Harminchárom esztendő – hagyományos és rendhagyó szerepkörökben

Dr. Gyimesi László kézenfekvő megoldásokról,
a szakszervezeti tagság folytonos támogatásáról

Dr. Gyimesi László

Segítséget nyújtani, egyenlő, igazságos esélyeket teremteni - a kezdetektől ez vezérli dr. Gyimesi Lászlót, aki már harminchárom esztendeje áll a Magyar Táncművészek és Zeneművészek Szakszervezetének élén. S ez alatt az idő alatt nemcsak a hagyományos szakszervezeti feladatokat látta el a szervezet, hanem nagyon sok új területen is igyekeztek könnyebbé tenni a tagság mindennapjait. Amellett, hogy szinte csak győztes munkaügyi perekről számolhat be, ebben az időszakban lett törvényben kimondva, hogy a művészetoktatás állami finanszírozású, megszületett az előadó-művészeti törvény, mobil-flottához csatlakozhattak a tagok, vállalták a Parlando kiadását, legutóbb pedig egy szimfonikus zenekart mentett meg a megszűnéstől az MZTSZ.

Dr. Gyimesi Lászlóval a több mint három évtized eredményeiről, a szakszervezeti munka fontosságáról beszélgettünk, s arról is, honnan származnak innovatív ötletei, mennyiben segítette a komplex gondolkodást az, hogy nemcsak zenészként, alkotóként, hanem jogászként, iskolaalapítóként is szemléli a területet.

- Családi örökség a szakszervezeti munka iránti érdeklődés…

- Magam is rácsodálkoztam most, hogy ugyanazt a posztot töltöm be, mint egykor az édesapám, a szervezet alelnöke vagyok. De annak idején, amikor gyerekként azt hallottam, megy a szakszervezetbe, nem igazán foglalkoztam azzal, hogy ott mit csinál, s ritkán is beszélt a munkájáról. Miután ő egy másik generáció, én teljesen más célokkal kezdtem neki az MZTSZ élén a tennivalóknak. Édesapám idejében egyébként a szakszervezet erőteljesen képviselte a tagjait, sokat tett a zenészek érdekében, persze a kor politikai korlátjai között. Említhetem például a cigányzenészek foglalkoztatását, akik előtte soha nem látott biztonságban muzsikálhattak, szakmai feltételekkel … És sajnos tegyük hozzá, hogy az az érték, amit oly sok éven keresztül képviseltek, mára szinte nyomtalanul eltűnt, mintha nem is lett volna, hiába próbáltuk meg ezt a folyamatot megállítani. A piac néha kegyetlenebb, mint bármilyen politikai akarat… De visszatérve a szakszervezeti munkám kezdetére, nem volt listám arról, hogy mi mindent szeretnék megvalósítani. Mindig, ma is nagyon egyszerűen és reálisan szemlélem a világot, így, ha találkozom egy helyzettel, akkor igyekszem a legkézenfekvőbb megoldást megkeresni. Fontos a pontos diagnózis és a terápia meghatározása. Amikor ebbe a közegbe kerültem, azt láttam, van jó néhány olyan művészeti ág, ami elismert, preferált és támogatott az állam részéről s akad, ahol annak, aki ezt műveli, annak magának kell fizetnie a magántanárt és saját pénzéből vásárolni a hangszert. Akkor fel kell tenni a kérdést, hogy ennek mi az oka. Ha pedig erre nincs válasz, a megkülönböztetésnek nincsen oka, akkor el kell érni, hogy ezek az ágazatok azonos, de legalább hasonló pozícióba kerüljenek. Innen indult például az előadó-művészeti törvény, jogászként ugyanis feltettem magamnak a kérdést, ha az összes szakmának van valamilyen szakmai törvénye, ami magába foglalja a sajátos szabályait, a közoktatásnak, a szakképzésnek, a felsőoktatásnak, a kultúrának, a tudománynak, az egészségügynek, a sportnak, akkor a művészetnek miért nincs? S adva volt a feladat is, hogy akkor ezt meg kell teremteni. Hiszen a szabályozások hiánya miatt a területen dolgozók hátrányba kerültek. Sok évbe telt, de megszületett a törvény, ami szabályozza a terület előadóművészeti részét. Sikeres lépés volt, még akkor is, ha az elkészült szabályozás nem mindenben volt azonos azzal, amit szerettem volna életre hívni.

- Az előadó-művészeti törvény mellett számos újító ötlettel jelentkezett az MZTSZ, született mobil-flotta, életre hívták a Kőbányai Zenei Stúdiót, s komoly szerepe volt abban is, hogy megszületett az Előadóművészi Jogvédő Iroda. Rengeteg irányba ágazott el az évek során a tevékenységük.

- Mindig azt figyeltük, hogy milyen területeken segíthetünk a tagságnak, s aztán ahogy felmerült egy-egy ötlet, ennek lépéseit terveztük meg, s hajtottuk végre. S igaz, a szakszervezet általában nem kezdeményező szervezet, inkább reagáló, de a miénk azonban azzá vált az évek során, s ebben a gondolkodásban a választott testületek és munkatársaim is támogattak.

