MÁJUSI KORTÁRS KORZÓ – ŐSBEMUTATÓKKAL

 

A meghívón balról jobbra:

Rózsa Pál, Magda Dávid, Madarász Iván, Mezey Szilárd zeneszerző

 

A Szegedi Szimfonikus Zenekar – elismerésre méltó sokéves hagyományait folytatva – 2021/22-es évadát is kiválóan felépített kortárszenei hangversennyel zárta. Az érdem mindenekelőtt Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmestert, a szimfonikus zenekar igazgató karnagyát illeti a szerzők és műveik kiválasztása, betanítása, valamint a koncertek oldott hangvételű levezetése terén. Fontos részei ugyanis ezen hangversenyeknek a szerzőkkel való rövid beszélgetések, melyek során a komponistákhoz és felhangzó műveikhez egyaránt közel kerülhetünk.

 

Az idei koncert egyben A Magyar Klasszikus Zene Napja ünnepe is volt Szegeden; ezt az ünnepet 2021-ben indította útjára a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar; 2022. május 30-án két ősbemutatóval és egy szegedi bemutatóval is adózott városunk legnagyobb zenei együttese e jeles nap előtt. Elsőként Mezei Szilárd Krétakörvirág c. háromrészes – Előjáték, Krétavilág, Epilógus – műve hangzott fel, ősbemutatóként. Mezei univerzális zeneművész, három hangszer – hegedű, mélyhegedű, nagybőgő – művésze, emellett kobzon és udon is játszik, természetesen mindenekelőtt zeneszerző, több műfajban is alkot (jazz, népzene), több zenei formációt is vezet, zenei íróként is termékeny. A Krétakörvirág változatos műalkotás, jól elhelyezett aleatórikus, félimprovizatív részek után sirató dallam szólal meg, majd váltakozó ütemű szakaszok következnek nagy dinamizmussal. Különleges a mű mélyvonós befejezése.  Rózsa Pál Concerto B.B. gordonkára c. versenyműve csendült fel ezután, szintén ősbemutatóként Bánkövi Bence Balázs (a címben a szólista monogramja került elrejtésre) minden szempontból tökéletes szólójával. Rózsa Pál régi kedves vendége Szegednek: rövidesen 30 éve lesz, hogy nagysikerű szerzői estet rendeztünk műveiből a Bálint Sándor Művelődési Házban. Rózsa könnyen komponál, életműve rendkívül gazdag (mostani ősbemutatója az op. 648. számot viseli). E darabja hagyományos stílusban indul, a lassú bevezetést virtuóz részek követik, nagyon izgalmas feladat a mű kadenciája. Rózsa a gordonka minden elképzelhető játéklehetőségét megjeleníti; alighanem szívesen játsszák majd e Concertoját más gordonkások is. Sajnos, nem tudott jelen lenni a legnagyobb élő magyar zeneszerzők egyike, Madarász Iván, ezért videofelvételben küldte el üzenetét. Bölcs mondataival korántsem csak Gitárversenyéről beszélt, hanem a Zene transzcendentális hatásáról is. Művéről szólva elmondta, hogy nem a szokásos tételrendben alkotta meg, hanem egyetlen ívben gondolkozott, melyben 4-5 rövid tétel ismerhető fel. Mindez tökéletesen érvényesült Marija Rasic elképesztően virtuóz gitárjátékában, melyben plasztikusan jelentek meg a mű különleges dallamívei is.

 

Valódi felfedezés volt a fiatal Magda Dávid Sinfoniettájának szegedi bemutatója. Magda Dávid két nappal korábbi szerzői estjét már külön is elemeztük; az ott elhangzott kamaraműveket a Kortárs Korzón elhangzott nagyzenekari darabjával koronázta meg, melyben a szimfonikus építkezésben való jártásságát éppúgy bizonyította, mint hangszerelési és kontrapunktikus tudását. Az energikus első tételt (Allegro misterioso), játékos, pizzicato kezdésű második tétel követi (Siciliano), szép hegedűszólóval. Örök, ősi magyar dallamra, a Röpülj, páva c. népdalra épül a harmadik, a Scherzo tétel, de egyedi hangvétellel. Rendkívül hatásos a mű fináléja, melyben nagyhatású zenekari fúga is fokozza azt az igen nagy hatást, melyben a szerző a szimfonikus zenekar minden erejét elénk tárja. (Ez a tétel azonban már nagy koncertterem után kiált: a Korzó Zeneház hangversenyterme ilyen hangzásokhoz már szűkös egy kicsit.)

 

A Szegedi Szimfonikus Zenekar ezúttal is hibátlanul tett eleget a négy szerző elvárásainak. S hadd szóljunk ismét Gyüdi Sándor igazgató-karnagyról, aki – 1979-től kezdve kórusvezetői, közel 30 éve pedig kiemelkedő karmesteri munkájával – rendkívül sokat tett a kortárs zene interpretálása, népszerűsítése érdekében. Köszönjük, gratulálunk, várjuk tőle a további hangversenyek sokaságát!

 

Kiss Ernő