ELHUNYT VARASDY EMÍLIA

(1925-2020)

 

Varasdy Emília

 

 

A Zeneakadémia egykori tanszékvezetője 2020. március 6-án, 95 évesen távozott az élők sorából.

 

Varasdy Emília Szombathelyen született 1925. július 29-én. Tanulmányait 1942 és 1949 között a Zeneakadémia zongora és kamarazene szakán Székely Arnold, Faragó György, Böszörményi-Nagy Béla, Solymos Péter és Weiner Leó növendékeként végezte. 1949-től 2008-ig volt az Ének Tanszék korrepetitora. 1981-ben, Lukács Pál halála után ő vette át a tanszék vezetését, melyet a 90-es évek közepéig irányított. A 2000-es évek közepéig részt vett a korrepetitor-növendékek képzésében is. Az Országos (majd Nemzeti) Filharmónia, a Magyar Rádió és Televízió hangversenyeinek gyakori közreműködője volt. Munkásságáért kitüntették a Munka Érdemrend Aranyfokozatával és a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel.  

 

(Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)