Két CD – sok tanulsággal

Szathmáry Zsigmond orgonaműveinek felvételéről (Cybele 2SACD 06 1807)

https://www.cybele.de/zsigmond-szathmary-orgelwerke

A „Super Audio CD” különböző verziókban hallgatható, 1D jelenti a szokványos „egydimenziós” sztereo-hangzást, a 2D a kétdimenziós „surround” környezetet biztosítja, míg a 3D háromdimenziós „Binaural-Stereo” hangzást kínál. Ínyencség tehát a hi-fi rajongóknak, ám aki elsősorban a műsor iránt érdeklődik, annak az 1D is egészen különleges élményt ad.

A zenével (zeneművekkel) való ismerkedés a kezdeti stádiuma annak az útnak, amelyen haladva végcélként eljuthatunk az értő zenehallgatáshoz. Ez a minden tekintetben példamutató gondossággal-figyelemmel és igényességgel készült kétkorongos album lehetőséget ad arra, hogy ezt az utat lépcsőzetesen, három fázisban tegyük meg.

Az első „szint”, hogy meghallgatjuk a műsort. Hallgatjuk, halljuk – de mit is? Ki-ki a korábbi zenei ismeretei alapján találhat több-kevesebb fogódzót, amelyek segítségével tájékozódni próbál – ám ez nem több, mint amikor kirakatüvegen keresztül nézzük a díszesen becsomagolt édességeket. Tehetjük nyitva tartó és zárt üzlet esetében egyaránt. Aki elolvassa az ismertetőszövegeket (német és angol nyelven tartalmazza a booklet), benn találja magát a boltban, elérhető távolságban az ínyenségektől. A műismertetéseket érdemes közvetlenül az adott kompozíció előtt újraolvasni, ily módon könnyebben tudatosodnak olyan jelenségek is, amelyeket észleltünk ugyan korábban is, de jelentőségük felmérése nélkül, továbbá nem kevés olyasmit, ami pusztán hallás alapján aligha lett volna felfedezhető. És akkor igazi gourmand-ként (gourmande-ként) a beavatottak bennfentességével vehetjük birtokba a műveket.

Szathmáry Zsigmond

Szathmáry Zsigmond zeneszerző és orgonaművész – avagy orgonaművész és zeneszerző? A hangszerjátékos alkotóknál kevésbé egyértelmű, mint a karmester-zeneszerzőknél (zeneszerző-karmestereknél), akiknél többnyire nem is közelít az egyensúlyhoz a mérleg. A magyar hangverseny látogató elsősorban orgonaművészi minőségében ismerheti, és ezt erősítik idehaza könnyen elérhető felvételei is. Most a zeneszerzőre irányul a reflektorfény, életművének arra a fejezetére, amelyben hangszere a főszereplő. Orgonaművek - hirdeti a cím, s ez sejtteti, hogy nem összkiadás-igényű teljességet tartalmaz a műsor. A 10 mű közül ötben szólista az orgonista, a továbbiakban egyszer hangszalag társul hozzá, egy alkalommal hegedű, két darabban ütőhangszeres a partnere, egy mű pedig két orgonára készült.

Ai és Szathmáry Zsigmond

A zeneszerző, aki saját műveinek előadójaként is jeleskedik, ezúttal csupán egy alkalommal ült hangszerhez: a finálé-funkciót is betöltő Mors et vitát játssza. A többi kompozíciót Martin Schmeding játssza, aki túl azon, hogy Szathmáry orgona-oeuvre-jének avatott ismerője, Szathmáry utódaként lett a Freiburgi Zeneművészeti Főiskola orgonatanára. A két orgonára komponált Bremer Dom-Musikban partnere Wolfgang Kogert. A hegedű-orgona apparátusra szánt Cadenza con ostinati-t a zeneszerző lányával, Anikó Katharina Szathmáryval szólaltatja meg, az orgonára és ütőhangszerekre komponált művekben (Dies irae, Sense of Rhythm) az az Olaf Tzschoppe működik közre, aki korábban a szerzővel duóban játszotta azokat.

Anikó Katharina Szathmáry

Martin Schmeding (Bach Cantatas Website)

Martin Schmeding neve méltatlanul ismeretlen nálunk – szakmai életrajzát olvasva keserű tanulságként könyvelhetjük el, hogy nem lehet eléggé tájékozottnak lenni napjaink rangos nemzetközi előadóművészi gárdáját illetően. Schmedingnek köszönhetjük a tanulmány értékű ismertetőt, amely arra is rendkívül alkalmas, hogy a zeneszerző Szathmáry munkásságával kapcsolatos „fehér folt”-jainkat megszüntesse. Schmeding „belülről” ismeri a műveket, s mivel több stíluskorszakot átívelő, széles repertoárral rendelkezik, képes arra, hogy mindig olyasmikre hívja fel a figyelmet, amik meghatározóak az adott művet illetően, mondhatni, azok lényegi sajátosságaira mutat rá.

