Sipos János (szerk.), Bartók Anatóliában – Írások Bartók Béla kis-ázsiai gyűjtéséről, Budapest: MMA Kiadó, 2019

A szerkesztő előszava

Bartókot 1936-ban hívták meg Törökországba, hogy tartson előadásokat, adjon hangversenyt és – számára legfontosabbként, végezzen népzenei kutatómunkát. Hosszú szünet után ez volt első és egyben utolsó terepmunkája, és a török népzene később is annyira foglalkoztatta, hogy Amerikába való kivándorlása előtt komolyan gondolkozott a törökországi letelepedésen.

A törökországi tartózkodás 1936. november 2.-tól november 26.-ig tartott, ebből két napot Isztambulban dolgozott a Konzervatórium archívumában, majd november 4.-én egy török zeneszerzőkből álló csoporttal Ankarába mentek. Ott betegségéből való felépülése után megtartotta felolvasásait, három koncertet adott, és elkezdhette a gyűjtőmunkát is. November 18.-án indultak Dél-Törökországba, eleinte a környékbeli falvakból beterelt emberektől gyűjtöttek, majd Bartók határozott kérésére a nomádok közötti terepmunkára került sor.

Bár az Adana megyei gyűjtés csak nyolc napig tartott, Bartók eredményei egyszerűen bámulatosak. Az előkerült számos „magyaros” dallam fellelkesítette, és igazolni látta korábbi következtetését, mely szerint a magyar pentaton zene forrása a török népzene lehet. Jellemző izgalmára, ahogyan felkiált egy dél-törökországi kis faluban: „Alig hittem füleimnek: uramfia, hiszen ez mintha egy régi magyar dallamnak változata volna[...] a második, Bekirtől hallott dallam – megint csak egy magyar dallam rokona: hisz ez már szinte megdöbbentő”.

Magyarországra hazatérve rögtön nekilátott a dallamok lejegyzésének és a tanulmány megírásának, majd később, Amerikába történt kivándorlása után is komoly erőfeszítéseket tett a mű megjelentetésére.

Szigeti Józseftől értesülünk, hogy milyen fontos volt számára a török gyűjtés: nagybetegen „egy saját maga készítette, kézzel írott török-magyar szótár segítségével török költemények tanulmányozásában merült el. Ágyát elborították a – szintén kézírásos – költemények és a lefordításukra tett kísérletek. Elégedetlen volt a filológusok erőfeszítéseivel, most maga próbálkozott a fordítások elkészítésével” (az idézett szöveg az 1967 (202)-es magyar kiadáshoz képest kevésbé nehézkes Szigeti 1965 kötet alapján készült.)

1943 júniusában azonban már ezt olvassuk: „Előkészítettem kiadásra a török anyagomat, egy 100 oldalas bevezetést stb. Mindez nagyon érdekes volt, csak az a baj, hogy rendkívül kevés ember érdeklődik ilyen dolgok iránt, pedig igazán eredeti következtetésekre jutottam, melyeket szigorú levezetés segítségével be is bizonyítottam. És természetesen senki sem óhajtja kiadni ezeket.” (1943. július 31-ére keltezett levél Ralph Hawkes-nak.)

Valójában ez a gyűjtés és az általa szolgáltatott anyag nem csak „érdekes” volt, hanem sok szempontból úttörő és egyedi. Idézzük fel a gyűjtés céljait: „Szándékom az volt, hogy »minta-gyűjtőutat« rendezzek, és ezt követendő példaként állítsam az engem kísérő török urak elé”. Ez a szándék azonban az idő rövidsége és a tolmácsolás nehézségei miatt nem valósulhatott meg az általa elvárt minőségben.

Kisebb hiányosságként említhető, hogy gyakorlati megfontolásból egy technikailag nem igazán megfelelő készülékkel, az Edison-fonográffal dolgoztak, melynek viaszhengerei csak két és fél percnyi folytonos felvételt tettek lehetővé, és hangminőségük sem volt kifogástalan. Kísérője, Ahmet Adnan Saygun még egy kutatást gátló körülményt idézett fel: a régi Edison-fonográffal, nem lehetett egyidejűleg tisztán felvenni az éneket és a kísérő hangszer hangját.

