megteszek mindent s a közönség ridegségét nem tudom áttörni. Máskor hibázhatok én, hisz oly sok összetevője van a jó produkciónak, a közönség mit sem vesz észre ebből, lelkesen tapsol. Egy apró hiba, hetekig bánt, addig, amíg újra elénekelhetem a szerepet. A várakozás néha hónapokba kerül ez rossz gyakorlat.

Komlóssy Erzsébet és Szőnyi Ferenc

Vérnász, II. felvonás: Finálé – YouTube (5:26)

Szokolay Sándor: Vérnász, II. felvonás: Finálé · Magyar Állami Operaház Zenekara és Kórosi András karmester · Komlóssy Erzsébet · Moldován Stefánia · Szőnyi Ferenc · Várhelyi Endre · Szecsődi Irén · Andor Éva · Kerekes Gábor

℗ 19667 HUNGAROTON RECORDS LTD.

- Családodat mennyire engeded közel a munkádhoz?

- Megpróbálom távol tartani őket ezektől a problémáktól. Ez néha nehéz, és talán nem is a legokosabb dolog. Hiszen meg kellene tudniuk, hogy ez egy nehéz, fájdalmas munka elsősorban, nem könnyű játék. De remélem számukra is egy pluszt jelentett, ha bejöttek az előadásomra. Más oldalról is megismerhettek. Talán kicsit csodálkoztak azon, hogy ez ugyanaz az apu, mint aki reggel felhozta a szenet a pincéből. Más az élet és más a színpad. De az élet szenvedélyét próbálom ráborítani mindig a közönségre. Ugyanakkor nem kívánom meg, hogy otthon a cipőmet kitisztítsák, mert este hattyún jövök be a színre, mint Lohengrin.

- Bírálatra igény tartasz?

- Egyedül talán a közönség kritikája érdekel, aki így, vagy úgy reagál. Tapsukból kiérzik, kihallik, hogy azon az estén, kinek szól az elismerés. Meghallgatok minden véleményt, de nem befolyásol a munkafolyamatomban. Megpróbálok lépésről-lépésre, előadásról-előadásra felépíteni valamit és ebbe nem lehet beleszólni

- Ha minden elképzelésed valóra válik a színpadon, ha a közönség hisz Neked, követ a játékban, majd ünnepléssel köszönt?

- Ugrálni tudok örömömben, de nem ámít el. Jó érzés, hogy elértem valamit. Előadás után az ember néha valóban azt hiszi, hogy ő a világ közepe, de aztán kimegy az esőbe, villamost, autóbuszt hiába vár, autója szervizben, tehát hazagyalogol lucskosan, ázottan. Addigra elszáll a beképzeltség és a siker is már csak távoli emlék.

- Szerencsére fáradhatatlanok vagyunk az újrakezdésekben. Segítőtárs lehet ebben egy tanár, karmester, rendező.

- Igen, ha partnerek egy koncepció kialakításában és megőrzésében. Ha munkatársak és nem ellendrukkerek. Kiemelkedő példa erre Ferencsik, aki elismeri, hogy aki dolgozik, az hibát is követhet el, amit együtt lehet és kell kijavítani. Mások nem mindig követik ezt a módszert és ez nagyon gátolja a jó együttes munkát, és megrontja a munkaszellemet.

Házy Erzsébettel (Szokolay S. Hamlet) és Szőnyi Erzsébettel (Wagner: Tannhäuser)

- Az üresen maradt estékre vannak „előhívható” barátaid?

- Baráti köröm nincs. Van néhány ember körülöttem, akik közel állnak a barátság fogalmához. A barátság fenntartásához sok idő kell, engem ez a kettős élet egészen felemészt.

Igényeim vannak, bizalmat, segítséget és részvétet várok. Az emberek sokszor titkokat akarnak megtudni a bizalom címén. Ez nem barátság.

- Tanítványaid, kórustagjaid, segítségre váró fiatalok körében jól érzed magad és ilyenkor bőkezűen adakozol. Mindenre ráérsz, amit fontosnak tartasz.

- Úgy érzem az életem véres hobby: színpadi játék, festés, rajzolás, a színek megtalálása, a vonalak csodája, a fehér papír vágyakozást keltő izgalma. Kis tanyám, a magam építette kunyhóval, a kikelő magok varázsa, az autózás és minden, amit éppen csinálok, legyen az tanítás, vagy két farostlemez összeillesztése. Minden, amivel ki tudom fejezni magam. Én csak így tudok élni.

- A világ „dolgai”mennyire hatnak Rád?

