GRATULÁLUNK

 

A 2021. március 15.-én ÁLLAMI KITÜNTETÉBEN RÉSZESÜLT

zene- és táncművészeknek*

 

 

Kossuth-díjban részesült:

 

Keller András Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, érdemes művész, a Keller Vonósnégyes alapítója, a Concerto Budapest zeneigazgatója és vezető karmestere Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a kamaramuzsikát és a kortárs zenét is elhivatottan közvetítő, világszerte elismert előadó-művészete, valamint sikeres zeneigazgatói, oktatói és kultúraszervezői tevékenysége elismeréseként;

 

Dr. Lovász Irén népdalénekes, néprajzkutató, érdemes művész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézetének egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a népművészet identitásmegőrző szerepe mellett a népdaléneklés lélekgyógyító és közösségformáló erejét is elhivatottan hirdető, kiemelkedő előadóművészi, kutatói és pedagógiai életműve elismeréseként;

 

Nagy Feró énekes, zeneszerző, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása során a magyar rockzenei élet emblematikus alakjaként egyedi stílusával generációk ízlését formáló és a rendszerváltoztatás korának fontos témáit a zene nyelvén megszólaltató, sokoldalú előadó-művészete elismeréseként;

 

Tátrai Tibor „Tibusz” Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző, érdemes művész, a Tátrai Band, a Magyar Atom, a Latin Duó, a Boom Boom és a Tátrai Trend zenekarok alapítója és vezetője Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a magyar könnyűzenei életben egyedülálló, virtuóz gitártechnikájával, valamint a bluestól a jazzen át a latin zenéig számos műfajt magába foglaló, stílusteremtő előadó-művészete elismeréseként;

 

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült:

 

FALVAI SÁNDOR Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, az egyetem korábbi rektora a magyar komolyzenei életben szóló- és kamarazenészként egyaránt elismert művészi pályafutása, valamint több évtizedes, kiemelkedő zenepedagógusi munkája elismeréseként;

 

FARKAS ISTVÁN Péter Liszt Ferenc-díjas harsonaművész, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, az egyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete Rézfúvós- és ütőhangszerek Tanszékének egyetemi tanára a hazai klasszikus zenekultúra nemzetközi hírnevét erősítő, szóló- és kamarazenészként egyaránt elismert előadóművészi pályafutása, valamint a rézfúvóshangszer-történet területén folytatott több évtizedes kutatói-oktatói munkája elismeréseként.

 

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült:

 

ARANY JÁNOS karnagy, zenetanár, a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatója, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, a Psalterium Hungaricum Kórus alapítója és vezetője, a Kollégiumi Kórus karnagya Kodály Zoltán zenei örökségének továbbadását elhivatottan szolgáló, kimagasló egyházzenei pályafutása, valamint több évtizedes oktató-nevelő munkája, illetve sikeres intézményvezetői tevékenysége elismeréseként;

 

Dobozy Borbála Liszt Ferenc-díjas csembalóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára részére Johann Sebastian Bach életművének feltárását és szerzeményeinek népszerűsítését szolgáló, nemzetközileg is elismert művészi pályafutása elismeréseként;

 

PROF. DR. DR. H.C. HACKI TAMÁS fül-orr-gégész, foniáter, audiológus, a Regensburgi Egyetem Fül-orr-gégészeti Klinikájának nyugalmazott professzora, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja a rászoruló gyermekek érdekében végzett önzetlen gyógyítómunkája és széles körű karitatív tevékenysége elismeréseként;

 

NAGYTÓTHY-TÓTH ÁBEL zeneszerző, gitárművész, az Amerikai Gitár Alapítvány alapítója és egykori igazgatója a magyar zenekultúra jó hírnevét erősítő, több évtizedes művészi pályafutása, több száz, gitárra és lantra írt darabot magába foglaló, gazdag zeneszerzői és -gyűjtői életműve elismeréseként;

 

PAPP ISTVÁN "GÁZSA", a Honvéd Együttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarának vezető prímása kiemelkedő színvonalú művészi pályája elismeréseként;

 

Rujsz Edit Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Nemzeti Balett balettmestere és koreográfusa részére, példaértékű szakmai alázattal végzett, kimagasló színvonalú balettmesteri és koreográfusi munkája elismeréseként;

 

VIRÁGH LÁSZLÓ zeneszerző, költő, műfordító a magyarországi vokális régizene-mozgalom elindításában vállalt szerepe, valamint a régi magyar versek rekonstrukciójára irányuló, a Balassi-féle nótajelzés zenei forrásának felfedezését is magába foglaló kutatómunkája elismeréseként.

