25 ÉVE HUNYT EL GERGELY FERENC
Gergely Ferenc
(Budapest, 1914. szeptember 10. –
Budapest, 1998. március 18.)
Kossuth-díjas orgonaművész, zenepedagógus.
1.
In memoriam Gergely Ferenc [1]
Kossuth-díjas egyetemi
tanárként is Feri – vagy többeknek, mint Lantos Pistának is – Franci bácsi volt. Ez a közvetlen megszólítás azt a
szeretetet és közelséget jelezte, amelyet mindenki érzett az igen nagy tudású,
ám mégis roppant szerény, „csupa-szív” ember iránt.
Bár „hivatalosan” sosem
volt templomunk orgonistája – ezt a Pesti ferencesek vallhatták büszkén
magukról −, mégis sok szállal kötődött a Budavári Főtemplomhoz.
Már Bárdos Lajos tanár úr karnagysága idején is gyakran vállalta a nagymiséken
az orgonálást, segítette pótolni a Várhelyi Antal orgonaművész távozásával
keletkezett hirtelen űrt. Majd amikor a jelenlegi karnagy, Tardy László lett a templom kántora, az orgonajátékban
éppen csak botladozó fiatal muzsikust sok szeretettel tanítgatta a regiszterek,
manuálok váltogatásának művészetére, amelyhez nála jobban senki sem
értett. Tapasztaltuk ezt a „régi” orgonán is, hiszen ő volt az egyik
kezdeményezője és állandó résztvevője az 1968-ban elindított orgonás
„Egyházzenei áhítatoknak”, s még inkább a 80-as évek elején megújított „új”
orgonán, amelynek egyik tervező-szakértője volt. Amikor az induló
kántortovábbképző − Fábián kanonok úr jóvoltából −
templomunkban kapott helyet, vállalta a növendékek tanítását, és hetente
följárt orgonaórákat adni. A Zeneművészeti Szakiskolában, majd a
Zeneakadémián sok-sok tanítvány szárnybontogatását segítette atyai szeretettel,
köztük templomunk orgonistája, Hock Bertalan pályájának indulását is.
Pedagógusként is csodálatos volt: senkire sem akarta a maga ízlését, elképzelését
ráerőltetni. Ám amikor helyet cserélt a növendékkel és megmutatta, ő
hogyan képzeli a zenei megformálást, artikulálást, hangszín kombinációt,
ámultunk megoldásainak gazdagságán. Hányszor lehettünk „boldog tanúi” az
eredetiségnek és gazdag fantáziának a hangversenyek, misék végén előadott
improvizációkban! A Columbia űrhajó utasaiért bemutatott engesztelő
szentmise végén „megbabonázva” állt meg a már kifelé induló, sok országból
meghívott, zenéhez talán nem is értő diplomata sereg, amikor Feri bácsi
ujjai alatt egyszer csak feldübörgött az „induló rakéta roppant erejű
hajtóműve”. Szinte éreztük, miként szakítja el magát a hatalmas
tömegű jármű a gravitáció visszahúzó erejétől, miként válik
egyre könnyebbé, hogyan távolodik a kék ég felé büszkén, magabiztosan, −
majd hallottuk a „robbanást”, amely csak a „testeket” lökte vissza a „porba”, a
lelkek – Feri bácsi ujjainak mozgásától kísérve – átléptek egy láthatatlan
„fényvilágba”. Percekig álltunk némán, senki sem tudott mozdulni, elindulni.
Erre a „csodára” csak az lehetett képes, 210 aki nap,
mint nap elmerült a teremtés csodájában, aki számára az Élő Kenyér volt az
igazi mindennapi kenyér, és aki számára nem „elérhetetlen cél”, hanem naponta
megvalósuló valóság volt a „Nyolc boldogság” tanítása. Ha egyszer talán
orgonaművész-kántort szeretne a Boldogok közé emelni az Egyház, Ő
erre méltó lehetne. Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk annak a
gazdagságnak, amely szüntelenül áradt belőle, és örülünk, hogy élete
utolsó évtizedeit gondos szeretettel körülvevő társa, Gergelyné Kovács
Marika egyházközségünkben és kórusunkban talált „otthonra”, őt szeretettel
befogadó közösségre.
(2003)
2.