Az egyes művek elemzéseiből kirajzolódó összkép többlet-tanulsága (amit az alkalmanként feltüntetett adatokról rakhat össze az olvasó), hogy milyen sajátos „többlet”-feladata lehet az orgonaművek szerzőjének, amennyiben maga is alapos ismerője a hangszernek. Szathmáry Zsigmond rövid szakmai életrajzából nem derül ki, élete folyamán hány német város templomában működött orgonistaként (a koncertezés és a tanítás mellett néha kevés ideje maradt zeneszerzésre, nyugdíjba vonulása óta számottevőbb az alkotói tevékenysége), ám az egyes művek ismertetésekor kiderül, hogy mennyire konkrét (vagy legalábbis meghatározott stílusú) hangszerre komponált, vagyis, a hangszer speciális lehetőségei inspirálóan hatottak a szerzői fantáziára (információk nélkül a hallgató csak annyit tudna regisztrálni ebből, hogy hangszínvilága rendkívül változatos, és hogy megannyi hatásos faktúrával építkezik).

A hangszer kínálta lehetőségekkel tudni kell élni! Ami azt jelenti, hogy eme lehetőségek ismeretében nem szükségszerű megelégedni a sajátosságok kidomborításával, hanem azok kombinációival olyan új hanghatásokat lehet előidézni, amelyek minden újszerűségük mellett a hangszer „lényegéből” adódnak. Tehát, nincsenek kívülről ráerőszakolt, mesterséges kitalációk…

A „minden mű: kísérlet” megállapításnak régi továbbgondolása, hogy igényes szerző csak a sikerült kísérleteket tekinti kompozícióknak. A hangszer sajátosságainak maximális figyelembevétele szinte eleve szavatolja, hogy Szathmáry darabjai ebbe a típusba tartozzanak. Mindehhez társul az a szerzői alkat, amely a budapesti tanulmányok során elsajátított zenei nyelvet lázadó újítóként sohasem tagadta meg, ám zenei szókincsét a nemzetközi kortárs-tapasztalatok során szerzett ismeretekkel gazdagította. A darmstadti iskola inspirációja alapélménnyé vált, beépült a saját-zenei-nyelvbe, ily módon képes polgárpukkasztás-mentesen avantgárd maradni, a szó jó értelmében modern a posztmodern irányzatok divatja idején is.

A felvételen szereplő művek közül legkorábban a Strophen készült (orgonára és hangszalagra). Az 1988-ban komponált és 2001áben revideált darabban még a magyar hallgató sem egykönnyen fedezi fel a mű mottójaként szolgáló páva-dallamot. Szathmáry legritkábban „idéz” felismernivaló dallamot – a 2015-ös Dies irae-ben megannyi metamorfózist követően csendül csak fel a sequentia-dallam kezdete, az ugyanebből az évből való Mors et vita utalása a húsvéti sequentiadallamra (Victimae pascali laudes) úgyszintén áttételes. Ez utóbbi művel eredetileg a freiburgi székesegyház orgonájának 50. évét szándékozott megünnepelni – de az élet úgy hozta, hogy egy másik félévszázadhoz is kapcsolódott: hommage-értékű búcsú a feleségétől, akivel 50 közös évük volt. Ez a személyes vonatkozás (is) indokolja, hogy a felvétel fináléjaként szerzői előadásban szólaljon meg. Felkérésre komponálta 2013-ban a Bremer Dommusik című darabot – 1976 és ’78 között e dóm orgonistája volt, ilymód a hangszerek és az akusztika alapos ismerője. Nem elégedett meg tehát a „kétkórusosság” sztereo-hatásokban való érvényre juttatásával, hanem mindkét hangszer sajátos lehetőségeit aknázta ki, a neobarokk Bach-orgona felhangokban gazdag színvilágát és a romantikus nagyorgona zenekari hatásait. Ugyancsak megrendelésre készült 2014-ben a Sonido Iberico, Mainzi Zeneművészeti Főiskola spanyol barokk orgonájára szánt modern darabok gyűjteményébe. Szathmáry itt a spanyol hangszer sajátosságait juttatta érvényre, és a spanyolos couleur locale-nak mintegy a csúcspontján „vetette be” azt a battaglia-gesztust, amely – a spanyol barokk ismerőinek – felfedte az inspiráció forrásaként Pedro de Araújo művét.

Érdemes kipróbálni a lépcsőzetes ismerkedést – az „értés” intellektuális élmény-többletet ad az egyébként esetleg csak rácsodálkozást kiváltó hatáshoz. Attól egészen kivételes ez a felvétel, hogy valamennyi közreműködő zeneirodalmi alkotásnak kijáró megbecsüléssel közelít a művekhez, maximális felkészültséggel és elhivatottsággal. Nyoma nincs „missziónak”. Kitűnő muzsikusokat hallunk (az ütős Olaf Tzschoppe életrajza örömteli felismerést tartogat: láthattuk-hallhattuk a híres Strasbourgi Ütőegyüttes tagjaként…).

Évfordulókra érzékeny tekintettel felfedezhettünk még egy kerek számot: idén áprilisban töltötte be 80. évét a szerző. A rejtett-rejtőzködő idézetek közé sorolható talán ennek ajándék-volta is.

Fittler Katalin