UNGÁR ISTVÁN
Távozóban
Mindig is csodálattal és – bevallom – némi irigységgel tekintettem azokra a szellemi zeneóriásokra, akik maradandó életművükön túl megkülönböztetett szépséggel távoztak. Mintha azzal is üzentek volna. Kiváltságnak hiszem, ami keveseknek adatott meg.
A mű 14 fúgát és 4 kánont foglal
össze. Az összes mű, eltekintve a befejezetlen utolsótól, egy igen
egyszerű d-moll főtémára épül, amit Bach már az első
fúgában bemutat.
Johann Sebastian Bach, a kontrapunktikus szerkesztés
atyja A fúga művészete (Die
Kunst der Fuge) című összegző gyűjteményében lírai és bravúros
darabokat sorakoztatott fel. A szigorú mester utolsónak megírt fúgájában a téma
saját nevének hangjegyekbe illesztése, merthogy az is zene: B. A. C. H. Ez a
téma már nem tudott kiteljesedni a polifónia mind dúsabb szövevényében, mert ez
a „névaláírás”, ez a „dedikálás” megszakadt Bach 1750. július 28-án
bekövetkezett halálával.
Egy legenda szerint, amikor megkérdezték Bach-tól hogy mennyi ideig tart számára egy bonyolult fúga megírása, állítólag azt válaszolta: „Ó, az nem hosszú idő, de megfelelő témát találni, az hónapokba, sőt évekbe is telhet.” Úgy tűnik, egy egész emberi élet kellett, ameddig Bach „rálelt” erre a zenetörténelmi jelentőségű fúgatémára, ha csak nem szándékosan várt vele. A témának önálló utóélete is lett, többek között Liszt Ferenc híressé vált orgonafantáziájában.
A befejezetlen fúga kéziratának utolsó oldala Carl Philipp Emanuel Bach megjegyzésével
A
fúga művészete az a
kivételes lezáratlan zenemű, amelyet lényegében senki nem fejezett be. A
Bach költészete iránt táplált mítosz, a géniusz tisztelete okán talán joggal
nem mertek hozzányúlni. Amúgy nem tudni, Bach milyen hangszerre vagy hangszer-együttesre
gondolt, ugyanis a fúgákat szólam-számától függően jegyezte le.
Pontosabban ilyen megjelölés nincs a kompozícióban, esetleg későbbre
tervezte, vagy ez sem véletlen.
Éppen ezért előadják zongorán, két zongorán, orgonán, sőt akár zenekarral is.
J.S.Bach Die Kunst Der Fuge (1:27:55)
Az igazi talány nem A fúga művészete hangszerelésének milyenségében rejlik, hanem
Johann Sebastian Bach egyszerű emberi ésszel felfoghatatlan, az
örökkévalóságot magábafoglaló, a rákövetkező évszázadok zenei
gondolkodását meghatározó hatalmas életművében.
Bach az, akinek muzsikája megkerülhetetlen.
A Brandenburgi
és önálló hangszeres versenyművek, a Das
Wohltemperierte Klavier, a szólószvitek, kantáták, a H-moll mise, Karácsonyi
oratórium, a passiók, megannyi világi és egyházi kompozíció irányadó utat
jelölt ki a jövő nemzedékek zeneszerzői számára. Erre tett volna
netán végső pontot a Die Kunst der
Fuge. Ám a kapu nyitva maradt, tán nem is baj, mert éppen ezáltal is
ösztönöz más és más irányba, a belőle építkező, megújuló folytatásra.
Ismeretes, hogy Wolfgang Amadeus Mozart egy megrendelt
gyászmise (Requiem) alkotása közben
hunyt el. Mindössze harminöt esztendősen. Halálának körülményei
meseszerűek. Igaz, Mozart maga a mese. A csodagyermektől a bölcsesség,
a sötét gonoszság fölött győzedelmeskedő jóság és igazság szentélye szilárd, oltalmazó falainak megteremtéséig, a
kis divertimentóktól az istenek szomszédságába költöző diadalmas muzsikáig
(A varázsfuvola, Jupiter szimfónia)
vezető úton a meseszerű csoda megmaradt, de eközben harmincöt évesen
Mozart „megöregedett”.
