SZABADYNÉ DR. BÉKÉSI MAGDOLNA CSc*

A gregorián énekről és tanításának jelentőségéről

Hazánk közép- és felsőfokú, többségében zenei intézményei sorra veszik fel az egyházzenét önálló vagy kiegészítő szakként. Sőt az általános iskolai énekkönyv is tartalmaz gregoriánt és kanciót (1) is. Ezt a rövid írást azon kedves kollegák figyelmébe ajánlom, akik nem tudnak Dobszay tanár úr irányításával a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Egyházzene Tanszékének vagy Egyházzene Tanfolyamának képzésébe kapcsolódni.

A cikk tartalmának rendezése a következő:

I. A gregorián ének fogalma, elnevezése, tulajdonságai.

II. Miben különbözik a mai zenétől? Miért kell tanulni?

III. A gregorián ének fejlődéstörténete.

I. A gregorián a római egyház ősi, liturgikus, azaz istentiszteleti zenéje. Róma hangnemeket, hangskálákat, különböző zenei formákat örökölt a görögöktől, zsidóktól és más keleti népektől, de ezt tartalommal, szellemmel és liturgiái inspirációval ő töltötte meg.

A szakirodalom különféle elnevezéseket használ. A gregorián éneket századokon át „cantilena romana"-nak hívták. Nevezik gregorián korálisnak is. Nevét a chorus szóból I. Nagy Szent Gergely pápától (2) veszi át, aki a hagyomány szerint véglegesen megszervezte a római liturgiát és a római énekiskolát. Chorus volt régen a szentély neve, ahol az énekkar is helyet foglalt. - Egyéb elnevezései még cantus planus (a franciában plain-chant), cantus firmus és cantus traditionális.

I. Gergely pápa a Szentlélek sugallatára diktálja a liturgia énekeit

Tehát a gregorián ősi, általános, biblikus ének, így stílust is jelent. Egyúttal alapdallama az európai zenének. Gondoljunk csak a korabeli orgonairodalomra, részben még Bachéra is. Ebből indult el a protestáns egyházi ének is.

A gregorián az istentisztelet lényeges alkotórésze, ahol az ének szervesen belekapcsolódik a liturgiába, és maga is liturgiává, imádsággá válik. így a gregorián ének is a liturgia sajátos tulajdonságait hordozza: szent, művészi és egyetemes. Szent, mivel a vallás szolgálatában áll, és semmiben sem közös a profán zenével. Egyetemes, mint maga az Egyház, mely minden néphez egyformán szól, és a kollektív érzés érvényesül benne, nem az egyéni. Művészi, örökértékű, Kb. 2000 év óta él. Ma sem tudunk felmutatni más olyan zenét, amely ennyi idő óta élő valóság maradt volna ritmus, hangnem, forma, történeti érték tekintetében. Nincs más dallam, mely ennyi ízlés- és korszakváltozás után is élne a nép ajkán. A klasszikus polifónia mesterei nagyrészt a gregoriánból merítik dallamkincsüket. Szabad ritmusa van. A természet szabadságával és ötletszerűségével változik benne a kettes és hármas ritmussejtek sora, amelyek ismét kisebb vagy nagyobb hullámhegyekké vagy völgyekké csoportosulnak, és alkotják a könnyed, szabad hullámzást. Olyan természeti jelenség ez, mint a népdal. Nem a nyelvtani szóhangsúly határozza meg a ritmust, hanem a dallam. Efféle szabadritmus érvényesül a modern zenében is.

Hangnemei gazdagok és változatosak. Mind a 8 hangnemet használja. Nincs benne kromatika. Formái változatosak. A recitativótól a szonátáig minden alakzat föllelhető benne. Dallamépítési szabályai klasszikusak, arányai tökéletesek. Történeti értékét bizonyítja, hogy ma épp úgy gyönyörködik benne az egész kultúrvilág, mint 2000 évvel ezelőtt. Mozart minden alkotását odaadta volna a prefáció (3) dallamáért, pedig (2) így ír Schoppenhauer a Zeneesztétikában: „Ez az ének nem csúszik a földön, hanem szabadon és nagy szárnyalással fenn lebeg, akárcsak egy szeráp.

