ELHUNYT SZATMÁRINÉ LECHNITZKY ERZSÉBET ZONGORAMŰVÉSZ-TANÁR,
FŐVÁROSI ZENEISKOLAI IGAZGATÓ

(1933-2020)

 

 

Lechnitzky Erzsébet férjével, Szatmári Lászlóval (2019)

 

Lechnitzky Erzsébet Jolsván (Szlovákia) született 1933. január 9-én. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán dr. Dániel Ernő és Wehner Tibor zongoraművészek voltak a mesterei.

1956-ban lett a Fővárosi Zeneiskola Szervezet tanára, majd az 1968-as decentrációt követően a Fővárosi VIII. kerületi „Vándor Sándor” Zeneiskola / új nevén: Józsefvárosi Zeneiskola AMI egyik alapító igazgatóhelyettese, majd a művészetoktatási intézmény megbecsült igazgatója 1975 és 1985 között. Ezt követően címzetes igazgatóként tovább dolgozott egykori szeretett munkahelyén zongoratanár-korrepetitorként.

Azok közé a művésztanárok közé tartozott, akit az Országos Filharmónia is nagyon szívesen foglalkoztatott. Kamarakoncertjei hegedűművész-tanár férjével, Szatmári Lászlóval évtizedeken keresztül jelentettek élményt országszerte. Zongorakísérőként is mindig mintaszerűen látta el feladatát.  

 

 

Függelék:

Solymosi Tari Emőke

 

Szívvel-lélekkel, szeretettel I-II.

Interjú Szatmári Lászlóval és Szatmári Lászlóné Lechnitzky Erzsébettel

 

Első rész

 

Második rész

 

Parlando 2005./3-4.