SIMON GÉZA GÁBOR[1]
Hatvan
esztendővel ezelőtt
Kereken 60 esztendővel ezelőtt, 1962 augusztusában új jazzszelek kezdtek fújdogálni az akkori egyetlen, természetesen állami tulajdonú Qualiton Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál. Augusztus 26 és 30 között néhány felvétel készült a cég akkori neve után Qualiton Jazz Együttes névre keresztelt combóval, amelynek vezetője a cég zenei rendezője, a zongorista Gonda János volt. További két felvétel november 29-én került rögzítésre. A végül Modern Jazz I. címmel (Qualiton LPX 7211) 1963-ban már forgalomba is került LP-ből végül sajnos csak minimális mennyiség került kereskedelmi forgalomba. Egészen pontosan: hiába volt ott az LP a nemkevés hazai hanglemezboltban, ha nem nagyon vették, inkább csak vesztegették, nagy néha. DE az igazán élelmesek megvárták az évi nagy racizást és akkor 60 Ft helyett már 15 Ft-ért is meg lehetett vásárolni az amúgy nem igazán kelendő fekete korongot. (Összehasonlításul: akkoriban egy kg barna kenyér 3 Ft-ba, egy kg fehér kenyér pedig 3.60 Ft-ba került.)
1963. március 5-én a Kossuth Rádió egy akkoriban igen jónak tekinthető délutáni időpontban, a következő hónapban a győri stúdió két adást is szentel a felvételeknek. A későbbiekben is minden esetben a Magyar Rádió volt az, amely az elkészült hangfelvételeket elsőként, de sokszor – sajnos – csak egyedüliként promotálta.
Az Qualiton Jazz Együttes ugyanakkor messze nem használta ki az újdonság, az elsőség lehetőségét. A zenekar tagjai nyilván még sohasem hallottak arról, hogyan kell(ene) menedzselni egy LP-t. Biztos, hogy nem szórták meg saját zsebből vásárolt példányokkal a sajtót. Pedig ez valószínűsíthetően csak alig egy-két tucat példányt jelenthetett volna.
Ma már gyakorlatilag nevetségesnek tűnik a zenészek hozzáállása és főleg másra mutogatása. Arra hivatkoztak főleg, hogy bezzeg az amerikai Berklee School of Music, az igen! Nos, az 1945-ben alapított Berklee – nem mellesleg – storyjának első bekezdésében hivatkozik, mint szellemi elődintézményére, a Kodály Zoltán tanítvány, Seiber Mátyás zeneszerző által vezetett németországi jazziskolára. Ezt hivatalosan is a világ első jazziskolájának tartják s amely 1928-tól 1933-ig[!] mint Dr. Hoch’s Konservatorium működött Frankfurt am Main-ban. Az iskola diákja volt többek között Dietrich Schulz-Köhn, aki évtizedekkel később komoly szerepet kapott a magyar jazztörténetben is. Nem mellesleg Seiber akkori tankottáit a mai napig újra és újra nyomják és folyamatosan tanítanak belőlük, pedig hát közben elmúlt jó kilencven esztendő!
A Berklee emlegetése nekem azért tűnik mindig falsnak, mert ott a való életre nevelik a leendő muzsikusokat, azaz megpróbálják őket például rávezetni a muzsikus élet olyan rejtelmeire is, mint a sajtó. S hogy ezt miért emlegetem? Mert utánanéztem s hála az Arcanum Digitális Tudománytárnak (https://adt.arcanum.com/hu/) 1963-ban minimum 10 (tíz) olyan napi- és heti- valamint havi-lapot találtam, amelyek Magyarországon abban az esztendőben rendszeresen közöltek jazzcikkeket!
Az Esti Hírlapban és a Magyar Ifjúságban Fodor Lajos, a Film Színház Muzsikában Boldizsár Iván, Fábián Imre és Gách Marianna publikáltak kisebb-nagyobb rendszerességgel jazzel is foglalkozó cikkeket. A Magyar Ifjúságban a már említett Fodor mellett Fenyves György, Komornik Ferenc, Kürti László, Somos Ágnes, az Ifjú Kommunistá-ban[!] az abban az esztendőben megjelent 12 számból 8-ban volt szó a jazzről és itt is Somos és Komornik voltak az ismertebb, rendszeres jazz szóvívők. A Jövő Mérnök-ében Kenessei András cikkezett. De voltak cikkek a Népművelés-ben és az Ország Világ-ban is. Ha jól összeszámoljuk, akkor összesen ez máris kilenc olyan név, akikre még mai emlékeznek a zenei újságírói szakmában… és akkor még nem beszéltem az alkalmiakról, vagy a mára elfeledettekről…
Szóval szakember lett volna. Kérdés, hogy az önmagukat profinak tekintő jazz-muzsikusok miért nem hajtottak rá ezekre az egész szakmában jól ismert zenei újságírókra? Miért nem kaptak akár a zenekarvezetőtől, akár valamelyik zenekari tagtól, ki kivel milyen viszonyban volt, ingyenes recenziós lemezeket? Kétlem, hogy visszautasították volna ezt a lehetőséget, hiszen – ismereteim szerint – mindőjüknek volt ilyen-olyan hanglemez lejátszási lehetősége, hiszen a szakmájukhoz tartozott…
Itt jegyzem meg, hogy a korszak emblematikus ifjúsági hetilapja, a mindössze 1 Ft-ba kerülő Magyar Ifjúság 1963. október 19-iki és 26-iki számának kiemelt helyén keretes reklámot közölt, első helyen kiemelve[!] a lap jazz-sorozatát:
„Fizessen elő a Magyar Ifjúságra!
Sorozataink: Jazz-királyok, B. B. életrajza, Tudomány a bűnözés ellen.”
A tizedik itt felsorolandó szakember Pernye András, aki ekkor a Magyar Nemzet zenei szakírója volt és 1964-ben, majd 1966-ban kibővítve megjelent A jazz című kötetét ma is sokan forgatják jazzbibliaként. Ő volt az egyetlen, akinek végül 1963 októberében a majdnem zártkörűen, a csak klasszikus zenerajongónak szánt[!] Muzsika című havilapban Modern Jazz - Qualiton hanglemezen címmel publikált egy egyoldalas elemzést a Qualiton Jazz Együttesről.
Nagyon kíváncsi lennék, hogy a Művészet című lap A hanglemezborítók ügyében című cikke vajon miért került hamarabb nyomdára és miért jelent meg már egy hónappal előbb, azaz 1963 szeptemberében, mint az imént említett Pernye András cikk? Minden esetre tény – hogy mai szemmel nézve, illetve füllel hallgatva – a lemez legjelentősebb értékálló tételére, a lemezborító fontosságára mutatott rá:
„Mennyivel kulturáltabb ennél Koncz
Mária, ’modern jazz I.’ borítója, ahol a vonalak ritmusa, a
stilizált hangszerek képi kompozíciója sűrítve tükrözi korunk
dzsesszzenéjét.”[2]
A zenészek és persze, a forgalmazás, rossz hozzáállást többek között alátámasztani látszik, az általam, mint a Hungaroton Archívum egykori dolgozója által Rákosy Péter kiadói igazgatótól kért adatsorból, amelyet az első komolyabb magyar jazztörténeti kötet, a The Book of Hungarian Jazz-hez kértem és kaptam. Tegyük rögtön hozzá, hogy ez az 1992-es kötetben található kimutatás az első és egyben lényegében az utolsó hiteles adatsor arról, hogyan, milyen mennyiségben adták el Magyarországon a jazz LP-ket a Hungaroton monopóliumának évei alatt.
A lista, amelyre a továbbiakban hivatkozni fogok, az 1967 és 1990 közötti magyar jazzlemez eladások hivatalos, pontos, hű képe. Tény, hogy időfaktora kezdete négy esztendővel későbbi, mint a Modern Jazz I. LP megjelenése, de önmagában már az is nagyon árulkodó, hogy a több mint félszáz LP-t magában foglaló listán nem szerepelt a Modern Jazz I…
A jazzmuzsika értékállóságát az (is) mutatja, hogy
az egyes hangfelvételek mikor, hol, milyen körülmények között kerül(het)tek
újra kiadásra, mint a korszak, a zenekar vagy/és az egyes jazzmuzsikusok
reprezentatív lenyomatai. Nos, ebből a Modern
Jazz I. LP-ből a Magyar Jazztörténet című, két CD mellékletes kötet egyik
CD-jén a Szirmay Mártával készült Night and Day (Pannon Jazz PJ 1037) került először kiadásra 1999-ben.
Night
and Day (7:14)
Szirmai Márta · Qualiton Jazz Együttes
℗ 1963 HUNGAROTON
RECORDS LTD.
Aligha véletlen, hogy az eurojazzt igen jól
ismerő, minden nehézséget legyűrő, a sok tucat LP-t és CD-t
egyaránt kiadó brit cég, a Cosmic Sounds
2005-ös CD-jén és LP-jén (Rare Jazz – Fusion Gems
From Hungarian Vaults Vol. 1. CS-35 CD,
illetve CS-35 LP) a válogatást végző bécsi jazz DJ, Tom Wieland az LP-ről szintén csak
ezt a számot tartotta újrakiadásra érdemesnek.
A „Modern
Jazz” lemezsorozat második lemeze – igencsak furcsa
módon - egy EP lett. Ezen Garay Attila play back technikával készített
felvételei szerepelnek. Ezen tűnt fel Lakatos „Ablakos” Dezső, az
altszaxofon ihletett, virtuóz mestere. Különös módon az altós
más, ugyanezekben a hetekben készült jazzfelvételei, (például a Night In Tunisia a csúcsformában játszó Tabányi
zenekarral) tánczeneként (!) kerültek kiadásra. CD-n
történő újrakiadására a már említett magyar jazztörténet kötet egyik CD mellékletén
került sor (Pannon Jazz PJ 1037). A felvétel még egy kiadást megért, amikor a Hungarian Jazz History
sorozat utolsó, 2006-ban még megjelent CD-jén, a 18.-on kiadásra került, mint
zárószám. Ezzel is reprezentálva a Hungaroton jazzrepertoár ebbéli,
minőségi újrakiadását (Tabányi Mihály: Szép idők – Halcyon
Days. Hungaroton HCD 71219).
A Modern
Jazz II. című EP három számának újrakiadására pedig éppen Lakatos
előtérbe állításával, a Hungarian Jazz History negyedik CD-én került sor (János Körössy, Dezső „Ablakos” Lakatos: It’s Midnight – Éjfél már. Hungaroton HCD
71044)
.
A sorozat
harmadik lemeze, az Astoria Jazz Quartet
LP-je, a Modern
Jazz III. (Qualiton LPX
7245) a hazai egyszem lemezkiadó Modern Jazz szériájának az első igazi és
sajnos egyben utolsó olyan hanghordozója, amely ma is, megszületése után közel
hatvan esztendővel is, átütően szól. Mégpedig az egész lemezanyag s
nem csak annak egy, vagy két trackje. A Kertész
Kornél (zongora), Káldor Péter (vibrafon), Rahói
Ernő (bőgő), Várnai Tibor (dob) összetételű együttes igazi
csapatmunka mellett ragyogó szólistákat is reprezentál.
Az pedig nem véletlen, hogy a több mint 9 perces Take Five lett a
2001-es CD újrakiadás (Hungaroton HCD 71082) címe, hiszen e darab Astoria Jazz Quartet általi előadása, mint az igazán nagyoké,
gyakorlatilag megunhatatlan. A CD újrakiadás szerkesztésekor a Take Five
ugyanolyan frissnek, üdítőnek tűnt, mint anno az LP-n.
Részemre ez még mai is egy tinédzserkorombeli klasszikus zenei élményt idéz
fel. Az 1960-es évek elején rögtön megjelenés után megvettem édesapámnak Beethoven V. szimfóniáját a Supraphon kiadásában (SUA 10123).
A családi Supraphon lemezjátszónkon és a Pacsirta
rádiónkon, mint erősítőn végül azonban én jóval többször hallgattam a
lemezt, mint ő. Nem kevés olyan napra emlékszem, amikor ötször is
elhangzott az V. szimfónia… És azután Karel Ancerl és a Cseh Filhamonikusok felváltva szóltak az Astoria Jazz Quartettel.
Az Astoria Jazz Quartet
említett CD kiadása szerencsére azt is lehetővé tette, hogy a csapat két
további, amúgy nem mellesleg 1963-tól óriási közönségsikert aratott LP-jéről (The
Pinocchio Ensemble 1 & 2, Qualiton
LPX 7231, LPX 7234), a Tabányi Mihállyal, mint modern jazz tangóharmonika
szólistával készített hangfelvételek is végre méltó helyre és keretbe
kerülhessenek.
1 TELJES LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE
2 TELJES LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE
Pinocchio Ensemble
1-2
℗ 1963 HUNGAROTON RECORDS
LTD.
A Modern Jazz lemezsorozat első három lemeze
– mint láthattuk – egy-egy combo volt, így azokról
utólag, mint antológiáról beszélni, eléggé problematikus. A tényleges, többzenekaros
LP-k közül viszont kétségkívül kiemelkedik a IV-V. duplalemez. Ugyanakkor a dolog másik, messze nem
elhanyagolható szempontja ismét csak a szerkesztő és a kiadó problémája.
Nevezetesen az, hogy ilyen „összefoglaló” LP-ket a világ más tájain „válogatás
lemez”-ként csak mint reklámkiadványt(!), lényegesen
olcsóbb áron készítettek a már meglevő repertoár kaserolására.
Gonda János: Blues-invenció (3:43)
℗ 1964 HUNGAROTON
RECORDS LTD.
Az Anthology '64, két
lemezén 13 együttes 23 számot mutatott be. Mind a kísérő füzettel (magyar
és angol nyelven, fotókkal) ellátott dobozos kivitel, mind pedig a kétféle
formában, monóban és sztereóban kiadott anyag azt
mutatta, hogy ezúttal az M.H.V. igencsak reprezentatív
formára törekedett, de igen sok zenész volt, aki már ekkor is több együttesben
szerepelt. Ez sajnos nem azt mutatja, hogy ezen időpontban csak ennyire
kevés jazzmuzsikus lett volna. Ez csak a kiválasztás azon különös módját
mutatja, hogyan zártak ki egyes muzsikusokat a felvételi és a kiadási
lehetőségből, például azzal az unásig ismetelt szerkesztői
szöveggel, hogy „az nem jazz”!
Az Anthology '64 13
együttese között a korábban már lehetőséget kapott Garay Attila, Gonda
János és Kertész Kornél mellett 10 újabb formáció is található. Nagy kár, enyhén
szólva is visszás, hogy ezek egy része éppen csak ezen
lemezfelvételek kedvéért jött össze! Tényleges elképzelések, gyakorlások,
próbák nélkül ültek be a studióba. Ezt nagyon jól
érezte meg a Tükör című képes
politikai és társadalmi hetilap Kulturális Tükör rovatának szerkesztője:
„Az antológia legfőbb erénye, hogy
áttekintést nyújt a hazai jazz-művészet — igaz, hogy két évvel
ezelőtti! — állásáról. Hallunk egészen figyelemreméltó produkciókat is,
például Kertész Kornél, Dobsa Sándor, Garay Attila,
vagy Deseő Csaba együttesét. Gonda János (a
lemez atyja) egész új utakkal is próbálkozik. Ám a többség idejétmúlt, ad hoc
zenélést nyújt.”
Ezek az ad hoc érzések azután később, a
lemezkiadás piacosítása, magánosítása esetében jócskán visszaütöttek. Önmagukat
sztárnak kikiáltott zenészek képtelenek voltak például egy számot, akár stúdióban,
akár koncerten lemezképesen(!) lejátszani.
Sokan egyébként ezért haragudtak a később az antológiasorozat egyik
producerévé is előlépő rádiós szerkesztőre, Kiss Imrére is, mert
komolyan jelezte minőségi igényeit a jazzmuzsikusok fesztivál
fellépéseivel kapcsolatban:
„Mi a véleménye a hazai zenéről, a hazai zenekarokról?
Sajnos nem valami rózsás a helyzet. A magyar együttesekben túl gyakoriak a személyi változások, kevéssé kimunkáltak a produkciók. Általában az a véleményem, hogy keveset dolgoznak a magyar muzsikusok. Nincs olyan együttesünk, amely kemény rendszeres gyakorlással, s nem csak a meglevő - vagy annak vélt - tehetségre és rutinra építve állítja össze műsorát.
Mi lehet ennek az oka?
A fő problémának zenészeink képzetlenségét, illetve befejezetlen képzését tartom. Korán kezdenek ’haknizni’, s ez gyakran visszaveti őket zenei fejlődésükben, a gyakori együttesváltoztatások, személycserék miatt sem az egyes zenészeknek, sem a zenekaroknak nem alakul ki jellemző, egyéni stílusa. Mivel ezekben az alkalmi csoportosulásokban a legkülönfélébb stílusokat játsszák, a muzsikusok fejlődése sajnos inkább csak azt jelenti, hogy minél több irányzatot ’tűrhetően’ műveljenek, és nem azt, hogy valamelyiket igazán művészi színvonalon. A ’hakni’ és a kreatív művészet nem egyeztethető össze.
Hogyan jelenik meg ez a probléma a rádiószerkesztő munkájában?
Az a muzsika, ami egy hangversenyen még elfogadható, mert a látvány vagy a közönség hangulata elfedi a hibákat, a rádió műsoraiban gyakran nem állja meg a helyét.”
(Néhány kérdés Kiss Imréhez. Z E N E, a QUAP zenei melléklete, Bp., 1978. december 10., újabb közlése: Jazzkutatás 3, 1999. szeptember [CD-ROM])
Nemcsak Kiss Imre látta ilyennek a helyzetet, hiszen maga Gonda János már esztendőkkel korábban így értékelte a helyzetet, nem máshol, mint a vezető zenei szaklapban, a Muzsiká-ban:
„Tehetséges, virtuóz muzsikusokkal ugyanis rendelkezünk,
kimunkált, csiszolt hangzású együttesekkel azonban alig.”
(Gonda János: Fordulat a magyar jazzéletben.
Muzsika, 1974. február, p.42)
A kétlemezes antológiában első és utolsó
lehetőséget kapta ezúttal Fogarasy János zongorista,
a Hardy-Gregorits Group, a Nebuló zenekar. E
zenekarok egyes tagjaival később ugyan készültek (részben tánczenei)
felvételek, de saját nevük alatt nem készíthettek több jazzfelvételt. Ekkor
indul a zongorista Csík/Csiky Gusztáv, a bőgős ifj. Pege Aladár/Ali és Szabados György zongorista önálló
pályafutása.
Az ifjú Ali, akinek édesapja, id. Pege Aladár, korának legjelentősebb magyar
jazzbőgőse volt, jól menedzselte/menedzseltette magát, neki, mind
itthon, mind külföldön, relatív jól sikerültek az elkövetkező évek. A
külföldi turnék jazzklub-és jazz-fesztivál fellépéseket egyaránt hoztak. Később
azután bekerülve Rudy Staeger
bécsi jazzdobos körébe pedig az RST Records jazzsztárja lett. S hogy üzletileg még
érdekesebb legyen a dolog, az RST LP-ket a Hungaroton dorogi gyárában préselték
és itthon a budapesti Kodály Zoltán Zeneműboltban árusították.
Magyar Jazzkutatási Társaság (1999)
Szabadosnak a kiemelkedő
jelentőségű B-A-C-H élmények
után viszont még újabb tíz esztendőt kellett várnia, hogy ismét a stúdióba
mehessen. A B-A-C-H élmények
felvétele, mint a korai magyar jazz avantgarde
emblematikus felvétele megtalálható a Magyar
jazztörténet című kötet második CD mellékletének 7. trackjén (Pannon Jazz PJ 1037). A
szabadosi életmű első hangfelvételi éveit összefoglaló Az esküvő/The Wedding
című CD-ről természetesen ez a track nem maradhatott
ki (Hungarian Jazz History 8.
Hungaroton HCD 71094).
Ez a IV-V-ös
antológia volt az első magyar jazzlemez, amelyet azután hivatalosan is
jazzlemezként exportáltak a Szovjetunióba. A cirill betűs lemezcímkék a
rendkívül egyszerű, mondhatnánk, hogy primitív kivitelű orosz
nyelvű kísérőfüzettel egyetemben igazi unikumok a magyar jazz sok
évtizedes történetében. Gyűjtői csereként néhány példányuk
visszaimportálására a 80-as években került sor.
Nos, itt álljunk meg egy pillanatra, mégpedig összehasonlításra. A kétlemezes antológián – és később sem kapott - lehetőséget például Martiny Lajos. Ő zenekarával (Венгерский Джаз-Квинтет Под Рук. Л. Мартини
) már 1956 forradalmi napjaiban a Szovjetunióban turnézott, rádiófelvételeket készített a moszkvai rádió angolnyelvű jazzadása részére. Ezekből a felvételekből azután a későbbiekben – mai ismereteink szerint - nem kevesebb mint 11 (tizenegy) különböző szovjet jazzlemez kiadás született. Ezeket a Melodya mikrolemezeket természetesen Magyarországon is meg lehetett vásárolni. Mégpedig olcsóbban, mint a hazai korongokat… A hivatalos újrafelfedezésre pedig a Nemzeti Kulturális Alap komoly anyagi támogatásával 2010-ben került sor, amikor a Martiny együttes és a Magyar Rádió Zenekarának összesen hat Melodya modern jazzfelvétele került CD-n újrakiadásra (Jazz Hungaricum 9. Early Modern Jazz In Hungary Volume I. Pannon Jazz PJ 1071).
TELJES LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE
℗ 1971
HUNGAROTON RECORDS LTD.
Lakatos Géza · Tomsits Rudolf · Lakatos Béla ·Duka Nórbert
The white raven · Pege
Aladár· Kovács Gyula· Ungár István· Balogh Jenő· Friedrich Károly
℗ 1967
HUNGAROTON RECORDS LTD.
Keleti csemege ·
Kovács Quartet
TELJES
LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE
Black And Blue - Benkó Dixieland Band - 1982 (4:53)
