A.Gergely András [1]

 

Radikális zene, avagy az Új Zene adornói arcképéhez

Theodor W. Adorno - Az új zene filozófiája

 

Adorno könyve, Az új zene filozófiája sokak számára egy új emberekről, új kultúráról, új művészetről és új nyelvi-filozófiai-értelmezési diskurzusról formált alapmű,[2] melynek jelentőségét a 20. század elméletei sodrában talán az adja meg leginkább, hogy ilyen komplexitású zenefilozófiai-esztétikai mű korábban nem született, s ha van ma is érvényesnek, de legalább évszázadra szólóan meghatározó jelentőségűnek mondható elméleti mű, az éppen ez lehet. Nem először szembesülünk a nagy zeneesztétikai értelmezések sokféle kínálatával, azon belül is a művészet jelentőségének esztétikai értelemben felfogható, értelmezhető, sőt magyarázható változataival, s egészében a modernitás korának elérkezését hirdető teóriák sokféleségével lásd példaképpen az Ignácz Ádám válogatásában, szerkesztésében és előszavával megjelent Írások az Új Zenéről című kötetet,[3] melyben Feruccio Busoni, Arnold Schönberg, Hans Pfitzner, Paul Becker és Alban Berg elemző írásait, teoretikus szövegeit találjuk meg, ezek egymásra rímelését, vitáit, de főképp a kor vagy korszak meghatározó zenei diskurzusait jellemző egyedi tónusokban –, viszont ilyen horderejű mű, mint Adornóé igazán meglehetősen kevés van.

 


Schönberg - Adorno - Stravinsky

TELJES LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE (14 felvétel)

 

A 20. század második-harmadik évtizedében született elméleti írások, melyek Új Zene programjával jelentkeztek, már nemcsak Schönberg meghatározó elméleti kihívása révén, hanem az évtizedes elméleti és esztétikai vitákat is serkentő nézetkülönbségek, átértelmezések nyomán lettek kormeghatározó feleletek a hipotetikus, gyakran a teoretikus zene és a zenei gondolkodás „fejlődésének”, evolúciós folyamatainak lényegi kérdéseit is kifejező dilemmák körében. Az Adorno „szótárába” került zenefilozófiai közelítés azonban egy korábbi művében (A felvilágosodás dialektikája), melyben ,,kidolgozott exkurzusra” tett kísérletet a frankfurti iskola főművének elveit lefektetve a művészet, és elsősorban a zene jelenségein túli belátásokról, ennél sokkalta impozánsabb kísérlet, azaz inkább – a kiadó hátoldali sugallatát megidézve – olyan komplex értelemben válik zenefilozófiává, hogy „egyszerre tartalmaz szakavatott és artisztikus elemzéseket konkrét zeneszerzési technikákról, konkrét művekről, fejteget izgalmas általános esztétikai kérdéseket, művészet-hermeneutikai problémákat úgy, hogy mindezt az észkritika és a felvilágosodás dialektikus történelmi folyamatának összefüggéseibe ágyazza”. Ám az ismertető szövege kétségkívül csupán a szégyenkezés megvallása lehet leginkább: ha érvényesnek tekintjük Adorno kulcsfogalmait és kötetének két óriási fejezetét Schönbergről (37-141. old.) meg Stravinskyról (143-226. old.), akkor már indulásként is elakadunk ama komplexivitásnál, mely úgy fogalmaz: „a művészet formái pontosabban jegyzik fel az emberiség történelmét, mint a dokumentumok”. E formatani vitaszempont ugyanakkor arra is rákérdez: minél lehet „pontosabb” akkor a hang, s miképpen marad érvényes a hangászat elméletének dokumentuma akkor, ha filozófus a szerző, s ha alapos elméleti Bevezetőjének fő tendenciája szerint „Az új zene szélsőségeinek filozófiai elemzése, amely éppúgy számot vet e zene történelmi helyzetével, mint vegytanával, szándéka szerint éppoly lényegbevágóan eltér a szociológiai szempontok tekintetbevételétől, mint a filozófiai összefüggések előzetes rendjéből levezetett esztétikától” (35. old.). De közben, midőn Schönberg és a haladás fejezetét Hegel megidézésével kezdi mottóképpen így: „A tiszta belátás azonban először tartalom nélkül való, s inkább ennek tiszta eltűnése; de a számára negatívval szembeni negatív mozgás által megvalósul majd, és tartalmat ad magának”, majd újabb Hegel-idézettel Sztravinszkij felé fordulva Stravinsky és a restauráció címen folytatja, valósággal megfordítja, hegeliánusan szólva és marxistául lefordítva „fejéről a talpára állítja” nemcsak a zenei jelenségeknek (1938-ban a zenében és zenehallgatásban megnyilvánuló „fétisjelleg” megjelenését elemző írása nyomán) a kommercializálódás folyamatába betagolódó zenei tömegtermeléssel szembeni világait, de diadalt jelent be ugyanakkor a zeneszerzés helyzetét illetően, „hiszen mindig is ez határozza meg a zenét” (7. old.). Mindezt ugyanis nemcsak zeneelméleti, zenefilozófiai, szociológiai, történeti, befogadástörténeti értelmezésekkel tagolja, hanem ráadásképpen a maga „anyagválasztása” révén egy Walter Benjaminnal vitatkozó közegbe helyezi, aki a német szomorújátékról írott traktátusában ismeretkritikai szempontokat érvényesít, s Adorno ezt vetíti le vitatkozva is, mondván: „a zene két, egymástól független főszereplőjére. Ugyanis az új zene végletekben találja meg kifejeződött lényegét; egyedül e végletek teszik lehetővé igazságtartalmának megismerését. ’A középút az egyetlen, amely nem Rómába vezet’ – írja Schönberg Szatírák című kórusművének bevezetőjében. Ez az oka, és nem a nagy egyéniség varázsa, hogy csak e két szerzőről esik itt szó. Ha valaki példák fölsorolásával, teljes egészében, minden átmenetet és kompromisszumot is beleértve akarná áttekinteni azt az alkotói teljesítményt, amely nem keletkezésének idejére, hanem minőségére nézve új, elkerülhetetlenül ismét csak ezekbe a végletekbe ütközne, persze csak ha nem érné be puszta leírással vagy szakmai megítéléssel. Ez persze nem mond szükségszerűen semmit azoknak az értékéről, de még csak reprezentatív jelentőségéről sem, akik e pólusok között helyezkednek el. Bartók Béla, aki némely szempontból Schönberg és Stravinsky kibékítésére törekedett, legjobb műveinek tömörségével és gazdagságával valószínűleg felülmúlta az utóbbit…” (11-12. old.).

