„Az énektanítás hosszú folyamat”

Ötvös Csilla harminc évről, fél évszázadról és egy készülő kötetről

Ötvös Csilla

Úgy véli, a tudás mellett türelemre és empátiára is jócskán szükség van ahhoz, hogy sikeres növendékeket neveljen az ember, s mindezt is igazolja három évtizedes tanári pályája, amely alatt számos kiváló énekest indított útjára Ötvös Csilla, akinek legutóbb például a bécsi zeneakadémiára vették fel az egyik tanítványát. A koloratúrszopránnal, aki ma is a Weiner Leó Konzervatórium oktatója, az örökölt pedagógusi vénáról, az interneten elérhető ének iskolájáról, valamint operettről, magyar nótáról, és arról is beszélgettünk, mennyire meglepte, hogy beválasztották a Halhatatlanok Társulatába. Mint tudott, a szakma jelöl, de a közönség szavaz. Négy híres operaénekesből, kettő kapta meg a megtisztelő Halhatatlan jelzőt. Szót ejtettünk még egy másik, közelgő jubileumról is, hiszen jövőre ünnepelheti pályára lépésének ötven esztendős évfordulóját, amelyre életrajzi kötettel, valamint ünnepi koncerttel is készül, s ezen az esten természetesen ő maga is énekelni fog.

- Hogyan indult a pedagógusi pályája? Mindig tudta, hogy tanítani akar?

- Édesanyám folyton mondogatta, hogy Csilluka, pedagógia vénát örököltél, hiszen a dédnagyapád kántortanító volt, a nagymamád pedig tanítónő, aki először Uszodon nevelte a hét gyermekét, miután megözvegyült, / nagyapám Polában volt hajóstiszt/ felköltözött Csillaghegyre. Óriási ázsiót szerezve vált a legendás „Olga tanító nénivé”. Így már fiatalon tudtam, hogy szeretném átadni a tapasztalataimat, csak a módjával nem voltam tisztában, nem volt elképzelésem arról, hogyan induljak el ezen az úton. S hogy mégis sikerült, azt egy kedves operaházi kolléganőmnek köszönhettem. Egyszer ugyanis megkérdezte tőlem Ercse Margit, akivel az Óbudai Társaskőrben egy koncerten együtt énekeltünk, hogy aki ilyen szépen, jó technikával énekel, /ezt ő mondta/, miért nem tanít? Mert még senki nem kért fel… – volt a válaszom. Majd én elintézem, mondta. Egy hónap múlva csörgött a telefonom, Margit hívott azzal, hogy van egy állás a Weiner Leó Konzervatóriumban, menjek be. Azóta, immáron 30 éve boldogan tanítok, s elmondhatom, hogy nagy megbecsülésnek örvendek. Kitüntetett oktató vagyok. Imádok tanítani a kezdetektől – egyedül egyetlen dolog van, amit jobban szeretek még ma is–- és az, az éneklés.

- Hogyan kezdett neki a pedagógia munkának?

- Amikor 1993 tavaszán elkezdtem tanítani, akkor még jártam Kapitánffy Istvánné, Magdához, aki a legendás koloratúrszoprán, Lehoczky Éva tanára volt, s ő ismertetett engem is össze vele. Sokat tanultam Magda módszereiből, ahogy később aztán a növendékeim megfigyeléséből, jó magam is sokat profitáltam. Meghallottam a problémát és ahhoz alkalmaztam a technikai magyarázatot. Így történt, hogy egy kedves növendékem, aki most már tanár, elnevezte a technikámat, „Ötvöske” módszernek, így vonultam be az énektanítás világába, ő mint szolfézstanár, minden órán beskáláztatja, skáláimmal a diákjait. Sosem voltam az a tanár, aki azt várja, hogy utánozzák. Bár egy-egy frázist megmutatok néha, inkább elmagyarázom mindazt, amire biológus, férjem hívta fel a figyelmemet, a rekeszizom, a fej üregei vagy az uvula, azaz a nyelvcsap működéséről. Lényeges, hogy legyenek tisztában az éneklés mechanikai és pszichikai tudnivalóival. Nem a skála gyakorlat nehézségi foka a fontos, hanem a célratörő hasznossága.

- S miben változott a pedagógusi énje a kezdetektől, az eltelt három évtized alatt?