A Requiem zeneszerzője
már nem egy fiatalember. Mozart fölött rohamlépésben felgyorsult az idő. A
végtelenbe mutató nyitótétel, a szédítően sodró erejű Kyrie fúga, a simogató Recordare, a mélység és magasság (földi
indulat, égi béke) szembeállítása a Confutatis-ban
egy, az élet minden fájdalmán és örömén túli ember lelki gazdagságáról tanuskodik.
Akkor még nem szóltam a Requiem
alaphangnemében – d-moll – ránk zúduló Dies
irae félelmetes víziójáról. Ez a darab is megszakadt – tudományos kutatások
szerint – a Lacrymosa kitörölhetetlen
sirató könnyeivel, mert Mozart ezalatt átlépte a halhatatlanság kapuját.
Hátrahagyta Sussmayr-re vagy másokra a gyászmise befejezését.
Wolfgang
Amadeus Mozart - Requiem in D minor, K. 626 (44:46)
-
Composer: Wolfgang Amadeus Mozart (27 January 1756 -- 5 December 1791) - Orchestra:
English Baroque Soloists - Choir: Monteverdi Choir - Conductor: John Eliot
Gardiner - Soloists: Barbara Bonney (soprano), Anne Sofie von Otter
(contralto), Hans Peter Blochwitz (tenor), Willard White (bass) - Year of
recording: 1990
00:00 - I. Introitus:
Requiem aeternam (choir and soprano solo) 04:44 - II. Kyrie eleison
(choir) ----- III. Sequentia: (text based on sections of the Dies Irae) 07:15 - Dies irae (choir) 09:01 - Tuba mirum (soprano,
contralto, tenor and bass solo) 12:09 - Rex tremendae
majestatis (choir) 14:20 - Recordare, Jesu pie
(soprano, contralto, tenor and bass solo) 19:02 - Confutatis
maledictis (choir) 21:17 - Lacrimosa dies illa
(choir) ----- IV. Offertorium: 24:05 - Domine Jesu Christe
(choir with solo quartet) 27:38 - Versus: Hostias et
preces (choir) ----- V. Sanctus: 31:35 - Sanctus Dominus Deus
Sabaoth (choir) 32:58 - Benedictus (solo
quartet, then choir) 38:12 - VI. Agnus Dei
(choir) ----- VII. Communio: 41:25 - Lux aeterna (soprano
solo and choir)
Az elsírt, vigaszt kereső könnyek segítették át a
másik partra. Fenséges és gyönyörű álom fogta a kezét, és már nem
eresztette el többé.
Lehet ennél szebben meghalni?! És élni?!
Giuseppe Verdi megélte a valódi öregséget. Ő
utána nem maradt befejezetlen alkotás, távozása éppen attól csodálatos, hogy
csodálatra méltó életútja sem maradt lezáratlan.
Operái tragikus sorsú hősnők, hősök
sorsát követik nyomon Gildától Violettán, Leonórán, Richard grófon, Posa márkin
át Aidán és Radamesen keresztül Otelloig és Desdemonáig, hogy azután legvégül
jöhessen a csattanó: egy ízig-vérig sziporkázó, fejedelmi vígoperával.
A meglett korú, iszákos, nagy pocakú, öntelt Falstaff,
miután alaposan megleckéztették az erre szövetkezők, önnön magán és
valamennyiünkön kedélyesen csúfolódik, jóízű közös kacagásra buzdít.
Ezután már lehetetlen operát írni! Nem is írt Verdi. A mókás, kivagyiságból
hencegő Sir John Falstaff valahogy mégis szeretni való. A komédia végén
nemcsak, hogy levonja a tanúlságot, de derűt sugároz minden
szereplőre és miránk is éppen azzal, hogy megbölcsül. Mintha legbelül egy
kissé Prosperóvá válna, aki Shakespeare utolsó drámájában eltöri a
varázspálcát.