Bartók az elvégzett gyűjtés több hiányosságát is megemlíti úti beszámolójában: az első három napon nem mehettek falvakba és nem mindig tudták pontosan és egyértelműen megszerezni a dalokkal kapcsolatos adatokat. Sok esetben lehetetlen volt a szöveg helyszínen történő leírása sem, azok többnyire csak a fonográffelvételeken lettek megörökítve, és ez később komoly nehézségeket okozott. Nem tudta rábírni adatközlőit a közös éneklésre, noha elképzelhetetlennek tartotta, hogy a törökök soha nem énekeljenek kórusban. Panaszkodott, hogy „nem sikerült asszonyéneket hallanunk”, és nem tudták meghatározni, mi a különbség a női és férfi repertoár között. A gyűjtött dallamok kis száma és a gyűjtési terület korlátozott volta miatt sem válhatott ez a munka az anatóliai népzene átfogó monográfiájává. De mint a mű címe „Török Népdalok Kis-Ázsiából” mutatja, nem is ez volt a cél.

A kisebb-nagyobb hiányosságok eltörpülnek a gyűjtés jelentősége mellett. Nem kétséges, hogy Bartók minden tudományos munkáját közkézre kell bocsátani, mivel ő nem csak századának egyik legnagyobb zeneszerzője volt, de ugyanolyan jelentőset alkotott népzenekutatóként is. Török gyűjtését különösen fontossá teszi, hogy ez volt utolsó tudományos munkája, amelyben teljes fegyverzetben alkalmazhatta népzenekutató módszereinek teljes tárát. Több mint imponáló, ahogyan törökül tanult, ahogyan törékeny egészsége és a környezet ellenállása ellenére is ragaszkodott a helyszíni gyűjtésekhez, és ahogyan eredményeit széles földrajzi, népi és történelmi összefüggésekben fogalmazta meg.

Bár nem talált a magyar, illetve a Volga-Káma-Bjeleja vidéki ereszkedő pentataon dallamokhoz hasonló dalokat, felfedezte, hogy az alapvetően diatonikus török dallamokban a pentatónia, ha rejtettebb formában is, de megmutatkozik. Zenei osztályzása is a tőle megszokott módon a legteljesebb mértékben tárgyilagos, noha nyilvánvalóan és egy ilyen kicsiny anyagból nehéz lett volna egész Törökország népdal repertoárjára kiterjedő elemzést írni.

A legjellemzőbb módon „magyaros” csoport, az 1. dallamosztály török dallamai ugyan nem hozhatók összefüggésbe a magyar népzene III. dialektusterületének dallamaival, de az újabb kutatások szerint mégis van magyar párhuzamuk: a Dobszay-Szendrei-féle kiterjesztett pszalmodizáló dallamstílussal mutatnak rokonságot. Úgy tűnik azonban, hogy az anatóliai és a magyar pszalmodizáló dallamok nem törökségi népzenéken, hanem egy ó-európai–bizánci zenei hagyományon keresztül kapcsolódhatnak egymáshoz, de a Bartók által felmutatott anatóliai-magyar népdal párhuzamok zenei rokonsága vitán felüli. A későbbi átfogóbb összehasonlításhoz szükséges szilárd alapokat, esetleges tévedései ellenére is, Bartók teremtette meg.

Hangsúlyoznunk kell, hogy ez volt az első próbálkozás az anatóliai népzene legalább egy szeletének tudományos-elemző feldolgozására, mely azóta is kiemelkedik az ilyen igényű, hasonló tárgyú munkák közül. Egészen bámulatos, ahogyan a Mester e kis anyagból olyan következtetéseket vont le, melyek közül a legfontosabbak máig helytállóak.

Tisztelettel kell adóznunk a szerfölötti pontossággal és részletességgel bíró dallamlejegyzések előtt is, melyek – ahogyan Kodály jellemezte Bartók vokális lejegyzéseit – „a végső határt jelentik, amíg az emberi fül műszerek nélkül eljuthat” (Kodály Zoltán 1964, A folklorista Bartók, In Visszatekintés. II., 455.).

Bartók kutatása a legkorábbi anatóliai népzenei terepmunkák közé sorolható; előadásainak, gyűjtésének a török kutatókra tett hatása jelentősen hozzájárult a török népzenekutatás fellendüléséhez.

Egyben ez a kevéssé ismert kutatás a magyar népzenei őstörténetnek is fontos forrása, ugyanis gyűjtőútja során Bartók nagy számban, zenei osztályt alkotó mennyiségben talált magyar dallamokhoz hasonló török dallamokat.

