In memoriam Dohos László

(1948–2023)

Tisztelt gyászoló család, tisztelt megjelenetek!*

Azért vagyunk ma itt szomorú kötelességünknek eleget téve, hogy búcsút vegyünk Dohos László nyugállományú ezredes úrtól, a Magyar Honvédség nyugalmazott főkarmesterétől, a Debreceni Egyetem nyugalmazott tanárától, a Magyar Fúvószenei Szövetség tiszteletbeli elnökétől.

Dohos László ezredes úr 1948. augusztus 01-én született Bűdszentmihályon (ma Tiszavasvári). A zene iránti affinitása már gyermek korában megmutatkozott, így a fúvóshangszerek és a fúvószene irányába már ekkor elköteleződött. A kezdeti zenetanulás évei után felvételt nyert a Magyar Néphadsereg Zenenövendék iskolába, melynek sikeres befejezését követően Székesfehérvárra került, ahol a helyi alakulat, az 5. Önálló Kommendáns Ezred zenekarában kezdte meg szolgálatát beosztott zenészként, majd 1973-tól már a zenekarvezetői beosztást töltötte be.

*Csizmadia Zsolt ezredes, a MH főkarmesterének búcsúztatója 2024. I. 23-án hangzott el Dohos László nyugállományú ezredes, a MH korábbi főkarmesterének katonai tiszteletadással történt temetésén, Őrbottyánban.

Kiemelkedő szakmai elhivatottságára szolgálati elöljárói is felfigyeltek. Ennek megfelelően került beiskolázásra a moszkvai Csajkovszkij Zeneakadémiára, ahol külföldi mestertől tanulva, egy akkori nemzetközi-többnemzeti edukációs közegben sajátította el a katonazenei, katonakarmesteri ismereteket.

Az 1983-ban tett sikeres záróvizsga és a karmesteri diploma megszerzését követően, első tiszti beosztásába 1983. augusztus 20-án nevezik ki főhadnagyi rendfokozattal a Központi Zenekar állományába. 1985-től a Magyar Honvédség (akkor Magyar Néphadsereg) főkarmesteri beosztásába kerül kinevezésre. A főkarmesteri beosztás és ehhez kapcsolódóan a Főkarmesteri Iroda, mint intézmény számos katonai szervezet alárendeltségében működött. 1987 és 1994 között a Honvéd Együttes, a Magyar Néphadsereg Közművelődési és Művészeti Főigazgatóság, a Szárazföldi és Kiképzési Főszemlélőség alakulatainál. 1994 és 2000 között az MH Kulturális Főigazgatóság, a Honvéd Művészegyüttes és az MH Kulturális Médiaigazgatóság voltak a felügyeleti szervek. 2000. júliusától 2005. július 31-i hatállyal történt szolgálati nyugállományba helyezéséig a Budapest Helyőrség Parancsnokság állományában teljesített szolgálatot, mint a Magyar Honvédség főkarmestere.

Aktív katonazenei pályája mellett rendkívül tevékenyen és aktívan vett részt a civil kulturális, ezen belül a fúvószenei közéletben. A nyolcvanas évek közepétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Fúvós-karnagy szakán tanított és az akkreditált fúvóskarnagy továbbképzés vezető tanára volt olyan neves szakemberek társaságában, mint Ördög János vagy Bogár István. Szoros kapcsolatot ápolt a kor neves zeneszerzőivel, a legkiemelkedőbbek közülük: Hidas Frigyes, Lendvai Kamilló, Balázs Árpád, akik zeneműveikkel gazdagították a zenekarok repertoárját. A katonai fúvószenei kultúra érdekében tett szakmai munkássága elismeréséül, 1995-ben az akkori művelődési miniszter Liszt Ferenc díjat adományozott részére. 1998-ban Balázs Árpád utódaként és az ő ajánlásával, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökének, majd a későbbiekben tiszteletbeli elnökének választotta. Nyugállományba vonulását követően is aktívan dolgozott, szoros kapcsolatot tartva fenn a katonazenekarok szakmai vezetőivel, állandó vendége volt a zenekarok koncertjeinek, valamint a katonazenekari fesztiváloknak. Kottatáraink őrzik hangszereléseit, amelyek innentől kezdve már zenetörténeti relikviákként lesznek becsben tartva az utókor számára is. Kiemelkedő munkája elismeréséül, 2009. évben a Köztársasági Elnök a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta számára. 2008-tól több éven át a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docenseként a fúvószenekari mesterképzés szakmai irányítója volt. 2017-ben közös szakmai javaslat és felterjesztés alapján a honvédelem, ezen belül a katonazene érdekében kifejtett áldozatos munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter Egressy Béni díjat adományozott részére.

