VAVRINECZ VERONIKA ZENETÖRTÉNÉSZ 90 ÉVES
Vavrinecz Veronika
előadás tart Kaposváron, a Magyar
Könyvtárosok Egyesülete (MKE) 53. Vándorgyűlésén (Kaposvári Egyetem, 2022.
július 14-16.)
(Gellért Mária felvétele)
Zenetörténész, zenei könyvtáros.
Kaposvárott született 1933. november 30-án. Tanulmányait 1956 és 1961 között a
budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán végezte Szabolcsi Bence és Bartha Dénes
növendékeként. 1961-től 1963-ig az Állami Gorkij Könyvtár
Zeneműtárában, 1963-tól 1994-ben történt nyugalomba vonulásáig az Országos
Széchényi Könyvtár Zenei Gyűjteményében dolgozott, 1984-től a
Gyűjtemény vezetőjeként. 1962 és 1972 között a nemzetközi zenei
forrásrepertórium (RISM) számára végzett feltáró munkát az ország vidéki
gyűjteményeiben. 1970-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Zenei
Szekciójának tagja lett, szerkesztette a Magyar Zenei Bibliográfiát, zenei
könyvtáros-képző tanfolyamokat vezetett.
1996–2012 között a győri Richter Archívum vezetője. Kutatási
területe a magyarországi zenei élet a 17-19. században, különös tekintettel
Győr, Sopron, Eger és Székesfehérvár városokra. Bárdos Kornél zenei
város-monográfiájának munkatársa.
VAVRINECZ VERONIKA
Istvánffy Benedek élete és
működése[1]
Az elmúlt századokban
Magyarországon egyházi szolgálatban működött zenészekről csak igen
kevés adat maradt fenn. Nevük vagy beosztásuk szerepel a fizetési listákon;
születésükről, halálukról, házasságkötésükről az anyakönyvek tartalmaznak
adatokat; életük és működésük körülményeibe némi bepillantást nyújtanak
szerződések és beadványok; megismerésükhöz olykor segítséget adnak
fennmaradt kottákon olvasható bejegyzések. De családi, baráti vagy szakmai
levelezésre egyiküknél sem tudtunk akadni, s a zenélési alkalmakról –így
például a barokk ünneplésekről, szertartásokról – szóló beszámolók
legföljebb mellékesen említik a zenét, még inkább a zenészeket, így hát
életükről, képzettségükről, működésükről – noha tudjuk,
hogy az előírt napi szolgálatban többségük hűséges és szorgalmas
munkásként tevékenykedett - többnyire csak következtetésekkel, analógiák
segítségével nyerhetünk képet. Mindezek a nehézségek jelentkeznek akkor is,
amikor most a Győrött 1766 és 1778 között működő régens chorinak, Istvánffy Benedeknek életét
és működését kívánjuk felvázolni.
Apja, Istvánffy
József (1703–1771) nemesi családból származott, és Szentmártonban
(a mai Pannonhalmán), a bencés apátságban volt orgonista és a figurális zene
oktatója. Az anyakönyvek József hét gyermekéről tudnak: a legidősebb
Mária (születési éve ismeretlen), őt követi Benedek, ki 1733-ban
született, majd József (1736), Elek (1741), Ignác (1745), Mária Salomea (1749). Legifjabb gyermeke, Ilona már Veszprémben
született (1753-ban), ahol Istvánffy József 1752 és
1755 között működött, mint székesegyházi muzsikus. Onnan tovább került
Bakonybélbe, ahol ismét bencéseknél dolgozott orgonistaként. A bencés naplók
még annyit mondanak róla, hogy öreg napjait Győrött, a Magyar Ispitában élte le, s ott halt meg 1771-ben, 68 éves
korában. Elek fia – aki pap lett, s egy ideig Győrött működött – temette
el a székesegyházi temetőben.
