Elhunyt Prof. Dr. Répássy Dénes

patológus, urológus szakorvos, egyetemi magántanár,

az Ars Nova Sacra Énekegyüttes ALAPÍTÓ tagja

(1947-2021)

Répássy Dénes (semmelweis.hu)

I.

Búcsú Répássy Dénestől

Fájó szívvel búcsúzom Répássy Dénestől, a baráttól, kórustárstól, a kórus lelkétől, kovászától, szellemi-szakmai irányítójától. Nem voltam olyan szerencsés, mint kórusunk, az Ars Nova Sacra számos tagja, én csupán tíz éve ismerhettem meg személyesen, és csodálhattam közelről emberi és művészi nagyságát.

Első találkozásunkat érdekes módon a Bartók rádió hozta össze, ugyanis egy interjúban kérdésre válaszolva azon sajnálkoztam, hogy éppen megszűnt a kórus, amiben énekeltem. Több sem kellett Dénesnek és ikertestvérének, Gábornak, akik véletlenül hallották ezt az interjút, és egy találkozóra hívtak a SOTE Fül-Orr-Gégészeti Klinikára, ahol Gábor igazgatói szobájában vártak mindketten. Pillanatok alatt baráti beszélgetés alakult ki, és meggyőztük egymást, hogy nekem az ANS-ben a helyem. Lebilincselt az ikerpár igazi reneszánsz személyisége, hiszen művészi elkötelezettségük, érzékenységük, képzettségük pillanatok alatt nyilvánvalóvá vált a beszélgetés során, ugyanakkor orvosi körökben közismert volt tehetségük a reál tudományokban is. Dénes pathológusként és urológusként tett le sokat az asztalra, míg Gábor ugyancsak pathológus indíttatással, de gégészként. Mivel nekem is gyerekkoromtól fogva párhuzamosan haladt a zenei és a biológiai érdeklődésem, azonnal úgy éreztem, rokonlelkekre találtam. Az agykutatás eredményei ma már fényesen igazolják, hogy a művészetek által gazdagított érzelemvilág hatékonyabbá teszi a tanulást, tartósabbá és egyedibbé az elraktározott emléknyomokat, ezáltal fokozva a kreativitást nem csupán a művészetek, hanem a tudomány területén is. Dénes élete és életműve mindezt a lehető legmeggyőzőbben igazolja, hiszen nem csak az orvostudomány területén alkotott maradandót, és gyógyította betegek ezreit, hanem művészi tehetségével, lelkiségével sok alkotótársa életét tette gazdagabbá, értékesebbé, és az ANS fellépéseivel sokezres hallgatóságának okozott maradandó élményt az elmúlt 15-20 év során.

Tudomány és művészet az emberi kultúra két komplementer, egymást folyamatosan stimuláló és provokáló egységét képezik. Babits Mihály így fogalmaz:

“Tudományt és művészetet nem lehet egyszerre definiálni, mert nagy dolgok: nincs definíció, mely őket kimerítené. Íme azonban egyik oldaluk: ők a világról való Tudatunk legkincsesebb gyűjtőkamarái: a művészet az érzetek és érzések, a tudomány a belőlük leülepedett fogalmak drága gyűjteménye. Az élet friss szőlejéből pompás bort sajtolunk és hasznos ecetet: azokat hordjuk e végérhetetlen, homályos pincékbe.”

Dénes azon ritka egyéniségek közé tartozott, akik az érzeteink és érzéseink „szőlejének” műveléséhez, és az abból készülő bor sajtolásához is kiválóan értettek. Újszerű elképzelései egyes kórusművekről, - ilyen volt például legutóbb az általa áthangszerelt Bach János passió - , lebilincselően illusztrálták az emberi agy végtelen alkotókedvét, tehetségét, a kreatív elme játékosságát. Mély istenhite különleges módon hitelesítette elképzeléseit, és fokozta az alkotás meggyőző erejét. Minden bizonnyal egyetértett Vukán György Kossuth díjas zongoraművész zeneszerzővel, aki azt vallotta, hogy „a muzsika odafent van, a zenésznek csupán antennája van ahhoz, hogy ezt dekódolja, és minden ember számára érzékelhető formában közkinccsé tegye”. Ez a mélyen gyökerező hit hatotta át Dénes egész életét, művészetét, így alkotókedvét a Teremtő dicsőségének megmutatása is motiválta.

