Műfaj/apparátus, mint személyiségjegy

A legkisebb apparátusú zongorás kamarazenei műfajnak, a négykezesnek időről-időre „felfedezés” jut – amikoris két művész valami különleges élményforrást hoz létre. A hazai zenei életben kétségkívül a Kurtág-házaspárnak köszönhettünk utolérhetetlen élményeket – de rendre több zongoraművész-házaspár vállalkozik arra, hogy hasonló produkciókkal gazdagítsa repertoárját.

Várjon Dénes és Simon Izabella nem első ízben rögzít négykezes-produkciókat hanglemezeket. Korábbi Beethoven-programjuk méltán keltett széleskörű elismerést. Ezúttal francia programmal jelentkeztek.

A Francia album három zeneszerző életművéből idéz: Fauré, Ravel és Debussy különböző mértékű népszerűségnek örvend világszerte. Darabjaik egymás tőszomszédságába helyezése lehetőséget kínál arra, hogy ne egy-egy oeuvre-ben végezzünk „mélyfúrást”, hanem távolabbra tekintsünk a francia muzsika horizontján.

A szerzők felsorolása alapján a műsor egy része eleve „kitalálható”. Várakozásunkban nem csalódunk: a program Ravel mese-muzsikájával, a Lúdanyó meséivel kezdődik. A műsor befejezéseként eredetileg négykezesnek készült, ám leginkább zenekari átiratban népszerűsödött Debussy-mű csendül fel, a Kis szvit.

Petite suite: I. En bateau. Andantino (3:14)

Petite suite: II. Cortège. Moderato (3:20)

Petite suite: IV. Ballet. Allegro giusto (3:11)

Ami közöttük kapott helyet: Fauré hattyúdalának, egyetlen vonósnégyesének átirata (amelyből a középső tétel a szerző munkája, a szélső tételek négykezes-letétének kialakítása a neves francia zongoraművész, Alfred Cortot-nak köszönhető), valamint a kamaraműből mintegy szvitté fogalmazott Debussy-ciklus, a Hat antik sírfelirat.

String Quartet in E Minor, op. 121: II. Andante (Arr. By G. Fauré) 8:21)

Six épigraphes antiques: I. Pour invoquer Pan, dieu du vent d'été. Modéré (2:06)

Six épigraphes antiques: II. Pour un tombeau sans nom. Triste et lent (3:19)

Már a műsorból kiderült: széles hangulati skálán foglalnak helyet a művek (tételek), ugyanakkor izgalmas stiláris hallgatnivalót is kínálnak. E tudás-szintű tapasztalatok szerzésének legfeljebb az állja útját, hogy a zongoraművész-házaspár játéka az intellektust háttérbe szorítva a gyönyörködtetésnek adja a prioritást.

Lúdanyó meséi esetében nem „újrahallgatjuk” a művet, hanem végigkövetjük, hangról-hangra, motívumról motívumra, tételről tételre. Annak is élményt jelent ez a zenehallgatás, aki nem ismeri a tételcímeket – program nélküli programzeneként is értékes.

Ma mère l’oye: I. Pavane de la Belle au bois dormant. Lent (1:20)

Ma mère l’oye: III. Laideronnette, impératrice des pagodes. Mouvement de marche (3:22)

Fauré vonósnégyesének négykezes-letétje, amelyből ez az első hangfelvétel, éppen „ismeretlenségével” hat: fokozatosan bontakozik ki a hangzásvilág, az átgondolt előadásnak köszönhetően biztosan tájékozódunk a formákban – és a felvétel „többlet-haszna”, hogy a hallgatóban megfogalmazódik az igény az eredeti vonósnégyes-letét megismerésére is. További, szakmai „többlet-haszon”, hogy zongoristákat (köztük felsőfokú tanulmányokat folytató növendékeket) együtt-muzsikálásra inspirál ez a bátran etalonnak tekinthető interpretáció. Műhelytitkaiba azok kapnak beavatást, akik maguk is megpróbálkoznak egyik-másik mű megszólaltatásával. Kiderül, milyen zenei elképzelések és technikai előfeltételek szükségesek ahhoz, hogy a háttér-információk elrejtésével, mindenkor jelen-idejű élményforrás születhessék.

A műsor második „félideje” Debussy-világába kalauzol – és ekkor talán kicsit másként, mondhatni, „értőbben” hallgatjuk a népszerű tételeket is, a korábban megszerzett élmények-impulzusok hatására.

A hangzásvilág felveti a kérdést: kamara-műfaj-e egyáltalán a négykezes – vagy inkább valamiféle különleges lehetőség emberi-művészi „egy húron pendülés” kifejezésére. Mert a hallgatónak az az érzése: a két testben egy lélek egészen ritkán kifejezésre juttatható érzése kap megnyilatkozási lehetőséget. Szinte felfoghatatlan: ugyanaz az előadói apparátus, amely kezdetben „primo” és „secundo” szólamok egyidejűségével kap játszanivalót (a pedagógiai irodalomban könnyű gyerek-szólam és gazdag kísérőanyag együtteseként), mennyire másfajta kifejezésmódra is képes!

Mondhatni, négy kéz közreműködésével létrehozott hang-csodák (néha hangulatok, máskor építmények) megjelenítésének különlegesen hatékony eszközei. Amikor a játékosok közösen hozzák létre a hangzásképet, amely olyannyira célja a muzsikálásuknak, hogy a szereposztás mikéntje elhanyagolható. Az előadókat a végeredmény gyönyörködtetése minősíti, és teljesítményük legnagyobb elismerése, ha sikerül felmutatniuk a kottába-zárt szerzői kompozíciókat hangzó valójukban – oly módon, hogy minél többek számára jelentsenek meghatározó élményt.

Ezúttal a Francia album egyszersmind Simon Izabella korábbi francia szólista-programjának is méltó folytatása.

Hungaroton HCD 32868

Fittler Katalin