ELŐKELŐ HELYEZÉSEKET ÉRTEK EL
a LISZT FERENC ZEEMŰVÉSZETI EGYETEM OKTATÓI ÉS DIÁKJAI
A GENERACE ZENESZERZŐVERSENYEN

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két tanára, akik doktoranduszok is, valamint két hallgatója kiemelkedően szerepelt a Visegrádi Négyek zeneakadémiáinak megméretésén, a csehországi Ostravában megrendezett idei Generace Zeneszerzőversenyen.

 

A 30 év alatti komponisták számára meghirdetett eseményen a magyar zsűritag Tihanyi László volt, mellette a cseh Milan BáchorekIvan KurzHanuš Bartoň és Vít Zouhar, a lengyel Alexander Lasoń, illetve a szlovák Jevgenij Iršai voltak a testület tagjai.

 

Az idén április elején zajlott versenyre nagy számban jelentkeztek a fiatal alkotók, összesen 64 kompozíció érkezett be. A grémium pontozása után alakult ki a végső sorrend az egyes kategóriákban. E szerint a legfeljebb 30 éves zeneszerzők mezőnyében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem két doktorandusza, egyben oktatója is díjat nyert: első helyezést ért el Kecskés D. Balázs Komm című kompozíci-ójával, és a 3. lett Balogh Máté Bahnmusik című alkotásával.

 

Kecskés D. Balázs (nepszava.hu)

Balázs Kecskés D.: Komm – YouTube (26:46)

 Kruppa String Quartet (Bálint Kruppa - 1st violin; Éva Osztrosits - 2nd violin; András Kurgyis - viola; Barnabás Baranyai - cello), Roberta Szklenár (soprano), Viola Thurnay (alto), József Csapó (tenor), Dömötör Pintér (bass), Marcell Dénes-Worowski (conductor)

 

Balogh Máté (lfze.hu)

 

Máté Balogh: Bahnmusik (2019) (5:43)

Máté Balogh: Bahnmusik - Hommage a Honegger (2019). Interpreted by the Anima Musicae Chamber Orchestra (HUN), directed by Csaba Ajtony. Recorded in the Marble Hall of the Hungarian Radio, 29 May 2019. The piece was commissioned by MTVA.

 

Dicséretben részesült Gelléri András (MA zeneszerző szak II. év, főtárgy tanára: Tornyai Péter) Burst of Evidence című szerzeményéért. A legfeljebb 21 éves alkotók kategóriájában 3. helyet szerzett Mihalicza Csenge (BA zeneszerzés szak II. év, főtárgy tanára: Tornyai Péter) Kvartett című kompozíciójával.

 

(LFZE, 2020. IV. 23.)