Tisztelt gyászolók! Drága halottunk!

A rendkívül színes és gazdag életpálya méltatása és bemutatása mellett rendkívül fontosnak tartom megemlíteni azokat a személyes kapcsolódásokat, közös élményeket, amelyek részei voltak hétköznapjainknak és ünnepeinknek egyaránt. Ő volt a nagybetűs értelemben vett „ember” és szakember, akinek sokan nagyon sokat köszönhettünk. Nagyvonalúsága, szeretete, embersége és az a tulajdonsága, hogy bármely kéréssel, problémával fordultunk hozzá, mindig a segíteni akarás jellemezte. Sokszor mondta nekem kedvesen-viccesen öcsi, bármikor bármivel fordulhatsz hozzám, a kis Dohos ahol tud, segít. Eszembe jutnak az estékbe nyúló beszélgetések, szakmázások, az egyetemi évek alatti viták, amelyek nem lazítottak, hanem inkább jobban elmélyítették kapcsolatunkat. Sokszor hallhattuk vidám, olykor pikáns történeteit a Moszkvában töltött évekről és jókat derültünk a fesztiválok idején történt vidám események felelevenítésekor. Hiányozni fognak a rendszeres telefonhívások, az egymás irányába történő kedves köszöntések névnapok, születésnapok alkalmával. Már nem tudom mondani Neked a kettőnk közti köszöntést, hogy tengermély tiszteletem. De mindezek ellenére, mindig velünk maradsz, mert aki bennünk él azt nem felejtjük.

Tisztelt Ezredes Úr! Drága Laci!

Kegyelettel búcsúzik tőled a Magyar Honvédség nagy családja, aktív és nyugállományú katonatársak, pályatársak, beosztott kollégák. Mély főhajtással búcsúzik továbbá a szűkebb értelembe vett szakmai közösség, amelynek 20 éven át főkarmestereként vezetője voltál, a katonazenekarok teljes személyi állománya, jelenleg is szolgáló és már a megérdemelt pihenést töltő karmesterek, katonamuzsikusok és a kulturális szféra területén dolgozó kollégák egyaránt.

Búcsúzik tőled családod, amelyről mindig tisztelettel, túláradó szeretettel és rendkívüli büszkeséggel beszéltél. Búcsúzik feleséged Judit asszony, lányod Ágnes, fiad László. Búcsúzik nevelt fiad Levente és felesége Bernadett. Fogadott lányaid Virág és Petra, valamint családtagjaik. Végül búcsúzom én is mint utódod, a Főkarmesteri Iroda és a magam nevében. Az útravaló, amit tőled kaptam soha nem felejtem, megőrzöm, amíg élek. Nem a búcsúzás fáj a legjobban, hanem az űr, ami utána velünk marad.

Tisztelt Ezredes Úr! Drága Laci!

Angyalok harsonájának hangja kísérjen utadon, emlékedet kegyelettel megőrizzük. Isten Veled, nyugodj békében! (Tisztelgés!)

Csizmadia Zsolt ezredes, az MH főkarmestere

II.

Dohos László

Ő „a Dohos” – kaptam értékes útmutatót 1985 júniusában, amikor a Magyar Rádió delegáltjaként először vettem részt katonazenekari fesztiválon. Mégpedig Debrecenben, a kétévente megrendezett nagy nemzetközi seregszemlén, ahol először szembesültem azzal, hogy a katonazene messze túlmutat azon a szokásos és népszerű funkción, amit addig megismerhettem belőle.

