KOKAS KLÁRA

MIT JELENT NEKEM KODÁLY?*

Dr. Kokas Klára
„A Kokas módszer fő tartópillére a zene lélekemelő ereje. Megteremteni és megőrizni az önkifejezés szabadságát. A zene és a hatására spontán születő mozgássor révén nem csak a pozitív érzelmek szabadulnak fel, de a félelmek és a gátlások is.”

(iLovePécs - Pécs)

Talán hatvanöt esztendővel ezelőttről, apám meséiből és tanításaiból valók az első emlékeim Kodály Zoltánról.

Apám, Kokas Kálmán, kántortanító volt Szanyban, a Rábaközben. Huszonévesen választották meg, ott töltötte életét mindaddig, amíg 1950-ben el nem űzték. Hangsúlyozottan „klerikális” volt, nemcsak a falu kántora, hanem a megye kántorszövetségének elnöke is volt.

Lelkes újítóként és örökös „tanulóként”, minden nyáron heteket töltött továbbképzőn. A Zeneakadémia tanfolyamain Bárdos Lajos, Harmath Artúr, Werner Alajos, Ádám Jenő tanították, akik aztán később az én igen szeretett tanáraim is voltak.

Csodálatos generáció volt ez! Az zene szépségével a magyarság szépségét hirdették, meggyőződésből, lelkesedésből. Szanyban apám népzenét, régi szokásokat, öltözékeket keresett és talált. Esténként az iskolában gyűltek össze, tanulták az öregektől az énekeket és a táncokat. Minden nap, még aratáskor is.

Nagy Ignác nyolcvanéves dalos mesélte nemrégiben, hogy apám eleinte az istállókban találkozott velük, mert a férfinép akkortájt estefelé odagyűlt. Az asszonyok, gyerekek a konyha melegébe húzódtak. „Énekütünk, taníttunk. Eleinte maguknak. Aztán énekkarba. Igen jó vót, szerettük.”

Mindenre, igen mindenre emlékszem. Olajos iskolapadlón tipegtem a táncosok lába körül. A Pünkösdölőben én szórtam a virágszirmot a rojtos selyemkendő alatt. „Én kicsike vagyok, nagyot nem szólhatok, mégis az Istennek dicséretet mondok.” Tizenöt évesen szanyi népviseletben táncoltam a nagylányok között.

A zene lett életem közepe, mindig zenélni akartam, zenét tanítani. Apám Kodályhoz ment, őt kérte, milyen szakra induljak. Kodály azt mondta: „Ne zongorára, van most egy új szak a Zeneakadémián, a középiskolai tanár- és karnagyképző. Azé lesz a jövő!”

A felvételin Ádám Jenő így szólt: „Kokas Klára, énekeljen nekünk egy szanyi nótát.” Népzenére Kodály tanított. Mindig a közelében ültem, a lehető legközelebb. Miután a kitűnőt beírta az indexünkbe, a Nagykörúton szédülten gyalogoltunk Vikár Lászlóval, órákon át, mint a részegek. Tizenkilenc évesek voltunk.

Amikor Szombathelyről ének-zenei iskola indítására kértek engedélyt, Kodály írt nekem, hogy elvállalnám-e. Gyönyörű éveket töltöttem ezzel. Vizsgálatokat is indítottam, hogy lássuk, mi mindenben lettek jobbak az énekes iskolatársaink. Disszertáció, majd könyv lett belőle, de ennél sokkal fontosabb, hogy Kodály bevitt vele a nagy ISME konferenciára, ahol a világ zenepedagógusai találkoztak. Ott ült az előadásomon. Németül beszéltem, mert még nem tudtam angolul. Legközelebb a könyvtárszobájában így szólt hozzám: „Tanuljon angolul, két év múlva Amerikában lesz az ISME konferenciára, ott fog beszélni.” És én, amint kifordultam a kapun, bementem az első könyvesboltba, megvettem az angol Linguafon lemezeket. Két gyermekem volt már, magam neveltem őket, rettenetes szegény voltam, de tanultam angolul, egyedül, éjszakja, lemezekről. Egy síbaleset után törött lábbal, majd porckorong-sérvműtétem idején a kórházban szalagos magnóról hallgattam az előadásom angol szövegét. Mert Kodály valóban magával vitt az amerikai ISME konferenciára.

Emlékeimet leírtam, írásom megjelent angolul és svédül. Magyarul még nem.

Legutóbb megjelent könyvemben (Öröm, bűvös égi szikra) látható Kodály Zoltán kézzel írt ajánlása „Kokas Klárának – előretekintésül.”

Az „Öröm, bűvös égi szikra” papíron és korongon

*Dr. Kokas Klára emlékezése megjelent „A XX. század ujjlenyomata c. kötetben. Létrejöttéhez az ötletet adta, a tárgyakból válogatott és az előszót írta Gerő András (Felelős kiadó Budapest főpolgármestere, felelős szerkesztő Török Gyöngyvér. VÁROSHÁZA, Budapest, 2001)