Benedek iskoláztatásáról csak
annyit tudunk biztosan, hogy nem a győri jezsuita gimnáziumban tanult,
mert neve a névsorban nem szerepel. A Széchényi családdal való kapcsolatából
arra lehet következtetni, hogy talán Sopronban járt iskolába. Újabban előkerült
dokumentumból tudjuk, hogy az 1749/50-es tanévben a pesti piarista gimnázium
hallgatója volt. (A korban szokás volt, hogy évente más-más iskolában végezték
az évet.) Első zenei ismereteit bizonyára édesapjától szerezte, további
zenei képzésének helye, tanárainak neve ismeretlen. Nem tudjuk, mikor ismerte
meg őt a Széchényi család, taníttatásában mindenesetre szerepet játszott a
Sopronhorpácson élt Széchényi László gróf (1713–1760), akiről Istvánffy – egy az 1760-as években írt kérvényben – azt
írja: neki köszönheti, „hogy oly számos költséggé által tanulásig végezvén
kenyeremet kereshetem". Lehet, hogy e pártfogó közvetítésével nyerte el
gróf Széchényi Antal (1714–1767) kastélyában az orgonista állást is. Antal gróf
1738 és 1741 között Fertőszéplakon,1741-től kezdve a későbbi
Nagycenken élt. Az osztrák örökösödési háborúban való részvétele miatt azonban
csak 1758-ban telepedett meg Cenken. A kastély felújításán, bővítésén fáradozván először a kápolnát készíttette el (maga a
kastély csak 1761-ben lett kész), s így Istvánffy
alkalmas működési helyhez jutott.
Horpácson már házasként élt, mert
az anyakönyvekben két gyermekének születését találjuk: az 1755-been született
Franciskát és az 1757-ben született Alajost. Mikor Győrbe került, már csak
lányáról esik szó, aki apja halála után annak utódjához, Krajtsovics
Andráshoz ment feleségül 1779-ben, és 1816-ban, 60 éves korában halt meg. (Az
ő egyik leányuk, Krajtsovics Franciska aztán a
székesegyházi együttes basszistájához, Adler
Györgyhöz ment feleségül. Adler 1827-ben Budára
költözött és mint a Mátyás-templom regens chorija halt meg. Egyik lányuk, Adelheid-Adél pedig Erkel
Ferenc felesége lett. Így az Erkel-fiúk nem csupán apai ágról örökölték a zenei
képességeiket, hanem anyai oldalról is!)
1764-ben Istvánffy,
gazdája ajánlásával bemutatkozott Győrött a püspök és a káptalan
előtt. Erről Zichy püspöknek Széchényi Antalhoz intézett válaszlevele
tudósít: „... Elérkezett hozzám szerentséssen Istvánffy Benedek Úr és jeles tudományárul való próbáját
háromnál sok ahoz értőknek jelenlétével, úgy az
Templomban is ditséretessen és mindnyájok
approbatiojával meg tette. Innén, valamint én, ugy Káptalanom is a ivánt assecuratiot Írásban eo
kegyelmének ki adta, tudománnyá mellet azt feőképpen
tekintvén, hogy Excellentiad eo
kegyelmit recomendalni méltoztatott.
Egyebekben is, ha Excellentiad kívánságait tellyesithetem, örvendeni fogok, minden alkalmatosságokban bizonyttani kívánván, hogy Ex[cellenti]ad atyafiságos gratiajába
ajánlott állandó igaz tisztelettel mar[adok] Excellentiadnak.
Győr, 18.Maji 1764.”
E levélből arra
következtethetünk, hogy az akkori regens chorinak, a 75. életéve körül járó Mechler
Andrásnak helyébe kerestek Győrben megfelelő utódot. Minthogy
Győrben már 1721 óta gyakorlat volt, hogy a succentor
és orgonista feladatát összevonva egy személyre bízták, a pályázónak többirányú
képességről kellett tanúbizonyságot tennie. Istvánffy
bemutatkozása – mely
bizonyára improvizációból, valamint a liturgikus szolgálathoz szükséges énekek
ismeretéből állt – kedvező
benyomást kelthetett. Bár csak 1766 őszén került sor arra, hogy tisztét a
székesegyházban átvegye, erre nézve már 1764-ben írásos biztosítékot kapott.