AKI VISSZAADTA A KÁNTORI ÉS ORGONISTA HIVATÁS MÉLTÓSÁGÁT
GERGELY
FERENC ORGONAMŰVÉSZ LAUDÁCIÓJA [2]
Pályakezdéséről így
vall: „Engem már kisgyermek koromban
körül vett a zene. Szüleim zongoráztak, gyakran egyházi énekeket
is. Az orgona hangja óriási hatással volt rám, már kisfiú koromban addig ki nem jöttem a templomból,
amíg az orgona szólt.” (Csodák között élünk. Új misszió, Miskolc,
1990) A pesti bencés gimnázium énektanára,
Szekeres Ferenc – amikor meghallotta, hogy az iskola harmóniumán saját
kísérettel játszik énekeket, – zongorára kezdte tanítani. De őt igazából
az orgona vonzotta. Járta a fővárosi templomokat, legtöbbször a „pesti
ferencesekhez néztem be, ahol egy fővárosi vámtiszt, Richter Géza volt a
kántor” emlékezik vissza. Ő kedvesen fogadta az érdeklődő
gimnazistát, és maga mellé ültette az orgonapadra. Egy váratlan „beugrás”, majd
Richter kántor úr halála után, 1931. január elsejétől – 17 évesen –
elvállalta a kántorságot. Mivel a kántori szolgálat abban az időben
főleg a reggeli órákban volt, magántanulóként folytatta a gimnáziumot.
1933-tól a
Zeneművészeti Főiskolán orgonát és egyházzenét tanult, közben több
pesti templomban is orgonált. Néha taxival vitték egyik templomból a másikba,
mivel játéka már akkor is egyéni és lélekemelő volt.
1942-ben kapott
középiskolai énektanár, orgonaművész és tanári diplomát. A kántori hivatás
mellé így társult a tanári és orgonaművészi hivatás. 1943-ban a Nemzeti
Zenede alkalmazta, rá egy évre megnősült. Lászlófi Erzsébet
tanítónővel kötött házasságából két gyermek született, Antal (1945) és
Andrea (1946). Ekkor lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola
tanára. Itteni munkája mellett 1948-tól óradíjasként tanított a
Zeneművészeti Főiskolán is, ahová 1969-ben került át „egyetemi
tanári” besorolással.
A Zeneakadémia
Egyházzenei Tanszakának megszüntetése után (1949) Werner Alajossal együtt
segítette a katolikus kántorképzés elindulását. A Budapesti Nyári
Kántorképző tanáraként 1950-től közel fél évszázadon át generációkat
nevelt nemcsak az istentiszteleti orgonálás technikájára, hanem lelkiségére is.
Akik nála tanulhattak, akár a Zeneakadémián, akár a kántorképzőben, máig
büszkén vallják: „az én mesterem Gergely
Feri bácsi volt.” Nemcsak művészi
játékának titkait, gazdag élettapasztalatait osztotta meg növendékeivel, hanem
a szerzők és műveik megközelítésének azt a tisztelettel és alázattal
teli módját is, mely egész emberi valóját jellemez-te. Ösztönözte növendékeit:
arra törekedjenek, hogy hallhatóvá tegyék azt, amit a szerző a művel
jelezni, üzenni kívánt!
A tanítványok
felmehettek tanárukkal a Ferences templom karzatára, és ott megfigyelhették,
miként használja a hangszert a liturgia különböző pillanataiban.
Más regisztrációt alkalmazott az ünnepi miséken, amikor a templomot a hívek
megtöltötték, és mást amikor kevesebb ember énekét kellett kísérni.
Az énekek előjátéka mindig miniatűr improvizáció volt az ének
dallamából szőve, így a hívek már előre érezhették a tempót,
hangmagasságot, a zenei karaktert. Külön élmény volt a hallgatóság számára a
szertartást befejező orgonajátéka. Ilyenkor ritkán játszott megkomponált
darabot, hanem hosszabb, a nap liturgikus vagy ünnepi jellegét magába
sűrítő, akár 8-10 perces improvizációt is játszott a hallgatóság
ámulatára és örömére. Szeretnék hivatkozni egy személyes emlékre: 1986
őszén a Challanger űrhajó
katasztrófája után gyászmise volt a Mátyás templomban Gergely Ferenc
közreműködésével. A szertartás végén a templom orgonáján
feldübörgött a földtől elszakadó, az ég felé törő, egyre távolodó,
majd hirtelen darabjaira hulló rakéta zenei képe. Percekig döbbenten álltunk,
hiszen a zene varázsa szinte a tragédia részeseivé tett bennünket.
