ZÁSZKALICZKY TAMÁS 80
I.
Zászkaliczky Tamás zenekutató,
orgonaművész, tanár
A Liszt
Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1969-ben végzett orgona szakon. 1971–72
a Sibelius Akadémia ösztöndíjasa Helsinkiben. Orgonistaként számos koncertet
adott Magyarországon és külföldön egyaránt. Legfontosabb hangversenyeit Fraciaországban (párizsi Notre
Dame), Finnországban (Helszinki, Tampere, Oulu stb.), Svédországban (Stockholm, Uppsala,
Kiruna, stb.), Norvégiában (Oszló), Dániában (Odense, Frederiksborg, stb.),
Németországban, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Angliában (londoni St. Martin in
the Fields), Hollandiában
(Hága), Svájcban (Genf, Lozan stb.) adta.
Repertoárján tartja Bach fontosabb orgonaműveit
(köztük a Fúga művészetét); korai német szerzők, így J. P. Sweelinck, D. Buxtehude, S. Scheidt,
N. Bruhns, J. G. Walther, J. Pachelbel
műveit; korai francia szerzők, így Fr.
Couperin, P. du Mage, N. Clerambault,
N. Grigny, A. Raison
műveit; korai olasz mesterek, mint G. Frescobaldi,
G. and A. Gabrieli, G. Diruta
kompozícióit; valamint XIX. és XX: századi szerzők, mint Liszt, Schumann,
Brahms, Franck, Kodály és mások szerzeményeit.
Zenetörténészként is működik; szakterülete
a XVI-XVIII. századi billentyűs hangszerekre írott zene. Az Editio Musica munkatársaként
közreműködött többek között a J. S. Bach összes orgonaművét magában
foglaló, és jelentős nemzetközi sikert arató gyűjtemény kiadásában.
Emellett a Magyar Bach Társaság elnöke.
(Kép és szöveg: bmc.hu)
II.
A HANGSZEREK KIRÁLYNŐJE ÉS ZÁSZKALICZKY TAMÁS TANÁR, ZENEKUTATÓ[1]
Egyenes vonal Bachig
Ozsda Erika
interjúja
Zászkaliczky Tamás
Három nyomvonalon
halad Zászkaliczky Tamás élete: orgonaművész,
zenekutató és tanár. Mindig ugyanazzal foglalkozik, csak más oldalról közelíti
meg. Az Editio Musica
Budapest Zeneműkiadó munkatársaként 1972-től tizenegy kötetben
közreadta J. S. Bach összes orgonaművét. Huszonnyolc évig tanított a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékén. 1992-ben egyik alapító
tagja és első elnöke volt a Magyar Bach Társaságnak. A művész – aki
négy évvel ezelőtt Szentendre díszpolgára lett – otthonában fogadott
minket.
– Van itthon saját orgonája? Ezen
szokott gyakorolni?
– Ez egy mesterséges hangot adó elektronikus hangszer, ami nem igazán
orgona, bár annak hívják. Lakásban praktikus; nem csak gyakorolni, tanítani is
szoktam vele.
– Ezt is ön
tervezte?
– Nem, ez gyári darab, zeneiskolákban is hasznos. Néha sajnos már
hangversenytermekbe is be-be kúszik, templomokba még inkább, mert olcsóbb és
egyszerűbb a karbantartása. De nincs olyan hangja, mint az igazi
orgonának.
– Szentendrén három felekezetnek három orgonát
tervezett, mindenfajta honoráriumról lemondva. Honnan tudta, hogyan kell
hozzálátni a feladathoz?
– Egész életemben orgonával foglalkoztam. Nemcsak az
orgonajátékkal, hanem az orgonaépítészettel és a hangszer kétezer éves
történetével is. Ennek eredménye többek között Az orgona képes krónikája
című, 2008-ban megjelent könyvem is. Az orgonaépíttető általában egy
hangversenyterem vagy egyházközség. Felkértek, hogy Szentendrén a ferences
gimnáziumba, a református gimnáziumba és az evangélikus templomba – a
rendelkezésre álló terek adottságaihoz igazodva – tervezzek egy-egy hangszert.
– Hogyan esett a választása a hangszerek
királynőjére?
– Zeneszerető család voltunk és vagyunk. Az öt
testvér közül én vagyok a legfiatalabb. Valamennyien tanultunk zongorázni. A
két bátyám sok koncertre járt, s időnként engem is elvittek operába,
hangversenyre. Nekem két zenei anyanyelvem van: az egyik a magyar népdal, a
másik az evangélikus, lutheránus korál, a gyülekezeti ének. A Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskolán végeztem orgona szakon, majd 1971-től
Helsinkiben a Sibelius Akadémián egy évig ösztöndíjasként tanultam. Nem én választottam
az orgonát, ő választott engem.
– Mivel kezdett el foglalkozni, miután befejezte a
tanulmányait?
