PETRŐCZI ÉVA

„Matyi bácsi”

Ivasivka Mátyás zenetanár, kórusvezető, zeneszerző emlékére

(1933–2023)

Ivasivka tanár úr (balra) ötvenévesen (1983)

Úgy vélem, a hűséges és hálás tanítványok közé tartozom, különösen akkor, amikor olyan nagyszerű pedagógus-művészemberekről és emberséges emberekről van szó, mint a 2023 baljós hangulatú novemberében, kilencvenévesen elhunyt, csupa-élet, temperamentum és hit, ugyanakkor kisfiús játékosságát mindvégig megtartó „Matyi bácsi” volt. Őt – elsősorban a Parlandóban már többször emlegetett énekes-sebész nagybátyám, dr. Nemerey Péter révén – már kislánykoromban megismerhettem.

Kodály Zoltán, Hegyi József és Ivasivka Mátyás

Ivasivka Mátyás mesél Kodály Zoltánról (38:23)

Bárdos Lajosról beszél Ivasivka Mátyás Divx (1:34)

A kettejüket összekötő barátság legnagyobb közös zenei személyisége Kodály Zoltán volt, aki a két fiatalember munkáját nagy megbecsüléssel és szeretettel ismerte el. A főhivatású zenészét épp úgy, mint a szó lehető legszebb értelmében „amatőr”, bár nagyon képzett gyógyító muzsikusét. Nem csoda tehát, hogy a Janus Pannonius Gimnáziumban – ahol éppen Kodály Zoltán segítségével harcolta ki Ivasivka tanár úr a zenei tagozatot, – elsősként, s bár nem zenei tagozatosként, mégis felejthetetlen élményt jelentettek a Matyi bácsi-féle énekórák. Természetesen zenetörténettel, zenehallgatással is dúsan illusztrálva. Két évvel később, a neves német zeneszerző támogatásával pedig a Nagy Lajos Gimnázium Orff Zenekarának alapítására vállalkozott. Már itt jelzem, hogy nem „szabályos” szakmai életrajzot írok itt, azt megtette Ivasivka tanár úr már 2011-ben, a csaknem nyolcszáz oldalas Pécsi Concerto. Fejezetek Pécs zenetörténetéből (Alexandra Kiadó) című, Kovács Attilával közösen írt nagymonográfiájában.

De a rá vonatkozó, őt szerepeltető online cikkek és YouTube muzsikáló anyagok száma is hatalmas. Itt most olyan momentumokat idézek fel, amelyek személyesek, de nem titkosak, s minden esetben az élet irányába mutatnak, még most, a főszereplő halála után egy nappal rovogatott írásban is. Ennek szellemében folytatom tehát. Matyi bácsi természetesen már az első kórustag-látogató próbán tapasztalhatta, hogy – sok-sok énekes rokonom, ősöm, így Ludwig Vilma, a bécsi Staatsoper szopránja, mint egyik apai „ősanya” ellenére, én úgy énekelgetek, mint egy, a szoprán I.-es szólamba beosztott kisegér. De, hála Istennek, olyan egérlány, akinek nagyjából ötéves korától kezdve „bérelt helye” volt a Pécsi Liszt-teremben, s a város minden valamirevaló hangversenyén. Így azután nem csak gyorsan megszeretett, de gyermeki zenetörténet jártasságomat mégis ötössel, s egy játékos becenévvel, a „Rézi”-vel jutalmazta, mert ma már erősen őszülő hajam akkor még pici vörösessel árnyalt szőke volt.

Petrőczi (civilben: Ludwig) Éva, a finn vendégmuzsikusok tolmácsa (1968)

