DOMBINÉ DR. KEMÉNY ERZSÉBET [1]

 

Bács-Kiskun Vármegyei Zongoristák Találkozója

Szendrei Imre zongoraművész emlékére, Kalocsán

 

  

A jobboldali fotón a Találkozó névadója:

Szendrei Imre (Kalocsa, 1926. júl. 6. – Bp., 1983. dec. 5.) zongoraművész, tanár.

1945 után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Szegedi Ernő növendékeként művészi és tanári oklevelet szerzett. A budapesti Pedagógiai Főiskolán tanított, majd a Szegedi Tanárképző Főiskolán 1969-ig. Ezután haláláig a Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének tanára volt. 1955-ben a varsói Chopin-versenyen és 1957-ben a moszkvai VIT-en nyert díjakat.

 

2023. november 11-én immáron a 20. Találkozót rendezte a Szendrei Imre Alapítvány Kuratóriuma és a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Tantestülete. Vízi Melinda tanárnő üdvözölte a zsúfolásig megtelt terem közönségét.

 

Vizi Melinda

 

Kovács Andrea

 

A megnyitóra Kovács Andreát, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjét kérték fel, aki meghitt szavakkal köszöntötte a résztvevőket. Kifejezte örömét, hogy minden évben lehetőség van a tehetségeknek bemutatkozására. Köszönetet mondott a lelkes pedagógusoknak, továbbá megemlítette, hogy büszkeséggel tölti el a kollégáinak és tanulóinak az évek során elért sikerei. Marta Argerich-re utalva a zongora kifejezési lehetőségeit említette a hallgatóságnak, ezzel is inspirálta a gyerekeket a szép előadásra. Ezután Fehérvári István a Szendrei Kurtatórium elnöke, a Kalocsai Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője köszöntötte a résztvevőket. Felelevenítette a kezdeteket 21 évvel ezelőtt rendezték az első találkozót, de a Covid járvány miatt egy elmaradt és ez a 20. alkalom, de közben átnevezték a megyéket és így ez az első Bács-Kiskun Vármegyei Találkozó.

 

Fehérvári István

 

A 21. találkozón 15 iskola képviseltette magát:

1. Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola;

2. Bajai Szent László ÁMK - Lukin László ÉZI és Alapfokú Művészeti Iskola

3. Ballószög – Líra Zeneiskola;

4. Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

5. Jakabszállás – Líra Zeneiskola;

6. Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola;

7. Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola;

8. Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola Orgoványi tagozata;

9. Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola;

10. Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola;

11. Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola;

12. Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola;

13. Kiskunmajsa – Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola;

14. Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola. Líra Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola Kecskemét (telephely).

 

A zsűri tagjai:

Francsics Ildikó Anikó, a Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tagintézmény-vezetője, Dombiné dr. Kemény Erzsébet, zongoraművész, zongora-,  szolfézs- és pedagógia szakos főiskolai tanár, a zsűri elnöke, továbbá Lozsányi Tamás, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola tanára.

 

Ezután következett sorsolás, amely a fellépési sorrendet jelentette.

 

 

Az első korcsoportban 35 jelentkező volt, előképző 2, első és másodikos gyerekek. Ebből 33-an játszottak.

 

 

Dicséretet kapott: Horváth Alma Virág (T.: Halasi-Heibl Anna), Mészáros Hanna (T: Halasi-Heibl Anna)

Nívódíjat kaptak:  Északi Izabella (T.: Bundula Marcella), Garzó Léna (T: Szentiné Proncz Anita), Hegedűs Kiara (T.: Aradi Sándor), Heródek Zoltán (T.: T Halasi-Heibl Anna), Kapinya Tamara (T.: Vízi Melinda) Katonka Milos (T.: Nemes Dóra), Merákovics Mira (T: Halasi-Heibl Anna), Páncsics Noel (T: Bundula Marcella), Póli Panka (T.: Felnagyné Geri Emese), Szűcs Lora Petra (T.: Kerekesné Kovács Klára), Vidákovics Máté (T.: Aradi Sándor), Balogh Izabella (T: Hazslinszkyné Jaross Adrienn), Dely  Elena (T.: Pusztai Virág).

 

Kiemelt Nívódíjat kaptak: Aranyos Lujza (T: Filus Mónika),   Balla Olivía (T.: Bundula Marcella),  Búti Flóra (T: Lestákné Valasek Szilvia), Györgyi Sarolta (T.: Juhászné Zelei Judit), Kenyeres Regina (T: Aradi Sándor), Kocsis Villő (T: Csupor Balázs), Kosóczki Dorottya (T.: Dr.Kosóczki Tamás), Kovács Márk Zsolt (T.: Bujdosóné Csáki Edit), Leitem Hajnal (T.: Gerhát László ), Major Mátyás (T.: Magyarné Szenáky Tünde ),  Matkó Elíz Anna (T: Pék Gáspárné)  Nusser Norina Bella (T.Szentiné Princz Anita), Papp Sarolta (T.: Juhászné Zelei Judit), Saláta-Ugrai Lázár (T.: Bundula Marcella), Ungvári Márk Barnabás (T.: Magyarné Szenáky Tünde), Varga Olívia (T.: Seres József ) Veres Dorka (T.: dr. Feketéné Rodler Anett),  Zhang Yun Hao (T.: Seres József).