– Bekerültem a Magyar Zeneműkiadó
szerkesztőségébe, ahol megbízást kaptam Bach összes orgonaművének
közreadására. A világ különböző gyűjteményeiben található
kéziratokról másolatokat vagy mikrofilmet küldtek. Átvizsgáltam Bach összes
orgonaművét, valamennyi fennmaradt kéziratot, a kortárs másolatokat.
1972-től tizenöt év alatt tizenegy kötetet jelentettem meg. Életem
legnagyobb ajándéka, hogy a munka kapcsán háromszor lehetőségem volt
eredeti kéziratot kézbe venni, Berlinben, Párizsban és Lipcsében, ahol ezeket őrzik. Ha a munkámnak van jutalma, akkor nekem ez volt
az. Berlinben kaptam egy mikrofilmet, és azt nézegethettem három hétig. Az
utolsó nap anélkül, hogy kértem volna, letették az asztalomra magát a
kéziratot. Először nem is mertem hozzányúlni. Nagyon megható volt, hogy a
mester műveit lapozhattam. Néhány oldal aljára saját kezűleg írta
oda: „Lapozz gyorsan.” Valószínűleg egy tanítványa állhatott mellette,
őt utasította. 1993-tól 13 kötetben Bach csembalóműveit is közreadtam
a Könemann Music Budapest kiadóval, ahol
főszerkesztő voltam.
– Akkor jól ismeri Bachot, a
műveit, a stílusát.
– Sokat tudok, de nem eleget. Bach a szó legszorosabb értelmében
istenáldotta ember volt. Rejtett üzeneteket kódolt a zenéjében a hitvallásáról,
de ezeket a motívumokat nem is mindig a hallgatóknak szánta.
– A kutatások közben orgonaművészként is
fellépett?
– Hogyne, sőt tanítottam is – szinte egész
életemben. Minden év júniusában a Deák téri evangélikus templomban tartják a
Budapesti Bach-hetet, ahol egyszer előadhattam A fúga művészetét,
amely Bach nagyszabású ciklusa. Volt egy esztendő, amikor kutatás közben
ezzel a 18 tételből álló ciklussal, mint kottával foglalkoztam, és közben
állandóan gyakoroltam, mert egy év kellett ahhoz, hogy fel tudjak készülni a
koncertre.
– A váci zeneiskolában és a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában is alapított orgona
tanszakot. Az elsőben több mint tíz, a másodikban közel húsz éven át
tanított. 1990-ben a Zeneakadémia tanára lett.
– Nagyon szerettem tanítani. Rengeteget tanultam
közben. De legyünk őszinték: művészetet nem lehet tanítani. Az igazi
művészet vagy benne van valakiben, vagy nincs. Mesterséget lehet tanítani,
azt kell is, mert a gyakorlati része alól senki nem húzhatja ki magát. Ami a
legfontosabb: rá kell ébreszteni a növendékeket, hogy szent dologgal
foglalkoznak. A Zeneakadémián Ferenczy György volt a zongoratanárom. Az ő
tanára Thomán István volt, Liszt Ferenc egyik utolsó
növendéke. Thomán Bartók Bélának, Dohnányi Ernőnek
és Ferenczy Györgynek is a tanára volt. Így „Liszt dédunokája vagyok”, és ha
tovább haladok visszafelé, el tudok Bachig menni. Persze nem akarom magamat
hozzájuk hasonlítani. Isten őrizz! De benne vagyok a sorban. A növendéknek
is azt kell megtanítani, hogy te egy láncszem vagy, és a lánc nem szakadhat
meg.
– Katedrálisokban, kis templomokban,
rangos koncerttermekben lépett fel. Merre járt a világban?
– Londonban, Genfben, Stockholmban, a Baltikumban, Párizsban a
Notre-Dame-ban koncerteztem, játszottam Novoszibirszkben és Szentpéterváron is.
Ami a legjobban izgatott, hogy rengeteg orgonát kipróbálhattam, régi-régi
hangszerek mellé ülhettem. Dániában a királyi kápolnában egy 1608-ban készült
orgonán – amelyen azóta egy szöget sem kellett kicserélni – háromszor
koncerteztem. S közben az ember arra gondol, hogy ki mindenki muzsikálhatott
rajta négyszáz év alatt…
– A láncszemek.
– Pontosan. Fiatal éveimben sok kortársam maradt külföldön. Finnországban
nekem is megfordult a fejemben, de a kérdés soha nem jutott el a mérlegelés
szintjéig. Nem tudnék olyan világban élni, ahol magyarul gondolkodom, de más
nyelven kell kifejeznem magam, ahol mások az ünnepek, ahol nem nevetnek a
vicceinken. Ha a Teremtő úgy gondolta, hogy engem lerak a
Kárpát-medencében, ráadásul a XX. század közepén, akkor nekem itt van dolgom.
III.
A szentendrei Református Gimnázium kápolnájának
modern orgonája
Zászkaliczky Tamás – más városok mellett –
Szentendre több orgonáját tervezte meg, átörökítve az egykori, legendás
orgonaépítők tudását. A Református Gimnázium kápolnájának modern orgonája
is az ő tervei alapján épült, csakúgy, mint az Evangélikus Templomban
hangszere.