II. Bár a modern zenének is a gregorián volt az alapja, az utóbbi 400 évben differenciálódott a litrgikus és műzene útja. Tehát jogos a kettő közti lényeges különbözőség megjelölése:

1. A gregorián mindig egyszólamú.

2. Tiszta vokális zene.

3. A szólóéneknek szánt dallamok igen gazdagok, úgynevezett melizmatikus énekek. (Tehát jól képzett énekest kívánnak.) A karénekek egyszerűbbek, szillabikus természetűek.

4. Gregorián hangnemeket használ.

5. Más a kottakép – a kottasorok előjegyzései csak kulcsokat ábrázolnak, csak a b-t használják módosító jelként.

6. Más a ritmikai szerkezet - a gregorián ritmikai egységei nem egyenlő időértékűek.

7. Kollektív, tárgyilagos zene.

8. Legfontosabb tényezője a liturgikus szöveg. Mindezek a jellemzők egyértelművé teszik, hogy ennek a kifinomult művészetnek az elsajátítása komoly tanulást, gyakorlást igényel. Gondoljuk csak el, hogy 2000 év tehetséges művészének tudását őrzi a dallamkincs. A papnövendékeknek, szerzeteseknek életmódot, útmutatást ad a liturgia világába, a világi zenésznek pedig alaposabb műveltségét biztosítja. A fiatalságot megérinti az idő mérésének rendjével, segít az évet tagolni, önfegyelemre serkent a zenei értékei mellett. Nem véletlen, hogy a mai, élenjáró zeneszerzők visszanyúlnak a gregorián témákhoz. (pl. Stravinszkij, Kurtág)

III. A gregoriánról megállapítható, hogy zárt ének, másrészt stílus, éneklési mód, amely visszanyúlik Krisztusig. 600 körül már teljes a repertórium. A fejlődést nehéz nyomon követni, mert a legrégibb kódexekben már klasszikus formában mutatkozik meg. Amit leírtak, azt már évszázadok óta énekelték. (Csak szöveget írtak, dallamot soha.) Szorosan a liturgiával kapcsolatban fejlődött. Az ének szövegének a megválasztása és hozzá a dallam a schola cantorum vezetőjére volt bízva. Amit az akkori énekesek felvettek a repertóriumba, az lett utána annak az ünnepnek a hivatalos imádsága, éneke.

A gregorián történetét a legtöbb kutató a következő 4 korszakra osztja föl.

1. Az őskor, amely a kottaírás bevezetésével zárul. Kialakulnak a liturgikus énekformák. Az őskeresztény liturgia az alapja a recitálásnak és a díszes szólóéneknek. Amikor a kereszténység felszabadul, kialakulnak a scholák. Különösen a zsoltár és himnuszköltészet virágzik. Az előbbi az ószövetség öröksége, az utóbbi a keresztény szellem terméke. Ez a lényegében egységes ének a különböző liturgiákban különböző szervezésen ment át a hittérítők nyomán. így megkülönböztetünk a gregorián (római) éneken kívül ambrózián, gallikán, mozarab éneket, amelyek mind egy gyökérből fejlődtek ki. De ezeket nem érintette Nagy Szent Gergely reformja és szervező munkája, így kiléptek a gregorián ének keretéből.

Rómából elsőként Angliában terjedt a gregorián ének, ahová a Szent Gergelytől küldött Szent Ágoston és 40 bencés szerzetes társa vitte el. Központja a híres énekiskola, York lett. Galliában Pipin, majd Nagy Károly sürgette a gregorián bevezetését az addigi Gallikán-ének Helyett. (Roueu, Chartres, Soisson stb.) Németországban Szt. Bonifác térítése nyomán terjedt el az énekmód. (Fulda, Sankt Gallen, Reichenau stb.)