„A Dohos” pedig nem volt más, mint a Magyar Néphadsereg főkarmestere, aki egy friss moszkvai diplomával a zsebében éppen abban az évben kezdett Auth Henrik utódjaként irányítani és felügyelni szinte minden hangot, ami a Magyar Néphadseregen belül megszólalt.

A nyolcvanas évek közepén a magyar fúvószenekari élet már feltámadt abból a tetszhalott állapotból, amelybe az ötvenes évek alatt került. Dohos László kortárs magyar zeneszerzőkkel ápolt jó és gyümölcsöző kapcsolatrendszert örökölt elődjétől, az egyenruhás és civil együttesek között egyre több vívta ki a koncert-fúvószenekari szakmai rangot, fokozott igény támadt a különböző, gyakran versenyekkel is egybekötött fesztiválok rendezésére.

Ebben a dinamikusan fejlődő közegben kezdte el azt a missziónak is tekinthető munkát, amelyet nem fejezett be, mert 2023. december 27-én egyszer csak vége szakadt. Amellett, hogy kérlelhetetlenül egyre jobb és magasabb színvonalat kívánt meg a katonazenekaroktól, hogy folyamatosan a repertoárjuk bővítésére ösztönözte őket, végig jelen volt a civil fúvósmuzsikusok életében is.

Moszkvai útravalók

Az 1977 és 1983 között a világ legjobbjaként számon tartott fúvóskarmesteri képzésében részesült Dohos László Moszkvában, diplomahangversenyén a Szovjetunió Hadseregének Központi Zenekarát vezényelte a Csajkovszkij Teremben. Mégpedig Liszt Tasso című szimfonikus költeményét, amelyet ő maga hangszerelt.

A moszkvai évek legalább olyan fontos hozadékai voltak a hangszerelési tanulmányok, mint a dirigensi képességek fejlesztése. Ezzel felvértezve szélesre nyitotta a koncertfúvószenekarok repertoárját Dohos László, amellyel nem titkolt szándéka az volt, hogy a nyolcvanas évektől beáramló, nem egyenletes színvonalú, a könnyedebb műfajok felé nyitó angolszász fúvószenekari muzsika mellé egy, már megfellebbezhetetlen értékrendű kínálatot teremtsen.

Támogatásával újra hangszereltek, újra kiadtak és CD-re rögzítettek egy delikát válogatást a magyar történelmi indulókból – a 20. században használatos hangszerekre és összeállítású zenekarokra adaptálva. A rendszerváltás egyik nagy kihívása volt, hogy ki kellett alakítani, meghangszerelni és betanítani a megváltozott tartalmú ünnepi események hivatalos repertoárját is.

Közben fáradhatatlanul járta az országot, hívták zsűrizni minősítésekre és versenyekre. Ünnepi pillanat volt ilyen alkalmakkor, amikor kiállt az összevont zenekar elé és ő vezényelt egy-egy művet. Ilyenkor különösen elemében volt, hiszen az alkata is erre predesztinálta. Bárki odamehetett hozzá tanácsot és segítséget kérni – a kétezres évek elején egyszer Budaörsre is eljött, hogy egy kis lendületet adjon a fúvószenekarnak, amelyben a fiam is játszott.

Civilként is „főkarmester”

Sok éves munkával elérte, hogy végre Magyarországon is legyen egyetemi szintű fúvószenekari karmesterképzés. Addig azok a muzsikusok, akik az együttesek élére álltak, az akkori felnőttképzés valójában igen jó színvonalú, de limitált lehetőségekkel rendelkező tanfolyamai révén nyertek szakmai útmutatást. Megtanultak hangszerelni is, hiszen ahány zenekar, annyiféle összeállítás és ilyenkor – szemben mondjuk a szimfonikus koncertrepertoárral – a darabnak kell alkalmazkodni az előadókhoz. A moszkvai képzés azonban ezen a téren is túlmutatott a szükség diktálta „fazonigazításon”. Monstre szimfonikus művek öltöttek koncertfúvószenekari öltözetet a hazai koncertpódiumokon is. Csajkovszkij, Ljadov, Rimszkij-Korszakov és Liszt, akinek zenéjét mindennél többre tartotta Dohos László. Egyetemi oktatóként kijárta, hogy növendékei minél többet gyakorolhassanak katonazenekarokkal is. Örült, ha felfedezett egy-egy tehetséges fiatalt és nagyon örült, ha valaki végül katonazenészként akart érvényesülni.

