PETRŐCZI ÉVA*
Simon és a zene
(Második, javított kiadás, Fekete Sas Kiadó Bt., Budapest, 2022.)
Éppen februárban volt 165 éve annak, hogy
megszületett a magyar festészet egyik legszínesebb egyénisége, a rajongókat és
ellenségeket termő, örmény származású Hollósy Simon. Igazán ismert,
legtöbbet emlegetett képe a nemzetközi sikert, elsimerést aratott Tengerihántás, amelyben jól megfér
egymás mellett a kukoricafosztás kéznyúzó munkája, s egy, János vitéz és Iluska
kapcsolatára is emlékeztető, szemérmesen szenvedélyes szerelem.
Hollósy
Simon: Önarckép (1916)
Hollósy Simon (Máramarossziget, 1857. február 2. – Técső
A
hazai és müncheni akadémizmus merevségét végleg megelégelve, Hollósy 1886-ban
Münchenben magániskolát nyitott, ahol 1894-ben magát a nagy Csontváry Kosztka
Tivadart is ő oktatta. Életéből öt kerek esztendőt – 1896–1901 –
szánt arra, hogy Ferenczy Károllyal, Iványi-Grünwald Bélával, Réti Istvánnal és
Thorma Jánossal megalapítsa és fenntartsa a nagybányai művésztelepet, a
magyar „plein air” leghíresebb szabadtéri otthonát. A nagybányai tanítás
mellett fenntartotta – telente – müncheni magániskoláját, majd, amikor kivált a
nagybányaiak közösségéből, nyaranta Fonyódon, Vajdahunyadon, majd
Técsőn tartott kurzusokat. Az utóbbi településen végzett vele a
tüdőgyulladás 1918. május 8-án. Láng-Kovács
Éva művészettörténész Nagybánya-krónikája regénynek is páratlan
értékű, sodró, ugyanakkor a legjobb értelemben szakszerű is, a történet
végén gazdag irodalomjegyzékkel, s – természetesen – gazdag műmelléklet
anyaggal.
Hollósy Simon: Ivóban (1887)
A sok kutatáson alapuló regényből most
egy képet és egy szálat szeretnék kiemelni: Hollósy és a zene mély és számára minden
élethelyzetben erőt adó kapcsolatát, amelynek legékesebb bizonyítéka legjelentősebb
nagybányai képe, a befejezetlenül maradt, vázlatként emlegetett Rákóczi-induló, amelynek témájával még
közvetlenül halálát megelőzően is viaskodott. Valószínűleg
azért, mert egy történelmi tablót impresszionista stílusban megfesteni: valóban
festő-hőshöz, a nagybányaiak „Öreg”-jéhez méltó feladat volt. Lássuk
a Láng-regény egyik legdrámaibb jelenetét, erről a küzdelemről,
pontosabban, ennek első időszakáról, s arról, hogy a művész
hogyan oldotta muzsikálásba a benne dúló feszültséget. „Kedélye egyre jobban
elborult. Összegyűrte, s a szemetesbe hajította a skicceit. Legszívesebben
tört-zúzott volna, de tudta, hogy a méreg nem a legjobb szolga. Leült az
asztalhoz, elkedvetlenedve a homlokát támasztotta. Fejében a Rákóczi –induló [gyerekkorunk
mozis híradóinak muzsikája, P. É.] dallama zúgott, tam, tadadam, tadadam,
tamtam. Lázadók menete közeledett felé, harsogó, őrjöngő katonák.
Képzeletében megjelent a Rákóczi népéből összeverbuválódott sereg, ahogy
karddal, botokkal megállíthatatlanul vonulnak előre. Szemükben
fékezhetetlen tetterő és elszántság tükröződik.
Hollósy
Simon: Rákóczi-induló - vázlat (1899)
Szalonna és bandája - Rákóczi induló (2:08)
Liszt Ferenc - 15. Magyar rapszódia (Vásáry
Tamás) 1996
(4:34)
(Zeneakadémia, 2011)
Ráadás
Szabadkán: a Rákóczi-induló (5:07)
H. Berlióz:
Rákóczi-induló. Nemzeti Filharmónikus Zenekare, vezényel Kocsis Zoltán (2012.
