ELHUNYT NYRI JÁNOS HARSONAMŰVÉSZ-TANÁR

 

a SzeNt István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI igazgató-helyettese

(1971-2020)

 

Nyíri János

 

COVID-19 fertőzésben november 4-én elhunyt Nyíri János, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolaigazgató-helyettese.

 

 

A kiváló zuglói harsonaművészt és zenetanárt 49 éves korában ragadta el a vírus. Nyíri János négy évvel ezelőtt Makovecz Pál igazgató kérésére vállalta el az igazgató-helyettesi feladatokat a Columbus utcai iskolában. Előtte a XVIII. kerületi Dohnányi Ernő Zeneiskolában, azt megelőzően egy V. kerületi, s egy veresegyházi iskolában tanított. 

 

– János mindig kiválóan felkészített növendékeket küldött hozzánk, így pontosan ismertem a tanári kvalitásait – mondta róla Makovecz Pál.

 

Nyíri János igazgató-helyettesi munkája mellett harsonát oktatott a zuglói konziban. Volt egy kis rézfúvós együttese, a „rézengúzok”, akik most tanár és vezető nélkül maradtak. Emellett tagja volt a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának (az egykori tűzoltózenekarnak) is, amelynek legfőbb tevékenysége, hogy temetéseken, koszorúzásokon, ünnepségeken játsszon. A zenekar ezt a feladatát Nyíri János temetésén is el fogja látni: az együttes a zuglói pedagógust saját halottjának nyilvánította.

 

– János egy nagytudású kolléga és egy jó barát volt – tette hozzá megrendülve Makovecz Pál. – Egyszerűen nem térek magamhoz, nem is tudom, hogy miként fogom a mai napot koordinálni. Halálával nagyon nagy veszteség ért bennünket.