A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség sok éven át aktív, majd örökös elnökeként feltételezhetően minden fúvós- és mazsorettegyüttest ismert, dolgozott a legamatőrebb kategóriába tartozó formációval, nagy gonddal válogatott és hangszerelt számukra is eljátszható darabokat.

Hölgyek között is mindig jól érezte magát.

Balról a 2. sorban az a szép szüke hölgy Judit, élete párja

Szeretett tanítani. Szeretett hangszerelni és vezényelni. Nagyon szerette a zenét. Szerette azt a közeget, amelyben dolgoznia adatott. Szerette az életet. Szerette, ha szerették. Sokan búcsúztak tőle úgy, hogy „Nagyon szerettünk”. És legyen ez a végszó most is.

Tóth Anna zenetörténész

III.

EGY GAZDAG KATONAZENÉSZI ÉLETÚT PILLANATKÉPEI

Dohos László ezredes

Auth Henrik ezredessel, az MH korábbi főkarmesterével

Dohos László és Csizmadia Zsolt

Dohos László és Csizmadia Zsolt a Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központban (2015)

Megilletődve Csizmadia Zsolttal, az MH főkarmesterével az emlékezetes 70/50 c., kettőjük kerek születésnapját megünneplő koncert fináléjában, a Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központ színpadán…

…és már felszabadult vidámsággal a születésnapi koncertet követő összejővetelen.

Talán az utolsó karmesteri mozdulat nyilvános szereplésén. Háttérben az általa oly annyira szeretett MH Központi Zenekar művészei (Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központ, 2018)

IV.

70 ÉVES DOHOS LÁSZLÓ NYUGÁLLOMÁNYÚ EZREDES, A MH LISZT FERENC-DÍJAS FŐKARMESTERE, A DEBRECENI EGYETEM ZENEMŰVÉSZETI INTÉZETÉNEK TANÁRA*

A magas beosztású főzeneigazgatói, későbbiekben főkarmesteri beosztást először 1920-ban vezette be a Magyar Királyi Honvédség azzal a céllal, hogy a katonazenekarok szolgálati tevékenységét és szakmai munkáját egy felelős szaktekintélyen keresztül koordinálja és irányítsa az irányadó szabályzatok alapján. A következőkben Dohos László nyugállományú ezredes, Liszt Ferenc-díjas főkarmester munkásságát mutatja be Sárosi Péter százados írása.

A katonazene elmúlt közel százéves főzeneigazgatói-főkarmesteri pozíciója az eltérő társadalmi berendezkedésben nagyon izgalmas és felelősségteljes beosztás volt, hiszen minden döntés meghatározza a jövő katonazenei nemzedék megítélését, helyét és szerepét a hadseregben. Dohos László ezredes, főkarmester szakmai életútja egyszerre volt könnyű és nehéz, hiszen látszólag egy jól működő katonazenei szakközeget vett át elődjétől, noha neki kellett felvállalni, hogy a korabeli szakmai attitűdöt és berögzüléseket szembesítse a XXI. század kihívásaival.