Ám a nyolcvan éven túli Verdi mégsem így akart elköszönni. Négy vallásos kórusműve (a cappella és zenekari kíséretes), a Quatro pezzi sacri (Négy vallásos darab) beavatás a mennyei birodalomba. Ahogyan a Stabat Mater záró ütemeivel ünnepélyesen és magabiztosan fellépdel a Paradicsomhoz vezető díszes lépcsőkön, és meg is érkezik oda, ahogyan Dante szövegének felhasználásával letisztul a Laude alla virgine Maria a cappella nőikara, ahogyan imára borul az Ave Maria és dicsőít a Te Deum, az hálaadás egy gazdag és hosszú életért a Teremtőnek. Ráadás a nagyrészt operákból összeállt életmű végén. Azáltal, hogy jóval szerényebb előadó-apparátust kíván az operáknál, bensőségesebbé, meghittebbé váltak ezek a vallomásszerű muzsikák.
Giuseppe Verdi:Négy szent ének (39:09)
1.Ave Maria 00:00 2.Stabat Mater 05:47 3.Laudi alla Vergine
Maria 18:04 4.Te Deum 23:36 Filharmónia Kórus
Filharmónia Zenekar Vezényel:Carlo Maria Giulini
Hiszem, hogy Verdi megbékélve szállt a ladikba. Ideát
már nem volt semmi tennivalója, odaát pedig van mit kipihennie. Örök álmát
Annuska (Nanett) és tündérei, valamint az általa angyalok közé emelt
hősnői és saját imái vigyázzák.
Visszakanyarodva a befejezés nélkül maradt
zeneművekhez, Muszorgszkij Hovanscsinája
is ezek körébe tartozik. Az eredetileg katonai pályára készülő Muszorgszkij
az orosz zene – abban új irányokat feltáró őstehetsége által – egyik
legnagyobb alakja lett. Az orosz népzene felkutatásáért és felfedezéséért
csoportosult Orosz Ötök tagjaként e hatalmas dalkincs mélyen beépült
kompozícióiba.
Ebből a nagy hírű zenei közösségből lett
állandó segítőtársa az ugyancsak zseniális zeneköltő: Rimszkij-Korszakov. Szakmailag ő volt a tanultabb, ezért nagyrészt ő
hangszerelte Muszorgszkij zenekarra szánt műveit. Ő fejezte be Hovanscsina című operáját. Az Éj a kopár hegyen (szimfónikus
költemény), a Borisz Godunov és a Hovanscsina Rimszkij-Korszakov zenekari
átültetésében vált világhírűvé.
Ám az a prológ, ami a Borisz Godunov nyitóképe, benne a meghurcolt, jajgató néppel
Moszkvában, az az órajelenet, ami az önkívületbe kergetett cár önmarcangoló
rémületének megjelenítése, Muszorgszkij által válhatott igazán szívbemarkolóvá,
akárcsak népszerű zongoraciklusában, az Egy kiállítás képei-ben a Bydlo
vagy a Katakombák mázsás súlya.
Ez határozza meg A
halál dalai és táncai vagy a Gyermekkuckó
dalsorozatát is.
A Hovanscsinát
bevezető Hajnal a Moszkva folyó
felett (az opera előjátéka) szerelem az anyaföld és annak
fővárosa iránt. A zeneirodalom egyik legmegindítóbb hajnalzenéje.
Hovanscsina.wmv (5:49)
Hovanscsina - Előjáték Bojti János
hangszerelésében Miskolci Szimfónikus Zenekar vezényel: Kovács László
Miskolci Nemzeti Szinház,
2000. április
A tizenhetedik században játszódó opera utolsó előtti jelenetében a meglehetősen rátarti és büszke, dölyfös Hovanszkij herceget díszruhába öltöztetik, mert egy álmeghívásra készül a Nagy Tanácsba. Kevélysége nem ismer határokat, nem sejtve, hogy ez csapda. Kényeztető lányok énekelnek egy, az egyszerűségében megkapó öltöztető dalt:
„A vízen játszik két hattyú, ladu, ladu,
Egy éjsötét s egy hótiszta ladu, ladu.”
