„Eljött a nap”

Kiss Gy. László új tárogató-albumáról

Kiss Gy. László Liszt Ferenc-díjas tárogatóművész és barátai 2019. évi karácsonyi koncertjének meghívóját ez a grafika diszitette

(Óbudai Társaskör)

A címlapkép (Jan de Beer Pásztorok imádása című festményének részlete) konkrét asszociációt kínál a kiadvány címéhez. A hallgató viszont további konkrét jelentést társít hozzá, személyeset, azon örvendezve, hogy „eljött a nap”, végre, amikor új felvételnek köszönhetően örvendezhet Kiss Gy. László játékát hallgatva.

A hallgatnivaló két koncert felvétele, amelyekre hagyományosan az Óbudai Társaskörben került sor (2019-ben és 2020-ban). Az első címe: Karácsony és a hattyú, a másodiké – az egyik kompozíciótól kölcsönözve – Impressziók. Az elsőnek a programja többrétű, magába foglalva zenés-irodalmi élményforrást is. Szinte színházi produkció érzetét keltő félórás számmal kezdődik, amelyben a zene nem központi, ám korántsem mellékes szerepet játszik (benne Bucz Hunor olvas fel részleteket Nagyanyám és a háború című könyvéből), majd négy népzenei „blokk” következik (Kuruc hallgatók és táncok, Sárközi József lassúja és táncmuzsikák, Mezőkölpényi lassú és cigánycsárdás, nagysajói tánc, Nagysajói csingerálás), amelyek már-már táncházi atmoszférát ébresztenek. Otthonosak ezek a muzsikák a tárogatón, miként elhisszük a kitűnő művésznek azt is, hogy a Gounod Ave Mariája által tovább népszerűsített Bach-prelúdium csakúgy e hangszerre készült, miként Saint-Saënstől A hattyú. Vagyis, már ezen a korongon ismét bebizonyítja Kiss Gy. László, hogy az utóbbi években (lassan: évtizedekben) preferált hangszere többfunkciósan (szólistaként is!) nemcsak megállja a helyét a műzenei repertoárt játszó instrumentumok között, hanem figyelemreméltóan gazdag kifejezési lehetőségekkel rendelkezik. Erre a repertoárra rímel vissza a második korongon három füzér, Kovács Béla feldolgozásában (Rábaközi nóták I-III, Dunántúli táncok, Eine kleine Balkanmusic), műzenei kompozíciók közé ágyazva. Nyitószámként az album egyetlen szólódarabja hallható, Balassa Sándor utolsóként befejezett kompozíciója, a Tábortűz fényei, ezt követően Románc csendül fel Hollós Mátétól, míg a befejezésről Könczei Árpád műve gondoskodott (Impressziók I-III). Itt Török Géza vezényletével a Budapesti Vonósok társultak a szólistához, valamint a záró-ciklusban az első korongon is játszó Árendás Péter (brácsa) és Lelkes András (ütőgardon). Ott halljuk még Nagy Lászlót (orgona), Csoóri Juliannát (ének – csak ne úgy tagolná következetesen, hogy ara-nyalma!), Csoóri Sándor „Sündi”-t (brácsa, ének), és Zimber Ferencet (cimbalom).

Kiss Gy. László, az „éneklő tárogatós”

(Óbudai Társaskör-blog)

Telitalálat Hollós Máté kísérőszövegének címe: „Az éneklő tárogató”! Mert a hangszer sokoldalúságának bizonyításakor kiemelten gyönyörködtető Kiss Gy. László játékának dallamközpontúsága – s ez már nem csupán a hangszer, hanem a hangszeres „számlájára” írandó. Mondhatni, páratlan, amit „kihoz” hangszeréből. Pontosabban, ebből a hangszeréből – hiszen nem feledhetjük klarinétős, basszusklarinétos és szaxofonos teljesítményét, akkor sem, ha mindinkább kiszorította őket a szíve-csücske kedvenc tárogató…

Miközben hangszere mindenhatóságához ad újabb adalékokat, a hálás hangszer – viszonzásul – végtelen lehetőséget biztosít játékosa zenei elképzelései maradéktalan megvalósításához, kiteljesítéséhez. S e kölcsönhatás eredménye valami egészen egyedi muzsika, olyan hallgatnivaló, ami egyszerre gyönyörködtet és szórakoztat, amit teljes belefeledkezéssel élvezhet a hallgató, függetlenül attól, hogy mennyire jártas a zene világában (előadóként, valamint repertoár-ismerőként, legyen szó nép- vagy műzenéről).

A felvételen „átjön” a terem atmoszférája, közvetlenül a spontán felcsattanó (s némi kommentárokkal fűszerezett) tapsokban, közvetve pedig abban a lendületben, amellyel az inspirált előadót is elragadja az alkalom-adta lelkesedés, és még a virtuóznál is virtuózabb játékra készteti (ő pedig partnereit, akik lelkesen igyekeznek lépést tartani vele, biztosítva a – viszonylag - pontos kíséretet, zenei partner-kapcsolatokat).

Mondhatjuk, ez a kétkorongos kiadvány újabb jólsikerült portré Kiss Gy. Lászlóról hangképalbumába. De érdemes lenne felfigyelni ennek a képzeletbeli gyűjteménynek arra a sajátosságára, hogy mind több kompozíció (értelemszerűen: kortárs-mű) gazdagítja – amely gazdagodás egyszersmind a magyar zene 20-21. századi termésére is vonatkozik (ott, mint inspirációs forrást kell számon tartanunk a kiváló művészt). Tágabb kitekintésben érdemes rámutatni, milyen fontos, hogy a szerzők ismerjék az előadókat, s a tőlük kapott inspirációkra időtállóan, kompozíciók formájában reflektáljanak. (Zárójelben jegyzem meg, tompítva a megjegyzés – találó – élét: ehhez persze az szükséges, hogy koncertekre járjanak és/vagy figyelemmel kísérjék felvételeiket, tehát „képben legyenek” az interpretációkat illetően.) Másként – játszanivaló híján - nincs lehetőségük az előadóknak elköteleződni a kortárs zene mellett (kiváltképp a kisapparátusú művek számíthatnak gyorsabb-sűrűbb játszottságra).

„Sok Óbudát még, és sok ilyen felvételt! Kiss Gy. László ugyan elsősorban a jelenlévőket tüzeli fel, bár alighanem az ott készült felvételek hallgatóit is, de az előadóművészet pillanat-felragyogtató mivolta ellenére az örökkévalóságnak dolgozik…” – így zárta kísérőszövegét Hollós Máté. Maximálisan egyetértve vele, azért mégis megjegyezném: nem lenne jó, ha az örökkévalóságra bíznánk a produkciók meghallgatását, a teljesítmények megítélését (ami az előadókat tekintve igencsak késői rehabilitáció lenne). Sőt, továbbmegyek: az sem lenne felesleges, ha visszatérve ahhoz a gyakorlathoz, ami Kiss Gy. László tárogató-felfedezésekor stúdiófelvételeket eredményezett, ennek az egyedülálló teljesítménynek ismét a perfekció lehetőségét biztosító hangfelvétel-lehetőség jutna. Mert attól aligha kell tartani ebben az esetben, hogy a stúdiólégkörben nem jönne létre hasonló élő-eleven produkció. És akkor lehetőség lenne arra is, hogy túljusson az országhatárokon és méltó nemzetközi elismerésben részesülhessen ez a művészi eredmény. Mert így belterjesen a miénk – de nem lenne kevésbé a sajátunk, ha egyszersmind nemzetközi büszkélkedés forrása is lenne. Jogosan. (FESZCD19)

Fittler Katalin