2. A második korszakot a neumás (4) kottaírás bevezetésétől a tridenti zsinatig határozzák meg a zenetudósok. 120

Kb. 800 körül nem Rómában, hanem Nagy Károly birodalmában történt az első lejegyzés. Ennek hatására a sokféle éneklési mód kezd megszűnni, helyét az egységesülés veszi át. Ekkor választották a liturgiái ének megjelöléséül Nagy Szent Gergely pápa nevét. Új műfajok keletkeztek. A zeneelméleti gondolkodást könyvek megjelenése mutatja. Az új fonnák és szellem nyomán a hagyományos gregorián stílus sok csorbát szenved, de kárpótolja az új idők lelkesedése. E műfajok a tropusok (5), amelyek a liturgikus énekek melizmáit új szövegrészek beiktatásával szillabikusokká teszik, a sequentiák (6), melyek eredetileg az alleluják (7) jubilusaival tették ugyanezt. Később mindkettő elszakadt a liturgikus szövegtől, és önálló költészetté alakul át. Új műfajnak számítanak a rímes officiumok (8), amelyeknél antifónák (9), responzóriumok (10) költői formát öltenek. Valamint a liturgikus drámák, amelyek a dramatikusabb tartalmú liturgikus szövegeket (pl. passió) jelenítenek meg. Végül a himnuszköltészet is új virágzásnak indul, s e téren a vezetőszerep a kolostoroké.

A kor munkásságának másik ága a középkori zeneelmélet tudományos tárgyalása. E téren a legkiválóbbak Hermannus Contractus (1504), aki a gregorián hangnemek elméletét egész terjedelmében tárgyalja, és Arezzói Quido (+ 1050?), aki a kulcsok bevezetésével vonalrendszeren rögzíti a hangokat.

Az 1100–1200-as évekre tehető, hogy az egyházak leírják éneklési szokásaikat. Nálunk a liturgikus ének írásbeli megjelenítése 1200 körül történik. A variánsokat is rögzítik és megőrzik.

Léket ver a virágzó gregorián kultúrán az új éneklési mód megjelenése és elterjedése, ez a polifónia. Az új stílussal szemben a gregorián nem tudja állni a versenyt. A mind hanyagabbul énekelt gregorián már csak a kolostorokban él.

3. A hanyatlás kora a tridenti zsinatot követően (1563-tól) az 1880 körüli restaurációs kísérletekre tehető. A római gregorián lett a kötelezően egységes. A megmerevedés magába foglalta a komponálási kedv megszűnését is. A hagyományos gregoriánnal való általános elégedetlenség hatására XIII. Gergely pápa 1577-ben Palestrinát bízta meg a mise énekeinek revíziójával. Karmester társával hozzá is fogott a nagy munkához, de idő múltával a megbízást visszaadta, majd átadták Surianonak és Aneironak. Megjelenítették az új Graduálét 1614-15- ben Medici bíboros római nyomdájában – innen az elnevezés – Editio Medicaea. A kiadás vagy eltűntette a gazdag melizmákat, vagy lekurtította a szabadritmus elvének figyelembevétele nélkül. Természetesen más reformkísérletek is napvilágot láttak. A schola szerepe is megváltozott. A barokktól az orgona a bejárat felett foglal helyet a kántorral és a kórussal egyetemben. A liturgikus ének helyére pedig hangszerrel kísért népének lép.

4. a megújulás kora a napjainkig tart. Ennek oka többek között a múlt században meginduló hatalmas gregoriánkutatások, majd a XX. sz. elején X. Pius pápa reformja.

Az oroszlánrész a solesmesi bencéseket illeti. Dom Gueranger 1840–1844-ben megjelent „Institutions liturgiques" című munkájában a római liturgia mellett foglal állást, az akkori sokféle liturgiával szemben. Ezért megbízta szerzeteseit a hagyományos gregorián dallamoknak a kódexek alapján való restaurálásával. Solesmes legnagyobb ellenfele Regensburg volt, ahol a híres Palestrina-tisztelő muzsikus pap, Haberl a Medicaea tekintélyét védte, mivel tévesen Palestrina művének gondolta. De Solesmes hangyaszorgalmú szerzetesei a kódexek fénymásolatainak közzétételével mindenki számára hozzáférhetően bebizonyították irányuk helyességét és a regensburgi Medicaea irány tarthatatlanságát. Végül is X. Pius pápa 1903-ban a Motu Proprióban a solesmesiek mellett döntött, őket bízva meg az új kiadások elkészítésével.