A ritka alkalmak egyike
volt az október 6-i gyászistentisztelet, amikor kész kompozíciót adott
elő. A Ferences templomban már a 20 század elejétől ezen a napon
emlékeztek meg a kriptában eltemetett gróf
Batthyány Lajos miniszterelnökről. A szertartás végén minden
alkalommal eljátszotta Liszt eredetileg zongorára komponált „temetési”
gyászzenéjét, a Funérailles-t. Ilyenkor a
jelenlévők úgy mentek haza, mintha Liszt egyik legremekebb orgonadarabját
hallották volna.
Gergely Ferenc nemcsak a
hangok rögtönzésének volt egyik legnagyobb mestere, hanem színek, karakterek
összeállításában is utolérhetetlen volt. Számára elég volt 10-12 perc, hogy
megismerje az adott hangszer játéklehetőségeit, valamint azt, hogy egy-egy
regiszter a templomi vagy hangversenytermi térben milyen hatást tud kifejteni.
A helybéli orgonista és hallgatóság legtöbbször ámulva hallgatta, hogy az
ő hangszerük „ezt is tudja… ilyen
színárnyalattal is rendelkezik”?! Az orgonának nemcsak az irodalmát, hanem
belső szerkezetét is jól ismerte. Mint szakértő sok hangszer
tervezését, rekonstrukcióját segítette, hiszen jól ismerte a nemzetközi
szakirodalmat, melyekből többet lefordított, s ha kellett, magyar
vonatkozásokkal kiegészített. Többször járt közben sikerrel elnémult, lebontásra
ítélt orgonák megmentéséért.
Felesége halálát
követően 11 évi özvegység után másodszorra is megnősült. Művészi
pályájának utolsó harmadában ez további „színgazdagodást” jelentett:
hangversenyein második felesége, Kovács Mária énekeseivel, az Arezzói Guido
kórussal megszólaltatta egy-egy mű gregorián alapdallamát, vagy
kórusletétjét. Így a hallgatósághoz még közelebb kerülhettek az egymást
kiegészítő, vagy egymással kontrasztot alkotó zeneművek.
Gergely Ferenc a
hangversenyen való játékot is szolgálatnak tekintette, miként a kántori munkát.
Így vallott erről: „Nekem egyet
jelent a hivatás és a szolgálat. <Dicsérjétek az Urat szentélyében> –
mondja a zsoltár. Isten szentélye nemcsak a templom, hanem az egész világ is,
minden, amit Ő teremtett. ..Istent mindenütt imádnunk kell, és pedig úgy
kell imádnunk, hogy ezáltal
teljesítsük hivatásunkat, azt amire Ő küldött, - vagyis
szolgáljunk.” (Lásd: Csodák között élünk…) Ilyen lélekkel szolgált egész életében. Akkor is, amikor ezért
lenézés, kirekesztés járt, vagy háttérbe szorították a hangversenyéletben, de
akkor is, amikor a régen megérdemelt kitűntetéseket átvette (Liszt
Ferenc-díj, a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozata, érdemes művész,
Kossuth-díj, Nagy Szent Gergely Rend Civil Osztályának lovagi kitüntetése). Úgy
gondolom, hogy lelkéhez legközelebb talán a Ferences Rend kitüntető
határozata lehetett, mellyel 1991-ben konfráterei közé
emelte.
Személyes példája sokakat
vonzott a kántori és az orgonista pálya felé. Az egyéniségén, a feladatokhoz
való hozzáállásán átsütött, hogy az ő igazi megbízója nem egy egyházi vagy
világi intézmény, hanem a teremtő Isten. Őt kereste és őt
közvetítette játékával, akár egy Szent Vagy! Uram éneket, akár Bach valamely
korálelőjátékát, vagy Liszt Weinen, klagen-jét játszotta – és akkor is, mikor
lélekből fakadó rögtönzéssel emelte hallgatóit az ég felé. Ez és a
mindenkor megnyilvánuló alázata, szerénysége emelte őt példaadó emberi
méltósággá.
3.
GERGELY FERENC FELVÉTELEIBŐL
TELJES LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE 46 felvétel)