LÁNYI MARGIT EMLÉKKONCERT

2023. október 8. 19.00

RÉGI ZENEAKADÉMIA, KAMARATERME

Az embert – a nótává zenésített vers – tanúságai szerint vágyai vezérlik. Ám a vágyak természete szeszélyes, mondhatni, kiszámíthatatlan. Néha azonnali „visszajelzést” követelőek, máskor pedig pilleszárnyakon repdesve, megismerhetetlen tájakat kívánnak felfedezni. Korántsem egyedi a pedagógus „helyzete”, amikor tudása morzsáinak átadására próbál vállalkozni – nem kisebb a „kockázata”, mint a kertészé, aki új növényt kíván meghonosítani számára ismert talajban. Merthogy minden növendékhez meg kell találni az utat, ha úgy tetszik, a kulcsot, amely lehetővé teszi, hogy feltáruljanak ismeretlen tájak.

A tanításhoz (lett légyen képességfejlesztő vagy ismeretátadó jellegű) kettőre van szükség: átadóra és befogadóra. Mert hiába a legértékesebb tudásanyag, ha terméketlen talajra hull, eredménytelen marad. Kalandvágy szükséges tehát, a szó legnemesebb értelmében, a tanár részéről, hogy „becserkéssze” a tanulót, az általa értékesnek vélt tudásanyag tájaira terelgetve. (Sikeres zeneszerzői pálya birtokában emlékezett komponista, hogy egykori mestere annakidején arra bíztatta őket, hogy „terelgessék” a hangokat…) Ugyanakkor elengedhetetlenül szükséges, hogy legyen érdeklődés a diákban, vállalkozókedv az általa még ismeretlennek a meghódítására. És ha e két szempont találkozik, csodákkal gazdagodik a világ.

Később világhírűvé vált zeneszerző még fiatalember vette egyszer a bátorságot, hogy megkérdezze mesterét, hogy „érdemes-e”, márminthogy feltennie egy lapra az életét, a komponálásra. A válasz életreszóló bölcsességgel ajándékozta meg: „ezt előre akarja tudni? néha még utólag sem derül ki” … Nos, ennek ismeretében kellene pedagógus-pályára vállalkozni megannyi fiatalnak, olyasfajta elkötelezettségnek a birtokában, amely semmi biztosat nem ígér – csak éppen annak lehetőségét, hogy egy-egy sikeres pálya kiteljesedésekor visszajelzés jöhet a munka hatásosságáról, eredményéről.

A „vérbeli” pedagógusság nem elhatározás kérdése; a körülmények sokrétű összjátékára van szükség, hogy szárba szökkenjék a mag, s megszüntetve megannyi reális szempont figyelembevételét, feltámadjon a késztetés a tudás, a tapasztalatok átadására, hogy járhatóvá váljanak mások számára az utak, amelyek egy részét gyakorlatból, a többit közvetett tapasztalatból ismeri a pedagógus. És tenni mindezt reális tényezők mérlegelése nélkül (megéri-e időben-energiában, nem is beszélve az anyagiakról). És persze, nem nélkülözhető hozzá a „mag”-anyag, a potenciális tehetségek, akik hasznosítani tudják az ily módon kapott adományokat.

Sokan voltak „jókor – jó helyen”, amikor kapcsolatba kerülhettek Lányi Margittal. A sikeres európai karrier birtokában a hegedűművész képesnek bizonyult arra, hogy művészi értékeit megossza a fiatalabb generációkkal. S ahogy ez általában lenni szokás, a sarjadó vetésnek csak részben lehetett tanúja. De hát így van ez a szántóvetőkkel is…

Az egykori pódiumművész Lányi Margit (1901–1986) művészi teljesítményének kevés dokumentumát őrzi az utókor – pedagógus-személyiségének eredményességét annál több. Korántsem tekinthető protokolláris gesztusnak, hogy emléktábla került egykori lakóházának falára. Kóté Lászlónak az özvegye, Schmidt Nóra jelentős szerepet játszott abban, hogy 2015 óta látható az emléktábla a Bródy Sándor utca 25. falán.