Dénes már megtért az életből a létbe, ahová Teremtő-eredetű lelkünk meghívást kapott. Az élet térben és időben zajlik, valamennyien feltartóztathatatlanul rohanunk a számunkra előírt idő beteljesedése, utunk vége felé. A létezés azonban anyagtól, időtől független, hiszen ezek a dimenziók csak az ősrobbanással jelentek meg az Örök Létező, a Teremtő akaratából, aki saját képére és hasonlatosságára – azaz belőle származó lélekkel megáldva – az embert is megteremtette. Így nyugodtan hihetjük, hogy Dénes már az öröklét állapotában van. Ott vár minket, ahol a muzsika lakik, ahol a tökéletes szépség és szeretet van, amelyeket Dénesen keresztül már itt a Földön is felvillantott számunkra a Teremtő, gazdagon megajándékozva bennünket, a családját, barátait, akik szerencsések voltunk, és ismerhettük őt.

Ahogy egész testünk minden atomja egy régen felrobbant csillagból származik új kombinációkat alkotva, tehát tulajdonképpen csillagporból épülünk fel, ugyanúgy minden gondolatunk, tudásunk, művészi élményünk többezer előttünk élt generáció szellemi alkotásaira vezethető vissza. Bár a kultúránkhoz hozzájáruló elődeink többségét nem ismerjük, néha kiemelkedik a kultúrtörténetből egy-egy egyéniség, akinek öröksége élénken tovább él közös tudatunkban. Így van ez szűkebb kortárs közösségeinkben is, ahol a meghatározó egyéniségek emléke örökre velünk marad. Dénes egy ilyen világító csillag valamennyiünk egén, akik vele együtt, vagy rajta keresztül gazdagodhattunk az emberiség örök értékeinek bőséges tárházából. Dénes öröksége, „intellektuális csillagpora” tovább él nem csak családjának, de a tágabb családnak, az Ars Nova Sacra Énekegyüttesnek, valamint mindazoknak a belső világában, akik hallgathatták őt.

Ahogyan József Attila írja:

„Por és Istenpor vagyunk.

Visszahullván, por a porral elkeveredik,

Visszahullván, így keveredik el Istennel a lélek.”

Kedves Dénes, azzal a megnyugvással bocsátottunk utolsó utadra, hogy bár fizikai tested visszahullt és porral keveredik, de lelked már együtt van az öröklétben a Teremtővel. Nyugodj békében!

Freund Tamás

II.

Gyászbeszéd az ANS nevében RÉPÁSSY Dénes temetésén 2021. április 21-én

Répássy Dénes (szentvince.hu)

Mindennek megvan a maga helye és ideje, ahogy a Prédikátor mondja: „Mindennek rendelt ideje van, ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek. Hát most ideje van a gyásznak. Szól bennem a Mozart Requiem, hányszor énekeltük együtt, Dénes? Most is bennem árad a zene, most utoljára énekeljük együtt. Requiem aeterna, dona ei Domine… Milyen furcsa, hogy ez most pont Neked szól. Ötven éven keresztül sok Máté passió, János passió H-moll mise közös élményünk volt. Időben annyi közös dalolás, emléke sűrűsödik, ami az életünket kiteljesítette. De meddig tart még ez így? Kérdeztem, s közben szomorúan vettem tudomásul a naptár lapjainak kihullását, s feltettem a kérdést, mikor fogunk az utolsó laphoz érni? Nem tudtuk, de most kihullott az utolsó lap.

Dies irae, a harag napja, amitől reszket holt meg élő. Nekem még a hangom is reszket, mert búcsút kell mondanom a társaim nevében.