A kötetről

A Bartók Bélának az 1936-os török gyűjtéséről írt műve, a Turkish Folk Music from Asia Minor többször is megjelent angolul és törökül, majd 2019-ben Török Népzene Kis-Ázsiából címmel magyarul (lásd App. II.). A kiadványok többsége előszóval, utószóval, esetleg kisebb kiegészítésekkel ellátva lényegében azt az anyagot közli, melyet Bartók 1943-ban a Columbia Egyetem Zenei Könyvtárában letétbe helyezett. A kötetek Bartók Béla tanulmányával, megjegyzéseivel és kottáival bemutatják a gyűjtőutat, a gyűjtött anyagot, és tartalmazzák annak Bartók által elvégzett értékelését.

A jelen kötet (Sipos János szerk., Bartók Anatóliában – Írások Bartók Béla kis-ázsiai gyűjtéséről, Budapest: MMA Kiadó, 2019) ennek a gyűjtésnek a hátterét ismerteti, Bartók hangulatos úti beszámolójával, leveleivel, és török kutató társa, az egyik legjelentősebb török zeneszerző, Adnan Saygun beszámolójával és egy nagy tanulmányával. Yves Lenoir az amerikai kivándorlás előtti eseményekről számol be, App. I-ben pedig egy isztambuli török konferencia előadásait olvashatjuk Bartók törökországi útjának recepciójáról. A két kötet kiegészíti egymást.

A jelen kötet első része (1-5. fejezet) élvezetesen olvasható önállóan, anélkül, hogy néznénk a kottákat vagy a dalszövegeket, míg a második rész teljes megértéséhez előnyös, esetenként szükséges, hogy időnként rápillantsunk a kottákra. Ennek egyik módja, ha beszerezzük az App. II-ben ismertetett alapművek valamelyikét. A másik megoldás olcsóbb, de számítógép és Internet használatát teszi szükségessé. A gyűjtés hangfelvételei és kottái ugyanis két internetes oldalon is hozzáférhetők. A Magyar Néprajzi Múzeum honlapján (http://bartok.neprajz.hu/neprajz.torok_sipos.php) a zenei felvételek mellett Bartók eredeti lejegyzéseit tanulmányozhatjuk, míg a bartok-torok-gyujtes.hu honlapon az 2019-es Török Népzene Kis-Ázsiából kötet számára megírt új kottagrafikákat látjuk. Ha csak a kottákra van szükségünk, ezeket könnyen lapozgathatjuk az internetes kiadvány segítségével (google kereső: Bartók Béla: Török népzene Kis-Ázsiából, ISSUU). A fejezetek forrásait a fejezetek elején, lábjegyzetekben közlöm.

Végül szóljunk néhány szót a kötet fejezeteiről.

1. Bartók Béla: Népdalgyűjtés Törökországban – úti beszámoló. A beszámolóban Bartók pontos, egyben élvezetes előadásában írja le a török út előzményeit, értékeli a török archívumokban talált anyagokat, és számol be az Adana-környéki gyűjtőútról, színesen felidézve az őt lelkesedéssel, meglepetéssel, örömmel vagy éppen bánattal eltöltő eseményeket: a gyűjtést a kis szobában harsogó zurnával, a nők megénekeltetésének nehézségeit, az út egyéb viszontagságait. Minden nehézségen átüt azonban az elhivatott tudós izgalma, akinél a gyűjtés öröme mindent feledtet. Már ebben a korai beszámolóban példákat kapunk a magyar-török dallampárhuzamokról, és megismerkedünk néhány magyar és török dallamstílus közeli zenei kapcsolatának bizonyítékaival.

2. Válogatás Bartók Béla török gyűjtéssel kapcsolatos leveleiből. A közreadott húsz levél jó hátteret ad a törökországi gyűjtés tényeinek, körülményeinek a megismeréséhez. A válogatásban egy-egy rövidebb levél szerepel a gyűjtés idejéből Bán Jánoshoz, Oláh Tóth Emilné Bartók Elzához, Bartókné Pásztory Dittához és Venetianer Rózsihoz. Az 1943-ban Wilhelmine Creel-hez írt levél már jóval hosszabb, ebben az egészségileg (ideiglenesen) fellendülő periódusban levő Bartók immár Amerikából számol be a vele történt jobb és rosszabb eseményekről, a rosszabbak közé sorolva, hogy “[...] lehetetlen tudományos munkáimat kiadni (román, török népzene anyag).”