 

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült:

 

BONCSÉR GERGELY operaénekes az operairodalom jelentős tenorszerepeiben nyújtott, a közönség körében is nagy sikernek örvendő alakításai elismeréseként;

 

BORDÁS JÓZSEF SÁNDOR zeneszerző, dobművész, zenepedagógus, a Rajkó-Talentum Szakgimnázium dobtanszakának vezetője kiemelkedő előadóművészi és zenepedagógusi munkája, valamint széles körű kulturális szervezőtevékenysége elismeréseként;

 

DR. DOMOKOS ZSUZSANNA Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, muzeológus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontjának igazgatója Liszt Ferenc örökségének kutatása és gondozása területén végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként;

 

DRUCKER PÉTER, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vezető karmestere a vokális zene professzionális interpretációja iránt elkötelezett, számos zenés színházi produkció sikeréhez hozzájáruló, magas szintű művészi munkája elismeréseként;

 

GYERMÁNNÉ VASS ÁGNES Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Pannon Filharmonikusok örökös tagja, a Pécsi Egyetemi Zenekar koncertmestere több évtizedes művészi és zenepedagógusi pályafutása, valamint a Pannon Filharmonikusok koncertmestereként Pécs város kulturális életében betöltött jelentős szerepe elismeréseként;

 

HATVANI KISS GYÖNGYI előadóművész, magyarnóta-, népdal- és sanzonénekes négy évtizedes, sokoldalú előadóművészi pályafutása során elért hazai és nemzetközi sikerei elismeréseként;

 

IAN GUEST zenetanár, zeneszerző a magyar zenekultúra és a Kodály-módszer brazíliai népszerűsítését szolgáló, több évtizedes tevékenysége elismeréseként;

 

MELNIK TATIANA balettművész, a Magyar Nemzeti Balett principálja kiemelkedő táncművészi pályafutása, a klasszikus balett jelentős főszerepeiben nyújtott nagy sikerű alakításai elismeréseként;

 

PÉLY BARNA énekes, zeneszerző sikeres előadó-művészete, valamint a fiatal zenei tehetségek támogatása érdekében végzett munkája elismeréseként;

 

RIEDL ÁGNES balettművész példaértékű szakmai alázattal végzett táncművészi munkája elismeréseként

 

SZABÓ PÉTER néptáncos, a népművészet mestere, az Eleki Román Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagja a román nemzetiségi hagyományok ápolását és továbbadását szolgáló közösségépítő tevékenysége elismeréseként;

 

TAY WEICHENG ALBERT zeneszerző, karmester, pedagógus, a Szingapúri Kodály Zeneakadémia alapító igazgatója a magyar klasszikus zenei kultúra, illetve a Kodály-módszer ázsiai népszerűsítéséhez hozzájáruló munkája elismeréseként;

 

TURMEZEYNÉ DR. HELLER ERIKA énektanár, karvezető, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Ének-zenei Tanszékének habilitált egyetemi docense a zenepedagógia területén végzett magas színvonalú kutatói, oktatói és oktatásszervezői munkája, valamint a zenei tehetséggondozást szolgáló tudományos szakmódszertani tevékenysége elismeréseként;

 

Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főiskolai docense, a Keresztény Neveléstudományi Kutatóműhely vezetője részére a keresztény értékrenden, illetve az érzelmi intelligencia fejlesztésén alapuló organikus pedagógiai módszer képviselőjeként végzett kiemelkedő tudományos és oktatói munkája elismeréseként;

 

DR. VÁRADI JUDIT zongoraművész, művészeti menedzser, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense, a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Karának óraadója a Debreceni Egyetem, illetve Debrecen város kulturális életét gazdagító több évtizedes koncertszervezői tevékenysége, valamint jelentős oktatói munkája és szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként;