A hazai megújulás fényes példája a pécsi székesegyház énekesfiú iskolája. Először 1889 virágvasárnapján szerepeltek. A musica sacra ügyének propagálására 1893-ban kiadják a „Katolikus Egyházi Zeneközlöny"-t. 1897-ben megalakul az „Országos Magyar Cecília Egyesület." 1890-től a zeneszerző növendékeknek rendszeresítik az Országos Magyar Királyi Zeneakadémián a liturgikus kollégiumokat. 1926-tól pedig Harmath Artúr vezetésével megindul az Egyházzenei és egyházkarnagyképző tanszak. A gregorián kultúra újraélesztésében nagy szerep jutott az 1931-ben megalakult „Magyar Kórus" Zeneműkiadó Vállalatnak. 1934-ben pedig a megindult „Éneklő Ifjúság "-mozgalom a világi népdal és a népi kóruskultúra mellett a gregorián ápolását is célul tűzte ki.

Az elmúlt ötven év tevőlegesen nem járult hozzá az egyházzene ápolásához. A gregorián visszaültetését a nemzeti nyelvű liturgia bevezetése sem segítette elő. (1963. II. Vatikáni Zsinat). Viszont az Éneklő Egyház munkaközössége szívós, kitartó munkával és hittel küzd a mai napig a musica sacra méltó helyre kerüléséért.

Megjegyzés: Cikkem megírásában Dobszay tanár úr előadásaira és gyakorlati útmutatásaira támaszkodtam. Felhasználtam még Huber Frigyes: A gregorián korális (1930) és Werner Alajos: Az. Éneklő Egyház (1937) című művét. A téma iránt érdeklődők szíves figyelmébe ajánlom Dobszay László: A gregorián ének kézikönyve című művét, amely 1993-ban jelent meg Budapesten az Editio Musicanál.

JEGYZETEK

1. kanció: verses, költött, strófás, egyházi népének.

2. Nagy Szent Gergely pápát (+604.) mindig galambbal ábrázolják az iniciálék nyomán, amint a Szentlélek éppen a gregorián, dallamokat súgja a fülébe. Ideje, hogy eloszoljon ez a naiv kép. O maga valóban gazdag, befolyásos, nemesi család sarja. Minden bizonnyal tanult zenét, mint a quadrivium egyik ágát. Politikai, tudományos pályára készült, és fiatalon Róma prefektusa lett. Röviddel ezután beállt a Szt. Benedek rendbe. A pápa kiemelte őt konstantinápolyi követté. Itt híres énekkarok és karnagyok tevékenységét ismeri meg, ezt hasznosítja Rómába való visszatérésekor, amikor a schola cantorum irányítása is feladata lesz. Öröklött vagyonát pápaként a forrongó Európa nyomorának enyhítésére használja fel. Életrajzírói szerint feltehető, hogy az énekes iskola (schola cantorum) megszervezése, valamint az Antifonárium cento összegyűjtése fűződik a nevéhez.

3. prcfcráció: a mise központi 2. főrészét bevezető, már a III. században följegyzett dialógus és szózat.

4. neumaírás=meghatározását taglaló elméletek: a) Az antik prozódia jelei. Tehát a retorikai jelekből származik az a nóta, vagyis jel, amelyet neumának mondunk. b) A latin neumaírás elemei, a bizánci hangjegyírás elemeinek leszármazottja. c) A vezénylő kéz mozgását rajzolja le.

5. trópus: a liturgikus énekbe történő különféle betoldások közös neve.

6. sequentia: a mise-allelujához hozzáfűzött, általában szillabikus énekvers.

7. alleluja: ószövetségi felkiáltás (Dicsőítsétek Javhét!) először rövid, szinte szillabikus intonációval mondja ki az alleluja szót a szólista, ezt a kórus megismétli, és a záró a szótagot melizmásan folytatja. Ezután következik a verzus, az alleluja motívumait is felhasználva énekli a szóló. A tételt az alleluja közös ismétlése zárja le.

8. rímes officium: az új stílust hordozó verses antifóna.

9. antifóna: a két félkórus által recitált zsoltár keretverse, önmagában zárt formájú dallam. 10. responzórium: a zsoltárt a szólista énekli, melyre a közösség refrénnel válaszol.

*Szabadyné dr. Békési Magdolna CSc ny. főiskolai tanár, magiszter emerita (Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szeged)