A kötet szempontjából legfontosabban a Rásonyihoz tíz, és a Halkevi elnökéhez írt két levél, ezeket olvasva kibontakozik a török gyűjtés megszervezésének és feldolgozásának folyamata. Hasonlóan tanulságosak a Saygunnak írt zenei megjegyzések is (három levél).

A kötet Bartók által írt leveleit tartalmaz, de most hadd idézzek az igen fontos első levélből, melyet Rásonyi László, az akkor alakuló Ankarai Egyetem filológia-történeti karának professzora 1935. december 1-én írt Bartóknak. Ebben többek között ezt olvashatjuk: „[…] Az egész Törökországban elterjedt Halk Evi vezetőségének egy ad hoc értekezlete alapján szeretnénk, ha Professzor úr úgy nyilatkozna, hogy hajlandó lenne azt a terhet magára venni, hogy leutazik Ankarába, s itt, mint arra leghivatottabb – három kérdésről előadást tartana, s mint a zongora világhírű mestere, a gyakorlatban is fogalmat méltóztatna nyújtani zenei életünk magas nívójáról. A három kérdés a következő lenne: 1. A magyar és a török zene (a pentatonikus régi népzene) kapcsolata; 2. A magyar zene kifejlődése és mai állapota (modern zenénk, hogy kapcsolódik a népzenéhez); 3. Hogyan születhetne meg a török nemzeti zene? A Halk Evi nagyon hálásan nyújtana módot gyűjtő munkára is, ezt könnyen teheti, hiszen szervezetei behálózzák az egész országot, s rendelkezésére áll az állami apparátus is [...].”

3. Ahmet Adnan Saygun: Bartók Törökországban. Rövid beszámolójában Saygun élénk stílusban osztja meg olvasóval a török gyűjtés során Bartók segítőjeként megélt élményeit, beszámolva a nehéz és a vidám pillanatokról. Felidézhetjük a gyűjtés főbb állomásait, miközben megismerkedünk máshol nem közölt részletekkel, látjuk Bartókot, amint egy kis szobában szenved a zurna és a dob embert próbáló hangerejétől, amint ragaszkodik a nőktől való gyűjtéshez, és megtudjuk azt is, hogy miért nem sikerülhetett Törökországba való letelepülése.

4. Yves Lenoir: Bartók népzenei kutatásainak sorsa közvetlenül amerikai kivándorlása előtt. A szerző számos levelet is segítségül hív, hogy közelképet rajzoljon a kivándorlásra készülő Bartók töprengéseiről, gondjairól. Megismerjük, hogy gyűjteményének sorsa mennyire befolyásolta döntését a kivándorlásról, részletes képet kapunk készülődéséről majd Amerikával történő korai ismerkedéséről és beilleszkedése kezdő momentumairól.

5. Bartók Béla: Bevezető a Török Népzene Kis-Ázsiából kötethez. Bartók bevezetője röviden felvázolja a gyűjtés körülményeit és felidéz néhány vidám pillanatot is, de alapvetően a gyűjtött dallamok és szövegük összehasonlító elemzésével foglalkozik. Mint említettük, ez az írás az anatóliai népzenére vonatkozó első tudományos összehasonlító elemzésé, melynek fő megállapításai a mai napig érvényesek. Bartók nemcsak pontosan leírja és osztályozza a gyűjtött dallamokat, de megvizsgálja magyar és más népekhez fűződő kapcsolatait is. Bemutatja az előadás sajátosságait, és hosszú fejezetet szentel a dalszövegeknek, rímeknek valamint a dallam és a szöveg kapcsolatának. Részletes megjegyzéseket fűz az egyes dallamokhoz és szövegeikhez. Különös értekkel bírnak Bartók dallamlejegyzései és dalszöveg közlései

Bartók tanulmányából most csak összefoglalás első mondatait idézzük fel: “ Az anyag alapos tanulmányozása a következő tényeket tárta fel: (1) Az anyagnak láthatóan legrégibb, legjellegzetesebb és legegységesebb része, amely a gyűjtés 43 %-át teszi ki, izometrikus, négysoros, 8 vagy 11 szótagú, parlando ritmusú, dór, eol vagy fríg hangsorú, ereszkedő szerkezetű dallamokból áll, melyekben megmutatkoznak a magyar és a cseremisz népdalokból jól ismert pentaton szerkezet nyomai. (2) Az (1) alatt leírt anyagnak egy része – a 8 szótagúak – megegyeznek a régi magyar 8 szótagú anyaggal, a 11 szótagúak pedig szoros kapcsolatban vannak a régi magyar anyaggal. Ez a török és a magyar anyag közös, nyugat-közép-ázsiai eredetére mutat, és ez korukat is meghatározza: legalább másfél ezer évesek.”