Győri működéséről az első írásos nyom egy 1766. december
31-i keltezésű nyugta, melyben tanúsítja a diszkantista
és altista eltartásáért az utolsó negyedévre szóló
összeg felvételét.
Istvánffy Benedek
tizenkét éves működése a székesegyház megújításában, ezzel együtt a zene
és zenészek helyzetének rendezésében buzgólkodó Zichy Ferenc püspök idejére
esik. Milyen feladatok vártak az új regens chorira, hagyományos néven: succentorra?
A még 1718-ban rögzített működési rend szerint kötelessége volt „a
fogadalmi miséken a kanonokok élén előénekelni, a kórus többszólamú és
gregorián énekét vezetni, a zsolozsmát a hetes kanonokokkal és a prebendistákkal végezni. A kántorkanonoktól kap évi 100 ft-ot, minden fogadalmi miséért
15 dénárt.” 1767-ben a püspöki vizitáció ismét rögzítette a zenészek
kötelességeit, részletesen felsorolva azokat az ünnepeket, amikor ünnepélyes
(azaz zenés) misét kellett szolgáltatniok, s így
folytatta: „... A káptalan és a kántorkanonok felügyelete alatt állnak.
Feladatuk: amikor vesperáson, misén és körmeneten a
káptalan jelenlétében több szólamban muzsikálnak, akkor mindegyik részt vesz. A
hétköznap 6-kor szokásos Szűz Mária misén a basszista, vagyis a tanító
énekel két koralistával (heti váltás szerint). Vasárnap és ünnepnap a 8 órai
misén mindegyik többszólamú zenével köteles szolgálni az úrfelmutatásig, utána
magyarul énekel bármelyikük orgonakísérettel. Ezért nyolc forintot kapnak a
várostól, ebből a succentornak két forint jár az
orgonálásért.
A zsolozsmával foglalkozva új
rendet írt elő Zichy püspök a zenészeknek: „A zsolozsmán a prímától a nónáig az öt koralista és a succentor
köteles részt venni, a matutinumon és a laudesen az öt koralista és a tanító. Nagyobb ünnepen pedig
valamennyien legyenek jelen a teljes zsolozsmán.” Ezen kívül a succentor kötelessége minden vasárnap tanítani a kispapokat
a szemináriumban a gregorián ének alapjaira, és gyakorolni velük az éneklést.
Istvánffy működése
alatt a székesegyházi zenészek száma 10 fő volt, szükség szerint
kisegítő zenészekkel bővítve. A nagyobb együttest kívánó művek
előadásakor bizonyára számíthattak a városban működő többi
zenészre, elsősorban a jezsuiták zenészeire, de talán a katonazenekarok
(fúvós) hangszerjátékosaira is.
A székesegyházi szolgálat mellett
a zenészek olykor a város más templomaiban is muzsikáltak, noha ez a nagyobb
ünnepeken időegyeztetési problémát jelentett számukra. A karmelitáknál
legalább havonta egyszer ünnepi zenével tartották a misét, litániát, vesperást, s körmenet, zárásul pedig Te Deum
emelte az ünnep fényét. Ezen kívül a karmeliták szentjeinek vagy pártfogóinak
ünnepén (sokszor nyolc napon át tartó szertartássorozat keretében), a szerzetesek
fogadalomtételekor, azok 50 éves jubileuma alkalmával, fiatal papok újmiséjén,
a templomban való temetéskor zenés szertartást igényeltek, tehát többszólamú
zenét, a székesegyházi zenészek részvételével. A ferences rendnek sem volt
Győrött saját zenei együttese, hanem minden évben néhány alkalommal
ritkábban, mint a karmelitáknál – a székesegyházi zenészek közreműködésére
számítottak. Ők vendégszerepeltek a város újonnan felépült templomaiban is
azok felszentelésekor, később pedig rendkívüli, ünnepélyes alkalmakkor.
