ELHUNYT KRASZNA LÁSZLÓ KLARINÉTMŰVÉSZ-TANÁR

(1947-2020)

 

 

Kraszna László (Forrás: Fidelio)

 

Kraszna László Budapesten született 1947. március 6-án. 1962-től tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, ahol 1966-ig Sándor Renée-né, (zongora), 1966-tól 1968-ig pedig Vécsey Ferencnél (klarinét) tanult. 1973-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Balassa György tanítványaként. 1974-től a MÁV Szimfonikus Zenekar, 1979-től pedig a Magyar Állami Hangversenyzenekar művésze, 1975-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ZTI Szegedi Tagozatának, 1983-tól pedig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára volt, de tanított a Snétberger Zenei Tehetség Központban is. A Budapesti Klarinétegyüttes alapítója és vezetője. A klarinét- és szaxofonjátékról tankönyveket is írt.