visszatérT a Szegedi Nemzeti Színházba

A bűvös vadász – trailer | Szegedi Nemzeti Színház (0:29)

A cím szó szerint értendő: Weber korszakos jelentőségű, zseniális operája – s nem daljátéka, ahogyan néhány helyi sajtóorgánumban olvashattuk: a daljáték erősen más műfaj – több mint 64 év után tért vissza a szegedi színházba. Vaszy 1958. május 18-án mutatta be Abonyi Tivadar rendezésében, olyan főszereplőkkel, mint Moldován Stefánia (Agáta), Megyesi Pál (Max, akkoriban a színház vezető tenoristája), Szalma Ferenc (Kaspar), Berdál Valéria (Annuska), Sinkó György (Remete). Ez a produkció 19 előadást ért meg, végig nagy sikerrel, de Vaszy később nem újította fel, pedig akkoriban egy–egy opera sokszor több mint egy évtizedig repertoáron maradt. 1959-ben viszont készült rádiófelvétel az előadásból, melyet sikerült rekonstruálni és CD-re rögzíteni 1992-ben:

Carl Maria von Weber (1786–1826) A bűvös vadász c. operája valóban új korszakot jelentett a zenetörténetben, hiszen 1821. november 3-i ősbemutatója a német romantikus opera, sőt bizonyos szempontból a német zenedráma története kezdetének tekinthető: ez érzékelhető az opera hangszerelésében, harmóniakezelésében, főként pedig a Wagner által tökéletesített vezérmotívum–technika bevezetésében.

Illusztráció Weber: A bűvös vadász c. operájának 1822-es kottakiadáshoz

A mostani visszatérés dicsőségesnek nevezhető, hiszen igen magas színvonalú új bemutatót hoztak létre az előadás alkotói és szereplői. Sándor Júlia dramaturg jól előkészített alapanyagot adott át Szőcs Artúr rendezőnek, aki izgalmasan felépített, korszerű előadást hozott létre. A színpadképben (díszlettervező: Slárku Anett) jól alkalmazták a forgószínpad adta lehetőségeket, viszonylag egyszerű eszközökkel és remek fényhatásokkal teljesen hitelessé tették a részben misztikus, részben horrorisztikus történet miliőjét. A korszerűséget Kovács Andrea jelmeztervező oly módon biztosította, hogy a szereplők többsége esetében nem törekedett XIX. század eleji stilizálásra, hanem mai ruhákba öltöztette őket (bőrzakó, lamberjack stb.), a vadászok és hölgyeik pedig vadászegyenruhát és „kortalan” hosszú ruhát viseltek. Utóbbiak, azaz a színház énekkara külön dicséretet érdemel: az opera igen szép kórusait remek tónussal, erőteljesen adták elő, játékuk is dinamikus volt. Bodor Johanna, a kiváló koreográfus nekik is tervezett táncokat: a híres vadászkórus zenekari részein eredeti táncmotívumokat is láttunk tőlük. Egészen különleges ötlet volt az erdő vadainak balettje: az első képben vadászzsákmányként hozták be őket,

A balettkar (Az erdő vadjai)

A 2022-es előadás fotóit Tari Róbert (Szegedi Nemzeti Színház) készítette

később éjszakai „trófaállatként” láthatjuk az egyik szólistát, a teljes balettkar az éjszakai látomásképben kap fontos szerepet, de telitalálat volt Samiel, a Gonosz pantomim+playback megjelenítése is (a Sátánt Baranyai Krisztián, Bolla Bence és Opavszki Máté váltva alakította).

Töttös Roland (Max) és Réti Attila (Kaspar)

A történet legfőbb szálai Gaspar első fővadász, a Sátán szolgája, Max barátja kezében futnak össze: ő veszi rá Maxot az ördögi varázsgolyók öntésében való részvételre. Réti Attila, a színház vezető baritonja végre igazi jelentős szerepet, sőt szerepeket kapott: ugyanis az egyik szereposztásban Gaspart, a másikban Kunó fővadászt alakítja-énekli, nehéz kettős feladatot vállalva. Mindkettőben tökéletes volt; igazán Gasparként bontakozhatott ki — a szerep lényegéből adódóan, dalát, áriáját egyaránt szépen szólaltatta meg, erős kisugárzása szuggesztív többletet adott. Nagyon jó volt Szilágyi János is Gáspárként, áriái szintén szépen, erőteljesen szóltak; figurája kevésbé volt misztikus, inkább bosszúálló gazembernek láttuk.

Max – akit fehér ruhába öltöztetett a rendező és a jelmeztervező, ezáltal azonnal kivált a szereplők közül – igazi lúzer ebben az előadásban (hiszen egyébként is csak Kunótól tudjuk meg, hogy korábban ő volt a legügyesebb vadász), sikertelensége, lelki válsága miatt szinte csak sodródik az eseményekkel (ezt használja ki Gáspár, aki – mai szóval élve – az I. felvonásban még „be is drogoztatja”), s csak a szerencsés véletlennek és a Remetének köszönheti, hogy nem veszít végképp. A fiatal Töttös Roland Maxot összetetten alakítja, hangja szépen szárnyal híres áriájában, magasságaiban van erő, talán a mély regiszterein kell még dolgoznia.

Egészen gyönyörű a két női főszereplő: hangjuk, megjelenésük, alakításuk szerint egyaránt.

Máthé Beáta (Agáta)

A krónikás – bár az operát kétszer is megnézte – csak az egyik szereposztást láthatta–hallhatta. Máthé Beáta csodálatos, fejedelmi Agáta, áriáit szépségesen énekelte, szerepét hitelesen, remekül hozta. Kónya Krisztináról – Ännchen-Annuska – legalább ugyanennyire lehet és kell szuperlatívuszokban írni, „kézfogós” áriája virtuóz volt, „ijesztgetős” dala pedig derűt, humort hozott az előadásba; Krisztina, akit korábban erősen drámai hősnőként – Toscaként – is láthattunk, bizonyította, hogy mindent tud a színházról, az operáról. (Bizonyára jó volt Agátaként Varga Anna és Ännchenként Ferenczy Orsolya is.)

Kelemen Dániel (Remete), Varga Anna (Agáta), Töttös Roland (Max), Szélpál Szilveszter (Ottokár)

Örömmel láttuk Ottokár szerepében Szélpál Szilvesztert, ki ezúttal is kiváló volt; Kunót katonásan, tartással, érces hangon hozta Gáspár István (a másik szereposztásban), Kilianként Görbe Norbert friss, erőteljes entré-t nyújtott, a „deus ex machina”-ként megjelenő, Max és Agáta sorsát eldöntő Remete rövid, de igen szép szerepét bölcsen, szuggesztíven énekelte Kelemen Dániel, bájosak, kedvesek voltak a Koszorúslányok: Bita Boglárka, Szabó Dóra Cintia, Horák Renáta és Rózsa Kitti.

Dinyés Dániel és Hermann Szabolcs vezényelte az egyes előadásokat: mindketten maximális felkészültséggel, stílushűen építették föl a zenei folyamatot, mely így végig élvezetes, üzembiztos volt. A Szegedi Szimfonikus Zenekar nagyszerűen játszott, külön dicséretet érdemel a kürtszólam (szólamvezető: Kecskés György), melyet Weber kiemelten használ és Kálmán Csaba szólamvezető tökéletes mélyhegedű szólója.

A közönség mindkét előadást ütemes tapssal jutalmazta; kívánjuk, hogy Weber „vadásza” maradjon még jó ideig a Szegedi Nemzeti Színház repertoárján.

Kiss Ernő