PROF. DR. GYULAI ÁKOS KÖLTŐI GONDOLATAI

A CÉLJAINK

Óh mennyire tudom sajnálni azokat az embereket, akik nem tudnak gyönyörködni a teremtett világ szépségében. A Teremtőtől megkaptuk azt a lehetőséget, hogy mi is részesei lehetünk a teremtés csodájának, építsük-szépítsük a világunkat és gyönyörködünk annak minden szépségében. Szeressük a szépet, és szeressük a jót és szeressünk szeretni.

Megcsodálhatjuk a tengerek végtelen hullámzását, a kanyargó folyókat. a hatalmas hegyek égbe nyúló csúcsait, a dombvidékek lankás lejtőit, a végtelen síkságok virágzó mezőit, az ég kékségét a békés bárányfelhőkkel.

Megcsodálhatjuk a természet változatos különleges élővilágát.

És persze megcsodáljuk mindazt, amit az ember alkotni képes és hitem szerint ezeket az alkotási képességeket a Teremtőtől kapta.

Az első helyre én a zenét helyezném. Számomra a zene az ember egyik legcsodálatosabb képességét jelenti. Felfoghatatlan az alkotási képesség, de ugyanígy az előadás csodája. A zene engem összeköt a végtelen távoli Mindenséggel, a megfoghatatlan Csodával.

De szeretem az irodalom változatos alkotásait, verseket, regényeket, novellákat, drámákat. Mindezek a valóságból a csoda-országba repítenek.

De lehet-e nem szeretni a képeket, a festészetet, a fotózást, a valóság és a csoda közös szárnyalását.

Persze nem maradhat ki általában az alkotási vágy és tevékenység, a tudománytól a változatos kézi munkáig (a mindennapi munkánk).

Ezernyi dolog van még, mi szépségre az ember képes lehet. Vegyük mindezekhez még a szeretet képességét és az élni vágyás örömét és örök akaratát.

De jó is lenne, ha az emberiség célja valamiféle ilyen irányba vezetne.

Ha mindezektől megfosztja az ember magát, akkor mi értelme van a földi életünknek?!

A SZŐLŐSZEM ÁLMA

„Az Eucharisztia csodája”

https://youtu.be/QV_ToUSNjuw*

Kis szőlőszem arca mosolygott a Napra,

Vidám arcocskáját a fény simogatta.

Édes legyen, mire levelek sárgulnak,

Mire az éjszakák hidegre fordulnak.

Nyári éjjeleken gyakran álmodozott,

Az ősz közeledtén olykor gondolkodott,

Álmodozott azon, mi lesz az ő sorsa,

Mit hoz neki szüret, melyet szél suttogta.

Édes lesz, mint a méz, jó előre tudta,

Bor lesz majd belőle, ezt a társa mondta.

Gazdától hallotta kerülhet oltárra,

Kehelyben pihenhet, átváltozást várva.

De mi lesz vele, ha ehhez összetörik,

Édes levét akkor préssel kipréselik.

Hagyják az emberek hordóban duzzogni,

Várakozás után borrá alakulni.

Álma folytatódott nagyon különösen,

Édes vörösborként egy kehelyben pihen.

Ima hangzott akkor, felszállott az égbe,

Eljött ide csoda oltár közelébe.

Halk suhogást hallott, Valaki leszállott,

Olyan érzése volt, vérré átváltozott,

Buzogott a testben, mely egykor kenyér volt,

Átváltozott minden, ami korábban volt.

Húsvét csodájának részese lett akkor,

Krisztusnak vére a „szőlőszem” lett akkor.

A kicsi kehelyben benne volt az Isten,

A kicsi kehelyben benne volt a Minden.

(Miskolc, 2019.09.23., az Eucharisztikus Kongresszusra)

PÜNKÖSDI VÁRAKOZÁS

„A Szentlélek lángjai”

Apró kicsi lángok, talán, mint gyertyafény,

Szétrepülnek a Földgolyó mindkét féltekén.

Csendes leheletet hintenek világra,

Isten szeretetét emberi imákra.

Megszentelik lángok szenvedő lelkeket,

Virággal díszítik vágyódó beteget.

Égi ajándékként érkeznek világra,

Vigasztalást hoznak emberi bánatra.

Kicsiny gyertyalángok tüzeket gyújtanak,

Fájdalom foszlányok lángokra lobbannak.

