FA 484-2
Fonó, 2022


Hagyományos népzene Székről

A Táncháztalálkozó alkalmából a Fonó gondozásában megjelent Sőregi Anna első szólólemeze Széki versek címmel. Az album igényes kivitelű könyv formátumban látott napvilágot, így a zenét hallgatva és a szövegeket olvasgatva elmerülhetünk Korniss Péter legendás, Széken készül fotósorozatnak néhány emblematikus darabjában, valamint Bezzeg Gyula, a művésznőről készült művészi fotóiban is. A kiadvány kapható a Fonó webboltjában és a terjesztőknél, a Táncháztalálkozón a Lemezei CD standnál.

 

„Amikor a lemez anyagával foglalkozni kezdtem, Szék felgyűjtöttségének köszönhetően a bőség zavara fogadott. Nemcsak a szövegek nagy mennyisége, ezerfajta variációja árasztott el, mint a tengervíz, hanem az érzelemből fakadó, különleges előadási stílus, hangvétel, hangszín is, ami a múlt széki énekeseire általánosan jellemző, és a szövegeket oly kifejezővé, élettel telivé teszi a korai Pátria lemezek Lajtha-féle gyűjtéseitől kezdve a legutóbbi időkig. Minden nagy énekes egyéniség ugyanis egy adott dallamra saját ízlése, sorsa szerint énekli rá a szövegeket, ezért is olyan személyes hangúak. Ungvári Mártonné Prózsa Zsuzsát, Sípos György Sándorné Juhos Zsuzsát, Papp Mártonné Fülöp Máriát, Csorba Jánost, Szabó Varga Györgyöt, Székely Ferencet ilyen szempontból is mestereimnek tekintem, még ha sajnos nem is találkozhattam velük. Az az eltűnt világ azonban, amit ők éltek, és életükkel, művészetükkel képviseltek, számomra – és remélem, sokak számára – olyan értéket képvisel, amit mai életemben is szívesen látok viszont. Szóljon az ő emlékükre is ez az örök zene.”

 

Ha egy táncházba járónak Szék nevét emlegetjük, szinte biztos, hogy Korniss Péter ’60-as, ’70-es években készített, emblematikus fényképei jelennek meg belső képernyőjén. Korniss széleskörű ismertségét tekintve, valószínűleg nem csak ők emlékeznek a képeken szereplő füstös, kis parasztházbéli szobákra, ahonnan a táncház-modell e fotóknak is köszönhetően, világhódító útjára indult.


Ezt a régi mintát a városi táncházakban azonban sokan elfelejtették, vagy talán fel sem merült bennük, hogy ez a szórakozási forma szorosan kötődött (nem csak Széken) a párválasztás időszakához, amikor a lányok kivirultak, a legények már konfirmáltak (a reformátusoknál), de még nem vitte el őket az akkoriban kötelező, testet-lelket megváltoztató katonaság. Ez a tizenéves kor minden ember életében az egyik legmeghatározóbbak közé tartozik, talán ez is magyarázza a lemezen szereplő szövegek tiszta, érzelemgazdag, a szerelemhez és jellemzően a párválasztáshoz kötődő, mindent befonó és átfogó burjánzását. Sok esetben e versben megfogalmazott érzelmek a 19. század költőinek mesterműveiből szakadtak ki és kezdték élni folklorizálódott életüket, hiszen a „nemzeti ébredés” mai szemmel talán naiv hitű szellemisége rokon vonásokat mutat egy akkori paraszt fiatal szellemiségével. Az sem kizárható, hogy a nemzeti ébredés költőit a „régi magyar világban” (a második bécsi döntést követő négy évben) még tanították a széki iskolában, így sok versszöveg beszűrődése a helyi folklórba innen eredeztethető. E költői világ őszintesége, és hozzám, egy 21. századi fiatalhoz is szóló üzenetei régóta magával ragadtak. Nem igaz ugyanis, hogy a múlt feneketlen kútjából nem meríthetünk a magunk okulására, hogy a mai mobiltelefonos képernyővilágban a régi fiatalok nem üzennek számunkra is érvényes tanulságokat. A múltat ugyanis nem eltörölni kell, ezek az örök érvényű üzenetek a mindenkori „új világban” is érvényesek, az emberi természetnek olyan bugyraiból hoznak mondanivalókat, amelyek az európai kultúrában az elmúlt ezerévek során kevéssé változtak.

 

1. Gondold meg édesem elejét-utolját
2. A mi szerelmünknek vége ne szakadna
3. Egy szép csillag ragyog
4. Nem hitted, hogy beteg vagyok
5. Jön az ősz, megy a gólya már
6. Hallottátok Forrószegen mi történt?

Összidő: 01:09:35

 

Sőregi Anna ének
Halmos Attila hegedű, ének (1, 2, 3)
Gombai Tamás hegedű (5)
Árendás Péter háromhúros brácsa, ének (2,3,5)
Havasréti Pál nagybőgő, kisbőgő, cselló, ének (2,3,5)
Juhász Zoltán furulya (4)
Liber Endre cimbalom (1)
Kelemen László harmónium (3)
Szabó Annamária ének (3)
Sípos Márton köszöntő (3)

 

Zenei szerkesztő: Kelemen László
Szövegválogatás: Sőregi Anna
Zenei rendező: Liber Endre

A felvétel a Barázda Stúdióban készült, 2021 októberében.

