Elhunyt Cser Miklós, a Szegedi Egyetemi Énekkar
egykori karnagya, karmester

(1947-2020)

 

 

 

 

„Az Egyetemi Énekkar régi tagjai, mindazok, akik 1985-1990 között kezei alatt énekeltek, hiába várták, hiába készültek az újabb találkozásra a kórus jubileuma kapcsán…” – olvastuk a Szegedi Tudományegyetem alkotócsoportját összefogó internetes közösségi honlapon –: Cser Miklós karmester életének 73. évében elhunyt. A legendás karnagyra énekkari vezetőtársa, Gyüdi Sándor soraival emlékezünk és emlékeztetünk.

 

„Bár hónapokkal ezelőtt visszavonult a vezényléstől, és tudtuk, hogy súlyos beteg, mégis váratlan a gyászhír: néhány nappal 73. születésnapja előtt, 2020. május 6-án meghalt Cser Miklós, a Szegedi Egyetemi Énekkar egykori kiváló karnagya” – írja a legnagyobb közösségi portálon Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmester, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója, aki 1985 és 1990 között Cser Miklóssal együtt vezette a Szegedi Egyetemi Énekkart.

 

 

Cser Miklós „dirigensi pályáját kórusokkal kezdte, majd a Zeneakadémia karmesterképzőjének elvégzése után, 1975-ben az Állami Operaházhoz szerződött. 1977-ben Pál Tamás főzeneigazgató meghívására karmesteri állást kapott a Szegedi Nemzeti Színházban. 1978-ban, a nagyszínház felújítás miatti bezárásakor Irakba szerződött, a Bagdadi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett. Innen 1980-ban Szegedre tért vissza, a színház első karmestere volt, Pál Tamás, majd Oberfrank Géza zeneigazgatása alatt széles operai repertoárt dirigált.”

 

1985-ben Gyüdi Sándorral együtt vette át a Szegedi Egyetemi Énekkar vezetését Cser Miklós. „Egymásra voltunk utalva: mivel én 1988-ig még a Zeneakadémia hallgatója voltam, ő pedig 1987-től a Magyar Állami Operaházban folytatta karmesteri pályáját, tehát a két „ingázónak” olajozottan kellett együttműködnie. A legnagyobb harmóniában dolgoztunk együtt. Szakmai kérdésekben nagy egyetértés volt közöttünk, ezen túlmenően ízlésünk, a darabokkal kapcsolatos előadói szándékaink olyan mértékben hasonlóak voltak, hogy szinte egyeztetnünk sem kellett a művek megformálására vonatkozó elképzeléseinket – írja Gyüdi Sándor. – A betanítás során, amikor egymás távollétében próbáltuk a darabokat, látatlanban is úgy folytathattuk a munkát, mint ahogy a saját megelőző eredményeire épít a karvezető. Nem is osztottuk ki egymás között, hogy ez vagy az a mű melyikünk darabja; legtöbbször közvetlenül a koncert előtt döntöttük el, hogy az adott számot ki vezényli. Természetesen az, aki éppen nem dirigált, beállt a kórusba énekelni. Valószínűleg ez kötött össze bennünket: az éneklés szeretete, a kórusok iránti elkötelezettség.

 

Nagyon élveztük a muzsikálást ezzel a kiváló, rendkívüli szellemi potenciállal, kirobbanó energiával és határtalan lelkesedéssel rendelkező társasággal. A koncertek, vendégszereplések, külföldi utak igazi zenei és közösségi élményt adtak. Miklósnak a megnövekvő budapesti munkák miatt a Szegedi Egyetemi Énekkartól 1990-ben el kellett köszönnie. Bár még hat éven át maradtam a kórussal, egy évtizednyi tevékenységem nagy korszakának azt az öt évet érzem, amikor együtt dolgoztunk” – emlékezik Gyüdi Sándor.

 

„A Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatójaként, karmestereként töltött évek, az operaházi dirigálás mellett Cser Miklósnak maradt energiája arra, hogy egyre komolyabban foglalkozzon egyházi zenével. Előadóként ez azt is magával hozta, hogy kapcsolata a kórusmuzsikával mindvégig megmaradt. Szegedre 1998-tól visszajárt az általa alapított énekkarokhoz, a Victoria Kamarakórushoz, a Concentus Kamarakórushoz. Fél éve, betegségének súlyosbodásával kellett elbúcsúznia.

 

A Szegedi Egyetemi Énekkar 2020 őszén 95 éves fennállását ünnepeli. Száz Krisztina és Kohlmann Péter karnagyok az együttes korábbi vezetőit meghívták és felkérték a jubileumi koncerten néhány mű vezénylésére. Betegsége ellenére reménykedtünk abban, hogy együtt idézhetjük fel azokat az értékes muzsikálással töltött, sikeres és boldog esztendőket. Az évforduló Cser Miklós elvesztésével örömünnepen túl a fájdalmas tiszteletadás alkalmává válik. Hálával emlékezünk – nyugodjék békében!” – zárja Gyüdi Sándor az elhunyt alkotótársra, Cser Miklósra emlékezést.

 

*

Zenészcsaládban született Cser Miklós – édesanyja Cser Tímea, az Operaház magánénekese volt…

 

Fotók is emlékeztetnek arra, hogy Cser Miklós rendre részt vett a Szegedi Egyetemi Énekkar jeles, évfordulós ünnepein, például 2015. november 21-én a 90. éves jubileumi koncerten…

 

Cser Miklósban édesapját gyászolja Cser Ádám karmester és Cser Krisztián, a Magyar Állami Operaház magánénekese, az SZTE két alumnusa

 

 

Fotó: Szegedi Egyetemi Énekkar

 

 

Függelék:

Elhunyt Cser Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház egykori ...

Operaház - Életének 73. évében elhunyt Cser Miklós ...

Elhunyt Cser Miklós karmester - Fidelio.hu