ELHUNYT MOCSÁRI EMMA ZONGORAMŰVÉSZ

AZ Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium tanára, korrepetitor

(1963-2022)

I.

„Megrendülve és fájó szívvel tudatjuk, hogy iskolánk korrepetítora, Mocsári Emma hosszú betegség után elhunyt. Az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumban 2006 óta elsősorban a klasszikus fúvós tanszakokon tanuló diákjaink és tanáraink dolgozhattak vele rendszeresen. Életvidám természete és örökös jókedve tovább él szívünkben. „

A fotókon Mocsári Emma zongorázik az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium egy közelmúltbeli hangversenyén

(Forrás: Facebook)

II.

A csend az a textúra, amire a zenét írják, tartós és el nem nyűhető anyaga a muzsikának. Anélkül "valaminek .az anyaga", hogy bármilyen formában látható vagy érzékelhető lenne. Mégsem hiányként tűnik fel, hanem olyan jelenlevőként, ami ott van mosolygó, moccanatlan nyugalommal a mi zajos világunk mögött. Mocsári Emma zongoraművész is ennek a világnak a része már ez év óta. Itt hagyott minket.

Nem lehet már bocsánatot kérni tőle, nem lehet megsérteni sem már és tanácsért sem lehet fordulni hozzá, vagy közönyösen elmenni mellette, mintha ott sem volna. Hagyott nekünk időt barátságra, közönyre és értetlenségre meg kibékülésre, és arra is bőven, hogy kérés nélkül elfogadjuk szűnni nem akaró segítségét.

Körbehajózhatnánk a földet egy ladikkal, a pampák mentén Córdobáig és vissza, nem találnánk sehol őt. Nem tört nagyra, itt volt velünk és most egyszerre bozótvágó késsel sem találnánk nyomát ezen a bolygón.

Mocsári Emma a monori Budai Imre Zeneiskola zongoratanára volt, a csepeli Egressy Béni Zeneművészeti Szakgimnázium fúvós tanszakainak zongorakísérője, a klarinét és szaxofon tábor állandó korrepetítora is. Emellett óraadó tanár a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, koncertzongorista és kamarazenész. Férjével, Edőcs Tamással filmzenét is komponáltak, sőt, két emblematikus magyar film-remake szereplői is voltak.

Innentől orra buknak a tények. Az embert nem lehet leírni. Két ujjlenyomat különbségét se nagyon, de mindazt, ami őt mássá tette mindannyiunknál, valóságos képtelenség. Önzetlen volt, szerény és mindig segítőkész - ezek csak körvonalak. Igaz, hogy egy-egy köztünk élő kiválóság jelenléte sokszor egészen észrevétlen, akkor válnak feltűnővé csak, amikor egyszerre a hiányukkal kell szembenéznünk.

A valódi érték gyakran csöndes, nemegyszer láthatatlan. Éli a maga boldog-szomorú létezését, a tettei beszélnek helyette, a természettel és a mi jobb természetünkkel együtt létezve őrzi a kapott tudást. Nem kívánkozik a kirakatba, mert az munkájában zavarná.

A csendet nagyon lehet szeretni. A zenészekben mindig van egy darabka a csend anyagából, másképp nem is lehetne. Hallgatássá válni: erre csak a muzsikus képes, akinek a dolga, hogy szüntelen gyomlálja a hangokat egy zajos és illuzórikus világban.

Egy csendes, mégis minden ízében mozgékony, táncos lényű, könnyed embertől búcsúzunk, aki sokáig érlelte magában a csendet, amivé vált.

Csepregi György