A Baltic Sea Philharmonic és Kristjan Järvi hangversenye a Müpában

Élmények és tanulságok – e két témapontban egyaránt sok tapasztalatot gyűjthetett a november 19-i est közönsége

Élmények mindenkinek egyaránt jutottak: a műsor (Griegtől a Peer Gynt I. szvit, valamint Balog József szólójával az a-moll zongoraverseny, továbbá Stravinskytól A tűzmadár-szvit 1945-ös verziója) önmagában is vonzónak tűnt, és számítani lehetett az apa (Neeme)és az idősebb fiú (Paavo) „ismeretében” a család harmadik, legifjabb karmester-tagja (Kristjen) iránti érdeklődésre is – a remélt telt ház megvalósult.

Balti-tengeri Filharmonikusok

A Balti-tengeri Filharmonikusok 2008-ban alakult, tíz nemzetiségű együttese „Éjféli nap” címmel hirdette műsorát – ez már a kommersz reklámfogásnak tűnt, és némiképp annak tarthatjuk az „északi lélek” köré szőtt atmoszféra fátylát is. Mert valljuk meg, a couloeur local, mint olyan, kétélű (és kétes értékű), akkor is, ha az egzotikum-vonal vonzása jótékonyan ellensúlyozza a „másság” kívülállóságát. (Mondjuk, a hangulatokkal, sötét-világos kontrasztokkal operáló megközelítés kevésbé megfogható, mint a magyar jelleghez társított paprika, gulyás, csárdás…) Remélhetőleg a kuriózumok iránti érdeklődés kellőképp a perifériára szorult, mert voltak lényegesebb, fontosabb mozzanatok (annak ellenére, hogy néhány felmerülő kérdésre nehezen találni kielégítően informatív választ).

Az ilyesfajta hozzáállást jogos innovatívnak nevezni: egyedi járulékos elemek az értékes érdemi teljesítményhez (hangsúly az utóbbin!). A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe a földszint hátsó bejáratain érkezett a muzsikusok többsége (vonósok a hangszereikkel), mintegy „ráhangolva” a közönséget a hamarosan felcsendülő muzsikára. Előrelátó szervezésre vall, hogy kezdés előtt külön felhívták a figyelmet arra (ami egyébként a műsorfüzetben is szerepelt), hogy „nem feltétlenül a feltüntetett sorrendben” játsszák a műveket, tételeket. Szükség is volt erre – de még így is meglepő volt a Grieg-szendvics, s voltaképp nem derült ki, hogy egyvégtében képzelték az első részt, avagy a megtervezett hangulati görbe mentén eleve számítottak a köztes tetszésnyilvánításokra.

Ami sokkal érdekesebb volt: miközben az atmoszféra intenzitásának növeléséért a hátteret színváltásokkal tették változatossá, a muzsikusok kotta nélkül játszottak. Elöl félkörben ültek a gordonkások, mögöttük álltak a többi vonósok és a fúvósok. Ez utóbbiak a későbbiek során többször változtatták a helyüket, ami tudatos koncepció külső jele: a hangszerelés sajátosságait kívánták ily módon is érvényre juttatni. Az együttes öltözete arra vallott, hogy az arculat kialakításakor ezt a szempontot sem hagyták figyelmen kívül. És napjaink trendjének megfelelően, a hölgyek kétségkívül kényelmetlenül magas sarkú lábbeliben játszottak (állva!) – ami feleslegesen növelte a munkahelyi egészségkárosító tényezőket. De a lelkes muzsikusok egyelőre nem gondolva a később jelentkező káros hatásokkal, teljes odaadással zenéltek. Játszották szólamukat, szemkontaktust tartva a karmesterrel és a muzsikustársakkal, egyaránt élvezve a hangszerjátékot és műveket. Néha már-már túlzottnak is tűnt néhány személyes gesztus – de mi ez ahhoz az irányításhoz képest, amit zeneigazgatójuk produkált.

Kristjan Järvi (m.mupa.hu)

Az észt származású Kristjan Järvi hétesztendős korától az USA-ban élt, ott végezte tanulmányait, több európai országban is vezényelt, majd 2016 óta ismét Észtországban él. Az 1972-ben született karmester stílusa a családi hagyományokhoz képest finoman szólva is formabontó. Komolyzenei hangversenyen kifejezetten egyedi jelenségnek tűnik, amennyiben szinte önálló koreográfiával irányítja a művek megszólaltatását. Érdemi ez a gesztus, hiszen a játékosok előtt nincs kotta, nem ütemmutatók (stb.) szerint tájékozódnak, hanem folyamatokból állítanak össze tételeket, avagy, mint a Grieg-művek esetében, sajátos ciklusokat. A felszabadult zenélést hallgatva arra kellett gondolnom, vajon ilyesmire gondolhatott-e filozófus, azt állítva, hogy a zene a legközvetlenebbül ható művészet.

Csak elismerés illetheti a viszonylag fiatal muzsikusokat, akik rendszeresen vállalkoznak ilyen szellemi kalandra, amikor tehát az olyan szempontok, mint szólamtudás, a szólamok dinamikai összerendezettsége nemcsak hogy problémát nem jelent, de szinte a magától értetődő kategóriába tartoznak. Mert a zenéhez való hozzáállások ezáltal magasabb szintre került – s ezt látva-hallva, a gyakorló muzsikusok önvizsgálatra kényszerülhetnek.

Nem lenne érdektelen tudni, mekkora a repertoárjuk, habár a Stravinsky-műben nyújtott szellemi teljesítményük önmagában is lebilincselő. És a mindennapi – gyakran taposómalomnak érzett – munkába időről-időre belefáradó, a zenekari munka mellett további rendszeres tevékenység végzésére kényszerülő hangszeresek minden bizonnyal szívesen tudnának meg részleteket a nemzetközi zenekarba beválasztott kitűnő muzsikusok életviteléről, hogy mennyi felkészülés, mennyi szereplés és mennyi felvételkészítés „fér bele” egy ilyen kivételes együttes életébe. Persze csak akkor, ha módjuk volt meghallgatni ezt a hangversenyt.

Fittler Katalin