Gál Márta

 

Kraszna Tanár Úr – emlékkönyv – előzetes

 

Kraszna László

(Snétberger Zenei Tehetség Központ)

 

Férjemről, Kraszna Lászlóról írt emlékkönyvem egy sikeres pedagógiai pályafutás dokumentuma. Kraszna László (1947–2020) klarinét művésztanár a Magyar Állami Hangversenyzenekarban (ma Nemzeti Filharmonikusok) végzett munkája mellett a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (közismert nevén konzi) elismert tanára volt. Hosszú tanári pályafutása alatt jobbnál jobb muzsikusok kerültek ki a keze alól, akik mára szólisták, hazai és külföldi zenekarok tagjai, karmesterek, zeneszerzők, tanárok. Közülük beszélgettem néhányukkal, akik változatos, színes, lelkes, elismerő szavakkal beszéltek arról, hogy milyen hatással volt rájuk Kraszna Tanár úr szakmai és emberi szempontból. Felelevenítették azt a jótékony, baráti, családias légkört, amiben a tanítás folyt. Minden beszélgetés egy portré, őszinte megnyilvánulás önmagukról, tanárukról, a hozzá való kapcsolatukról, konzis éveik értékeiről, színességéről. A lényeg pedig a szeretet, a tisztelet, a szakmai és emberi elismerés és hála.

 

Könyvem második része 2020 után született. A volt tanítványok, kollégák, barátok itteni emlékezéseit a visszavonhatatlanság, a gyász, a fájdalom érzése hatja át. Fontos, tanulságos olvasmány lehet, különösen a fiatalok számára, hogy Kraszna Tanár úr egyedülálló, példamutató zenei, pedagógiai és emberi pályafutását megismerve megtapasztalják, hogy ma is vannak (bár sajnos kihalóban) alapvető erkölcsi értékeket hordozó, és átadni tudó pedagógus példaképek. Remélem, hamarosan megjelenik a könyv, melyet a Snétberger Tehetségközpont támogat.

 

Addig is előzetesen ollóztam belőle néhány jellegzetes idézetet Kraszna Tanár úr volt növendékeivel és a vele leghosszabb ideig együtt dolgozó zongorakísérőjével folytatott beszélgetéseimből:

 

Kraszna László

(Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium)

 

 

Az első órán mindenkinek elmondja Laci a fúvós hangszer légzéstechnikájának az alapjait. Maximális hangsúlyt fektet a légzésre. Az a vesszőparipája, hogy minden levegőmolekulából zenei hangnak kell születni. …  ha csak két hang is áll egymás után, az már dallam. Képzeld el, hogy dallamot játszol!” És avval is foglalkozott, hogy az etűdökben is dallamvonulat legyen.

 

Nekem minden szava szent volt az első perctől kezdve. Az nem lehetett, hogy ne csináljam meg, amit ő mond!

                                         Varga István – klarinétművész, egyetemi tanár

 

Tanításában össze tudta egyeztetni a kottahűség iránti igényt, a precizitást és a zenélés szabadságát, oldottságát. Nem direkt módon mondta, hogy ezt most szabadon játszd, hanem elénekelte, megmutatta, vagy egy gesztussal segített. Elképzeltette velünk, hogy énekesek vagyunk; vajon egy énekes, hogy énekelné el ezt a frázist, dallamívet?

Számomra a Tanár úr mindig egy emberi és művészi példakép. Nála mindig megtaláltam azt az egységet, ami az ember és a zene kapcsolatában elengedhetetlenül szükséges, ez pedig a művészi alázat.

                                         Karosi Bálint – klarinét- és orgonaművész, zeneszerző

 

…akkor döbbentem rá, hogy nem elég eldöntenem, hogy többet fogok gyakorolni, hanem emberi értékrendet kell kialakítani, egy olyan emberi hozzáállást, ami egész életemen végigkísér. Ez a felismerés pedig annak a következménye, hogy Tanát úr olyan szinten bánt velem emberileg, hogy arról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

…Kraszna Tanár úrtól soha nem hallottunk egy hangos szót, soha nem bántotta meg érzékeny lelkünket, nem rombolta le önérzetünket.

                                           Szepesi Bence – klarinét- és szaxofonművész

 

Kraszna Tanár úrral sokat beszélgettünk a gyakorlás módjáról: „Miért nem megy? Hogyan gyakoroltál? Gyakoroltad-e a darab legnehezebb részét a környezetéből kiszakítva? Mert amíg a legnehezebb részt nem tudod, hiába megy már a többi rész! Miért kezded ilyen gyors tempóban, ha még a legnehezebb részt nem tudod ilyen gyorsan eljátszani?  Ezeket a dolgokat átrágtuk többször.

