Szerző: Fantóné Kassai Mária, Hernádi Lajosné, Komjáthy Aladárné, Vásárhelyiné Inselt Kató, Máthé Miklósné

Illusztrálta Hajdú Zsófia – Zsofirka

(1966)

„A mi zongoraiskolánk, bármennyire is sokan használják – már nem korszerű!” (Komjáthy Aladárné 1986)

Egyszerre tűnhet „olcsó”-hálás és hálátlan feladatnak írni egy/két olyan kiadványról, amely/ek immár félévszázados múltra tekint/enek vissza. Tehát, a mai zongoratanárok jelentős része számára generációsan idősebb!

A feladat – illetve, lehetőség – sokrétűségének felismeréséhez voltaképp egy véletlen segített hozzá: lelkes pedagógus barátnőmmel beszélgetve a rendelkezésre álló kiadványokról (azok sokféleségéről), kiderült, hogy a neten való tallózása közben érdekes dokumentumra bukkant. Ügyszeretetét bizonyítja, hogy nem volt rest később ismételten kikeresni az információhalmazból azt, ami számára meglepő volt. Neki köszönhetően – és akkor már mindketten kihívásnak érezve a „mélyfúrás”-lehetőségeket – a recenzióm gondolatébresztő többletekkel jár(hat). Köszönet érte.

A Parlando 2006/6. számából következik az alábbi idézet, Ábrahám Marianne írásából:

„Pontosan húsz évvel ezelőtt, 1986-ban decemberében alkalmam adódott arra, hogy egy riportot készítsek a kiváló tanárral, az alapfokon tanító tanárok szaktanácsadójával, Komjáthy Aladárnéval (Manyi nénivel) elsősorban arról, hogyan készült a még ma is előszeretettel használt kiadványuk, és mi a véleménye annak korszerűségéről. A tanártársai közreműködésével szerkesztett és általa kiadott Zongoraiskola 1966-ban jelent meg (II. kötete ’67-ben). Becses emlékként őrzöm a magnókazettát, melyen vidám, dinamikus hangon beszél arról a lázas buzgalomról, ahogy a hatvanas években a legjobb zenei anyagot próbálták összeállítani az iskola számára. Ugyanakkor – két évtized távlatából – meglepően reálisan kinyilvánította véleményét is a kiadványról.” 

»A mi zongoraiskolánk, bármennyire is sokan használják – már nem korszerű! (1986!) Amikor készítettük, nem rendelkeztünk még a kezdők tanításával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokkal. Felépítésében ugyan elfogadható, de arányaiban szétfolyó. Ma már sokkal többet bírna el a gyermek, ebben túl sok például a parlando jellegű dal, ami gyereknek nem is való.«

»Én már régóta várom, hogy új iskola szülessen” – mondta, – mert már 20 éve van a miénk forgalomban és ennyi idő után a szemlélete elavult. Bizonyos darabok még ma is nagyon kedveltek. A Ránki ’Kopogós’ például slágerszám lett, de a Czövek iskola számára íródott, először ott jelent meg. A darabot mi is szerettük volna közölni, de jogi szabályok miatt nem lehetett. Végül kis rafinéria árán Ránki mégis lehetővé tette. Hozzáillesztett egy kis záradékot!«

Nomármost (mondaná Pernye). Az önkritika szép dolog, néha (talán) nem is kell(ene) komolyan venni, mindenesetre elgondolkoztató, hogy a kiadvány megjelenésének félévszázados jubileuma alkalmából, a mindennapi jelennel szembesítve, felelevenítsük.

Az utóbbi időben többféle borítóval, s legutóbb „új ruhába öltöztetve” megjelent kétkötetes zongoraiskola továbbra is hódít. Legfeljebb azok a növendékek szontyolodnak el, akik valamely korábbi verzió birtokosai, és most fájó szívvel, mondhatni, irigykedve nézik az újabb, tetszetősebb kiadványát ugyanannak a kottának.

Mert a lényeg nem (sokat) változott. A korábban felvetődött, megválaszolhatatlan kérdések továbbra is aktuálisak (például, vajon valóban jogos a 3. ujj használata egymás melletti billentyűkön az 1. kötet 7. oldalán a Fecskét látok kezdetű dalban és a felette lévő, a kottaolvasást gyakoroltató példában).

Továbbra is (sőt, egyre jelentősebb) „problémát” okoz a variánsok jelenléte. Ha a gyerek megtanulta, hogy „kertek alatt a ludaim”, akkor többszörös feladatot jelent neki, hogy a „kert alatt a ludaim” verziót szólaltassa meg a kottából. S a mégoly lelkes tanár is hiába mesél neki arról, hogy a „népdal variánsokban él”, de most a kottából kellene játszanunk… azt, ami oda van írva…

Az egymás mellett élő, a tanításban különböző súllyal szerepet kapott, megannyi kiadvány megléte egyszerre jelent könnyebbséget és nehézséget a pedagógus számára. Mert az apróságokat (jogosan) aligha érdeklik a „variánsok” – mindaddig, amíg nem érzik magukat biztonságban az egyik ismeretében, ahonnan bátran „kitekinthetnek”… Kisebb a súlya a szöveg-variánsoknak: általában örömmel fogadják, ha megtudják? az általuk ismert dalnak van másfajta szövege is (például: Szegénylegény, illetve Elvesztettem páromat). Sőt, ilyenkor a „beavatottság” érzete megnöveli az élményt.