A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Székháza (Budapest III., Vörösvári út 101.), amely a Városligeti fasor 38-ból
2015-ben történő átköltözés után a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének is méltó és korszerű otthona

- Akadt azért olyan elképzelés is, amelyet nem koronázott siker, bár kiváló ideának tartottam azt a nyugdíjkiegészítő egészségpénztárt, amelyet életre akartak hívni.

- Láttuk, hogy a mi területünkön milyen sokan vannak, akik nem rendelkeznek ilyen jogosultsággal, mert korábban nem fizették a járulékokat, sok ok miatt, és arra gondoltunk, hogy próbáljuk meg orvosolni ezt a gondot. Megteremtettük ennek a rendszerét, aztán a tagság azt mondta: köszönjük, nem kérjük… Azt gondoltuk, hogy meg tudjuk oldani helyettük az életüket, tévedtünk. Mindenesetre tanulságos munka volt. De egyébként minden területre ez igaz – lehetőséget kínálunk arra, hogy ingyen megtanuljon valaki nálunk jól zenélni, ehhez azonban jelentkeznie kell a kőbányai iskolánkba. Ha azt akarja valaki, hogy előadó-művészként megillessék a megfelelő jogok, akkor kapcsolódnia kell hozzánk, mert egyébként nem tudjuk érvényesíteni ezeket. Sok kezdeményezés megvalósításában vettem részt én magam, de szerencsére kiváló emberekkel lehetett együttműködni szinte minden ügyben, és a kollégáim szintén sokat segítettek.

- Említette az iskolát, lassan negyedszázados születésnapját ünnepelheti a Kőbányai Zenei Stúdió, s az évek során temérdek kiváló könnyűzenésznek indult az iskolából a pályája. Ez sem kimondottan szakszervezeti feladat…

- Magam is könnyűzenész vagyok, s láttam, miért fontos, hogy a fiatalok tanulják meg az alapokat, mielőtt pályára lépnek. Kőbányán nemcsak az elméletet, a kottát, az egyéni és közös zenélést sajátítják el, hanem megtanulnak többek között felvételt készíteni, vállalkozást indítani, koncertet szervezni. Sok munkába telt felépíteni, kiváló kollégákkal, akik közül éppen ebben a tanévben veszítettük el az iskola ikonikus oszlopát Póka Egont. Fenntartóként nagyon lényegesnek tartottam, hogy a rendszeres és gyakran nehezen magyarázható jogszabályváltozás miatt az oktatóink közül lehetőleg senki nem veszítse el munkahelyét. Szerencsére stabil a tanári kar, ami folyamatos fiatalításon is átesik, sok a hozzánk jelentkező. Temérdek vizsgán kell most nyár elején részt vennem, annyi a végzősünk.

”…ebben a tanévben veszítettük el az iskola ikonikus oszlopát Póka Egont.”

- Hogyan látja az MZTSZ vezetőjeként azt a változást, ami az önkormányzati iskolákkal történt?

- Azt, hogy az intézmények állami fenntartásba kerültek, nagyon sokféleképpen lehet értékelni, minősíteni. A mi területünk a művészetoktatás egy kicsi, szinte minden paraméterében eltérő szelete az egésznek, a mi tapasztalatunk azonban egyértelműen pozitív. Ugyanis így az alapfokon sikerült kiegyenlíteni a korábbi finanszírozási különbségeket, a szegényebb és a gazdagabb önkormányzatok, városok között. Az állam megteremtette mindenütt ugyanazokat a minimumfeltételeket. S ha már áttekintjük az elmúlt évtizedeket, állítom, hogy a jogszabály alkotás terén azt, amit el lehetett érni a zenepedagógusok és a táncpedagógusok érdekében, megtettük. Fontos mozzanat volt például, hogy a közoktatási törvénybe bekerült az alapfokú táncoktatás lehetősége, mert ezzel sikerült a pályát objektív okok miatt fiatalon abbahagyó táncosok számára megnyitni a foglalkoztatást, sokak számára teremtve így munkalehetőséget. Természetesen a bérek mindig alacsonyabbak ahhoz, hogy kifejezzék a társadalom és a politika szóbeli elismerését. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy a bérek mértékében nehéz közös nevezőt találni, mert mindig van nagyobb szám…

- A rendhagyó feladatok mellett természetesen a hagyományos szakszervezeti szerepköröket is ellátja a szakszervezet, ezek közé tartozik például a jogi képviselet a munkaügyi perekben.