Tüzes vágyakozás érkezik világra,

Szentlélek vigasza emberi várásra.

Csendes lehelete ébreszti életet,

Szeretettel tölti a csöppnyi szíveket.

Elhozta a tavaszt ötvenedik napra,

Virágzás reményét emberi hálákra.

Megszólítja éjjel a pünkösdi rózsát,

Borítsa virágba ünnepnek hajnalát.

Várakoztak sokat langyos pirkadatra,

Vágyakoztak télen emberi álmakra.

Örök virágzásban élni az életet,

Tavaszt hívogatva átaludni telet.

Virágba borulni az ünnepi napra,

Élet reményében emberi vágyakra.

(Miskolc, 2020. 04.30.)

NÉGY ÉVSZAK

„Négy évszak- kvadrologia”

https://youtu.be/mOrLL3NOfsI*

TAVASZ

Álmos napsugarak lassan felébrednek,

Hideg nappalokat messzire kergetnek.

Napsugarak fénye elűzi a telet.

Langyos leheletük megtöri a jeget.

A tél hó bundája fehérségét veszti,

Vastag takaróját hiába keresi.

Napsugarak tánca olvasztja a bundát,

Apránként lopkodja a tél takaróját.

Foltos lesz a kabát, naponta foltosabb,

Langyos eső miatt egyre csak kopottabb.

Hiába jönnek még hópihék a földre,

Pótolni foltokat egy rövid időre.

Napsugarak hozzák a tavaszt magukkal,

Tavasz langyosságát meleg sugarukkal.

Téli dermedtséget sugarak feloldják,

Tavasz üdeségét magukkal elhozzák.

Tavasz illatával a Földet behintik,

Tavasz melegével életet keresik.

Tavasz ecsetjével csodákat festenek,

Tavasz csodájával életet teremnek.

Az alvó világot felrázzák álmából,

Kiszabadítják a halál fogságából.

Élet szeretete tavaszba van oltva,

Tavaszi ébredés ezt a csodát hozza.

NYÁR

Meghozták életet tavasznak napjai,

Feléledt természet és annak csodái.

Felöltötték a fák szép zöld ruhájukat,

Mutogatták büszkén nyíló virágjukat.

Érlelnek majd termést, benne a magokkal,

Magokban a jövőt örök buzgalommal.

Hó alól kandikált tavasz sok hírnöke,

Elmentek aludni, nyíljanak jövőre.

A tavaszi pázsit megfürdött esőben,

Selymes takaróját megvédte időben.

Megóvta életét sok kicsiny bogárnak,

Vízcseppeket gyűjtött éneklő madárnak.

Hajnalonként madarak daloltak fákon,

Hívogatták Napot, hogy ne sokat várjon.

Csalogatták fényét, hogy meleget hozzon,

Felkelő fényében párjára találjon.

Fészket kell majd rakni, otthont építeni,

Élet folytatásra fiókát költeni.

Elhagyják majd fészket, amikor felnőnek,

Ők is fészket raknak élet jövőjének.

Elkészített tavasz mindent, amit kellett,

Topogott a nyár, hogy jöjjön már a kezedet.

Nagy verseny kezdődik, sok a feladata,

Sok munkát készített tavasznak szorgalma.

Megköszöni a nyár, tavasznak mit hozott,

Átveszi tavasztól, amit tőle kapott,

Szorgosan folytatja élet táplálását,

Sürgeti életet, folytassa futását.

Sok fényt küld az égből, melyet élet várja,

Több meleget lehel, forró Napnak szája.

Éltető eső szál a száradó földekre,

Harmatcseppet görget hajnali zöldekre.

Szorgoskodik a nyár, megkésni nem szabad,

Táplálni életet, mert az idő szalad.

Olykor kapkodni kell, ha nem jól tervezte,

El kell majd búcsúzni, idő üzenete.

ŐSZ

Forró napok emléke bennünk még itt él,

A napok melegsége lassan útra kél.

Távoli vidékek ezt már nagyon várják,

A Nap leheletét magukhoz csábítják.

A nappalok hossza egyre rövidebb lesz,

Az este sötétje naponta többet tesz.

Elküldte aludni hamarabb a Napot,

Felkelti korábban est-hajnal csillagot.

Csillagoknak fénye pihenésre buzdít,

Őszi nap melege bágyadtabban hódít.