P. Lányi Margit emléktáblája (Budapest, VIII. Bródy Sándor u. 25.)

(Felvégi Andrea felvétele)

Erről annakidején a Parlando is hírt adott[1] – csakúgy, mint egy későbbi (szakmai) gesztusról: 2017-ben egykori tantermének névfelvételi ünnepségre került sor a Bartók-konziban[2] (jelenlegi elnevezéssel: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumában), amikoris elhelyezésre került a tanítványai által készített tabló is. 2021-re, születése 120. évfordulójára emlékkoncertet terveztek egykori tanítványai, ám ezt a pandémia megakadályozta. Időben elhalasztva, 2023. október 8-án végre realizálódott a terv: a Régi Zeneakadémia kamaratermében került sor az emlékkoncertre.

Nem akartam túlságosan korán érkezni – s amikor beléptem (mintegy 20 perccel a kezdés előtt) a terembe, döbbenten fedeztem fel, hogy alig találok üres helyet. A Zeneakadémia Konzertközpont rendezvényét úgy hirdették meg, hogy „a belépés ingyenes a terem befogadóképességének határáig”. Nos, sokan nem akartak kockáztatni – többgenerációs érdeklődő publikum részesült a zenei élményben.

Rövid megnyitót Szenthelyi Miklós mondott, ugyanazt a személyes élményét idézve fel, amelyet az emléktábla-avatón is felemlegetett (a kisfiú, aki halkan csengetett be, annak reményében, hogy a tanárnő nem hallja meg, s így megússza a hegedűórát – variánsaként az egyszeri lánynak, aki hozott is ajándékot, meg nem is…). Komolyra fordítva a szót, olyasmit fogalmazott meg, amit remélhetőleg minden növendéke útravalóként magával vitt: Lányi Margit munkamorálra szoktatott. S amit Misi megtanul… - ennek bizonyságát adták a nemzetközi zenei életben különböző területen (különböző funkcióban) működő egykori tanítványok, és unokatanítványok.

Az elsőként fellépő Áchim Kovács Anikó „kétfunkciósan” Lányi-növendék: kisgyermekként saját jogon, a Zeneakadémián pedig - az ugyancsak Lányi-növendék Szenthelyi Miklós irányításával – Lányi-unokává is átlényegült. A folytatásban hallhattuk a Gulyás Nagy testvérpárt (Lillát, aki elsősorban zenekari művész, és Györgyöt, aki később brácsára váltotta hangszerét, és kitanulta a karmester-mesterséget is). Fellépett a Szenthelyi-növendékek fiatal generációjába tartozó (tavaly diplomázott) Schwartz Zoltán is, majd Keller András, aki Bartók 44 duójának néhány tételében felváltva a két unoka-tanítvánnyal játszott, majd végül Messiaen-tétellel csendítette ki az est programját. A Kvartett az idők végezetére című kompozícióból hegedű-zongora átiratban hallhattuk a Jézus halhatatlanságának dicséretét. A nyitó- és zárószámban a megunhatatlanul zseniális zongorakísérő, Szenthelyi Judit társult a kiváló vonósjátékosokhoz. A műsor – mint megannyi emlékkoncerté – „vegyes” volt, Mozart, Dvořák, Bartók és Messiaen darabjaiból hallhattunk.

(A teljességhez tartozik, hogy apró „szervezési” hibák is becsúsztak, szólamkotta-keresési problémák – de a lényegen ez mit sem változtatott, a ténylegesen felhangzó zenék élvezetes előadásban csendültek fel, mondhatni, valamennyien „szeretnivalók” voltak.)

Egy-egy tanár munkájának a „minőségét” objektíven aligha lehet mérni – de az átörökített minőségigény (munkamorállal, felelősséggel) önmagáért beszél. Az pedig az egykori növendékeket minősíti, hogy nem feledkeztek meg egykori tanárukról, akinek iránymutatása hosszútávúnak bizonyult. Időben utólagos elismerése, mondhatni, visszaigazolása ez Lányi Margit értékes pedagógiai tevékenységének. Bárcsak több, a maga korában „korszakos” jelentőségűként számontartott pedagógus alakját emelnék ki, legalább kerekszámú, jubileumi lehetőségek alkalmával, az egykori növendékek. Mert a folytonosságnak ez az érzete jótékony hatást gyakorol a mindennapok – néha kilátástalannak tűnő – munkájában, erősít hitet-meggyőződést, amire elengedhetetlenül szükség van!

Fittler Katalin