- Hatással vannak rám, én viszont csak a színházon keresztül tudok hatni rájuk. Embereket formálunk, akik nem mentesek a mi világszemléletünktől. Különösen olyan darabra gondolok, mint a Mózes, amelyik archaikus történet, mégis a mai ember gondolatait hordozza/ Sadat és Beguin konfliktusa./

A körülöttünk élők sem mentesek a mai problémáktól, így közvetve, vagy közvetlenül természetesen részt veszünk a történelem hétköznapjaiban.

- Ritkán látni Téged koncertterem vagy opera nézőterén. Csak akkor vagy ott,”láthatatlanul,” ha egy növendéked énekel, vagy ha egy előadói megoldás érdekel.

- Nem szeretek együtt lenni olyan emberekkel, akik divatbemutatónak használják a koncerttermeket, és úgy hiszik, jelenlétük nélkül nincs zenei élet. Úgy próbálok lépést tartani a művészettel, hogy otthon kis rádiómon hallgatok meg mindent, ami érdekel. Így az a legszebb, hogy elképzelésem szerint kritizálhatok meg mindent. A jó zenét szeretem, a saját zeném izgat, érdekel. Festek, rajzolok s egyik legkedvesebb szenvedélyem az agyagozás, új tárgyak teremtése. Ez sokkal megnyugtatóbb, mint az éneklés és főleg maradandóbb. Valami, ami mindig változatlan és élő. Egy színpadi este emléke elszáll, mint a füst.

Egy 1943-ban készült Krisztus festményem ma ugyanazokat az érzéseket kelti bennem, és pontosan úgy látom a nagyszerűségét és fogyatékosságait. De ha nincs magnó, vagy lemezfelvétel, akkor az idő kitörli az emberek emlékezetéből a legnagyszerűbb színházi produkciókat is és másokat helyez előtérbe.

- Nem tartozol a „haknizó” művészek közé. A pénz szót nem igen ejtetted ki soha, talán csak egyszer, prágai operaturnénk alkalmával, szenvedélyesen kárhoztatva koldus napidíjunkat.

- Nagyon sajnálom, de a pályán sosem tulajdonítottam nagy jelentőséget a pénznek. Most már látom, milyen nagy hibát követtem el. Mindenkinek üzenem, hogy ezt a pályát pénzzel mérik. Valaki azt hirdette: „Mindenki annyit ér, amennyi fizetést kap.” Valójában persze nem így van. Nem akkora művész valaki, mint amennyi bankbetétje van.

- Mikor vagy boldog?

- Mindig és soha. Boldog vagyok, ha süt a nap, ha árnyékba húzódhatom. Ha szeretnek, s ha szerethetek. Ha úgy sikerül megoldanom a munkámat, hogy még azok is dicséretig oldódnak, akik máskor hallgatnak.

Ha örömet tudok szerezni, ha segíthetek valakin. Így a boldogság és boldogtalanság fény-árnyékában telik az életem.

- „Mi az, mi bánt?” villan át rajtam egy operaszöveg részlet.

- Sok minden. Valamikor azt mondták: „Dolgozni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” Akkor mi hittük ezt, így dolgoztunk és elégedettek voltunk. Most látom, másként kellett volna élnünk. Mindent elértem, amit akartam, keveset akartam, ez a baj. Mindent kellett volna kívánni, akarni, azt is elértem volna.

- Otthagytad a színházat idő előtt, váratlanul. Miért?

- Van egy ember, aki tudja magáról, mit ér. Mások is tudják. Tudja, hogy mit tudna tenni másokért, hogy jobban menjen minden. Fáj, hogy ezt a munkát nem végezheti el, mert nem az igazság, hanem a rend a fontos! Kár, hogy sosem tudják meg, milyen ember járt közöttük.

Valami véget ért és nincs folytatás.

________________

Hankiss Ilona (Debrecen, 1935. nov. 6.) operaénekesnő (szoprán). Énektanulmányait a Zeneakadémián Sallay Józsa és Hoór-Tempis Erzsébet irányításával végezte. 1956-ban debütált a debreceni Csokonai Színházban Oscarként (Verdi: Az álarcosbál). 1965-től a Magyar Állami Operaház magánénekese. Repertoárjához elsősorban lírai és koloratúr-szubrett szerepek tartoztak. Európa számos országában vendégszerepelt. Liszt Ferenc-díjas (1963). Főbb szerepei:  Norina (Donizetti: Don Pasquale); Pamina (Mozart: A varázsfuvola); Blonde (Mozart: Szöktetés a szerájból).

Hálásan köszönjük Petőné Szőnyi Klárának, Szőnyi Ferenc leányának, hogy a Parlando olvasóival megosztotta az Édesapjáról készült és a családi albumban

féltve őrzött fényképeket.