- Amelyekben „könnyűszerrel” érünk el sikereket, elmondhatom, hogy szinte nincs vesztes perünk egyrészt azért, mert a jogász kollégáim kitűnő szakemberek, másrészt azért, mert ha az esetet megvizsgálva látjuk, hogy az nem megnyerhető, igyekszünk a sértett kollégánkat lebeszélni a pereskedésről, és inkább más megoldás felé terelni… A munkáltatókat két csoportba tudom osztani, az egyik részével kiváló az együttműködés, mert ők még emlékeznek a munkavállalóként töltött időre is, s felelőséggel viseltetnek az embereik iránt. A másik csoportba tartozókkal viszont képtelenség jó viszonyt kialakítani, mert a munkavállalóikat alattvalónak tekintik. Szerencsére belőlük van lényegesen kevesebb, azonban rengeteget tudnak ártani. A zeneoktatás, a művészeti élet elképesztően összetett terület, kivételesen érzékeny emberekkel, akik kisgyerek koruk óta készülnek ellátni egy olyan foglalkozást, ami gyakorlatilag semmivel nem csereszabatos. És ez valójában nem is foglalkozás, hanem a gyerekkori álom beteljesülése. Olyan, akár a hajszálvékony pókhaló szövevénye, s ebben a durvaság, az akarnokság, a hatalmaskodás óriási károkat tud okozni. A területen dolgozóknak fontos a méltóságuk, meg kell adni nekik a megfelelő tiszteletet. Szerencsére nincs sok perünk. Bár a statisztikának némileg ellentmond, hogy az utóbbi években például Operaházzal közel két tucat bírósági ügyünk volt - s hogy ez milyen magas szám, talán jelzi, hogy az összes többi területünkön (zeneoktatás, zenészek, táncosok), országos szinten összesen azonos időszakban a perek száma a tízet sem érte el… A dalszínházi pereinket megnyertük vagy megegyezés született, s a munkáltatónak nagyságrendben százmilliós kártérítést kellett kifizetnie, bár sajnos ez nem hozza rendbe a tönkretett életeket, a megalázott művészeket, az eltört pályákat… Egy biztos, azt a szakszervezeti segítséget, amit lehet, mi minden tagunknak megadjuk.

- A pandémia is rengeteg új helyzet, feladat elé állította az MZTSZ-t.

- Számos állásfoglalást adtunk ki a munkavégzés, újranyitás kapcsán. A covid-járvány mindenkinek kihívást jelentett, alapjaiban rendezett át minden területet. Nemcsak mi, hanem a hozzánk hasonló szervezetek is az elején járnak még ennek az új helyzetnek…. A kormány biztosította a munkaviszonyban foglalkoztatottak egzisztenciáját, míg a szabadfoglalkozású zenészek teljesen magukra maradtak, legalább is a kezdeti hónapokban. Ez utóbbi kollégáink helyzetét gyorssegélyekkel igyekeztünk enyhíteni. Nálunk a szakszervezetben még mindig hibrid munkavégzésben dolgoznak a kollégák, sajnáljuk is, hogy a tagsággal a személyes kapcsolattartás megnehezült, illetve megváltozott, de ne felejtsük el, még tart a veszélyhelyzet… Viszont a pandémia azt is bizonyította, hogy sok minden működtethető home office-ban, lehet online koncertezni is, de természetesen az mégsem helyettesíti az élő előadást, amire a zenészek és a publikum igencsak ki van éhezve. S ez igazán jó hír az előadóművészeknek!

A megújult Duna Szimfonikus Zenekar egyik sikeres tavaszi koncertjének plakátja

- Erről Ön is meggyőződhetett az utóbbi hónapokban a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjein. Azén a társulatén, amelyet épp egy esztendővel ezelőtt a megszűnés fenyegetett… Ismét egy a rendhagyó feladatok közül.

- Szerencsére az utolsó pillanatban, mielőtt a baj bekövetkezett volna, a zenekar a szakszervezethez fordult segítségért. Több tárgyalást követően sikerült igen korrekt módon megállapodni a minisztériummal és a Duna Művészegyüttessel arról, hogy jogutódként átvehessük a társulatot, s ne kerüljön az utcára közel félszáz muzsikus, ne szűnjön meg egy hatvanéves múltra visszatekintő, kiváló együttes. Kőbánya önkormányzata, amely már a Kőbányai Zenei Stúdió kapcsán is bizonyította elkötelezettségét a művészet iránt, segítségünkre sietett és a kőbányai testület döntése alapján sikerült új otthonra lelniük, bízom benne, hogy a következő szezontól már a minősített zenekarok sorába tartoznak, így biztonságosabbá válik az életük. Emellett a terveink szerint Horváth Gábor személyében új karmester áll az együttes élére, Kovács Jánosra, mint tiszteletbeli vezető karmesterre és mint aktív művészre is számíthatunk, így talán minden téren megnyugtatóan rendeződik az együttes sorsa. Nem tartom magam a zenei teljesítmények ítészének, de amikor a Zeneakadémián volt alkalmam hallgatni a játékukat, számomra kiválóan muzsikáltak, s akkor gondoltam végig, miközben gyönyörködtem a patinás teremben, hogy tavaly ilyenkor még milyen kilátástalannak tűnt a helyzet, most pedig a zenekar működik, remek és nagysikerű hangversenyt ad az egyik legnevesebb helyszínen…. Rendhagyó feladat, de épp az ilyen ügyekkel kell a szakszervezetnek foglalkoznia, s ezért érzem azt, talán van értelme és eredménye ennek a harminchárom esztendőnek.

Réfi Zsuzsanna