- Biztosan sokat változtam én is az évek során, de a kezdetektől azt vallottam, hogy nagyon fontos a tudás, amit a gyakorlat hozott, de emellett ugyanúgy szükség van türelemre és empátiára is, amivel ráérzek arra, mi kell az adott növendéknek. Hiszen minden tanítvány más, mindegyiküknek más és más technikai segítségre van szüksége. Nem lehet uniformizálni és mindenkit ugyanúgy tanítani. Az alapokat persze ugyanúgy adja át az ember, de a többit aztán személyre kell szabni. S van olyan növendék, aki egy esztendő elteltével mondta azt nekem: most kezdem megérteni, hogy miről is beszélt a Tanárnő… Az énektanítás hosszú folyamat. A technikai tudnivalókat elmondja az ember, de a növendéknek kell ráéreznie arra, mindezt hogyan oldja meg. Egyébként arra ösztönzöm a növendékeimet, hogy menjenek el minél több kurzusra, hasznosítsák, ha valami jót hallanak. Emlékszem, annak idején én is sokat tanultam Geszty Szilviától a világhíres koloratúrtól, akihez aztán a saját tanítványaimat is küldtem. Magam ugyancsak szeretek mesterkurzusokat tartani, idén nyáron például a gödöllői kastélyban tartottam egy sorozatot, de sok esztendőn keresztül Spanyolországban is megfordultam, ahol sok-sok kiváló növendékkel találkoztam. S nemcsak kurzust tartottam évről-évre, hanem koncerteket, teljes zarzuelákat, /spanyol operett/ is énekeltem.

- Ön azok közé a tanárok közé tartozik, akik fontosnak tartják, hogy a növendékeik hangversenyeken is bemutatkozzanak.

- Amikor csak tehetem, viszem a növendékeket is magammal, legyen az koncert, de internetes koncerteket is szervezek, ahol együtt énekelünk, a mai napig. Sőt, gyakorta tanulok ma is új darabokat, most éppen Budapest 150. születésnapjára szervezett koncertre kerestem elő három érdekes, a várossal kapcsolatos, kevéssé ismert darabot… Manapság is akadnak ugyanis havonta hangversenyek, vidéken szintén rendszeresen szerepelünk. Fellépünk gyakorta az Óbudai Társaskör Komolyzenei klubjában, a különböző ünnepi műsorokban, szoboravatókon is szívesen szerepelünk, bár azért sajnos azt látom, egyre kevesebb a lehetőség… Még akkor is, hogyha más műfajokban is örömmel fellépünk. Ugyanis nemcsak az operát, hanem az operettet és a magyar nótát is nagyon szeretem – ez utóbbit imádta az édesanyám és a nagymamám –, s azokat a fiatalokat, akik szívesen kipróbálják magukat e műfajokban, szintén, viszem szerepelni. Olyan is megesett a pályám során, hogy felkértek egy nagyon nehéz szerepre, ami több hónapos próbát igényelt volna, visszaadtam, egy tanítványomat küldtem el, akit megfelelőnek találtak a szerepre. Nem tudtam volna vállalni a próbaidőszakot, csak úgy, hogyha a növendékeimet más tanárra hagyom, ezt pedig nem akartam. Ha ugyanis elvállalok egy-egy tanítványt, azt végig is viszem. Számomra a legfontosabb az, hogy megosszam a tudást, s a tanítványok megtalálják a helyüket a zenei életben, azt, amivel, amiben boldogok. Sok növendékem követett a pályám, s nagy büszkeségem az utóbbi időből, hogy az egyik tanítványom, Sternberger Szofi, akit három év alatt olyan tudást szerzett nálam, hogy bekerült a bécsi zeneakadémiára, már harmadéves. Nagyon élvezem a tanításban azt, ahogy látom, hogyan változnak, fejlődnek a tanítványok órától órára. S hálásak is mindezért, többek között bizonyítja ezt az asztalon a „Legjobb tanár” feliratú bögre - egyik kedves növendékemtől kaptam. Tudják, hogy mindig számíthatnak rám, így sokan, sok éven keresztül visszajárnak hozzám.