Soha nem felejtem el azt sem, milyen szeretettel köszönte meg, hogy 1968-ban, amikor a Lahtiból érkező Urpo Pesonen karnagy, felesége, Liisa Pesonen és zenésztársaik vendégszereplése napjaiban, amikor Verdi Reqiuem-jét adták elő, én voltam a finn muzsikusok egyik önkéntes tolmácsa és segítője, igaz, nem később is csak párszavas finn tudásomnak, hanem addigra már tisztes angolságomnak köszönhetően. Az egyik „finnes” este hangversenyszünetében kedves-tréfásan meg is köszönte aprócska szolgálataimat: „No, Rézi, látom, nem elégedtél meg a ’jánuszista’ angolórákon tanultakkal.” Valóban nem, mert ekkorra már rengeteg olvasás, szótárazás és külföldi barátokkal való beszélgetés volt mögöttem… De gimnazista emlékeim közül a legszebb mégis csak az 1969-es, amikor érettségi előtt nem sokkal, s legnagyobb örömömre egy időben az akkorra már alaposan kivirágzott Janus Kórussal egy évben én is helikoni aranyérmet kaptam Keszthelyen, vers és műfordítás kategóriában. A legnagyobb kitüntetésnek mégsem a máig őrzött plakettet és oklevelet őrzöm, hanem azt, hogy Matyi bácsi külön meghívott a Balatoni Múzeum előcsarnokába, hogy véletlenül se maradjak le azokról a felejthetetlen pillanatokról, ahol ő Kodály-Berzsenyi „A magyarokhoz” című művét vezényelte, már a díjátadó után.

Helikon 2012. összkar (9:30)

Ivasivka Mátyás Kodály-Berzsenyi A magyarokhoz c. művét vezényli a 2012. évi Keszthelyi Helikon kórusünnepen

Ugyanazon a helyszínen, amely Kodály Zoltán életének is nagy, ráadásul „jánuszos” pillanata volt. Az az utolsó kóruspermierje, amelyen, 1965-ben a gimnázium akkori énekesei, s a vegyeskarba meghívott társaik (mi még klasszikus, régimódi lánygimnázium voltunk!) a Mohács című, akkor nem egyszerű politikai hátterű Kodály-remeket mutatták be. Erről a zenetörténeti jelentőségű eseményről Matyi bácsi számolt be a Bónis Ferenc szerkesztésében megjelent Így láttuk Kodályt (Balassi Kiadó, Budapest, 2017) című, évfordulós emlékkötetben, amelyről én a Mértékadó című ökumenikus (katolikus-református) mellékletben közöltem recenziót, 2017-ben. Ugyanolyan nagy örömmel és szeretettel, s Rá gondolva, mint kilenc évvel korábban, 2008 nyarán a Reformátusok Lapjában. Ekkor egy kedves, jeles képzőművészi alkotásai mellett íróvá is lett, s Tillai Aurél keze alatt lelkes kórustagként éneklő egykori rajztanárom, Szakácsné Kozári Piroska szép, az 1941-es Pécset is felidéző novellájának közreadását segítettem. Az írás címe: Ivasivka mester és a Bibliánk, s főhőse Matyi bácsi édesapja, a művészi igénnyel dolgozó könyvkötő, továbbá szerepel benne fiához hasonlóan karcsú, dús barna hajú, széparcú és szeretetre méltó édesanyja is!

Hála Istennek, a kilencvenes évek elejétől kezdve azután módunk volt néhány személyes találkozásra is. Az első néhány alkalom – Matyi bácsi ekkor már az újra-ciszterci Nagy Lajos Gimnázium egyik fáradhatatlan tanára és cserkészvezetője volt, s komponistaként is sokat dolgozott – a Nemzeti Galériának köszönhető. Ott Ivasivka tanár úr és egy jó kamarakórusnyi tanítványa épp a Galéria galériáján adott felejthetetlen vasárnap délelőtti koncerteket. Tizenéves, zongorázni, illetve trombitálni tanuló gyerekeinkkel igyekeztünk elég elől állni ahhoz, hogy esetleg észrevegyen, s két évtized múltán felismerjen. Ez, nagy meglepetésemre így is történt, s szereplésüket követően a Rá jellemző, kamaszos fürgeséggel odaszaladt hozzám, illetve kis családi csoportomhoz. Annak külön nagyon megörült, hogy férjem évekig a híres debreceni Kántusban fújta-fújta, a baritonok egyikeként, többek között Kodály Psalmus Hungaricus-át, s annak is, hogy egyik leányzóm már elnyert egy zsoltáréneklő díjat. (Ő később, egyetemista korában, az Akadémiai Kórus egy hollandiai karácsonyi ünnepkört végig éneklő tagja volt). Ezeknek a galériabéli koncerteknek az lett a szívmelengető eredménye, hogy 1994 szeptemberében, amikor Barabás Márton Munkácsy-díjas, sok-sok zenei témával, zenei „nyersanyagból” építkező (azon a kiállításon többek között például a zene hullámzását érzékeltető, régi zongorabilletyűkből alkotó) festőművész-szobrász, az 1999-nem Munkácsy-díjjal elismert egyik pécsi tárlatát én nyitottam meg .A kiállítás helyszíne a Szent István téri 4-ben sok-sok éve a kultúrát szolgáló, patinás épület, a Nevelők Háza „Kisgalériája” volt. Rengeteg feladata, gondja, munkája közepette Matyi bácsi egy gyönyörű hangú kis diákcsapattal egyetlen kérő szavamra, s a részben zenei vonatkozású művek tiszteletére eljött, s szép minihangversenyt adtak a nagyszámú közönségnek. Sőt, a közönségszervezésben is részt vett; a terem zsúfolásig megtelt, részen Neki köszönhetően!