Időmegállító nóta ez, egy gyilkosság előtt,
melyet halálos ellensége, Szaklovityij megbízásából egy bérgyilkos hajt végre a
hercegen. A kép azzal zárul, hogy Szaklovityij gyúnyosan nevetve énekli: „A
fényes hattyút dícsérik, ladu, ladu”. A gúny része az, hogy a korábbi dalt
idézi fel, kifigurázva azt. Borzongató ütemek. Úgy tudni, hogy Muszorgszkijnak
is ez a hattyúdala. Az operát záró Márfa máglya-jelenete már teljes egészében
Rimszkij Korszakov munkája. Hattyúdallal búcsút venni – még, ha a sors akarta
is így – megrendítően felemelő. Muszorgszkij rövid élete 1881-ben
véget ért, de mintha átnyújtott volna egy stafétabotot a huszadik század modern
zenéjéhez, így lehetett bizonyos értelemben egyenes folytatója az ebben az
évben született muzsikusgénius: Bartók Béla.
Aligha tudok elképzelni olyan operarajongót, aki előtt ne volna ismert annak az 1926. április 25-i előadásnak a híre, amely a Milánói Scalában zajlott le. Arturo Toscanini vezényelte a Turandot bemutatóját, amikoris Liu halálát követően letette a karnagyi pálcát, és könnyes szemmel a közönség felé fordulva azt mondta: „Itt halt meg Puccini.”
Anita
Hartig Scene of Liu s death Puccini TURANDOT, MetOpera, 30 01 2016 (13:32)
Giacomo Puccini a Turandot
írása közben, 1924-ben hunyt el. Az operát Alfano fejezte be. Operáival Puccini
igazi világjáró volt: a Bohémélet
Párizsban (részben a Manon Lescaut
is), a Tosca Rómában, a Gianni Schicchi Firenzében, A Nyugat lánya a Manon zárójelenetével együtt Amerikában, a Pillangókisasszony Japánban, a Turandot
pedig Kínában játszódik.
A Verditől megörökölt bel canto-t részben átmenekítette
az új évszázad merész átalakulásába. A közönség szívét máig megdobogtató
hősnői: Manon, Angelica nővér, Lauretta, Mimi, Cso-cso-szán
mellett talán a rabszolgalány Liu a legszeretetreméltóbb. Önfeláldozása némi
rokonságot mutat Monteverdi Drusilájával a Poppea
megkoronázásából. Kalaf herceg és Turandot boldog egybekelése nem könnyen
befogadható ellenpontozása a halálra kínzott Liu szenvedésének. Talán nem
véletlen, hogy Puccini szíve itt szakadt meg. Lauretta kivételével
hősnői életüket vesztik, és addig is sok gyötrelem éri őket. Liu
soha nem tapasztalhatta meg a boldogságot, hacsak nem odaadó szerelmes
érzéseinek áldozataként a halálában. Magával vitte Puccinit is.
– A harmadik zongoraversenyt Önnek szánta Bartók Béla
– mondja kérdőn Bónis Ferenc Pásztory Dittának, Bartók özvegyének egy
lemezre is rögzített interjúban.
– Igen – hangzik a válasz, és én bizony elsápadok.
Elképzelem ugyanezt a kérdést Gyarmati Fannihoz Radnóti Hetedik ecloga vagy a Levél a
hitveshez című verséről, és az igenlő válasz ugyanígy
elsápasztó lehetne. Felfoghatatlan, hogy a „megajándékozottak” mekkora érték
„birtokosai”.
A Bartók versenymű lassú tétele fogalommá vált.