Mindezeknél jelentősebb
szerepet játszott a zene a jezsuiták gimnáziumában és templomában. A diákok az
ún. akadémiákon sokszor adtak elő zenés darabokat, a templomban pedig
saját együttest tartottak fenn. Nagyobb ünnepeken, vagy nagyobb együttest
kívánó művek előadásakor rendszeresen igénybe vették a székesegyházi
zenészek kisegítését. 1773-tól kezdve, amikor a jezsuita rend feloszlatása
kapcsán azoknak a Szent Ignác templomból is távozniuk kellett, Istvánffy Benedek vette át e templom zenei vezetését.
Feladatait részletesen leírta a helytartótanácshoz intézett hivatalos
kérvényében:
,,A jezsuitáknak
1773-ban történt eltörlése után a királyi komisszáriusok,
akik a királyi parancsra a pápai bulla rendeletét végrehajtották, Győrött
a volt jezsuita templomban a kórus vezetését rám bízták, mégpedig azzal a
feladattal, hogy nem csupán arról kell gondoskodnom, hogy az összes
istentiszteletet olyan ünnepélyesen végezzék, miként azelőtt volt szokás,
de az egyházzenei oktatást minden hozzátartozó részletével a számot adás
kötelezettségével továbbra is meg kell őriznem. A nekem kijelölt helyen két
évet töltöttem el, a rám bízott feladatot olyan hűséggel, szorgalommal és
pontossággal igyekeztem végezni, hogy általános megelégedésre nem csupán az
összes ünnepet ugyanazon fénnyel tartottam meg, mint a jezsuitáknál szokás
volt, hanem a hívekben, akik a jezsuiták eltörlésével az istentiszteletek
elhagyásától is féltek, a helyes vélemény kialakítására törekedtem. Szívükben
az Isten iránti jámborságot megtartani, sőt növelni kívántam az
istentisztelet díszét szolgáló régi, főleg a kollégium tulajdonát képező
kottákkal. Ám újakat is részben saját pénzemen és sok fáradsággal szereztem be,
részben növeltem számukat gyenge erőmhöz mérten saját kompozícióimmal, a
kórus (ti. a zenei együttes) részére pedig, amelyet a jezsuiták feloszlatása
után a zenészek nagy része elhagyott, sok utánjárással új zenészeket szereztem,
és megfelelően oktattam, s kötelességük pontos végzésére szorítottam
őket. Magam is kitartóan tettem eleget a zenész kötelezettségeinek, így
teljes erőmből az istentisztelet előmozdítására törekedtem,
miként a mellékelt tanúsítványok is igazolják ezt … Istvánffy
Benedek, a székesegyház succentora és a jezsuiták
volt győri templomának ideiglenesen kinevezett régens diorija.”
A helytartótanács vizsgálatára
Zichy püspöktől is kértek információt, aki támogatta a zenészek fizetési
kérelmét. A harmincados hivatal szerint azonban nem jogos Istvánffynak
a püspök által javasolt évi 100 forint, mert „a jezsuiták idejében a régens chori a rend tagja volt. Istvánffy,
aki a székesegyházi karnagy is, püspöke megbízásából vezeti ezt az együttest
is. Igaz, mindeddig ezért semmit sem kapott. Pedig a fizetés kiutalása
szükséges, hogy a zenészeket vezesse, s a kottákról is gondoskodjék. Mivel nem
a főállása, elégségesnek tartom a püspök 100 forintos javaslata helyett
csak az évi 60 forint összeget.” A végső döntés pedig a zenekar
feloszlatását írta elő, a pénzbeli követelések kielégítését pedig Zichy
püspökre hárították.
Istvánffy és zenészei a
fenti, rendszeres kötelezettségeik mellett jelentős szerepet játszottak a
rendkívüli események, ünnepélyek alkalmával, így például 1771-ben a Szent Jobb
fogadását tették zenével díszesebbé. A század talán legnagyobb, barokk
fényű győri ünnepe Zichy püspök 1774. augusztus 15-i aranymiséje
volt. Zichy, aki hosszú életének jelentős részét élte Győrött, és
sokat tett a város és a székesegyház fejlesztéséért, méltán részesült nagy
ünneplésben. A közreműködő zenészek Istvánffynak
ez alkalomra írt nagymiséjét adták elő. A „Messa
de anno 1774 in pieno choro
– Sanctificabis annum quinquagesimum" címet viselő kompozíció és a
kiváló előadás egy hallgató beszámolója szerint általános tetszést
keltett.
