ELHUNYT PÁLVÖLGYI SÁNDORNÉ MATISZ GIZELLA ZONGORA- ÉS HÁRFAMŰVÉSZ-TANÁR

 

(1926-2021)

 

 

Pálvölgyi Sándorné Matisz Gizella

 

Pálvölgyi Sándorné Matisz Gizella zongora- és hárfaművész-tanár – 2021. február 24-én rövid betegség után, egy nappal a 95. születésnapja előtt elhunyt.

 

1926. február 25-én született Pesterzsébeten. Édesapja tisztviselő, édesanyja tanítónő volt. Iskoláit is Pesterzsébeten végezte, 1944-ben érettségizett. Eközben folyamatosan zenei tanulmányokat is folytatott és 1945-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol 1947-ben Hernádi Lajos irányításával zongoratanári, majd 1958-ban Rékai Miklós mesterképzőjében hárfa művész-tanári diplomát szerzett. 1945-66-ig az Erzsébeti „Széchenyi” zeneiskolai munkaközösségben dolgozott, mint zongora főtanszak tanár, s emellett 1957-től a Fővárosi Operettszínház zenekarának volt hárfaszólam vezető művésze egészen 1987. december 31-ig, azaz nyugdíjba vonulásáig. Ezután sem szakadt el a zenétől és a tanítástól, mivel 1988-2003-ig még visszament a pesterzsébeti Lajtha László Zeneiskolába félállásban zongorát tanítani. Februárban bekövetkezett haláláig jó kapcsolatot ápolt mind a későbbi és fiatalabb „hárfás társadalom” tagjaival és volt színházi kollégáival.

 

P.S.