Ezt követően ez a hihetetlen életerejű és életkedvű, még álmában is zenét virágzó ember átesett egy súlyos betegségen, amelynek – hála Istennek, s az őt gondozó orvosoknak és feleségének – nem maradt tartós nyoma. Amikor már úgy éreztem, hogy nem zavarom túl hamar, néhányszor – legutóbb mintegy három éve – nagyon örömteli beszélgetéseink voltak, többek között szeretett lapunkról, a Parlandóról, s arról, mennyire örül zenei tárgyú verseimnek, illetve egyházi dalszöveg-fordításaimnak. Ezek hagyományos és nem videotelefonok voltak, így nem igazítottam ki (hiszen mostanra már fehéredő, az egykori vörhenyes-szőkének csak árnyékát jelző hajamat nem láthatta!), amikor ezekkel a szavakkal köszönt el tőlem: „Rézi, Rézi, látod, igazam volt, amikor ötöst adtam neked énekből, hiszen ezzel a gyönge kis hangoddal is nagyon hűséges vagy a zenéhez. Az meg külön nagyszerű, hogy gyermekeidben és unokáidban visszatért felnevelőid és távoli őseid énekesi tehetsége!”

Minderre csak annyit üzenhetek – az egykori kamaszlány szeretetével, de már odaátra: „Matyi bácsi, szívből köszönöm azt a sok felejthetetlen énekórát, (emlékszem, hogy küzdöttél a nevetéssel, amikor az akkor szigorúan tananyag Ságvári induló, a Lent, hol a tölgyek… nem túl lelkes „studírozása” közben belekiabáltam a mozgalmi nóta keserves danolászásának kellős közepébe: „Matyi bácsi, mi az, hogy KIMSZ-esek…!) s az évtizedekkel nem fogyó, nem fakuló szeretetet.

Sok Hozzád hasonló énektanárt, saját művekben is gazdag zenei nevelőt kívánok mindenkinek, s azt, hogy Magyarország az maradjon, amivé többek között a te erőfeszítéseid tették: Kodály Zoltán muzsikájának és zenepedagógiájának világszerte megbecsült országa. Hiszen zene nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes. Éltető ereje van, nem csupán Hozzád hasonló rangos művelői, de a magamfajta befogadók, zenével, illetve zenei tárgyú művekkel gyógyulni és olykor gyógyítani tudók számára is.

IVASIVKA MÁTYÁS FELVÉTELEIBŐL (YOUTUBE)

A pécsi Nagy Lajos Gimnázium férfi vokálegyüttese - Oh Freedom 1980. szept. 21 (58:55)

A pécsi Nagy Lajos Gimnázium férfi vokálegyüttese - Oh Freedom 1980. szept. 21 (3:21)

Gaudeamus igitur - a pécsi Nagy Lajos Gimnázium vegyeskara - vezényel: Ivasivka Mátyás - 1982 (2:31)

Most májusban... A pécsi Nagy Lajos Gimnázium Orff-együttese, vezényel: Ivasivka Mátyás (1982) (2:29)

Sail Away - a pécsi Nagy Lajos Gimnázium vegyeskara és beat zenekara - vezényel: Ivasivka Mátyás (4:26)

Ivasivka Mátyás: Kis tavaszi szvit 3. tétel - Tréfa - a pécsi Nagy Lajos Gimnázium vonószenekara (2:24)

Ivasivka Mátyás: Esti harangszó - Kovács Melinda ének (3:32)

Ének Boldog Özsébhez - Misztrál (2:20)

Szöveg: Páter Gyéressy Ágoston OSSP Zene: Ivasivka Mátyás Előadó: Misztrál együttes

Századok ajkain ékes név (Gebhardi) - Összkar 2009.08.20. (1:47)

Gebhardi: Századok ajkain ékes név - Összkar, vezényelt: Ivasivka Mátyás