Elhunyt Horváth Bálint, az Operaház egykori magánénekese

(1937-2020)

 

Horváth Bálint feleségével, a szintén operaénekes Mészöly Katalinnal (1984)

(Operaház Archívuma)

 

Horváth Bálint (Kenderes1937október 17. – 2020július 28.) operaénekes érdemes művész Kenderesen született, de gyermekéveit a Békés megyei Bucsán töltötte. Érettségi után a Magyar Optikai Műveknél dolgozott látszerészként. Magánúton tanult énekelni. Első mestere Komáromy Pál volt, majd tanulmányait Révhegyi Ferencnénél és Zádor Endrénél folytatta. 1968-ban próbaéneklésre jelentkezett az Operaházba, de a társulat kórusába szerződtették volna, amit nem vállalt. Ezt követően Rubányi Vilmoshoz, a debreceni Csokonai Színház akkori zeneigazgatójához fordult, aki leszerződtette. Először az 1968-69-es évadban énekelhetett főszerepet, Bánk bánt, Erkel Ferenc azonos című művében. 1973-ig a debreceni intézmény tagja maradt. 1973 és 1976 között a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1976-1977-ben ismét a debreceni társulat tagja lett. 1977 és 1988 között a Magyar Állami Operaház magánénekeseként működött. Többször fellépett Európában és Egyiptomban.

 

Főbb szerepei:

Georges BizetCarmen – Don José, tizedes

Erkel Ferenc: Bánk bán – Bánk bán

Erkel Ferenc: Dózsa György – Dózsa György

Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Turiddu, parasztlegény

Modeszt Petrovics MuszorgszkijHovanscsina – Andrej

Giacomo PucciniTosca – Mario Cavaradossi

Giacomo Puccini: Turandot – Kalaf

ifj. Johann StraussA cigánybáró – Gábor diák

Giuseppe VerdiAida – Radames, egyiptomi fővezér

Giuseppe Verdi: A trubadúr – Manrico, trubadúr

Giuseppe Verdi: Traviata – Alfred Germont