A succentornak
a zenei vezetésen kívül a zenész utánpótlás neveléséről is gondoskodnia
kellett. Kötelessége volt egy diszkantistát és egy altistát eltartani, oktatni. Ezért megillette őt a
káptalani iskolában két szoba, konyha, éléskamra és padlástér. Ezt a roskadozó
épületet 1771-ben kijavították, és kétemeletesre bővítették, így a
zenészek nagyobb és kényelmesebb lakáshoz jutottak. Istvánffy
azonban csak rövid ideig élvezhette új otthonát. Miután 1778. júniusában
elhunyt feleségét eltemette, ő is meghalt ugyanazon év október 25-én, 45
éves korában.
Istvánffynak a
székesegyházban is, és mint láttuk, a jezsuitáknál is gondoskodnia kellett a
repertoár bővítéséről, előadható új művek
beszerzéséről, másoltatásáról. A kottagyűjtemények átvizsgálása képet
ad arról a szorgalmas munkáról, mellyel az állományt gyarapította, nemcsak
megbízást adva a másolásokra, hanem saját másolatokkal is. E művek
jegyzéke Istvánffy zenei ismeretanyagát,
érdeklődését is jelzi, s így nemcsak az iskolázására vonatkozó adatok
hiányát pótolja némileg, hanem saját műveinek megértéséhez is hátteret
nyújt. A győri székesegyház kottatárában ma 144 mű található Istvánffy kézírásában. Egyes esetekben a teljes szólamanyag
az ő kezétől származik, máskor csak egyes szólamok, vagy éppen csak a
kottaborító megírása. A többi mű, illetve szólam bizonyára a körülötte
működő – ma azonosíthatatlan – zenész másolók munkájának
köszönhető. Az egyik kotta címlapján a másoló monogrammját
is megtaláljuk (A.I.), mely Istvánffy Eleknek, a
régens dhori Győrött működő pap öccsének nevét rejti. Érdekes, hogy az ő kezétől
származik néhány olyan mű szólam anyagának egy része, melynek többi
szólamát viszont Istvánffy Benedek másolta.
Az említett 144 műből
38 mű anonim, ez idő szerint meghatározatlan szerző műve. A
106. névvel is ellátott kompozíció az alábbi, nagyrészt Istvánffyval
egyidős vagy nála 20—30 évvel korábban született szerző alkotása: F. Aumann (1728–1797, 3 mű), Bonnarck
(?, 1 mű), J. Boog
(XVIII. század közepe, 1), F. X. Brixi (1732–1771,
1), N. Conforto (1718–1788, 6), G. B. Constanzi (1704–1778, 3), K. D. v. Dittersdorf
(1739–1799, 2), G. J. Donberger (1709–1768, 1), B. Galuppi (1706–1785, 1), B. Geisler
(?, 3), G. Giacomelli (1692 kör. –1740, 1), C. H. Graun (1703 körül–1759, 1), T. Gsur
(1726/27–1799, 1), J. Habegger (?,
1), J. A. Hasse (1699–1783, 2), J. Haydn (1732–1809,
3), Himmelbauer (?, 1), L. Hoffmann (1730–1793, 4),
B. Klyma (?, 2), J. Krottendorffer
(1741 -1798, 1), Patzelt (?, 3), G. Reutter jun. (1708–1772, 10), J.
A. Scheibl (1710-1773, 1), A. Schenker
(?, 1), F. Schmidt (1694–1756, 3), Schramek
(?, 1), Senfft (?, 1), Ch. Sonnleitner (1734–1786, 2), Strasser
(1700körül-1770, 1), F. Tuma 1704– 1774?,
2), G. Ch. Wagenseil
(1715–1777, 4), G. J. Werner (1695? – 1766, 33), J. G. Zechner
(1716-1778, 4), J. P. Ziegler (1722–1767, 1).