De általában nem ilyen rózsás a helyzet. Még a (viszonylag) fiatal pedagógus is szembetalálhatja magát azzal a helyzettel, hogy lelkes-érdeklődő gyermek olyan dalokat nem ismer, amelyeket ő – módszertan-tanulmányai alapján – általánosan ismertnek tart. És akkor még nem is említettük azt a szomorú kortünetet, hogy a technikai fejlődés áldásai következtében rendelkezésre álló többlet-lehetőségek (élményforrások) birtokában háttérbe szorult a tényleges aktivitás. Tehát, nem énekelünk, hanem dalok felvételeit hallgatjuk. A hangszeres tanár pedig abban a helyzetben találja magát, hogy előbb a gyerekek daloló-kedvét kell életre galvanizálni…

Az alsófokú oktatásban több-kevesebb rendszerességgel részt vállaló tanár pedig meghökkenve fogadja a kérdést, amikor a gyerek megkérdezi: szabad-e kiszínezni a kottában a rajzot… (korábbi kiadásban pl. a Cicuskám kelj fel-nél).

Nos, az új verzió immár okafogyottá teszi a hasonló kérdéseket. Hajdú Zsófi – Zsofirka illusztrációi színesek, nem hagynak teret a gyermeki aktivitásnak. Más kérdés, hogy az egyébként kétségkívül a gyermeklélek számára általános (ha van olyan!) képi megjelenítésekkel szinte elvonják a figyelmet a tényleges Lényegről!

Sajátságos helyzet alakult ki: megannyi kiadvány kínálkozik kezdőknek és haladóknak. Tanára válogatja, hogy melyiket választja. De éppen e pluralizmusból adódik, hogy nincsen egyetlen üdvözítő megoldás! A napjainkban immár megszokott, borsos árak mellett pedig aligha várható el, hogy minden szülő biztosítsa valamennyi értékes-tanulságos kiadványt a gyermeke számára.

Ilyen meggondolásból tehát soha-nem-volt mértékben megnőtt a zongoratanár felelőssége! Gyermekre-szabottan kell meghatároznia a számára ideális alap-kottát, és állandóan számon tartani a fejlődés lehetőségét további kiadványok segítségével – már amennyiben nem vállalja a jogsértő xeroxozás gyakorlatát!

A quasi-párhuzamos kottakínálat tehát elsősorban a tanár számára kell, hogy kihívást jelentsen, időről-időre, mondhatni diákról-diákra, ismételten döntés-helyzetbe kerülve, hogy kinek mit tekintsen leginkább hasznosnak.

A bőség zavara? Így is mondható. Viszont mindenképp hasznos, hogy az időtálló kínálat mellett rendre felbukkannak újabb kísérletek, amelyek kizárólag a gyakorlatban vizsgázhatnak! Tehát, a zongoratanár akkor jár el helyesen, ha széleskörű tájékozottság birtokában dönt, akár alkalmanként-gyerekenként valamely kiadvány mellett. Olcsó szlogen, de – mint minden közhelynek – van igazsága: minden megoldás jó!

És a tanároknak azt nem szabad figyelmen kívül hagyniuk: a zongoraiskolákba még nem foglalt kortárs-daraboknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy vizsgázzanak a gyakorlatban. Nem szerzői értéküket illetően, hanem olyan szempontból, hogy sikerül-e találkozási pontot találni a fiatalok (aktuális) érdeklődése-ízlése és az adott kompozíciók zenei világa között.

Mert a lényeg – amelyhez plasztikus megfogalmazását fent említett pedagógus-barátnőm netes kutatómunkájának köszönhetően jutottam – a munkaközösség által létrehozott zongoraiskolának a tervezete. Amikoris – miként még a ’60-as években megfogalmazták – a lényeg nem a felmondandó/számonkérhető anyag, hanem az a képességfejlesztés, amelynek köszönhetően a növendék „önállósul”.  („A tudás nem az, amit a gyermek megtanul, amit produkál, hanem amit az anyag alapján önállóan alkalmazni, megoldani tud.”) Napjainkban ennek az önállósulásnak fontos vetülete, hogy a „kiművelt fül” partnere legyen a kiművelt ész is (a szem segítségével), tehát, hogy a megannyi – kétségkívül hasznos – modern segédeszköz ellenére ne korcsosuljon el az a képesség (készség), hogy írni-olvasni tudók módjára közelítsen a számára ismeretlen felé a fiatal. Mert egyébként a zene beláthatatlan birodalmának olyan területeiről zárja ki magát, ahol örömforrások sokasága várná…

(Z. 5229, Z. 5242)

Fittler Katalin

2. kötet