Tuba mirum spargens sonum – csodakürtök zengenek, s Te átléped azt a vonalat, amire egész életünkben készülünk. A Ferences templomban kezdődött hatvan évvel ezelőtt, mint ministránsok ismertétek meg Gáborral Bucsi Lászlót. Innen ered Antal Matyi ismeretsége is, aki a későbbiekben meghatározó szerepet kapott az ANS életében. Aztán a Liszt Ferenc Kórusban találtátok magatokat a kamasz hang megállapodása után. Bucsi László tárta ki előttetek szent csillaggyújtogatóként a liturgikus zenében rejlő titkokat, amely a nem látható transzcendenciára nyit ablakot. Ott kötöttetek szövetséget Dezsővel, Józsikával, Zolival, akikkel az a bizonyos spirituálé kvintettet alkottátok, amellyel a „Ki mit tud?” döntőjébe jutottatok.

Rex tremende majestatis – Jézus nem rettenetes fejedelem, hanem a végtelenül jóságos, aki a küszöbön átlépve magához ölel, s a helyedet megmutatja a szent kórusban. Recordáre, Jesu pie – kegyes Jézus kérünk téged, vedd számításba Dénes testvérünk egész pályáját. A legszebb hivatást választottad, az emberek gyógyítását. Az osztályodon mindenki tisztelt és felnézett Rád. Briliáns operatőr voltál, a műtét kritikus szakaszában a szentlélek vezette kezeidet – mondta testvéred, aki azt is hozzátette, szakmai felkészültség és precíz anatómiai ismeretek -manuális készség és művészet, ami jellemzett.

Olyan munkatársakat vonzottál, akikkel kiváló tudományos eredményeket értetek el, Erre a színvonalra utaltál, amikor tréfásan mondtad: ebben a harmadosztályú kocsmában jobb bort mérnek, mint az elsőosztályú vendéglőben. Én is vendéged voltam, melyet most is megköszönök.

Reneszánsz ember voltál. Az orvoslás, orvosi tudomány mellett, a történelem is kiemelten érdekelt, ősi kultúrák, a magyarság eredete. Nem a turistaság, hanem ez vitt többször Ázsiába, Iránba és Üzbegisztánba is. Na, és mindenek fölött a zene töltötte be életedet.

Lacrimosa – hullanak a könnyeink a zene lüktető ütemére. Mi emberek már csak ilyen földiesek vagyunk, ilyenkor csak a veszteséget látjuk. Pie Jesu Domine! Dona ei requiem. Kegyes Jézus, add meg neki békességed.

A '80-as évek végén ötletetekre tizenketten megtanultuk és a Ferences templomban előadtuk Gillaume de Machaut Notre Dame-i miséjét. E XIV. századi szerző zenében tett újításairól nevezetes, munkásságát "ars nova" néven tartják nyilván. A legkorábbi időkből fennmaradt négyszólamú zenemű. Hangzása archaikus, de helyenként zavarba ejtő módon XX. századi.

Bucsi atya halála után Gáborral igényed volt az addigi kóruséneklésen túllépve valami zenei csemegére. Ekkor 2005-öt írtunk. Tizenegyen újra tanultuk a Machaut misét és előadtuk, mint a Liszt Ferenc Kórus kamarakórusa. Majd ismét. Az új formációnak nevet is kellett adni, mely mesterünk Machaut ars novájából fakadt és lett az új szent művészet, Ars Nova Sacra. Hihetetlen kutatómunkával szállítottad az ismert szerzők ismeretlen műveit, majd az ismeretlenek gyöngyszemeit. A reneszánsz évében olyan reneszánsz műsort állítottál össze Dénes, amely nyolcvan százaléka magyarországi ősbemutató volt. Következő évben pedig barokk zenei-csokorból lett koncertsorozat. Az újat, a kihívást kerested. Nagy mestered, Hamvas Béla ideáját tartottad szem előtt: Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.

Az Ars Nova Sacrában az egyenlők között hamar kiemelkedtél. Jelenléted a Mester és a tanítványok már elfelejtődött viszonyát idézte. S a tanítványi státuszt a zeneileg magasabban képzettek is elfogadták. Úgy lettél Mester, hogy mindig visszahúzódó voltál. Te mindig messzebbre láttál. Nemcsak magas termeted miatt, hanem azért is, mert egy méterrel a föld fölött jártál. Aquilla non captat muscas. A kis dolgok nem érdekeltek, a távlatok, a nagy ívek annál inkább. A különlegességek vonzottak. Schütz koncertre válogattál műveket. Már részben föl is készültünk, a koncertet a járvány elsöpörte. Aztán jött a bénító betegség. Nekünk örökösöknek kötelességünk lesz a be nem váltott tervet beteljesíteni.

