Dobozi Eszter (Cegléd, 1956április 30. – 2019október 9.József Attila-díjas (2010) író, költő, tanár, szerkesztő

1979-ben a József Attila Tudományegyetemen végzett, magyar–történelem szakon. 1978 óta publikált verseket, tanulmányokat és szociográfiát. 1979–80-ban Cegléden, 1980–81-ben Kecskeméten tanított. 1982-től a Katona József Társaság tagja, 1989-től a Forrás munkatársa, 2007-től a Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények igazgatója volt. 1995 és 2019 között a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, illetve jogelődjének igazgatója volt. 1999-ben a BME Gazdaság és Társadalomtudományi Karának közoktatási vezető szakán szerzett képesítést.

 

Művei

Önálló kötetei

·       Az Egy (versek), Magvető Könyvkiadó, 1986

·       Látó (versek), Orpheusz Könyvkiadó, 1991

·       „Csak a napnyugtát níztük (dokumentumkönyv), Csokonai Könyvkiadó, 1991

·       Tíz körömmel (szociográfia), Széphalom Könyvműhely, 1994

·       Fehér (versek), Orpheusz Könyvkiadó, 1998

·       Kettőztető (versek), Antológia Kiadó, 2001

·       Másolhatatlan (versek), Ister Kiadó, 2005

·       Túl a rákbarakkon. Angelika naplójából (regény), Magyar Napló Kiadó, 2008

·       Sánta Kata (regény), Magyar Napló Kiadó, 2011

·       Kötés (versek); Orpheusz, Bp., 2013

·       Kísért a lehetetlen; Orpheusz, Bp., 2014

·       Ahogy ő néz, ahogy ő lát. Válogatott és új versek; Magyar Napló, Bp., 2015

·       Hószín átfut, sár fennakad; Orpheusz, Bp., 2018

·        

Tanulmányai

·       A játék Szilágyi Domokos költészetében, Forrás, 1985/10

·       Spirális pályán. Lászlóffy Aladár költészetéről, Forrás, 1986

·       „Rejtőzhetsz már tőlem, Istenem”. Istenélmény a mai magyar irodalomban, Nyelvünk és kultúránk, 1987

·       Költők a nyelvről, Nyelvünk és kultúránk, 1988

·       Magyar nők szovjet lágerekben, Hitel, 1989/18,19

·       Tiszaladányiak szovjet lágerekben, Napjaink, 1989/12, 1990/1

·       Az egyenjogúság ára, Kapu, 1990

·       „Jövő időben ragozott igék,/ ti tettek hátizsákjai”. Az idő problémája Szőcs Géza költészetében, Jászkunság, 1991/2-3

·       Kezdet és vég. Tűnődések Márai Sándor Emlékezéseit olvasva, Holnap, 1992/2

·       „A szem örömei” – vagy a szem csapdái. Orosz István grafikáiról, Forrás, 2002/2

·       „…a világ is megvonja magát tőled” (Motivikus ismétlődések Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka című regényében), Forrás, 2003/5

·       Vasárnapi írók, dekonstruktív epigonok, Forrás, 2003/9

·       Sorsok és tájak, Magyar Napló, 2004/7

·       Meddig kísérnek meséink? Forrás, 2006/7-8.

·       Kodály Zoltán nyelvészeti munkái, Magyar Nyelvőr, 2007/4

·       Kodály Zoltán tanulmányainak stílusáról, Forrás, 2007/12.

·        

Díjai, kitüntetései

·       Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1989)

·       Bács-Kiskun Megye művészeti díja (1989)

·       Pilinszky János-díj (1992)

·       Az Év Könyve-díj (1995)

·       Kölcsey-díj (2000)

·       Arany János-díj (2004)

·       Kecskemét Városért Oktatási Díj (2005)

·       Bács-Kiskun megyei Príma díj (2008)

·       József Attila-díj (2010)

·       A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2012)

·       Bács-Kiskun Megyéért Díj (2016)

·       A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Illyés Gyula díja (2016)

·       Magyarország Babérkoszorúja díj (2018)

 

 

 

Dobozi Eszter Kodály Zoltán tanulmányainak stílusáról (Parlando)