Selmeczi György, Lantos István

és Sajdik Ferenc is a nemzet művésze LETT

 

Sajdik Ferencet, a Pom Pom rajzolóját is a nemzet művészévé választották

Balról jobbra: Vashegyi György, az MMA leköszönő elnöke, a díjazottak, Selmeczi György, Lantos István és Sajdik Ferenc, valamint Csák János kulturális és innovációs miniszter a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen 2023. november 3-án

 (Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

 

Lantos István zongora- és orgonaművész, Sajdik Ferenc grafikus és Selmeczi György zeneszerző vehette át idén a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat – írja az MTI.

 

Az átadót pénteken, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban tartották, Csák János kulturális és innovációs miniszter is beszédet mondott. A miniszter azt mondta, idén három olyan művész kapta meg az elismeréstaki nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az emberiségnek tud közölni valamit”.

 

A díjazottak:

 

·       Lantos István, aki zongora- és orgonaművész, zenepedagógus. 1998-ban lett érdemes művész, 2016-ban pedig kiváló művész. 2014 óta az MMA rendes tagja, 2018-ban Kossuth-díjat kapott.

·       Selmeczi György zeneszerző, karmester. 2000–2008 között a Nemzeti Színház zeneigazgatója, 2002-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense. 2010-ben kapta meg, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2012 érdemes művész lett, 2019-ben Kossuth-díjat kapott.

·       Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista. Ő rajzolta a Pom Pom meséi és A nagy ho-ho-horgász című rajzfilmsorozatokat. 1998-ban lett érdemes művész, 2013-ban kapott Kossuth-díjat.

 

A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés „a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából”.


(Telex - Aradi Hanga Zsófia, 2023. XI.3.)