A szerzők túlnyomórészt
Bécsben vagy Ausztria más helyein működő zenészek. Néhány délnémet (Geisler) és olasz (Conforto, Constanzi, Galuppi, Giacomelli) is előfordul, de azok is kapcsolatban
álltak a bécsi zenei élettel. Nem véletlen a Werner másolatok nagy száma: e
szerző a Győrhöz – sőt már Nagycenkhez – közeli Kismartonban
működött, s könnyen lehet, hogy Istvánffy
megfordult itt, az Esterházy rezidencián, hallhatott, sőt másolhatott is
műveket. Mivel Joseph Haydn működésének első évtizedében csak
kevés egyházzenei kompozíciót írt, nem csodálkozhatunk, hogy Istvánffy tőle mindössze három művet másolt.
Lehetséges, hogy a fent említett „Patzelt” név az
1760-as években Sopronban tanult és működött Johannes Patzelttel
azonos. A Győrhöz közel eső Kismarton és Sopron mellett Pozsony és
Pannonhalma is számításba jöhetnek, mint a Bécsben játszott műveket Istvánffy felé közvetítő központok. S természetesen
nem felejthető el, hogy az 1700-as évek elejétől újjáéledő
magyar műzene – annak mind egyházi, mind főúri ágazata –
kezdettől fogva kapcsolatot tart Béccsel, személyileg és a zenei
orientáció szempontjából is.
Istvánffy, az orgonista
és a zenészek vezetője a kor szokása szerint egyben zeneszerző is
volt. „… Növeltem számukat gyenge erőmhöz mérten saját kompozícióimmal” –
olvastuk. Eredeti műveiből ma nyolc található meg a győri
székesegyházban: egy Alma Redemptoris, egy karácsonyi
offertorium (Jam virga Jesse florescit), egy
Szent József és egy Péter-Pál apostolok ünnepére írt himnusz, két mise (a Zichy
püspök aranymiséjére írton kívül egy Szent Benedek pártiárka tiszteletére
ajánlott), egy Rorate coeli,
s egy Gloriatétel, kiegészítésként G. J. Werner miséjéhez. A karácsonyi mű
két példányban is megvan, egyszer, mint graduale és
egyszer, mint offertorium. Az egyik leírásban
szerepel két oboa szólam is, mely a másikból hiányzik. Valamennyi mű
szólamok formájában maradt fönn, a kötetünkben közöltek közül a Szent József
himnusz 1 R egészben, a Rorate coeli
és az Alma redemptoris nagyobb részében a szerző
kézírásával. A székesegyházi kottagyűjtemény még egy - elveszett - Istvánffy-műről ad hírt. A D. 37. jelzet alatti Donberger Te Deum borítójának
hátoldalán egy másik címlap van, ezzel a felírással: OFFERTORIUM De Battissima (!) V. Maria / a/ 2 Soprani
/ Tenore / Basso. / 2 Violini / 2 Trombe / 2 Tympani / Alto Viola Violone /
Con Organo. / Del Sigre. Benedetto Istvánffy.
Eddigi ismereteink szerint
Győrön kívül még két dunántúli város templomában található Istvánffy-mű kottája, mindkettő kapcsolatba
hozható Istvánffy életével, működési helyeivel.
A veszprémi székesegyházban – hol egy ideig apja volt orgonista – a Rorate coeli egy másolatát őrzik. A soproni Szentlélek-plébánia kottaanyagában
pedig egy húsvéti offertorium (Adeste,
triumphate) és egy pünkösdi offertorium
(Veni Sancte Spiritus) található, ez utóbbi a szerző kézírásában.
Feltételezhető, hogy ezeket a Széchényi-családnál töltött évei során
ő maga ajándékozta oda. Végül a kismartoni dóm kottatárában is 2
miserészlete található. Így ezek alapján
kell Istvánffy zenei stílusát, orientációját,
tehetségét jellemeznünk.