Beethoven Op. 132 a-moll vonósnégyes
hálaénekét idézve, valamint a G-dúr
zongoraverseny (No. 4, Op. 58) második tételének zongora és zenekar közötti
torokszorító dialógusát is beépítve, a gyógyíthatatlan betegségben
szenvedő Bartók vigaszzenéje ez, a maga és szerettei, mindenek előtt
az őt fáradhatatlanul ápoló Ditta számára. A Bartók lassútétel első
egységében a zongora és a zenekar vonósai egymást felváltva szólalnak meg, míg
a befejező szakaszban egymásra találnak és megható összhangban,
csendességben távoznak.
Beethoven,
String Quartet 15 In A Minor, Op. 132, "Heiliger Dankgesang" - 3.
Molto Adagio
(19:35)
Beethoven:
G-dúr zongoraverseny II. Andante con moto (4:28)
Győri Filarmonikus Zenekar és Ránki Dezső (zongora). Vezényel: Berkes Kálmán (2014)
Béla Bartók:
Concerto for Piano and Orchestra No. 3/2. 1981 (9:04)
Béla Bartók: Concerto for Piano and Orchestra
No. 3 (1945) II. Adagio religioso Zoltan Kocsis, Janos Ferencsik
1981 25th September Budapest
Erkel Theatre
Bartók harmadik zongoraversenye játékos humort is
tartalmaz, például az első tételben a Cipósütés
című kórusdarabjának végéről való tréfás tercek (Gisz-E)
ismételgetéseire utalva („Eszi, szedi”).
A virtuóz zárótétel bizonysága annak, hogy a hajdani tanítványból lett hitvestárs igazi zongoraművész is volt, hiszen neki írta Bartók Béla ezt a zongoraversenyt. Azonban ismereteim szerint Ditta soha nem játszotta el, a gyász okozta seb miatt. A kompozíció utolsó 17 ütemének papírra vetett hangszerelését kíméletlenül megakadályozta a végzetes leukémia. Serly Tibor pótolta a hiányt. A művet Sándor György játszotta el először egy évvel Bartók halála után, 1946-ban.
Bartók's
Third Piano Concerto -- Sándor/Ormandy/Philadelphia Orchestra (1949) (21:03)
1. Allegretto 0:00 2. Adagio religioso 6:16 3. Allegro vivace 14:21 György Sándor (1912-2005), piano; Eugene Ormandy conducting the Philadelphia Orchestra Recorded: 19 April 1949 (First recording, the Concerto was premiered three years earlier by the same musicians). Photographs: Bartók and his second wife Ditta Pásztory-Bartók (the dedicatee of the work), and Bartók with Sándor.
Bartók maga is zongorista volt. Thomán István
növendékeként, aki eleinte méltatlankodott, hogy miért hanyagolja a
zongoragyakorlást, hiszen pódiumművésznek született. Később ez a
méltatlankodás alábbhagyott, A kékszakállú herceg vára, a A fából faragott királyfi, a Cantata profana és számos zongoramű
zeneszerzőjével már elnézőbbé vált a kiváló zenepedagógus. Igaz, a
Zeneakadémián Bartók mindig is zongorát tanított, a zeneszerzést „csak”
művelte. Magasztosnak gondolom az olyan elmúlást, amilyen alkotás közben
vagy annak teljes befejezését követően következik be.
Mint írtam, kissé irigykedem azokra, akik így mehettek
el. Velem, sajnos, ez nem történhet meg. Objektív akadályai vannak. Ám, ha
választhatnék muzsikát akkorra, amikor majd menni kell, én beérném akár
Schubert A szép molnárlány (Die
schöne Müllerin) című dalciklusából a ringató A patak bölcsődalával. (Das Baches Wiegenlied)
Telhetetlen lennék?
De mennyire!!
Dietrich
Fischer-Dieskau; "Des Baches Wiegenlied"; Die schöne ... (5:40)
Dietrich Fischer-Dieskau--baritone Gerald
Moore--piano 1961
(Entertainment One U.S., LP (a következő lemezkiadó
nevében: Musical Concepts); Public Domain Compositions, Capitol CMG Publishing
– 2 zenei jogvédő egyesület)
__________________
A szerző középiskolai ének-zenetanár, karnagy,
szaktanácsadó, zenei szakíró