A Pécsi Szeráfi Kórus karácsonyi hangversenye 2021. december
18-án a Ferences Templomban
Már kevesen vannak az öregek közül is, akik
emlékeznek, a 40-es évek végén nemcsak a ferences szerzeteseket hurcolták el a barátok
templomából, de az ott működő nagyszerű, Agócsy
László vezette egyházi kórust is szétszórták.
50 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1999-ben Nagy Ernő, a Ciszterci Rend
Pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának tanára-karnagya a Collegium Seraphicum
tagjaiból, majd tanítványaiból is Vass László rektor úr javaslatára újraélessze
a kórust.
Volt néhány különlegessége ennek az adventi hangversenynek.
Az első mindjárt az, hogy olyan
egységesen, tisztán és csengő hangon énekelnek, mintha továbbra is együtt
járnának a gimnázium még magasabb osztályába, s Nagy Ernő tanár úr
hetente több órában tanítaná őket. Pedig dolgozók ők is, és szabad idejüket
áldozzák a szép éneklésért. Van köztük immár anyuka is, meg elfoglalt tanár. S
akadt köztük, aki Pestről, Gödről, Szekszárdról, a Tab mellőli Érsekszölősről, vagy éppen a Velencei tó
partjáról jött most újra el, egyedül tanulta meg az énekek nagy részét, hogy
együtt dalolhasson a többiekkel.
Nagy
Ernő[1]
és a Pécsi Szeráfi Kórus a Pécsi Ferences Templomban
(2021. XII. 18.)
A másik különlegesség az volt, hogy a pontosan kerek óra alatt a Tóth Árpád
verset kivéve egyetlen prózai szó nem hangzott el. Nem terhelték a közönséget
szerzők emlegetésével, mű- címekkel, pláne nem szövegmagyarázatokkal.
De minek is? Advent van, szóljon a zene egyedül a várakozásról.
A lélek várja az Úr érkezését. Minden más
fontosságát veszti. És ilyenkor a szólisták kiléte sem fontos. Aki fölismeri
valamelyiket, az tudja, ki énekel, aki nem, mit számit
annak egy idegen név. Advent van. Csak annak a neve számít, akiről
énekelünk, aki érkezőben van.
És a harmadik. Az énekesek tudták, hogy a tanár úr gyengélkedik és fáradt. Talán
a közönség is. De a lélek erősebb, mint a test.
Éppen ezért a legnagyobb figyelemmel és
szeretettel énekeltek. Kis mozdulataira, a szemsugár irányítására is odaadással
reagáltak. A tanár úr régebben is belülről fakadóan szólaltatta meg a
zenét. Mindig tudta, hogy a leírt hangjegyek mögött is létezik valami. „Csak amit a szív fölfoghat magába..."
Szép és megható este volt. És mintha angyal szállt volna végig, a padsorok
fölött...
Tillai
Aurél