 

FA 485-2
Fonó, 2022

https://www.youtube.com/watch?v=9f1NwYyb5dI

 

Herczku Ágnesnek a 2018-ban kiadott Hozomány – Erdélyi népzene régen és most –Magyarvista című népzenei albuma egy sorozatnak szánt kiadvány „első fecskéje” volt, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye. Az énekesnő, soron következő Hozomány – Magyarvista című albumát most egyetlen vistai (Kalotaszeg) asszony, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” dalai köré építette. Erre nemcsak „Erdei” Erzsi kivételes egyénisége, repertoárjának gazdagsága és a faluban betöltött közösségi szerepe adott okot, hanem az évek során elmélyülő, egyre meghittebb kapcsolatuk is. A dupla-album lemezbemutató koncertje április 1-jén lesz a Fonóban, a Táncháztalálkozó nyitótáncházának keretében. A lemez kapható a Fonó webboltjában és a terjesztőknél.

Herczku Ágnes albuma ismét dupla CD-t tartalmaz: a Gyűjtés-en az évekkel ezelőtt felvett dalok válogatott anyaga, a Revival CD-n pedig a hazai népzenészek legjavából összeállított zenekar énekes és hangszeres felvételei hallhatók. Ez utóbbi felvételek „Erdei” Erzsi énekei mellett Kallós Zoltán gyűjtéseire is támaszkodnak, olyan híres prímások játékát megidézve, mint a mérai Antal Ferenc „Árus” vagy a bánffyhunyadi Varga Ferenc „Csipás”.

Ez az értékmentő, de előremutató album egyszerre állít emléket a falusi Mestereinknek, énekeseknek, zenészeknek, ugyanakkor mintát adhat arra, hogy ez a zenei kultúra megtanulható, átadható és nagyon-nagyon szerethető.

Herczku Ágnest gyűjtőútjain legtöbbször Kallós Zoltán segítsége, jótanácsai vezették, ezért a sorozatot az Ő emlékének ajánlja. A lemez a Fonó Budai Zeneház gondozásában, az NKA és a Hagyományok Háza támogatásával jelent meg.

 

TRACKLISTA: Revival CD 1

1. Nem szeretem az idő járását / I do not like the walk of time 2:21

2. Akár a Simon Pista / Like Pista Simon 7:00

3. A „Három árva” Zsófi mama után / The “Three Orphans” – after Mama Zsófi 3:52

4. A Fehérek balladája / Ballad of the Fehér 2:44

5. Legényes „Hitler” után / “Legényes” (men’s solo dance) after “Hitler” 2:11

6. A búcsúzók panasza / Complaints of farewell bidders 2:14

7. Mulatság „Erdei” módra / Fest á la “Erdei” 20:33

8. Erdei Erzsi panasza / Erzsi Erdei’s complaint 1:37

Összidő / Total time 42:37

 

 

TRACKLISTA: Gyűjtés CD 2

Keservesek és balladák

1. Kinek panaszoljam magam (KL gyűjt., 2002) 1:16

2. Bemondás és az „Erdei” név meséje (2005) 5:16

3. Ország-világ az én hazám (2011) 2:29

4. Amerre én járok (2011) l,l,l,lls 1:02

5. Gyere kismadárka (2011) 2:17

6. Kimegyek a hegyre (2011) drmmmm 1:29

7. Kimegyek a hegyre (2011) l,l,llls 2:04

8. Csá Bodor a barázdába (2011) 3:22

9. Csak titokba, csak titokba (2005) 1:34

10. Három árva balladája (2011) 3:12

11. Fehér László balladája (2011) 2:36

12. Rózsa Sándor balladája (2013) 2:21

13. Simon Pista balladája (2011) 2:46

14. Simon Pista igaz története (2013) 2:15


Mulatsághoz, tánc alá - Hajnalik, öreges csárdások, csárdások
15. Virágozzák a vistai temetőt (2011) 2:03

16. Udvarom, udvarom (2005) Csak ha egy fiatal meghalt! 2:16

17. Temető kapuja (2011) 1:09

18. Hej, nem szeretem az idő járását (2011) 1:43

19. Erdélyország az én hazám (2011) 2:07

20. Az a vonat, ha elindult (2005) 2:19

21. Az a vonat, ha elindult (2011) 1:36

22. Jaj, de széles, jaj, de hosszú (2011) 1:42

23. Jaj, de széles, jaj, de hosszú (2011) 3:12

24. A vistai templom mellett (2005) 1:55

25. Hallod-e te szelidecske (2011) 1:34

26. Szép a rózsa / Udvaromba hármat fordult (2005) 2:41

27. Hat ökör a földet (2005) 3:14

28. Kinek van, kinek van (2011) előző folytatása 1:22

29. Megyek az utcán lefelé (2005) 2:09

30. Fekete tyúk / csujogatás (2005) 1:27

 

A lemez dalszövegei itt érhetők el »» http://webbolt.fono.hu/herczku.dalszovegek

Zenei rendező: Herczku Ágnes és Nikola Parov

Szerkesztette: Herczku Ágnes