6. Ahmet Adnan Saygun: Megjegyzések Bartók bevezetőjéhez. A magyarul először megjelenő fejezetben Adnan Saygun bőséges jegyzetekkel látta el Bartók Béla előszavát. Az írás valójában a 7. fejezet része lenne, de Bartók bevezetője után helyeztük el, mert azzal szoros egységet alkot. Bartók bevezetőjében a szöveg mellé írtuk Saygun megjegyzéseinek sorszámait, összekapcsolva a két szöveget. Saygunnak, a Törökországot kiválóan ismerő zenésznek a megjegyzései több szempontból is kitűnő kiegészítéssel szolgálnak Bartók bevezetőjéhez. Természetesen Saygunnak nagyobb rálátása volt 1976-ra a török népzenére, mint Bartóknak 1936-ban, így bőséges háttéranyagot tud szolgáltatni, kamatoztatva más török területek népzenéjéről való tudását, és a rendelkezésére álló nagyobb zenei anyagot Módosításokat javasol egyes dallamok lejegyzéséhez, hangnemük meghatározásához, szövegük és műfajuk meghatározásához és a rendezés osztályaiba való besorolásukhoz.

7. Ahmet Adnan Saygun: Bartók törökországi népzenegyűjtéséről és a török népzenéről. A fejezet az Ahmet Adnan Saygun (1976), Budapest: Akadémiai Kiadó angol nyelvű kötet Saygun által írt második része, mely szintén most jelenik meg először magyarul. A jelen kötetnek ez a leghosszabb, és a legtöbb új ismeretet tartalmazó fejezete.

A török népzenét, népdalszövegeket és általában az anatóliai kultúrát mélyen ismerő török szerző fontos témaköröket vesz sorra. Részletesen taglalja a török dalokban megjelenő zenei és szövegbéli bővítményeket, a refrént, az uzun hava dallamokat, a török népzene hangnemi sajátosságait, a török verselést és a különféle török népköltőket is.

Saygun tanulmányának Bartók bevezetőjére vonatkozó részét az előző (6.) fejezetbe emeltük. A jelen fejezetben Bartók zenei lejegyzéseihez látunk fontos magyarázatokat, és a magyarázó jegyzetekben a tanulmány sajátos török fogalmaival ismerkedünk meg.

Itt szerepel még Saygun hivatalos beszámolója az útról, Bartóknak a Halkevi elnökéhez írt levele, és Saygun levele Bartókhoz, ez utóbbi bizonyítékul szolgál arra, hogy Bartók valóban tervezte a Törökországba való letelepedést. A fejezetet a török dalok néhány magyar változata zárja, ebben lényegesen több dallam szerepel, mint a török gyűjtés más közléseiben.

Appendix-I. Előadások a Bartók törökországi utazásának 60. évfordulóján Isztambulban rendezett konferencián. A konferencián három török zenei szakember és egy zenetörténész értékelte Bartók törökországi gyűjtését sajátosan török, illetve sok esetben kulturális antropológiai szempontokból. Ezt az írást úgy közlöm, ahogy a török nyelvű kiadványban megjelent. A nyilvánvaló elírásokat hallgatólagosan javítottam, de nem javítottam a pontatlanságokat és számos téves állításokat sem. Az előadások értékelése ez esetben az olvasó dolga lesz. Mégis, ezekkel az előadásokkal lesz teljesebb a kép Bartók törökországi fogadtatásáról, értékeléséről és a török zenekutatás állapotáról.

Appendix II. Sipos János: Bartók anatóliai gyűjtésének kiadásairól. Itt történik meg Bartók török gyűjtése 3 angol nyelvű, 2 török nyelvű és 1 magyar nyelvű kiadásának rövid bemutatására és összevetésére. Mindez hasznos lehet a gyűjtést mélyebben megismerni óhajtók számára, mert, noha mindegyik kiadvány alapja Bartók eredeti kézirata, lejegyzései, megjegyzése és szövegközlése, számos kisebb-nagyobb eltérés van az előszavakban, a kottákban, a közölt magyar és más népi dallampárhuzamokban, valamint a csatolt levelekben és a hozzáfűzött tanulmányokban, valamint a közlés nyelvében.