PETROVICS ESZTER TELEVÍZIÓS RENDEZŐVEL

 

SOLYMOSI-TARI EMŐKE ZENETÖRTÉNÉSZ BESZÉLGET SZAKMÁRÓL, HIVATÁSRÓL

 (2019. XI. 5.)

 

 

Keddi Kaleidoszkóp – Petrovics Eszter televíziós rendezővel Solymosi-Tari Emőke beszélget (1:18:27)

 

 

PETROVICS ESZTER LEGUTÓBBI MUNKÁIBÓL:

 

 

A mi Kodályunk hivatalos előzetes (1:15)

 

 

20. század korszakalkotó zenetudósa, zeneszerzője és népzenekutatója előtt tisztelegve érkezik a mozikba A mi Kodályunk című rendhagyó dokumentumfilm, amely Kodály kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két kimagaslóan tehetséges fiatal muzsikus szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba.

 

Petrovics Eszter filmjének főszereplője Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész, akik a 2019-ben újból megrendezett hangverseny során nemcsak gyönyörűen megszólaltatják Kodály darabjait, de a koncertre való felkészülés során ellátogatnak Galántára és Nagyszombatra, ahol Kodály a gyermek-, majd gimnáziumi éveit töltötte, valamint a Zoborvidékre is, ahová első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben. A Budapestet érintő rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint az említett 1910-es szerzői est a Royal Szálló hangversenytermében.


A szokatlan formanyelvű, zenei betétekkel gazdagon átszőtt alkotásban a hagyományos ismeretterjesztő filmektől eltérően minden információ a zenészek párbeszédeiből derül ki. Kodály írásai belső monológként hangzanak el Kaszás Gergő színművész előadásában, emellett archív rádiós anyagok felhasználásával megszólalnak pályatársak és tanítványok, többek között Ferencsik János, Vikár László, Doráti Antal, Molnár Antal és Szokolay Sándor is. A film a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, Muhi András (Testről és lélekről, Csak a szél) és Ferenczy Gábor (Virágvölgy, X – A rendszerből törölve) produceri keze alatt készült el.

 

Bemutató dátuma: 2020. július 9.

Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd.

Rendező: Petrovics Eszter

Szereplők:

Ránki Fülöp, Devich Gergely, Zsoldos Dávid, Bretz Gábor, Mező László, Lantos István, Földényi Rita, Edita Bugalova, Józsa Mónika, Dalos Anna

Producer: Muhi András és Ferenczy Gábor

Forgatókönyvíró: Petrovics Eszter

Operatőr: Sibalin György

Vágó: Kun Balázs

Zenei rendező: Matz Ádám

Gyártásvezető: Egri Viktor

                                                                          

 

 

A mi Kodályunk 2. rész – Psalmus Hungaricus
színes magyar zenés dokumentumfilm, 81 perc

A Psalmus Hungaricus hangversenytermi előadásának filmfelvétele a mű egykori ősbemutatójának helyszínén, a Pesti Vigadóban „A mi Kodályunk 2.” részéhez.

Közreműködők: Szent István Filharmonikusok, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Nemzeti Énekkar
Tenor szóló: Kovácsházi István
Karmester: Rajna Martin

(ATEMPO.Sk)

 

Petrovics Eszter Kodály-filmtrilógiájának második része a zeneszerző, zenetudós életének az I. világháborútól a Psalmus Hungaricus 1923-as bemutatásáig tartó időszakát dolgozza föl, a remekművet állítva a középpontba. A sorozat első részéhez hasonlóan a filmben a két főszereplő – Fekete Gábor színművész és Radnóti Róza zeneakadémista, akik ezúttal a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola növendékeit alakítják – egymással és különböző szakértőkkel zajló beszélgetéseiből, valamint a filmben felcsendülő zeneművekből tárul fel Kodály életpályájának e korszaka. A film végén, az alkotás csúcspontjaként teljes egészében bemutatásra kerül a Psalmus Hungaricus hangversenytermi előadása, a mű egykori ősbemutatójának helyszínén, a Pesti Vigadóban.

 

Az alkotás amellett, hogy bemutatja a korszak kiemelkedő zeneműveit, kitekint Kodály irodalmi érzékenységére is: a magyar költészet felé fordulására, saját publicisztikai munkáira és Móricz Zsigmonddal való kapcsolatára, szellemi és valós találkozásaikra. A filmben feltárul a mindenkit megrendítő történelmi események hatása Kodály életére és műveire, beleértve a meghurcoltatását, a Dohnányi-Bartók-Kodály hármas és Hubay Jenő konfliktusát, valamint a Psalmus Hungaricus keletkezéstörténetét, amely egyszerre reflektál a szövege alapjául szolgáló zsoltárfordítás Dávid-korabeli eseményeire, illetve az első világháború elvesztésére és a trianoni békeszerződésre.

 

Rendező és forgatókönyvíró: Petrovics Eszter

Főszereplők: Fekete Gábor, Radnóti Róza

További szereplők: Perényi Miklós, Tóth Márton, Csonka Laura, László Ferenc, Lakatos Gergely, Pálmai Oliver, Mákné Cseman Eszter
Narrátor: Kaszás Gergő
Operatőr: Sibalin György
Producer: Muhi András, Ferenczy Gábor

Forgalmazó: Pannonia Entertainment
Bemutató: 2022. december 1.

 


Portréfilm Kocsár Miklós zeneszerzőről (TELJES) (52:00)

Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja. Életműve szorosan kötődik a költészethez. A zenekari darabok, versenyművek, hangszeres szólódarabok mellett többnyire magyar költők verseire komponált kórusműveket, dalokat, kantátákat, oratóriumokat.

Rendező: Petrovics Eszter operatőr: Sibalin György

(MMA, 2014)

 

Párkai István karmester - Portréfilm (részlet) (2:42)

A 2015-ben Petrovics Eszter rendezésében Párkai István Kossuth-díjas karmesterről készült portréfilm részlete.

 

Orfea – Portréfilm Solymosi-Tari Emőke zenetörténészről (előzetes) (4:40)

Solymosi-Tari Emőke nem csupán zenetörténész, hanem publicista, kutató, rádiós szakember, műsorvezető és szerkesztő, zenei szervezetek tagja, tanár, és ezernyi fiatal – az óvodáskorútól a fiatal felnőttig – szívébe és gondolatába a zene szeretetét beoltó fáradhatatlan pedagógus. A portréfilmben egy hivatását aktívan gyakorló zenei szakember mindennapjaiba pillanthatunk bele, miközben elkísérjük őt azokra az általa szeretett magyarországi vidékekre, amelyek feltöltik és ahol elmélyülhet a zene és művészet birodalmában.

Rendező: Petrovics Eszter, operatőr: Sibalin György

(A teljes portréfilm 52 perces)