Dohos László 1948. augusztus 1-én született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bűdszentmihályon (ma Tiszavasvári). Szüleit korán elvesztette, így rokonai nevelték fel és tanítatták a helyi általános iskolában. Zenei tanulmányait is itt kezdte el szárnykürt hangszeren úgy, hogy csak minimális tanári útmutatás mellett saját magát képezve került be a tiszavasvári úttörőzenekarba. Az ifjú tehetséges muzsikusra hamar felfigyelnek és mentorai zenei pályát javasolják neki továbbtanulásnak. A zenei pályaválasztás kiszemelt iskolája az akkoriban frissen alapított Magyar Néphadsereg Zenész Tiszthelyettes-képző Szakközépiskolája lett, ahova 1962-ben sikeresen felvételt nyert. Harsona tanszakon kezdte meg középfokú zenei tanulmányait, tanárai Koppány Csaba a Postás Zenekar, majd később Steiner Ferenc az Operaház harsonásai voltak. A zenenövendék-iskola tanári kara kiváló pedagógiai hátteret nyújtott az ifjú muzsikus szakmai fejlődéséhez. Kamarazene területén érte el legnagyobb sikereit, amikor évfolyamtársaival egy rézfúvós szextett kisegyüttessel megnyerték az akkori „Ki-Mit-Tud?” országos kulturális és művészeti vetélkedőt – 1965-ben Szabó László irányítása mellett.

A növendék Dohos Lászlóra már itt felfigyeltek tanárai, egyrészt kivételes alkata miatt (magas, jó kiállású fiatalember), másrészt egyedülálló szolfézs-zeneelméleti műveltsége miatt, amelyet pályafutásának későbbi időszakában is remekül tudott hasznosítani. 1966-ban sikeres szakérettségivel fejezte be középfokú zenei tanulmányait és került őrmesterként első katonazenészi beosztásába a székesfehérvári Helyőrségi Zenekarba, mint harsonás és tenorkürtös. A tehetséges és agilis muzsikusra – aki jól átlátta zenekarának szervezeti és művészeti munkáját – hamar felfigyeltek elöljárói, így 1973-ban kinevezték az együttes zenekarvezetőjének (tamburmajorjának). Zenekarvezetői munkája során jól kitanulta a karmesteri díszbot szabályos használatát, aktívan vett részt és irányította a zenekar művészeti munkáját; nevéhez számos sikeres koncertprogram kötődött. Fontosnak tartotta a zenekart alkotó zenész kollektíva zenei és szakmai műveltségének fejlesztését, valamint a munka- és baráti kapcsolatok erősítését.

A tehetséges zenészre, zenekarvezetőre az akkori főkarmester Auth Henrik ezredes is felfigyelt; így emelték ki, hogy felsőfokú zenei tanulmányait a híres Moszkvai Csajkovszkij Zeneakadémia katona-karmesteri fakultásán végezhesse 1977-ben. Az ötéves honvédségi ösztöndíjas képzés alatt kiváló tanároktól sajátította el a vezénylési alapokat. Zenekari vezénylés tanára Avrelij Georgevics Migaluk, harsona tanára Azat Mrkticsevics Szedrakjan volt: az itt átélt szakmai élmények alapján egy életre eljegyezte magát a katona karmesteri hivatással.

Dohos László

1983-ban a sikeres diploma kézbevételét követően Dohos László volt a legmagasabb végzettségű magyar katona-karmester, így elöljárói nagyon számítottak munkájára: egyből az ország legnagyobb létszámú együttese, a Központi Zenekar vezető karmesterének nevezték ki. Két év sikeres karmesteri munka után a nyugdíjba vonuló Auth Henrik ezredes, főkarmester benne látta meg a következő új és modern főkarmesteri korszak eljövetelét, így 1985-ben hivatalosan is főkarmesteri kinevezést kapott.

Főkarmesteri tevékenységének első tíz évében igyekezett megfelelni és választ adni az akkor legfeszítőbb problémára, hogy a katonazene felsőfokú képzését és a katonazenekarok művészi színvonalának emelkedését ki kell dolgozni. Ehhez kapott segítséget régi barátjától Kovács László (1944-2013) egri karmestertől, aki mindenben a segítségére volt. Közös munkájuk gyümölcse volt a honvédség felsőfokú zenei képzésének beindítása Miskolcon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Mindeközben katonakarmester kollégájával, Marosi Lászlóval közösen indították el a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a fúvóskarnagy képzést 1988-ban. A zenekarok szakmai munkájának kapcsán konkrét elképzelése és elvárása volt, hogy az együttesek csak alapos és színvonalas zenekari próbákkal lehetnek képesek a megfelelő szakmai fejlődésre. Ezt elvárta az ország összes katonazenekarától és karmesterétől is.