 

Látnivaló tehát, hogy a Hegeltől idézett kulcsmondat a Bevezetés kezdetén („A művészetben ugyanis nem pusztán kellemes vagy hasznos játékszerrel van dolgunk, hanem az igazság kibontakozásával”) a folytatásban már a filozófiatörténet „mint az eredet tudománya” olyan formáira válik itt érzékennyé, melyben „a fejlődés távoli végleteiből, látszólagos kitérőiből kibontakoztatja a totalitás eszméjének a konfigurációját, egy olyan totalitásét, amelyet az effajta ellentétek mély értelmű egymásmellettiségének lehetősége jellemez” (11. old.). S ezt a mélyértelműséget viszi át az igazság partvonaláig az olvasó invitálásával, amelybe a legkülönfélébb kalandok elméleti kitérői során a meglepetések és fölismerések végtelen sora illeszkedik. A kötetről hírt adó írások is kiemelik: Adorno művében „a szépség helyére a műalkotás igazságtartalma lép a mű így képes kognitív funkció ellátására. A művészet alakzatai saját logikájukat követve válnak a társadalmi igazságok (mint a szubjektum helyzete vagy a hatalmi struktúrák) megjelenítőivé de sohasem a vulgármarxista értelemben vett közvetlen visszaadásává, tükrévé”…

 

Adorno könyvét a legkevésbé sem juthatott volna eszünkbe „vulgármarxista” aspektusú munkák közé sorolni. Adorno életművének e meghatározó darabja bár mindeddig feltűnően is hiányzott a magyar fordítások közül, a hazai könyvkultúrából, és még talán a kortárs filozófiai gondolkodásból is, de talán éppen ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar olvasóközönség számára már nem ismeretlen szerző egy ma még alig-alig ismert munkájából legalább arról világosabb képet kapjunk, miként gondolkodott a 20. század legnagyobb hatású zenefilozófusa az új zene filozófiájának kérdéseiről.


 

 



[1] A.Gergely András (1952) könyvtáros-pedagógus, szociológus, kulturális antropológus, a politikatudomány kandidátusa, MTA doktora. MTA PTI tudományos főmunkatárs, több egyetem óraadó oktatója (ELTE, PTE, SZTE). Érdeklődési területei: politikai antropológia, szimbolikus politikai elemzések az etnikai, térhasználati, interkulturális mezőkben; városantropológia; kisebbségkutatások, európai integráció, regionalizmus.

[2] Theodor W. Adorno: Az új zene filozófiája. Fordította: Csobó Péter György. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2017., 240 oldal

[3] Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2020., (Zeneszerzők írásai sorozat), 277 oldal; lásd ismertetését a  Parlando 2020. évfolyamában, http://www.parlando.hu/2020/2020-6/Gergely-A.pdf