Ötvös Csilla énekiskolája

TELJES LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE (68 video)

- S olyannyira szívesen osztja meg a tudást, hogy a YouTube-on látható az több mint ötvenórás énekiskolája is …

- Igen, ez a sorozat a pandémia alatt született, a Magyarnóta Egyesületünk elnök helyettese, Katona András javaslatára, hozzá egy füzet, amelyben benne vannak az énekelt dalok, valamint két CD-is tartalmaz ez a – magánkiadás –, húsz dalt növendékeim, húsz dalt én énekeltem fel. Vezetőségi tagja vagyok az Éliás Tibor által vezetett Magyarnóta Szerzők és Énekesek Országos Egyesületének, s fontosnak tartottam, hogy ebbe a válogatásba régi és vadonatúj darabok is bekerüljenek. Szirmai László dalszerzőnek, aki az Országos Rendező Iroda igazgatója, hosszú évtizede, és még sok ma élő szerző dala felkerült a CD lemezekre, az összes dal jellemzője, hogy optimista hangvételű, olyan, amilyen az én karakterem, mind vidám. Az énekóra videók fent vannak a neten, a kottákat tartalmazó füzetet és a CD-ket, pedig az Országos Széchényi Könyvtártól kezdve a Dankó Rádióig, 17 intézménynek küldtem el. Nagy vállalkozás volt, de örömmel áldoztam ennyit a magyarnóta oltárán. Ezek között van az a dal is amelyet kisebbik bátyám, Huba, aki zongorista volt, kottázott le, miután Édesanyám eldalolta. Új irányt veszek, amennyiben a könnyebb műfaj felejthetetlen szép dalait fogom felénekelni. Találkoztam ugyanis egy kiváló zongorista fiúval, aki bár vakon született, hihetetlen muzikalitással, érzékenységgel muzsikál. Sokat dolgozunk most együtt, érdekes új darabokkal alkotunk. Igyekszem haladni a korral, a fiam, aki mesterséges intelligenciát oktat, a frankfurti egyetemen, segített feltölteni az első felvételeimet a netre, azóta már egyedül csinálom. A növendékeim is sok mindent mutatnak, mondom is ilyenkor nekik, hogy megint tanultam valamit! Egyébként a YouTube-on száznál is több felvételem megtalálható.

- Elképesztő, hogy ma is énekel…

- Néha, magam számára is hihetetlen, hogy hány éves vagyok… Azért ma már kevesebbet dolgozom a Weiner Katolikus Konzervatóriumban, heti három napot töltök a városban, akkor reggeltől estig tartom az órákat. Öt növendékem van, s mellettük még akadnak magántanítványok is. S persze ugyanúgy odafigyelek arra, hogy karbantartsam a saját torkomat.

- Jövőre pedig már az ötvenedik évfordulóját ünnepelheti a pályára lépésének, hiszen a diplomázását követően, 1974-ben lett az Operaház magánénekese.

- Már készülünk is a jubileumra, jövő nyárra kibéreltem egy koncerttermet, s szép programot szeretnék énekelni, zongorakísérettel, természetesen növendékeim is részt vesznek majd benne. Emellett írom az életrajzi könyvemet is, amiben összefoglalom a pályámat. Sok minden összegyűjtöttem már hozzá, sorra idézem vissza a fontos eseményeket, és reményem szerint a jubileumra megszületik ez a könyv, melyben egy részt az énektechnikámnak is szentelek.

- Hogyan értékeli az operai karrierjét?

- Nagyon kiegyensúlyozott pályám volt. Nem voltam sztár, de mindig szép feladatokat kaptam, s a saját szerepkörömben, koloratúr szubrettként mindent elénekeltem. Én ugyan szerettem volna lírai szoprán szerepekben is bemutatkozni, de akkoriban ennek a hangfajnak a képviselőivel Dunát lehetett volna rekeszteni… Bravúr koloratúr pedig sosem akartam lenni, meghagytam a többieknek. Jól éreztem magam az Operában, de kitüntetések terén sosem voltam elkényeztetve, illetve dr. Kásler Miklós Művészi Életpálya elismerésben részesített, nagy boldogságomra. Váratlan meglepetést, nagy öröm, hogy a Halhatatlanok Társulatának a tagjává választottak. Úgy vélem, ebben is nagy szerepet játszottak a növendékeim, hiszen megtudtam, az egész iskola szavazott rám…. A bátyám, Ötvös Csaba épp tíz évvel lett ennek a társulatnak a tagja, boldog vagyok, hogy most magam is követhetem. S bár nincs sok elismerésem, azért ez váratlan öröm volt számomra. Nemrég az egyik kis növendékem azt mesélte, hogy engem hallgatott a konzervatóriumban. Kiderült, hogy a tananyagnak a része az egykori, Szinetár Miklós által rendezett Sevillai borbély-film, amelyben Rosinát énekeltem, s olyan művészek szerepeltek benne, mint Melis György, Berkes János, Marczis Demeter, Gregor József vagy Barlay Zsuzsa… Nagyon jó – válaszoltam a kislánynak – akkor már történelem vagyok. Rosina-történelem.