Csíkszereda  (románul Miercurea Ciuc, németül Seklerburg, latinul Sicolsburgum) város Romániában, Hargita megyében. Csíkszék, majd 1878-tól Csík vármegye, ma Hargita  megye székhelye, 1971 óta municípium (megyei jogú város). 2007. július 1-jén 41 971 lakossal rendelkezett. 2002-ben Erdély 21., Románia 52. legnépesebb településének számított. Székelyföld területén, Erdélyben, a Csíki-medence középső részén fekszik. Környéke már a bronzkor idején is lakott volt, ám első írásos említése 1558-ból származik. Ismertségét többek közt a hozzá tartozó Csíksomlyó területén évenként sorra kerülő pünkösdi búcsú, jelentős jégkorongcsapatának, országszerte kedvelt sörének hírneve és a szintéln évente megrendezésre kerülő Csikszeredai Régi Zene Fesztiválnak köszönheti.

 

 

Élményekkel, nagyszerű találkozásokkal és lelki, szellemi feltöltődéssel zártuk zenei utazásunkat az idei Csíkszeredai Régizene Fesztiválon! 2021. július 18-án véget ért a kilenc napot felölelő, ám mégis századokon és országokon átívelő utazás, amelyre hazai és külföldi meghívottak vitték magukkal a lelkes közönséget. Rendkívüli boldogság számunkra, hogy színvonalas, jó hangulatú volt az idei fesztivál, és örömünket leljük a fellépők, a közönség visszajelzéseiben. A neves fellépők és közreműködők jelenléte meghatározó a fesztivál életében, emellett az esemény sikerességét, mint minden évben, a közösség lelki és erkölcsi támogató erejével, kitüntető és értő figyelmével mérhetjük.

 

Köszönjük a feledhetetlen zenei élményt a fellépő együtteseknek:

Renaissance (RS) (Ádám Gyula felvétele)

 

Kájoni Consort (RO) (Ádám Gyula felvétele)

 

Miquču Montanarios (FR) és a Musica Historia (MO) (Ádám Gyula felvétele)

 

Erdal şalikoğlu (TR) (Ádám Gyula felvétele)

 

Jiří Havrlant (CZ) (Ádám Gyula felvétele)

 

Fonte di Gioia (RO) (Ádám Gyula felvétele)

 

XVIII-21 (Ádám Gyula felvétele)

 

Le Baroque Nomade (FR, RO) (Ádám Gyula felvétele)

 

Carmina Renascentia (RO) (Ádám Gyula felvétele)

 

Caius Hera (RO) (Ádám Gyula felvétele)

 

Codex (RO) (Ádám Gyula felvétele

 

Ars pro Toto (RO) (Ádám Gyula felvétele)

 

Barokk Fesztiválzenekar (RO) (Ádám Gyula felvétele

 

Madrigal – Marin Constantin Nemzeti Kamarakórus (RO) (regizene.ro)

 

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál az esztendő top eseménye a régizene művelői és meghatározó személyiségei számára. Az év találkozása ez, közös próbákkal, fellépésekkel, egymásra figyeléssel. Itt találkoznak és eszmecserélnek, tanulnak egymástól helyi és nemzetközi művészek, jó barátok, régi ismerősök és régizene-rajongók. Jólesően nyugtáztuk ez évben, hogy a fesztivál régi közönsége mellett milyen sok fiatalt meghódított a historikus előadásmód. A megújulás nagyban köszönhető a Nyári Egyetem működésének, amelynek 2008 óta közel ezer résztvevője volt. Éltünk az online közvetítés lehetőségével is, így a Madrigál kórus és a Zene-híd nemzetközi konferencia élő közvetítése révén több emberhez eljutottunk.

Velünk tartott a jó idő, így négy ragyogó estén tudtunk örvendeni a szabadtéri koncerteknek a csíkszeredai Mikó-vár hangulatos udvarán.

 

A Zene-híd Nemzetközi Konferencia egyik mozzanata (Ádám Gyula felvétele)

 

Idén hat országból, 178 művész előadásában és közreműködésében, kilenc napon át hat helyszínen, tizenöt koncertet hallhatott a közönség. A Zene-híd nemzetközi konferencián két szakmai előadáson és két könyvbemutatón vehettek részt az érdeklődők, és nem maradt el a reneszánsz gyermeknap sem, amely zenével, tánccal, harcászati bemutatóval és kézműveskedéssel szintén időutazásra hívta a kicsiket és nagyokat.

A Régizenei Nyári Egyetem hallgatói motivált és szorgalmas diákok voltak, akik napi többórás kurzust követően is gyakoroltak. A mesterkurzusok július 11–16. között öt napon keresztül a Márton Áron Főgimnázium osztálytermeiben és a Millenniumi templomban zajlottak. A mesterkurzusokon a régizenei repertoár széles skáláján belül korábbi évekhez hasonlóan nagy hangsúlyt fektettünk a helyi vonatkozású zenei örökség népszerűsítésére, külön kurzus foglalkozott a magyar vonatkozású világi énekekkel. Számokban összegezve: hat mesterkurzus, hat oktató, öt közreműködő kísérő és fordító, 48 résztvevő, amelyből öt passzív hallgató. A hallgatók mesterkurzusokon szerzett tudását két gálahangversenyen követhette a közönség.

A koncerteken részt vevők nagy száma és visszajelzései alapján tudjuk, hogy a hallgatóság tisztában van azzal, mekkora érték, hogy szimbolikus összegért cserében olyan kulturális és zenei élményben lehet részük itthon, amely a világon bárhol megállná a helyét. Ebben kiemelt szerepe van Hargita Megye Tanácsának és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának, továbbá minden partnerünk támogatásának, amely azt bizonyítja: a döntéshozók világosan látják, hogy egy térség lakóinak jólléte a kulturális kínálat színvonalától is függ.

A fesztivál négy évtizedes múltja alatt nagyon sokat kapott a közönségtől. Mi, szervezők azt gondoljuk, hogy ez a támogatás a közösség felé úgy fordítható vissza, ha támogatjuk a fiatal zenei tehetségeket. Így Régizenei Ösztöndíj Alapot létesítettünk a koncert- és mecénásjegyek eladásából származó bevételekből. Az ebből befolyó összeget régizenei pályára készülő középiskolás, egyetemista és pályakezdő fiatalok tehetséggondozására fordítjuk egy nyilvános pályáztatás formájában.

A szervezőcsapat, a Hargita Megyei Kulturális Központ munkaközössége nevében hálásak vagyunk a támogatók, a média képviselői, a partnerek és különféle szolgáltatók, a fellépők, oktatók, hallgatók, kísérők és fordítók, gyakornokok, önkéntesek, továbbá a közönség irányába, akik mindannyian hozzájárultak a fesztivál sikeréhez. Találkozunk jövőben, 2022. július 9–17. között!

 

Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ menedzsere

Filip Ignác, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál művészeti igazgatója

Fazakas Gabriella, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál programfelelőse