ELHUNYT LÁSZLÓ ZSUZSA


 

Aranytoll-díjas újságíró, szerkesztő

(1938-2020)

 

 

László Zsuzsa

(szabadidomagazin.blog.hu)

 

2020. október 24-én elhunyt László Zsuzsa Aranytoll-díjas újságíró. 1971-ben lépett be a MÚOSZ-ba. Éveken keresztül az Aranytollas Újságírók Társaságának titkára, valamint az Etikai Bizottság tagja volt. A család fájdalmában osztozunk.

 

Juhász Előd nekrológja

 

Az elmúlt évtizedek alatt sok és sokféle találkozásunk volt, hiszen ő is a zene-átadás megannyi területén munkálkodott. Legyen szabad ezek közül egyetlen sorozatot kiemelnem, hiszen abban hetekig együttműködtünk.

1996-ot írunk. Amikor nyilvánosságra hozták budapesti Szuperkoncert tervét, László Zsuzsát kérték fel sajtófőnöknek, aki nyomban összehívott egy kis szakmai társaságot a Casino Vigadóba. Itt, a baráti vacsora közben ismertették a Szuperkoncert tervét, hogy az akkori Népstadionban lépnek majd fel a világsztárok: Diana Ross, Jose Carreras, Placido Domingo és Rost Andrea. Ezen az estén körvonalazódott, hogy hozzunk létre egy önálló felvezető televíziósorozatot Szuperkoncert előtt címmel, melyben mind a négyükkel külön-külön exkluzív interjú készül – természetesen sok vonzó zenei bejátszással. Örömömre a koncertgazdák, az Ostermann Formula 1 Kft. tulajdonosai-vezetői, Frank Tamás és Gerstl Péter a Zenebutik stábját választották, és így gőzerővel nekikezdtünk a felvillanyozó feladatnak.

 

Munka közben ismerszik meg mindenki. Élmény volt látni, megtapasztalni Zsuzsa hozzáértését, lelkesedését, finom diplomáciai érzékét – ahogy a sztárokkal és a mi kis csapatunkkal “bánt”. Örömet sugárzó lényével mindenkinek partnere tudott lenni, mindenen rajta tartotta a szemét – neki köszönhető, hogy a stábban egy hangos szó nem hangzott el, mindenki tette a magáét. És nem akárhogy!

Szomorú, hogy jómagam kivételével a legendás csapat – Bodnár István rendező, Becsy Zoltán operatőr, valamint az ötletgazda, Frank Tamás, és most már sajnos László Zsuzsa is – valahol más dimenzióban tervezgetheti: hogyan lehet tíz- és százezreket maradandó zenei élménnyel megajándékozni?

Kedves Zsuzsa, öröm, hogy velünk voltál, példát mutattál felkészültségből, a feladat iránti alázatból, lelkiismeretességből, lelkesedésből. Köszönjük!

A Televíziós Művészek Társaságának részletes szakmai életrajza László Zsuzsa pályájáról az alábbi linken érhető el:

 

http://www.tvmt.hu/L%C3%A1szl%C3%B3%20Zsuzsa.htm

 

 

A nekrológ forrása: