ELHUNYT KEPENYES PÁL

 

KLARINÉT- ÉS SZAXOFONMŰVÉSZ-TANÁR, A GYULAI FERENC AMI INTÉZMÉNYVEZETŐ-HELYETTESE

(1962-2022)

Kepenyes Pál

(Gyulai Erkel Ferenc AMI honlapja)

 

Kepenyes Pál a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett. Első munkahelye a Békéscsabai Jókai Színház volt. Veszprémi sorkatonai évei alatt a Honi Légvédelmi Big band együttes tagja volt. A gyulai Erkel Ferenc Zeneiskolában 1995-től tanított. Tizennégy éven keresztül volt az intézmény igazgatója. Nevéhez fűződik többek között a Gyulai Big Band együttes megalapítása.

 

A Gyulai Hírlap 2015-ben hosszabb interjút készített Kepenyes Pállal. Ezzel az interjúval emlékezünk rá. Az interjú itt olvasható el