Üzeni életnek, miért kell sietni,

Az idő múlását hogy lehet követni.

Érlelni gyümölcsöt őszi Nap fényénél,

Pergetni a magot még langyos szellőnél.

Tarkára festeni élő leveleket,

Télre készíteni kicsinyke rügyeket.

Madárcsicsergéstől csendesednek kertek,

Az ősz érkeztével új helyet keresnek.

A vándormadarak már együtt csevegnek,

Téli hideg elől délebbre repülnek.

Messzire elszállnak, távoli országba,

De visszatérnek majd a kedves hazába.

Onnan a távolból csoda hozza őket,

Megkeresik itthon azt a régi fészket.

Messze még a tavasz, szél rázza a fákat,

Haldokló levelek elhagyják az ágat.

A szendergő természet lassan lenyugszik,

Várja már a telet, mikor majd aluszik.

TÉL

A téli-kertem ablaka előtt állok,

Hol reggelre nyíltak téli jégvirágok.

Természet csodája szőtte ezt éjszaka,

Ezernyi virágot a hideg ablakra.

Az ablak üvegén a hideg nézeget,

Fagyos éjjeleken virágot festeget.

Ámulom szépségét a virágos kertnek,

Hófehér virágok ablakon dermednek.

Újabb csodát látok hullani az égből,

Tollpihéknek látszik távol messzeségből.

Ringatózva szállnak, táncolni szeretnek,

Hosszú útjuk végén csendben megpihennek.

Apróka kristályok a fehér hópelyhek,

Borítanak mindent, ahol megpihennek.

Ágakon megülnek, bokrot betakarnak,

A fagyos földekre takarókat raknak.

Vastag jég borítja kertem kedves tavát,

Védi a hidegtől kicsiny tónak halát.

Alszik tavirózsa, de szép is volt a nyár,

Tavasz eljöttére türelmetlenül vár.

Picinyke madárkák látogatnak engem,

Gyakran keresik meg táplálékért kertem.

Nehéz lenne hóban valamit találni,

Téli eledellel kell őket táplálni.

Meghálálják nekem ezt a gondoskodást,

Ablakom párkányán találják a pótlást.

Onnan leskelődnek és csicseregnek nekem,

Szeretettel várom, keressenek engem.

Távol a hegyeken nyugszik fehér bunda,

Hó alatt természet az álmát alussza.

A jeges tél még a halotti tort üli,

Hamar jön karácsony, szeretetet szüli.

A szeretet fénye megtöri majd telet,

Felmelegíti a haldokló szíveket.

Elküldi hideget egy távoli útra,

Felkelt minket tavasz a tél után újra.

(Miskolc, 2020.01. 07.)

A PÁSZTOR

„Kegyelem és jóság”

https://youtu.be/dgawLgJ-Elg*

Vigyáz reám az Úr, az égi pásztorom,

Virágos rétekről, mezőkről álmodom.

S ha ébredek, akkor az álmom elkísér,

Zöldellő rétek képe mindig visszatér.

Hol nyílnak virágok, van csoda ezernyi,

Hol van kispatak, mely életet eteti.

Cseppenként táplálja a szomjas világod,

Fölé hajolva a csodás fényt láthatod.

A fényt mely megfürdik kispatak vizében,

Arcát nem láthatod csillogó tükrében.

Pedig az arca oly kedves a világnak,

Meleget sugároz minden kis virágnak.

Terített asztal vár, ki arra éhezik,

Hogy naponta az égből manna érkezik.

A borban megmártózott kenyér darabja,

Kit minden étkező a kehelyből kapja.

Szeretet darabka Húsvét áldozata,

Szeretet darabka Krisztus ajándéka.

Életet kapsz tőle az éhező hazában,

Elvezet téged a tántorgó világban.

Nem félek én ezért, sötét völgyben járni,

Ismeretlen földön csendben botorkálni.

Velem van a Pásztor, vigyázza életem,

Kérem, szólítson meg, ha eltévelyedem.

(Miskolc, 2020. 01. 03., Újévi várakozás)

A CSEND ÜZENETE

„Hallgasd a csend üzenetét”

https://youtu.be/i1EgU7ZelFM*

Szeretem hallgatni csend suttogását,

Szeretem érezni csend simogatását.

Szeretem a csendet, csendnek zizegését,

Szeretem hallgatni Istennek a csendjét.