A kalocsai SZO- LÁ- RI’S Hangszerüzlet különdíját Aranyos Lujza az e-Zene Hangszerbolt (Kecskemét) különdíját pedig Zhang Yun Hao kapta.

 

A második korcsoportban 24 jelentkezőből 19 lépett fel.

 

Dícséretet kapott Magyar Lilla (T.: Hazslinszkyné  Jaross  Andrienn).

Nívódíjat kaptak: Bencsik Bettina (T.: Rozsné Pernyész Hajnalka), Berta Noémi (T.: Kovács Levente), Harsányi Leona (T.: Aradi Sándor), Horváth András (T.: Prózsa Ágnes), Karl Áron (T.: Dr. Kosóczki Tamás), Lakatos Léna Szimonetta (T.: Halasi-Heibl Anna), Füle Zselyke (T.: Hazslinszkyné Jaross Adrienn).

Kiemelt Nívódíjat kaptak: Csuka Eszter (T.: Horváth Ildikó), Hajas Bence (T.: Balázs-Nagy Gabriella), Kapinya Tamás (T.: Vízi Melinda), Kósa Ferenc Bence (T.: Lestákné Valasek Szilvia), Makra Elvira (T.: Kunosné Dankó Ilona), Sípos Rubin (T.: Horváth Ildikó),  Sipos-Szabó Kincső (T.: Rozsné Pernyész Hajnalka), Schmid Sophia Maria Victoria (T.: Hazslinszkyné Jaross Adrienn), Albert Anna (T.: Kerekesné Kovács Klára), Katona Lídia (T.:Vikorné Hajas Matild), Torgyik  Eszter( T.: Vikorné Hajas Matild).

 

A kalocsai SZO- LÁ- RI’S Hangszerüzlet különdíját Kapinya Tamás az e-Zene Hangszerbolt (Kecskemét) különdíját pedig Kósa Ferenc Bence kapta.

 

A harmadik korcsoportban a jelentkező 22 5-6. osztályos tanuló játszott.

 

Nívódíjat kapott: Farkas Lia (T.: Csupor Balázs).

 

Kiemelt Nívódíjat kaptak: Aggod Alina (T.: Juhászné Zelei Judit), Bedő Csenge (T.: Filus Mónika), Czirják Szabina (T.: Faragó Viktória), Ferenc Bence (T.: Filus Mónika), Fodor Petra Dorka (T.: Sejben Ilona), Gavlik Balázs (T.: Aradi Sándor), Győrffy Sára (T.: Csupor Balázs), Katona Karina (T.: Rozsné Pernyész Hajnalka), Marázi-Vuity Adél (T.: Ari-Bencses Anikó), Marticsek Maja (T.: Dr. Szabóné Baunoch Ágnes), Mohai Lorena (T.: Aradi Sándor), Nyíri Karolina Ariella (T.: Ari-Bencses Anikó). Patik Janka (T.: Filus Mónika,), Szimon Dániel (T.: Kunosné Dankó Ilona), Szőke Borbála (T.: Rozsné Pernyész Hajnalka), Terbe Natasa (T.: Rozsné Pernyész Hajnalka), Urbán Milán Tamás (T.: Bolla Julianna), Utasi Levente (T.: Prózsa Ágnes), Viola- Sztricsevits Zsombor (T.: Csupor Balázs), Romsics Lilla (T.: Mátyus Ivett), Vidákovics Mia (T: Mátyus Ivett),

 

A kalocsai SZO- LÁ- RI’S Hangszerüzlet különdíját Patik Janka.

Az e-Zene Hangszerbolt (Kecskemét) különdíját Marticsek Maja kapta

 

A negyedik korcsoportba a 7-8. osztályos zeneiskolások tartoztak.

 

Kiemelt Nívódíjat kapott: Barta Sándor (T.: Prózsa Ágnes), Kohajda Ádám (T.: Kubinyi Attiláné), Peák Anna Lilla (T.: Felnagyné Geri Emese), Prózsa Lídia Ráhel (T.: Prózsa Ágnes).

A kalocsai SZO- LÁ-RI’S Hangszerüzlet különdíját Peák Anna Lilla az e-Zene Hangszerbolt (Kecskemét) különdíját) Prózsa Lídia Ráhel kapta.

 Az ötödik korcsoportban a 9. osztályos tanulók vettek részt.

  

Kiemelt Nívódíjat kapott Endre Eszter Lilla, (T.: Seres József), Lehr András (T.: Csupor Balázs), Rádi Eszter (T.: Seres József)

A kalocsai SZO- LÁ- RI’S Hangszerüzlet különdíját Lehr András, az e-Zene Hangszerbolt (Kecskemét) különdíját), Endre Eszter Lilla kapta.