Testvéreddel közösséget építettetek. Ez könnyebb volt, mint azt megtartani. A megtartáshoz mindig kellett a megújulás, a közös élmények és egymás becsülése. A koncertek, közös utazások, nyári táborok mind ezt szolgálták. . A világi koncertjeink előtt is sorba állítottál, rövid imával kértük a Mindenható segítségét, áldását kérted a „hangokra”. Ez is az élmények közé tartozik.

Mit köszönhetünk most meg. Azt a zenei keretet, amely kimondja a szép igazságot, átvágja a nemzetek és kultúrák közötti határokat, hisz a zene nyelvén mindenki ért, és egyformán megérint mindenkit. Segít elviselni a világot, erőt ad ahhoz, hogy higgyünk a világ értelmében, végső céljában. Sokszor fél mondatokban töredékesen, de összességében kifejtetted az Arisztotelészi igazságot, amihez magunknak is igazodni kell, a cselekvésnek legyen önmagán túlmutató, természetfölötti célja - mert ha nincsen akkor az profán. Ha megvan, akkor a cselekvés szakrális, jó és szép, tehát művészi. Mert ha jól tesszük dolgunkat és a hallgató is jól reagál, akkor munkánkból létrejön egy magasabb létforma, mint a hangzó részeiből maga a mű, az adó és elfogadó szeretetéből létrejön a harmónia. Létrejön a második parancs, megvalósul az igazi, nem szavakban mért művészi eredmény – a felebaráti szeretet.

Nem az elismerésért, hanem hogy ki tudom-e mutatni azt, amit érzek, ki tudom-e váltani a hallgatóban, azt a megrendülést, amit katarzisnak hívunk háromezer éve, amely nélkül nincs művészet. Képes vagyok-e átadni mindazt a szépséget, lét esszenciát, amely bennem megérett, de csak akkor ér valamit, ha a hallgató ezt megérti, befogadja és megrendül tőle. Hát most ezt köszönjük meg.

Hálát adunk életedért, hogy annak része lehettünk. Közös hitünk szerint hisszük a test feltámadását és az örök életet. Mi itt a földön csak hiszünk, de Te már túlléptél a hiten, Te már tudod a bizonyosságot. Most már nincs jelentősége a mozgásod korlátainak, hiszen amit már Te tudsz, ahhoz nem kell segítség, már nem tükör által homályosan látsz, mint mi itt a földön, hanem élesen, pontosan és tisztán. Babits gondolata szerint: „Te már jól tudod, / mennyi kínt bír az ember, mennyit sem sokall még az Isten jósága sem, / s mit ér az éle t... S talán azt is, hogy nem is / olyan nagy dolog a halál”,

Köszönjük Dénes. Kiváltság volt Veled ötven évet közösen a zene szeretetében fürödni, kitüntetés volt az Ars Nova Sacrában Veled a hallgató és a mi szívünket felemelni. A szép égi szekér elindult Veled, jó testvérem fogd a mi kezünket, ha Nekünk eljön az óra és fel akarunk szállni arra a szekérre.

Lux aeterna luceat ei, Domine: Cum sanctis tuis in aeternum, qia pius es. Qia pius es.

Haló poraidat átadjuk az anyaföldnek, emlékedet megőrizzük, lelked várja a test föltámadását és az eljövendő örök életet. Amen.

Némethi Gábor

III.

Az Ars Nova Sacra Énekegyüttes fennállásának 10. évfordulója alkalmából hangversenyt adott

2015. november 22-én az Örökimádás templomban

Vezényelt: Répássy Dénes, művészeti vezető,

valamint vendégként Antal Mátyás, Cser Miklós és Párkai István

(Bakonyi Viktor és a Promontor TV felvétele)

http://www.cultureclub.hu/az-ars-nova-sacra-enekegyuttes-jubileumi-koncertje/ (60:04)

http://www.cultureclub.hu/az-ars-nova-sacra-enekegyuttes-jubileumi-koncertje-2-resz/ (30:02)