A csend szeret engem, Istennek csendje,

A csend beszél hozzám, az Isten kegyelme.

A csend nyugtatja lelkem a zajos világban,

A csend ölelget engem fájó magányban.

Csend suttogja nekem Krisztus szeretetét,

Csend mutatja nekem a Krisztus keresztjét.

Csend vezet kereszthez, kitárni a szívem,

Csend nyitja imára bezárkózott lelkem.

Peregnek a képek, Húsvét története,

Hová is lett a csend, kereszt üzenete.

Talán kiáltoznék együtt a tömeggel,

Talán együtt mennék én is a kereszttel.

Tudnék-e átadni legalább egy kendőt,

Segíteni kicsit roskadót, szenvedőt?

Kísérném-e Krisztust teljesen keresztig,

Hullatnám könnyemet egészen a sírig?

Megráznak a képek, csendért imádkozom,

Zajos világunkban csendre vágyakozom.

A csend békességét én nagyon szeretem,

A templomnak csendje ezért kedves nekem.

(Miskolc, 2019.12.31., Szilveszterre)

KIS VIRÁGOK

„A virágok csodája”

https://youtu.be/6Ry1lbIKGcg*

Mikor bújik aludni fenn Nap az égen,

Sötét fátylát éj teríti csendességben.

Előtte még piroslik az égnek alja,

Addig, amíg sötét fátyol betakarja.

Kisvirágok szirmot zárnak éjszakára,

Álmodni a napsugárról szem lezárva.

Égből jövő fényben úszni ők szeretnek,

Éjszakában, álomban csak szenderegnek.

Bódító volt az illatuk, csalogató,

Méhecskéket, színes lepkét hívogató.

Édes nektárt, mit kerestek virágokban,

Megtalálták bujkálgatva a szirmokban.

Simogatva virágokat megporozták,

Virágoknak az ajándékot ölben hordták.

Piciny magban nyugszik élet a jövőre,

Ebből bújik újra virág esztendőre.

A virágok néhány napig táncot járnak,

Éjszakánként csodás fényről álmodoznak.

Virágokat csillag fénye őrizgeti,

Hajnalokon harmatcseppje etetgeti.

Virágoknak a szépsége csodálatos,

Virágoknak az élete varázslatos.

Kis magocskák minden évben újra kelnek,

A mezőkön és kertekben díszelegnek.

Dicsérik ők fenn az Égben a nagy Istent,

Végtelen nagy szeretete betölt mindent.

Szeretete ragyog, mert a legszebb virág,

Szeretetért keresi az egész világ.

(Miskolc, 2019. 07. 30.)

AZ ÖREG KERESZTFA

„Én vagyok az út, az igazság és az élet”

Látom a sötétet, félelemnek urát,

A gomolygó ködben a halott éjszakát,

Hallgatom sikolynak a fájó sírását,

Tévelygő embernek csendes jajgatását.

Egyedül keresi erdőben az utat,

Erdő sötétjében boldogságért kutat.

Nem látja csillagot, egyetlent sem égen,

Csillagoknak fényét erdő sűrűjében.

Sötét fátyol, mely szemét eltakarja,

Csillagnak a fényét fátyol nem akarja.

Hiába mutatja fénysugár az utat,

Ember nem találja, amelyet ő kutat.

Madárcsicsergések vezetnék az úthoz,

Erdőnek zenéje a közeli kúthoz.

Csodás víz folydogál, örökélet vize,

Ha nem hallja zenét, nincs mit keresnie.

Bokrok közt a gidát őzike vezeti,

Eltűnt a kisgida, a mama keresi.

Ha nem dobban szíve gondoskodást látva,

Sötét éjszakában megmarad bezárva.

Tovább keresgéli élet boldogságát,

Erdő vége felé valami újat lát.

Egy korhadt keresztfát büszkén a teherrel,

Feléled az emlék egy régi keservvel.

Kicsinyke gyermekként akkor nagyon régen,

Nagypapával sétált ott a falu végen.

Megállt a keresztnél, kalapját levette,

Könnyező szemekkel leborult előtte.

(Miskolc, 2020.05.13.)

DR. GYULAI ÁKOS (1944) mérnök, professzor emeritus (Miskolci Egyetem Geofizikai Intézeti Tanszék)

*A költő előadásában