 

A találkozó magas színvonalú volt. A műsorválasztás nagy része az igényességre vallott.

 

Már az első korcsoportban is játszottak a gyerekek Bach: Menüetteket, Bartók: Gyermekeknek sorozatából számos darabot. Kedveltek voltak a karakterdarabok.  A kiemelt nívódíjasok mindkét darabjukat igényesen formálták meg.  Néhány darab külön is felhívta a figyelmet. Többek között: Lange: Blumenlied, Aranyos Lujza előadásában, Rowley: In the train Búti Flóra megszólaltatásában, Szokolay: Hüvelyk Matyi Heródek Zoltán játékában, Ari-Bencses Anikó: Szomorkodó mackó Kapinya Tamara előadásában, Csajkovszkij: Régi francia dal Katonka Milos előadásában, W. F. Bach: Allegro Papp Sarolta, Rebikov: A medve Dely Elena játékában és a legkisebbek közül Bartók: Körtánc, Amy Beach: Gavotte Zhang Yun Hao előképzős figyelemreméltó előadásában.

 

A második korcsoportban kiemelkedő volt Kósa Ferenc Bence C. PH. E. Bach g-moll Polonéz, Kabalevszkij: Rondó -Toccata op. 60, No. 4 előadása, Makra Elvira Bartók: 14 Bagatell op. 6, II. darab megszólaltatása, Schmid Sophia Maria Victoria által előadott Bartók: Váltakozó tercek című darabja, Kapinya Tamás Papp: A disznópásztor c. mű megformálása. Dicséretes volt Kocsár Miklós: Jégvirágok Harsányi Leona megszólaltatásában, Bach: d-moll Kis-prelúdiuma Katona Lídia stílusos előadásában, Terzibaschitsch: A kis kaktusz Torgyik Eszter előadásában.

 

A harmadik korcsoport emlékezetes pillanatai Burgmüller: Vihar c. darabja Aggod Alina előadásában, Bach: F-dúr Kétszólamú invenció Ferenc Bence megszólaltatásában, Farkas Ferenc: Apor Lázár tánca Fodor Petra Dorka előadásában, Debussy: A kis néger Gavlik Balázs megszólaltatásában, Chopin: Keringő op. 69, No.2 Katona Karina előadásában. A kiemelt nívódíjasok darabjaikat jó stílusban, megfelelő technikai biztonsággal adták elő.

 

A negyedik korcsoportban főként Chopin, Liszt, Debussy művek hangoztak el. Emlékezetes marad mind a négy előadás: Barta Sándor Chopin: g-moll Mazurka, Kohajda Ádám Chopin: a-moll Mazurka, op. 17, No. 4 előadása. Kiemelkedett Liszt Asz-dúr etűd, Debussy A lenhajú lány Peák Anna Lilla megszólaltatásában, valamint Chopin a-moll Mazurka op. 67, No. 4, Kodály Esik a városban, és egy saját kompozíció Prózsa Lídia Ráchel előadásában. 

 

Az ötödik korcsoportban szép hangon játszott Lehr András, aki Rachmaninov cisz-moll Prelűdjét és Czerny a-moll etűdjét szólaltatta meg virtuóz technikai fölénnyel. Figyelemreméltó volt Endre Eszter Lilla lírai játéka Orbán György: Levendula és Debussy Hópelyhek tánca előadásában, valamint Rádi Esztert Chopin a-moll mazurka és E-dúr keringő Op. posthumus előadása.

 

 

A találkozót a folyosón kivetítőn is lehetett követni., emellett kotta és hangszerkiállítással készült az e-Zene Hangszerbolt. Külön köszönet illeti Fehérvári István intézményvezetőt, Vizi Melindát, a találkozó megálmodóját, Ország-Terenyi Zoltánt, aki a műsorfüzetet szerkesztette, a fotókat készítette, Tóth Tibort, aki a videofelvételeket készítette, továbbá valamennyi kollégát, akik segítettek a megszervezésben és lebonyolításban.         

 

Köszönet a  rendezvény támogatóinak: Bajai Tankerületi Központ, Bazsó Húsbolt - Kalocsa, e-Zene Hangszerbolt - Kecskemét, Kalocsai Televízió, Kalocsa Város Önkormányzata, Karamell Sütő Kft-Kalocsa, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete Bács-Kiskun Vármegyei Bizottsága - Kecskemét, Német Önkormányzat - Kalocsa, Orosházi László - Kalocsa, SZO-LÁ-RI’S Hangszerüzlet-Kalocsa, Zenevilág Művészeti  Alapítvány - Baja, Nemzeti Együttműködési Alap, Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.  

                                                         

 

 

 



[1] Dombiné dr. Kemény Erzsébet zongoraművész, zongora-, szolfézs- és pedagógia szakos főiskolai tanár