VI. 28.)
Hollósy
Simon: Zászlóvivő (Tanulmány a Rákóczi-indulóhoz) (1899)
Hollóssy
alkotói válsága közepette egy dolog segítette mindig előre. A zene. A
polcról levette hegedűjét, s az ablakhoz sétált. Még a nagyapjától örökölte
ezt az ébenfa hangszert, amelynek vékony vázáról a lakk régen lekopott már.
Tekert a hangolókulcsokon, néhányat pengetett, hogy ellenőrizze a
hangzást, majd mellkasához emelte a hangszert. Ujjait elhelyezte a húrokon, és
jobb kezében a vonóval húzni kezdte a forradalmi nótát. A lassú, lágy dallamok
fokozatosan gyorsultak. S miként a húr is megfeszül, mikor megszólaltatják, úgy
szakadt ki Simon lelkéből a szenvedély, midőn ecsetet fogott.”
Hollósy
Simon: A jó bor (1884)
Ha alaposan
megszemléljük a Rákóczi-induló leginkább
véglegesnek tekinthető változatát, a hadi kavargás közepén ott láthatunk
hegedűjével egy sihedert, akibe akár az egykor (természetesen, nem a
Rákóczi-korban! P. É.) „nyírettyűjét” próbálgató kis Simonra is ráismerni
vélhetünk…
Nem
a hegedű volt azonban a nagy „tehetségépítő” – ahogyan Ady nevezte szép
Nyugat-nekrológjában – egyetlen
gyógyító hangszere. Ahányszor tanítványai – akiket egyébként rajongásig szeretett
– felbosszantották, elrobogott kedves nagybányai törzskocsmájába, bús nótázásba
fogott, s a „Hajtsd ki rózsám, az ökröket...” és társai eldanolása után
hagszerről-hangszerre vándorolt: „Ádám Jóska bandája imádta Hollósyt, mert
mint kiderült, minden hangszeren tudott játszani. A kisbőgő után a
hegedűt, aztán a cimbalmot és még a klarinétot is meg tudta szólaltatni.”
Ne gondoljuk azoban,
hogy Hollósy csak a Rákóczi-induló és a magyar nóták rabja volt. A müncheni
őszöket-teleket, a négy fal közé zártságot csak úgy volt képes túlélni feleségével,
az ugyancsak nagyon zeneértő Jankával, hogy átadták magukat a
házimuzsikálás gyógyító örömének: „Esténként nem jártak el hazulról, Simon
szinte egy lépést sem tehetett egyedül, mégis mindene megvolt, ami
megnyugtathatta… Muzsikáltak. Hollósy csellóban már művésznek érzete
magát, Janka kísérte zongorán, tanítványa, Frischhauf Ferenc hegedűn. A
legszebb dolgokat játszották, Mozartot, Haydn triókat, ami pedig még ennél is
fontosabb volt [a muzsikálástól erőre kapva! P. É.] sokat festett.”
J. Haydn Hob. XV:25 Rondo all'Ongarese. Presto (3:22)
J.
Haydn: G-dúr trió 3. tétele
Közreműködik:
A 
Neave
Trió:
Anna Williams-hegedű,
Mihail Veselov-cselló és Eri Nakamura-zongora
Jómagam erősen „házimuzsikálásra
hajlamos” családból származom, így nem csoda, ha nem is tomboló válságok
idején, mert olyanok, hála Istennek , nem gyötörnek, de kimerültség, bánatok,
bántások idején semmi nem gyógyít úgy, mint a zenehallgatás. Hollósy Simon sajátos,
„hol tanítok, hol festek, hol zenélek” életmódját tehát mélységesen átérzem és
megértem. A festők a szabadban zenei
epizódokban, közjátékokban nagyon gazdag, az itt bemutatott néhány részletet
csak kedvcsinálónak szántam, különösen a „testvérmúzsák” igaz barátainak.
Hollósy Simon: Kocsmában mulatozók (1888)
(Hollósy
Simon illusztrációként látható munkáit a Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
őrzi.)
*Dr. habil Petrőczi Éva József
Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista, a Károli
Gáspár Református Egyetem nyugalmazott intézményvezetője.