ELHUNYT LAJHÓ GÉZA

 

A BFZ ZENEKARI NAGYBŐGŐMŰVÉSZE

(1956-2020)

 

Búcsúzunk Lajhó Gézától

Lajhó Géza (BFZ)

 

 

Szomorúan tudatjuk, hogy alapító tagunk, barátunk, kedves kollégánk, Lajhó Géza nagybőgőművész 2020. november 5-én elhunyt.

Lajhó Géza a Miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában Vogel Gáspár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán pedig Tibay Zoltán ls Pege Aladár növendéke volt. Lajhó Géza részt vett a Zeneakadémia pódiumán 1983-ban, a Budapesti Fesztiválzenekar legelső koncertjén. Azóta folyamatosan, megszakítás nélkül tagja volt nagybőgőszólamunknak. Tavaly ment nyugdíjba, de vendégként gyakran visszajárt hozzánk. Utoljára a szeptember 30-i, pápai Zsinagógakoncertünkön lépett fel.

 

Lajhó Géza(facebook)

 

Géza az utóbbi években nem volt teljesen egészséges, szíve, tüdeje is gyengélkedett. Október közepén, családi körben kaphatott koronavírus-fertőzést. Október 27-én került kórházba, ahol az odaadó ápolás ellenére már nem tudták megmenteni.

 

Mindig jókedvű, fáradhatatlanul lelkes, a zenét imádó muzsikus volt, hűséges kolléga, barát. Emlékét örökre megőrizzük. Legutolsó koncertjének kis részletével búcsúzunk tőle.

 

Budapesti Fesztiválzenekar

Búcsúzunk Lajhó Géza nagybőgőművésztől, a BFZ alapító tagjától (0:55)