ELHUNYT KÁTAI ZOLTÁN

Kossuth-díjas énekmondó, népzenész

(1954-2020)

Kátai Zoltán

Kátai Zoltán előadása a szentgáli református templomban (53:26)

Első lemeze Muzsikáló Erato címmel jelent meg, ezt követte a középkori magyar históriás énekekből készült Magiar História című válogatás. A Kátai - Krónika című hangoskönyvét Jankovics Marcell illusztrálta. Készített lemezt Wathay Ferenc Énekes könyv-e alapján, az Elindula József... - Énekek Adventtől Vízkeresztig című lemezén a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó énekes-zenés hagyományokból adott ízelítőt. A katonadalokat tartalmazó Viadalhelyeken, véressen, sebessen... című lemeze, valamint a Bogáti Fazakas Miklós és Thordai János zsoltárfordításaiból készült Ditsérjétek Istent... című albuma 2018-ban jelent meg. Művészetéért 2005-ben Artisjus-díjat, 2006-ban Tinódi-lant kitüntetést kapott, 2014-ben a Mediawave Párhuzamos Kultúráért elismerésével, 2016-ban Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. A Kossuth-díjat 2019-ben vehette át a Kárpát-medence magyarságának összetartozás-érzését, nemzettudatát a régi magyar zene és irodalom népszerűsítésével, valamint a régi magyar krónikás énekek élményszerű megjelenítésével erősítő több évtizedes, példaértékű és hiteles történeti énekmondói pályafutása elismeréseként.

„Gyermekkoromban kezdett, különböző zenei stúdiumok után 1983 óta hivatásszerűen zenélek, énekelek, 11 évet töltöttem a Mákvirág népzenei együttesben. Velük a nagyvilágot, Dinnyés Józseffel Magyarországot jártam; muzsikáltam Kecskés Andrással, Kobzos Kiss Tamással. A zenén keresztül jó barátságba kerültem Sebő Ferenccel, Cseh Tamással, a Kaláka együttessel, verséneklőkkel, utcaszínházi csepűrágókkal, népzenészekkel és néhány fiatal énekmondóval.”

„Az énekmondó titulust én találtam ki, bár sokan tulajdonítják magukénak. 1983-ban úgy érkeztem Pestre, hogy az akkor már kedves barátom, Dinnyés József azt mondta, ne törődjek a lakással, lakhatok nála. Még abban az évben Szegedre, talán ifjúsági napokra kapott meghívást Dinnyés, és – mi sem egyszerűbb, természetesen – vitt magával. A plakátra kellett egy megnevezés. Jóska volt a daltulajdonos, amit egyébként meg ő talált ki, ez rendben is volt. A Dinnyésnél töltött napok alatt Tinódi Krónikáját olvasgattam, és éppen a Dávid király és Góliát küzdelmét megörökítő éneknél jártam. Ebben van egy strófa, ami úgy végződik, hogy énekmondással dicsérjétek az urat. No, ez ugrott be, s a plakátra azt írattam a nevem alá, énekmondó. Hát, így lettem énekmondó.”