                                            Papp Márton – klarinétművész, tanár

 

Tanár úrnak volt egy mondása, ami szinte szállóigévé vált. Amikor nem készültünk fel eléggé az etűdös órára, hiába próbáltuk bizonyítani, hogy gyakoroltunk, mindig azt mondta: „Amikor ti kiléptek a kollégium kapuján, és elindultok a konzi felé, én már akkor tudom, hogy mennyit készültetek a mai órára.” Nem tudtunk soha túljárni az eszén!

                                       Rumi Balázs – klarinétművész, tanár

 

Lacinak a tanítás terén elért eredményeinek elsődleges oka születési adottsága; mint hogy abszolút hallása van, muzikális, tehetséges, amit aztán továbbfejlesztett. Fantasztikus pedagógiai érzéke van, és azonnal kapcsolatot tud teremteni a növendékekkel. Van egy ritka képessége, amiért a növendékek szeretik, gyakorolnak az ő kedvéért, visszajárnak hozzá, nagyon szívesen emlékeznek rá. …Sokan respektálják, mind a tanár kollégák, mind a muzsikusok körében elismerik. Tekintély a szakmában. Én azt mondom, hogy ő a legjobb klarinéttanár az országban. Alkalmas lenne akár a Zeneakadémián is tanítani…

                                      Gyulai Endre – klarinétművész, tanár

 

… ezzel a végtelenül kedves, szelíd, pozitív jelenlétével rá tudja venni a növendékeit arra, hogy gyakoroljanak, dolgozzanak és sikereket érjenek el. Nem azért gyakorolnak és tanulnak a tanítványai, mert félnek a tanártól, vagy attól, hogy mi történik az órán, hanem azért, mert Lacinak nem is lehet rosszul játszani, ilyet vele nem tesznek.

…Nagyon természetes légzést, természetes klarinétozást tanít, ami a beszédhez, énekléshez hasonlítható. Olyan természetes jártasságot tanít a hangszeren, ami mentes mindenfajta görcstől és feszüléstől. Ez eredményezi azt a gyönyörűséges, kerek, puha, selymes, magvas hangot, ami az ideális klarinétozáshoz szükséges.

Most, hogy már világlátottabb vagyok, kísértem, tanítottam, koncerteztem un. nagy nevekkel Németországban, Svájcban, állíthatom, hogy Laci, akárhová kerülne, bárhol a világmezőnyben, mint sztártanár taníthatna, akihez özönlöttek volna a növendékek. Ha ő ugyanezt a munkát másutt végzi, világhírű lett volna.

                                          Wollmann Mira – zongora korrepetítor 

 

Tanár úr világszínvonalúan klarinétozott, valamint hihetetlen és egyben ritka képességekkel volt megáldva, ami a pedagógiát illeti. Nem csupán a szakmai tudásra gondolok, hanem egyfajta megérzőképességre, ami rendkívül keveseknek adatik meg a Föld nevű bolygón. Hatodik érzékét azon tények is bizonyítják, hogy tanítványai hatalmas sikereket értek és érnek el nem csak hazánkban, de világszerte is. Szakmai renoméjának eredményeképpen megkérdőjelezhetetlen a zsenialitása, azonban legnagyobb titka mindig is a szívéből és a személyéből fakadt. Vele kapcsolatos gondolataimat, ha most egy rövid mondatban kéne összefoglalnom, akkor ezt mondanám:

 

Laci bácsi volt a megtestesült JÓSÁG.

                                           Oláh Márton – klarinétművész, tanár   

 

 

Függelék:

Kraszna László növendékeinek felvételeiből

(2016-2017)

 

Eszenyi Zsombor Dániel - Kovács Béla: Salute, Signore Rossini! (3:23)

Eszenyi Zsombor Dániel (13 éves) – klarinét és Kovács Kálmán – zongora

 (A felvétel 2016. júniusban készült)

 

Tomcic Roland - Eszenyi Zsombor: Mendelssohn - Bartholdy: f-moll koncert darab 2 klarinétra op.113 (8:26)

Tomcic Roland és Eszenyi Zsombor (klarinét, valamint a Budapesti Vonósok (főpróba)

Vezényel: Kovács Zoltán

(2017.05.27.)

 

Eszenyi Zsombor Dániel - B. H. Crusell: f-moll klarinétverseny III. tétel (6:48)

Zongorán kísér: Lejtényi Ágnes

A felvétel 2017 júniusában készült.