 

A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült:

 

Buzás Aida, a Nemzeti Filharmonikusok programmenedzsere részére három évtizedes hangversenyrendezői tevékenysége elismeréseként;

 

HORVÁTH ESZTER táncművész, a Duna Művészegyüttes szólistája kimagasló szakmai alázattal végzett, példaértékű művészi munkája elismeréseként;

 

HORVÁTH ISTVÁN operaénekes széles repertoárt felölelő, példaértékű előadóművészi munkája elismeréseként;

 

PILLER GEDEON, a Sao Pauló-i Pántlika Táncegyüttes tagja a magyar néptánckultúra brazíliai népszerűsítését szolgáló több évtizedes tevékenysége elismeréseként;

 

RÁCZ RITA operaénekes az operairodalom szopránszerepeiben aratott nemzetközi sikerei elismeréseként;

 

RÓNAI ZOLTÁN népzenész, a Duna Művészegyüttes zenekarának tagja kiemelkedő előadóművészi és zenepedagógusi tevékenysége elismeréseként;

 

A Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült:

 

Giliczéné Bencze Mária nívódíjas moderntánc- és mozdulatművész-pedagógus, esztétikustest-képző kinetológus részére a művészitorna- és a moderntánc-irányzatok népszerűsítését szolgáló több évtizedes pedagógusi pályája, valamint Berczik Sára asszisztenseként végzett magas színvonalú munkája elismeréseként;

 

SEBESTYÉN TÍMEA HENRIETT táncművész példaértékű táncművészi munkája elismeréseként.

 

 

Magyarország kiváló művésze díjban részesült:

 

Farkas Zoltán „Batyu” Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész;

 

Németh Judit Liszt Ferenc-díjas énekművész, érdemes művész

 

Magyarország érdemes művésze díjban részesült:

 

Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedűművész;

 

Leblanc Gergely Harangozó Gyula-díjas balettművész;

 

Takács-Nagy Gábor Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, karmester;

 

Vincze Balázs Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus.

 

A magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek kulturális kapcsolatainak gazdagításában való tevékenysége elismeréseként Pro Cultura Hungarica-díjban részesült:

 

FRANKL PÉTER zongoraművész;

 

DR. TAKÁCS ANDRÁS néptáncgyűjtő, koreográfus.

 

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei szerkesztői, zenei rendezői, hangmérnöki tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjban részesült:

 

SZIRTES EDINA hegedűművész;

 

BARTA GERGELY zeneszerző.

 

Kiemelkedő zenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült:

 

HARAZDY MIKLÓS zongorakísérő, korrepetitor, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja;

 

DÉNES ISTVÁN karmester, zeneszerző, zongoraművész;

 

NAVRATIL ANDREA énekesnő, előadóművész;

 

BARÁTH EMŐKE operaénekes;

 

valamint a díjat megosztva a TALAMBA ÜTŐEGYÜTTES TAGJAI: Zombor Levente, V. Nagy Tamás, Szitha Miklós, Grünvald László.

 

Könnyűzenei előadó-művészi tevékenysége elismeréseként Máté-Péter díjban részesült:

 

PATKÓ BÉLA KIKI énekes, előadóművész, az Emelet zenekar frontembere;

 

MENYHÁRT JÁNOS előadóművész, zeneszerző;

 

valamint, a díjat megosztva a KARTHAGO EGYÜTTES TAGJAI: Szigeti Ferencet, Kiss Zoltán Zéró, Takáts Tamás, Gidófalvy Attila, Kocsándi Miklós.

 

A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:

 

ZACHÁR LÓRÁND táncművész, koreográfus;

 

IFJ. ZSURÁFSZKY ZOLTÁN táncművész;

 

CSERMELY GYÖRGY táncművész, táncpedagógus, producer, a Váci Jeszenszky Balett alapító igazgatója.

 

*A kitüntetettek teljes listája megismerhető:

MAGYAR KÖZLÖNY-Magyarország Hivatalos Lapja, 2021. március 15., hétfő (1764-1808 oldal).

Letöltés - MAGYAR KÖZLÖNY