ELHUNYT BLAZSÓ DOMONKOS ÉNEKMŰVÉSZ

(1977-2020)

 

 

Blazsó Domonkos

 

Életének 43. évében elhunyt Blazsó Domonkos, írta a Papageno.

 

1977-ben született Budapesten, a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola zongora és ének szaka után Stuttgartban folytatta tanulmányait Bruce Abel professzor növendékeként. Húsz éves volt, amikor első díjat nyert a Budapesti Dalversenyen, ugyanekkor a Nemzetközi Ádám Jenő Dalversenyen ért el III. helyezést és különdíjat. A Zeneakadémián Fried Péter tanította, 2017-ben szerzett diplomát.

 

Tagja volt a Honvéd Férfikarnak, majd 2005-2012 között a Magyar Rádió Énekkarának. 2011-től négy évig a Purcell Kórus tagja volt.

Szólórepertoárja Bachtól Richard Straussig terjedt, több itthoni és külföldi neves karmesterrel dolgozott együtt.

 

Betegséggel küzdött, tavasszal három hétig feküdt kórházban. „Életének 43. évében betegsége legyőzte őt” – tudatta a család.

 

(Forrás: gyász - Fidelio.hu)