ELHUNYT HORVÁTH KLÁRA FAGOTTMŰVÉSZ, FAGOTT- ÉS FURULYATANÁR

(1952-2019)

 

 

Horváth Klára és tanítványa

(fischeranniezeneiskola.hu)

 

I.

Horváth Klári 1952. november 3-án született Zalaegerszegen pedagógus szülők harmadik gyermekeként. Édesanyja kántor-tanító, édesapja kántor-tanító, később fizika-matematika szakos tanár. Nővérei Éva és Márta. Gyermekkorát 9 éves koráig felhőtlen boldogságban, szeretetben, vidámságban töltötte családja, barátai, osztálytársai körében egy Zala megyei kis faluban, Bocföldén, ahol édesanyja a helyi általános iskola igazgatója volt. 1961 októberében Zalaegerszegre költözött a család.

 

Klári zenei érdeklődése egész kicsi korában már megmutatkozott zeneileg is jól képzett szülei végtelen nagy örömére, így egyértelmű volt, hogy a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános iskolában folytatja tanulmányait. Mindeközben a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskolában zongorázni tanult Szentendrei Zsuzsa tanárnőnél. Eltökélt szándéka volt, hogy a zenei pályát választja.

 

A zeneiskolában a zongora mellett elkezdett fagottozni. A zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium mellett, egy év fagottozás után felvételt nyert a pécsi Zeneművészeti Szakközépiskola fagott tanszakára, Keszler György tanár úr osztályába. Keszler György tanár úrról mindig mélységes hálával, szeretettel, tisztelettel emlékezett. Az érettségi után felvételt nyert a pécsi Zeneművészeti Főiskolára, majd a Főiskola elvégzése után a budapesti Zeneakadémia mesterszakára. Diplomakoncertjén tanára az év legtehetségesebb növendékének tartotta.

 

MÁV Zenekaros időszakáról egy közös beszélgetésünkben nagyon nagy szeretettel és szép emlékekkel beszélt. A legteljesebb időszakának a zenekar és a tanítás közös, együttes jelenlétét érezte. A MÁV Zenekaros időszaka alatt a tanításon mellett beiratkozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológia Szakára.

 

Végtelen optimizmusa, életszeretete, hivatása iránti mélységes odaadása egész életét áthatotta. Növendékeiért a végsőkig mindent megtett, fantasztikus szakmai tudással, végtelen szeretettel és türelemmel. Számtalan siker, versenyeredmény jutott növendékeinek, sokan a zenei pályát választották. Családja, kollégái, művésztársai iránti szeretete, tisztelete egész lényéből áradt. Végtelen Szeretetéből fakadó, az egész életén át tartó adás által, mindannyiunk életében örök ajándékot hagyott. 

 

Vas Erna

fuvolatanár

(Fischer Annie Zeneiskola)

 

 

II.

ELHUNYT HORVÁTH KLÁRA

 

 

Kedves Kollégák!

Mérhetetlen szomorúsággal írom ezt a levelet, amelyben tájékoztatlak benneteket, hogy Horváth Klárika – fagott/furulya tanár kollégánk – hirtelen elhagyott minket ... most már mennyei magasságból néz le ránk, és biztosan ugyanúgy küldi kifogyhatatlan szeretetét mindannyiunkra, ahogyan azt életében mindvégig tette.


Klárika nevelőtestületünk nagyra becsült, szakmailag elismert, szeretett tagja volt hosszú évtizedeken át, nagy űrt hagy hirtelen távozása. Halálhíre sokkszerűen ért mindannyiunkat.


Fogadjuk Őt  szeretetteli emlékünkbe és imáinkba is,


Ica
Mészáros Lászlóné

igazgató
(Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium)