KISS ERNŐ

 

SZEGED KONCERTFÚVÓSZENEKARA

 

A Fricsay Ferenc Fúvószenekar Ünnepi Gálahangversenye

 

 

Szeged egykoron a zenekarok, fúvószenekarok városa volt. Külön zenekara és énekkara volt a MÁV-nak, a Postának, a DÉMÁSZ-nak (Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat), a tűzoltóságnak (a szegedi és a Szeged melletti kiskundorozsmainak), s természetesen a honvédségnek és a rendőrségnek, majd 1957-től a munkásőrségnek. A „kisszimfonikus” zenekarok már a ’60-as, ’70-es években kezdtek lassan megszűnni; a fúvósok egészen a ’80-as évek végéig működtek, sőt volt néhány év, amikor a főként „konzisok” lakta szegedi Ady-kollégium is büszkélkedhetett saját fúvószenekarral. 1989-ben már csak a kiskundorozsmai tűzoltózenekar, a zenekonzervatórium fúvószenekara és a munkásőrzenekar működött, az utóbbi azonban a munkásőrség feloszlatásával fenntartó nélkül maradt, így szintén feloszlott. Csak a zenekonzervatóriumi fúvószenekar működött tovább, melynek élére a kiváló fúvóskarnagy, Csikota József állt. Szeged város azonban állandó fúvószenekar nélkül maradt, egészen az ezredfordulóig. 2000-ben Kerek Attila főtanácsos, Szeged Megyei Jogú Város protokolltanácsadója és rendezvény referense – kinek igen sokat köszönhet a város – Szeged város vezetésének támogatását megszerezve, igen komoly munkával megszervezte az új fúvószenekart, mely rövidesen felvette a legendás karmester, Fricsay Ferenc nevét.

 

Nem túlzás, ha így fogalmazunk: monumentális jubileumi hangversennyel ünnepelte meg a még mindig fiatal zenekar megalakulása 20+2. évfordulóját. A helyszín Szeged legreprezentatívabb művészeti intézménye, a Szegedi Nemzeti Színház volt, mely a zsúfolásig megtelt, azaz jóval több mint 600 fős közönség ünnepelte közel 3 órán keresztül az erre az alkalomra 81 tagúvá bővült – hiszen a zenekar lényegében valamennyi eddigi tagja játszott ezen az estén – együttest.

 

A jubileumi koncertről a fotókat Samu Angelika készítette.

 

Lendületes nyitánnyal indult a koncert: a névadó közeli hozzátartozója, Fricsay Richárd Magyar Vér Indulójával, a fiatal, tehetséges Tóth Máté vezényletével. Szeged Megyei Jogú Város nevében ezután dr. Binszki József alpolgármester köszöntötte a jubiláló zenekart, aki közvetlen szavakkal adta át a város díszérmét. A zenekar képviselői ezt viszonozták: ők viszont a zenekar jubileumi oklevelét adták át az alpolgármesternek. Nagyszabású mű következett ezután: Verdi Nabucco c. operája nyitánya, melyet az alapító karnagy, Marosvári Attila vezényelt. (Mi, szegediek, mindig büszkék leszünk arra, hogy Verdi remekművét Vaszy Viktor hozta vissza a magyar operaszínpadokra.) Hidas Frigyes számos remekművel ajándékozta meg a magyar fúvósokat: ezúttal – stílszerűen – Ünnepi zene c. alkotása csendült fel. Szabó Ferenc Hidas Frigyes-díjas karnagy, a Magyar Fúvószenekari és Mazsorett Szövetség elnöke, mint az ország egyik legjelesebb fúvószenekarát laudálta a Fricsay-zenekart, kiemelve zenei népszerűsítő és a magyar kortárs zene érdekében kifejtett munkájukat. Beszéde után igazi fesztiválhangulat járta át a színház szépséges nézőterét és színpadát: Szélpál Szilveszter operaénekes a Torreádor-dalt énekelte Bizet Carmenjéből, nagyszerű lendülettel, szárnyaló hangon; zseniális ötlet volt, hogy ebben a produkcióban közreműködést vállalt a Szegedi Egyetemi Énekkar, így a híres ária eredetiben szólalt meg, a kórus frissen, tisztán, lelkesen énekelt, dicséret illeti karnagyait: Száz Krisztinát és Kohlmann Pétert. Örvendetes, hogy ezt a művet Soós Péter vezényelte, aki évekig volt a Fricsay-zenekar jeles karnagya, s ezúttal is sikerre vitte a nagyszabásúra bővült együttest. Vendégkarnagy, Sipos Béla, a Kiskőrösi Városi Fúvószenekar vezetője lépett ezután a karmesteri dobogóra, hogy elvezényelje Steven Reinecke Pilátus, a sárkányok hegye c. izgalmas művét. Ezután viszont a jubileumi est legmeghatóbb percei következtek: Kerek Attila főtanácsos, Szeged Megyei Jogú Város nyugalmazott protokoll- és rendezvényreferense, a zenekar megszervezője mondta el köszöntőjét. Kerek Attila 60 éve szolgálja Szeged kultúráját, rengeteget tett a városért, bölcs szavait ezúttal is örömmel hallgattuk. Ő, beszéde végén régi hagyományt követve díszszalagot helyezett el a zenekar zászlajára, majd ő is megkapta – miként korábban Szabó Ferenc – a zenekar jubileumi oklevelét. Percy Grainger: Irish Tune from County Derry c. darabja szép vetített képekkel hangzott fel, Sipos Béla vezényelt. A hangverseny első része fináléjaként a Toborzót láthattuk és hallhattuk Kodály Háry János c. daljátékáből; Szélpál Szilveszter ismét csodálatosan énekelt, a Szegedi Egyetemi Énekkar szintén kiválóan adta elő a mű kórusszólamát, meglepetés volt a Pavane Táncegyüttes közreműködése (együttesvezető: Lázár György).

 

A jubiláló zenekar (a kép bal szélén: Gyimóthy Zoltán művészeti vezető

 

Az est „második felvonása” a Bevonulási indulóval kezdődött Verdi Aidájából, melyet a zenekar jelenlegi vezető karnagya, Gyimóthy Zoltán dirigált. A jubileumi koncerten a Fricsay-család képviseletében Fricsay Márta és férje Dobay Lajos betegség miatt nem tudott jelen lenni, köszöntőjüket a kiváló műsorvezető, Szívós László színművész tolmácsolta. Több évig állt a zenekar élén Blumenschein Gábor zenetanár és karnagy: az ő vezetésével Julius Fućik Kinizsi-indulóját szólaltatta meg a zenekar, majd a névadó, Fricsay Ferenc Rondó c. hangulatos darabja hangzott fel, Gyimóthy Zoltán vezényletével.

 

Marosvári Attila, az egyik alapító karnagy, háttérben a Szegedi Egyetemi Kórus, a színpad
  előterében a Pavane Táncegyüttes tagjai

 

Bizet: Torreádor-dal a Carmenből – Szélpál Szilveszter ének, a Szegedi Egyetem Énekkar, vezényel: Soós Péter

 

Kerek Attila, a zenekar megszervezője (a kép jobb oldalán) középen: Gyimóthy Zoltán művészeti vezető

 

 Pavane Táncegyüttes, a Szegedi Egyetemi Énekkar, a színpad bal oldalán: Szélpál Szilveszter, vezényelt: Gyimóthy Zoltán

 

Az ünnepi est közönsége a Szegedi Nemzeti Színház nézőterén

 

Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar, művészeti vezető: Gyimóthy Zoltán

 

Dr. Csikota József, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kara adjunktusa, művésztanár, a Kar Koncertfúvószenekarának vezetője, a Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Közép-Kelet-Európai Szövetsége, WASBE-Tagszervezet elnöke köszöntötte ezt követően a zenekart, majd John Williams többszörös Oscar-díjas zeneszerző egyik leghíresebb filmzenéjéből hallhattunk egyveleget Sipos Béla vezetésével. Brahms V. magyar táncát Marosvári Attila dirigálta (örömmel láttuk a koncerten ismét, kétszer is karnagyként), a népszerű darabra Lázár György készített koreográfiát a Pavane Táncegyüttes számára.


A jubileumi hangverseny befejezése előtt oklevelet vehettek át a zenekar alapító
karmesterei: id. Szélpál Szilveszter, Blumenschein Gábor és Marosvári Attila. A szervezők köszönetüket nyilvánították és ajándékokat adtak át Száz Krisztinának, Kohlmann Péternek, az Egyetemi Énekkar művészeti vezetőinek, Lázár Györgynek, a Pavane Táncegyüttes művészeti vezetőjének, ifj. Szélpál Szilveszter operaénekesnek, Soós Péternek, Tóth Máténak, Sipos Bélának, az est vendégkarmestereinek, a zenekar alapító tagjainak, volt elnökeinek és jelenlegi elnökének, a zenekar volt karmestereinek és jelenlegi karmesterének.


A finale ultimo Morricone leghíresebb filmzenéiből összállított egyveleg volt, mely attól vált igazán ünnepivé, hogy előadásában közreműködött a Szegedi Egyetemi Énekkar. A zárószám vezénylése szép feladatát Soós Péter kapta.


Közel nyolcszázan ott a helyszínen ünnepelhettünk; de ünnep volt ez az egész városnak: 22 és fél éve olyan fúvószenekara született Szegednek, mely túlszárnyalta elődeit, a legmagasabb minősítések birtokosa és nemzetközileg is elismert. Köszönhető ez a fenntartónak, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórának és kiváló igazgatójának, Orbán Hedvig, amely és aki tökéletes otthont biztosít az együttesnek, lelkes fiatal karnagyának, Gyimóthy Zoltánnak és a zenekar valamennyi nagyszerű tagjának, kik hétről-hétre, évről-évre nagy ügyszeretettel és rátermettséggel vállalják a Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekarban való játékot, gyönyörködtetve szegedi és sok-sok város, vidék közönségét.     

    

Samu Angelika további 195 fotója a jubileumi koncertről:

https://photos.google.com/share/AF1QipMMAXABcmHGaa_HoRSvgukF8k_um9FvL4elLHNO_-yVbGmTqKSd-s84GQ1m2CGUAg?key=bzV4eWFTTnIzTUhmbGZvM2FjNlVRZ3VXNXloUkxR