Elődjének jó kapcsolatait kihasználva nagy lelkesedéssel fordult a 80-as évek végétől a kortárs magyar zeneszerzők irányába: személyes jó barátságot ápolt Balázs Árpád, Hidas Frigyes, Bogár István zeneszerzőkkel, akik a Magyar Néphadsereg házi szerzői is voltak és sorra írták műveiket a Központi zenekar számára. Nevéhez számos magyarországi katonazenekari fesztivál szervezése kötődik. Legnehezebb vezetői korszaka a rendszerváltás utáni hadsereg átalakításokkal jött el, amikor számos zenekart kellet megszüntetnie, vagy átszerveznie más helyőrségekbe, szembesülve a törékeny emberi sorsokkal és élethelyzetekkel. Kivételes pedagógiai érzékében bízva mindig hitt abban, hogy a professzionális katonazene előszobája az amatőr fúvósmozgalom, amelyet mindvégig hűen támogatott, mint a Fúvószenei Szövetség elnöke 1998- 2015 között. Mindezek mellett mindig volt ideje, hogy új zenekari hangszerelésekkel lepje meg a magyar katonazenei szakmát.

Dohos László

E kivételes zenei és vezetői életpályát 1995-ben magas zenei kitüntetéssel, a Liszt Ferenc-díjjal honorálták. 2005-ös nyugdíjba vonulásával nem tört meg a zene iránti alázat és tenni akarás, hiszen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti kar felkérésére docensként kezdett el fúvóskarmesteri vezénylés technikát tanítani. Sikeres pedagógiai módszerét és tevékenységét a Magyar Honvédség katonazenekarainak karmesterei bizonyítják, akik nála szereztek mesterdiplomát.

Dohos László kitüntetéseiből:

1976 – Szocialista Kultúráért

1995 – Liszt Ferenc-díj

1997 – Tiszavasvári díszpolgára

2005 – Ezüst karmesteri pálca

2005 – Honvédelmi miniszter díszkardja

2009 – Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje

2017 – Egressy Béni-díj

Vezényel: Dohos László

Kéler Béla (1820-1882): Katonaélet

https://www.youtube.com/watch?v=0memxMuMpoI (9:18)

Magyar Honvédség Központi Zenekar felvétele 2004.

Vezényel: Dohos László ezredes, MH főkarmester

Szent, szent, szent, nagy a mi Istenünk! | Advent Rézfúvós Zenekar (1:25)

Őrbottyán – karácsonyi falunap | Advent Rézfúvós Zenekar (1:37)

70/50 „ELŐTTEM AZ ELŐDÖM”

FŐKARMESTEREK JUBILEUMI HANGVERSENYE[1]

A MH Központi Zenekarát Dohos László nyugállományú ezredes és Csizmadia Zsolt ezredes vezényli

(2018. IX. 13.)

Dohos László és Csizmadia Zsolt

(MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár - honvedseg.hu)

Dohos László nyugállományú ezredes MH főkarmester 2018. augusztus elsején töltötte be 70. életévét, valamint Csizmadia Zsolt ezredes MH főkarmester pedig 2018. augusztus végén 50. életévét. Ez alkalomból 2018. szeptember 13-án rendhagyó ünnepi hangversenyre került sor, amely egyszerre koncert és kötetlen beszélgetés is volt a két főkarmester eddigi életpályájáról.

FILM A FŐKARMESTEREK JUBILEUMI HANGVERSENYÉRŐL

A MH Központi Zenekarát Dohos László nyugállományú ezredes és Csizmadia Zsolt ezredes vezényli

Műsorvezető: Zelinka Tamás

A film alkotói: Lovas Hajni és Lukács B. Ottó

https://www.youtube.com/watch?v=-YImk1YD3wM&feature=youtu.be (01:10:45)

2.
KÉPES BESZÁMOLÓ AZ ESEMÉNYRŐL

www.honvedelem.hu
(Fotók: Szabó Lajos zászlós)